Kisebb robbanások rázták meg a földalatti létesítményt. Amethyst erre kelt fel, felettébb dühösen.

Előző nap sokáig edzettek Lornával, így örült volna, ha kicsit tovább aludhatott volna. Bár amint órájára pillantott, elborzadt. Ugyanis délután kettőt mutatott a kis szerkezet.

Nyögve feltápászkodott az ágyáról, fehér ruhásszekrényéhez botorkált, majd előkotorászta a harci felszerelését, ami egy testhez álló, kényelmes anyagú kezeslábasból; két combra csatolható pisztolyból, amiket ugyan nem szeretett használni, de szükség esetén jól jöhettek; és két hosszabb pengéjű plazmatőrből állt. Felkapkodta magára a ruházatát, majd felcsatolta a fegyvereit és kidugta a fejét az ajtón. A folyosón sok ember rohangált fel-alá, de Amethyst Furyt sehol sem látta. Ellenben Lorna pont abban a pillanatban lépett ki a szemközti ajtón. 

- Mi történik, Polaris? - kérdezte érdeklődve a lány, remélve, hogy barátnője tud valami értelmeset.

- Jótól kérdezed. - vonta meg a vállát a zöld hajú lány - Valakik odafönt robbantgatnak. 

Amethyst már éppen kapott volna el egy mellette elrohanó SHIELD-es katonát, amikor valaki a nevét kiáltotta. 

- Viharmadár, Polaris, gyertek ide! - hallatszott a folyosó végéről az egyik katona hangja.

Amethysték követték a katonát egy üres kihallgatóiba, ahol összesen egy darab laptop állt, rajta Fury képével.

- Feladatom van a számotokra. - kezdett bele a férfi mindenféle köszönés vagy üdvözlés nélkül - Talán észrevettétek, hogy nem stimmel minden New Yorkban. Nos, a Föld jelenleg támadás alatt áll, mivel valami istenke úgy döntött, hogy itt akar játszani. Pár emberem már a helyszínen van, köztük Barton és Romanoff ügynökök, és nektek is fel kell mennetek. Én már úton vagyok a többiekkel, de az embereim túl kevesen vannak ahhoz, hogy egy egész idegen inváziót fel tudjanak tartani. Szükség van rátok. - egy pillanatra szünetet tartott, majd folytatta - Erre az akcióra készültetek, amióta itt vagytok. Ügyesek legyetek. Fury, vége.

A gyors videókonferencia után Amethyst Lornára pillantott, aki hasonlóan döbbent arccal nézett vissza rá.

- Úgy látszik, eljött a mi időnk. - vigyorodott el a zöld hajú lány, majd elindult kifelé a szobából a lift felé.

Amethyst egy pillanatra visszapillantott a már fekete képernyőjű laptopra, majd követte barátnőjét.

- Úgy látszik...

§

Amethyst mindig tudta, hogy Fury azért hozta létre az egész SHIELD-es programot, mert anno egyszer harcolt az idegenekkel, és a mutánsokban látta a legnagyobb potenciált egy hasonló támadás esetén. Tudta, hogy az X-Menek nem lesznek mindig elérhetőek, így a mutáns programba vetette minden reményét. 

De sajnos kiképzők híján egyedül Amethyst és Lorna jutott el a kellő szintre. A legtöbb mutáns, aki a létesítményben tartózkodott még túl fiatal egy teljes katonai kiképzéshez. És egyrészről kevés mutáns volt, másrészről azok nagy többsége is X professzor iskolájába jár. 

De így, a csata kellős közepén Amethyst is inkább lett volna valami világ végi iskolában. 

- Pontosan mit is kellene csinálnunk? - kérdezte Lorna döbbenten, ahogy a lila idegeneket fürkészte a közeli épületeken.

- Gyanítom, kinyiffantani ezeket a csúnyaságokat. - vont vállat a lány, majd körülnézett, és megakadt a szeme egy portálon, ami konkrétan az ég közepén díszelgett - Szerintem onnan jöttek.

