Visszatértem. Most a Loki trailer meghozta a kedvemet az íráshoz, ha már röpke két hónapig hanyagoltam ezt a könyvet. :D

Most amúgy is téli szünetem van, szóval mindent is fogok folytatni.

A Central Park után Amethyst továbbröppent a közeli utcákba. Figyelte, hogy kik tartózkodnak még az utcán, és megpróbálta a legtöbbjüket gyorsan biztonságba terelni. Hirtelen megakadt a szeme egy idősebb hölgyön, aki az egyik ház előtt toporgott és aggódva nézelődött kint.

- Asszonyom, kérem, menjen be a házba. - szállt le a nő mellé Amethyst.

- Nem lehet, az unokaöcsém még kint van valahol az utcákon. - felelte aggódva az asszony.

- Biztosíthatom, hogy nem láttam a közelben senkit az utcákon. - felelte a lány - Hogy néz ki az unokaöccse?

- Nagyjából tizenegy éves kisfiú, barna szeme és barna haja van. A Central parkba indultak az osztályával. - mondta a sírás határán a nő.

- Esetleg a nevét meg tudja mondani?

- Peter. Peter Parker. - nyögte ki.

- Nem kell aggódnia, hölgyem. Jártam ott már, és elláttam a baját az idegeneknek, akik a gyerekeket akarták bántani. - mosolyodott el a lány - Az unokaöccse biztonságban van.

A nő pár pillanatig csak bámult Amethyst-re, majd hirtelen heves ölelésbe zárta a lányt.

- Köszönöm kedvesem, köszönöm. - hálálkodott az asszony.

- Ugyan semmiség. Ezért vagyok itt. - mosolyodott el a lány, majd elhátrált a nőtől, hogy tiszta útja legyen az ég felé - Nem mellesleg büszke lehet rá. Igazán kedves fiú. De most menjen be, itt kint nem biztonságos.

Megvárta, amíg a nő visszamegy az épületbe, majd a levegőbe röppent és ismét az idegeneket kezdte el keresni.

Meglepően gyorsan talált ellenfeleket. Egy hatalmas, hajó méretű idegen közeledett felé, ahogy beröppent az egyik utcába. A plazmatöltetével gyorsan becélozta és szétrobbantotta a közeledő fejét, majd tett egy száznyolcvan fokos fordulatot és üldözőbe vette a mellette elsuhanó kisebb idegeneket.

Ez nem bizonyult a legkönnyebb akciónak, tekintve, hogy ő a plazmasugarait használta meghajtásnak, és ugyan el tudott vele röpködni ide-oda, de közel sem ért fel az idegenek repülő szerkezetével.

Ezért új taktikához kellett folyamodnia. Megpróbált az idegenek elé vágni. Kicsit lemaradva figyelte, merre mennek, majd, amikor két utcával arrébb befordult balra a páros, Amethyst megeredt a mellette lévő párhuzamos utcában. Tudta, hogy mindkettő egy nagy útba fut ki, így könnyedén meg tudta őket előzni. Persze ha a jó irányba kanyarodnak.

Szerencséje volt, mivel pontosan akkor ért ki a házak közül, amikor a két idegen vele szembe fordult. Egy gyors mozdulattal előhívta a lila plazmagömbjeit, majd lelassított, és figyelte, hogy merre indulnak az idegenek. Sokkal gyorsabban mozogtak, mint a nagy hajó méretűek, így nehezebb is volt becélozni őket. De szerencséjére az elsőt eltalálta, ami nekicsapódott a másodiknak, és mindketten a közeli épület falába zuhantak.

- Na ezt biztos nem élték túl. - dünnyögte magának, és folytatta útját New York utcáin.

§

Amethyst már egy ideje nem talált új ellenfeleket, amikor ismét elröpült a Stark torony előtt, és meglátott egy mozdulatlanul fekvő férfit a placc közepén. Mivel jelenleg nem szorult a környéken senki segítségre, úgy döntött, hogy megnézi közelebbről, mi történt.

Ahogy leszállt a Stark Torony egyik teraszán, már azt is látta, hogy az a férfi fekszik ott, akit korábban Lornával láttak küzdeni egy másik, érdekes kinézetű hím egyeddel.

Közelebb érve a lány megbizonyosodott róla, hogy a férfi él, de nem festett túl fényesen. Odarohant hozzá, és közelebbről is megvizslatta.

- Jól van? - kérdezte aggódva.

A férfi nem válaszolt, csak alig láthatóan megrázta a fejét. Nem nézett a lányra, hanem tekintetét egyenesen a mennyezetre függesztette, és meredten bámulta. Amethyst körülnézett a helyiségben, majd megakadt a szeme az elsősegély dobozon, ami a bárpulttal szemben álldogált a fal mellett. Összeszedte a dobozt, visszacaplatott a fura alakhoz és már kezdte volna kitisztítani a sebeit, amikor a különös öltözetű férfi megragadta a karját, majd nyögve felkönyökölt.

- Nem tudom, mit akar azzal a piros dobozzal, de hagyjon engem békén a midgardi hülyeségekkel. - közölte fenyegető hangon.

Amethyst pislogott kettőt, becsukta és visszarakta a helyére a dobozt, majd egy szó nélkül elindult az erkély felé. Kapásból látott kettő lilaidegent, amiket szerencsésen le tudott szedni a plazmatölteteivel, majd kivetette magát az erkélyről és repült tovább.

§

Amethyst nagyjából egy órával később találta meg újra Lornát, aki Romanoff ügynök társaságában állt a Stark torony tetején. Fogalma sem volt, hogy a fura idegen ott volt-e még, de úgy döntött, hogy nem is érdekli. Ő megpróbált segíteni, innentől meg nem az ő felelőssége, ha útközben a férfi elpatkolt.

Natasha egy érdekes jogart tartott a kezében, ami a portált működtető szerkezet magja felé nézett. Felül a hatalmas lyuk még mindig ott sötétlett az égen, az idegenek pedig továbbra is özönlöttek ki. Amethyst elgondolkodott, hogy ezek vajon osztódnak-e, hogy ennyi van belőlük. Vagy esetleg klónozzák őket.

- Mi történik? - szállt le Lorna mellé a lány.

- A SHIELD fejesek ránk küldtek egy atomot. - dünnyögte Lorna - Stark elkapta, és most a portálba viszi éppen, hogy az idegenek nyakába robbanjon.

- A SHIELD komolyan képes volt ránk küldeni egy atombombát? - kérdezte hitetlenkedve a lány.

Sosem volt oda a fejesekért, akik a szervezetet vezették. Tudta, hogy Fury is hasonlóan érzett, de azt sosem gondolta volna, hogy képesek lennének a Föld egyik legnagyobb városát lebombázni az idegenek miatt.

- Stark nem jön vissza. - mormolta Lorna.

Amethystnek csak ekkor tűnt fel a tény, hogy látták, ahogy eltűnt a portálban a töltettel, de már nem jött onnan ki. Mellettük Natasha kénytelen volt bezárni a portált, hogy a nukleáris robbanás ne érje el a Földet.

Pár feszült pillanattal később végül megpillantották Tony-t, akit a Hulknak nevezett zöld fickó kapott el és szállított le épségben a földre.

Ekkor zizzent egyet a telefonja.

- Fury üzent, hogy menjünk vissza, mert még dolgunk van. - bökte oldalba Lorna.

Elköszöntek Natashától, majd elröppentek vissza a létesítmény irányába. Amethyst csak ekkor látta, mekkora pusztítással járt az egész csata. Mindenhol törmelékek hevertek, itt-ott még egy-egy holttest is fellelhető volt azok közül a szerencsétlenek közül, akiknek nem sikerült épségben eltűnni a helyszínről. De túlnyomó többségben az idegenek tetemei hevertek az utcákon, szerencsére.

De a látvány nem nyugtatta meg. Tudta, hogy a kormány felelősöket fog keresni, mint általában mindig. Azt is sejtette, hogy nem az idegenek lesznek itt a felelősök, hanem feltehetőleg Natasháék. Csak abban reménykedett, hogy a mutánsokat nem szedik elő. Éppen elég volt az is, amit pár éve műveltek velük. Tudta, hogy a sima emberek mindig is félni fognak a mutánsoktól. Azt is tudta, hogy vannak olyanok, akiktől lehet is. De még is elkeserítette a tény, hogy az összes mutánst egy kalap alá veszik, és megbélyegzik az olyan elvetemültek miatt, mint például Magneto.

Gondolatmenete közben elérték a bázist rejtő házat. Amethyst megnyugodva látta, hogy a sikátorban az épület, ami a bázis bejáratát őrizte, sértetlenül állt. Beléptek a liftbe, és pár perccel később már a zsúfolt folyosón álltak. Fury szó nélkül intett nekik, és követték egyenesen a garázsok irányába. Amethyst-nek fogalma sem volt, hogy ezúttal hová mennek.

- Még van egy elintézendő dolgunk. - közölte Fury szinte olvasva a lány gondolataiban.

Amethyst összenézett a mellette álló Lornával, majd mindketten megszaporázták a lépteiket, hogy utolérjék a férfit.