Lorna követte a tekintetével Amethyst ujját, majd biccentett és a levegőbe röppent a zöld energiamezejének segítségével. Amethyst követte, és megindultak az epicentrum irányába.

Ahogy közeledtek, Amethyst már azt is látta, hogy a portál a Stark Toronyból indul ki valami kütyü segítségével. Pár szinttel lejjebb pedig két felettébb érdekes öltözetű férfi küzdött.

- Avatkozzunk közbe? - kiáltotta oda Lorna Amethystnek.

- Szerintem ne. Inkább az idegeneket vadásszuk le.

Lorna biccentett, majd a két lány két különböző irányba repült el. Amethyst a tekintetével kereste az idegeneket, de annyi volt belőlük, hogy nem volt nehéz megpillantani párat, akik közvetlenül előtte repültek el. Amethyst becélozta az egyik idegent, majd egy jól irányzott plazmalövedékkel le is szedte. Célzott újból, a másiknak is annyi volt. 

Röppent a következő utcába, és ott konkrétan röptében ledermedt. Ugyanis vele szembe egy hatalmas, repülő szörnyeteg közeledett. Pár pillanat múlva az is feltűnt neki, hogy előtte egy vörös-arany páncélban lévő ember repül, és a hatalmas idegen azt üldözi. Ahogy a páncél közelebb ért, már Amethyst is felismerte, hogy maga Tony Stark, azaz Vasember közeledett felé. 

Egy kecses mozdulattal odébb röppent, majd megvárta, hogy az idegen lőtávolba érjen, és megküldte egy szépen irányzott plazmalövedékkel. Szerencséjére a lény nem volt annyira kemény, hogy ez ne ártson neki, így pár pillanattal később belecsapódott a földbe, ledarálva a környék összes autóját.

- Te ki a franc vagy, és mégis hol voltál egész eddig? - hallatszott Stark gépies hangja. 

- Amethyst Easterlin, és nagyjából egy utcával odébb. - válaszolta mosolyogva a lány.

- És mióta tudsz ilyen izéket... - gesztikulált a lány keze irányába - csinálni?

- Születésem óta. Mutáns vagyok. - mosolyodott el Amethyst - Képes vagyok az atomokat megbontani, kiszakítani belőlük az elektronokat, és így plazmát létrehozni.

- És mást nem tudsz? - kérdezte érdeklődve Stark.

- Tudtommal nem. - rázta meg a fejét a lány.

- Kár. Mindenestere használd azt a képességed, mert így is elég szar helyzetben vagyunk. - mutatott a portál felé, ami még mindig ott tátongott az égen - Csak te jöttél?

- Nem, itt van az egyik társam is. Lorna Dane. Ő a mágneses képességekkel rendelkezik, így a fémeket is tudja irányítani. Talán hallott már Magnetoról. - mosolyodott el Amethyst - Hozzá hasonlóan.

§

Amethyst a magas felhőkarcolók közt siklott végig, amikor elérte Manhattan közepén a Central Parkot. Lepillantva azonnal meglátott egy csapat gyereket és egy felnőttet, ahogy három lila idegen keríti be őket, és a fegyvereikkel hadonászva fenyegetik őket. Legalábbis a lány a magasból erre következtetett.

Azonnal célt változtatott, és elindult a kisebb csoport felé. A levegőből elkapott egy idegent, de a másik kettőt elhibázta. Amint leért a földre, a maradék kettő azonnal megpróbált ráugrani. Amethyst kénytelen volt előkapni a tőrjeit, mivel a gyerekek túl közel voltak ahhoz, hogy az erejét használja. Ennyi év után sem tudta tökéletesen kontrollálni, és nem akart ártatlanokat bántani.

De a tőrjei sem voltak sima egyszerű mezei tőrök. Még a Központban csinálták neki, miután többé-kevésbé képesek voltak az ottani fizikusok lemodellezni a képességét. Vibránium tőrök voltak, aminek a pengéjébe hajszálvékony karcolásokban plazma futott. Bonyolult szerkezet volt, de szinte mindent átvágott a plazmaháló miatt, ami borította. Azt ugyan Amethyst nem tudta, hogy mégis a Központ hogyan tett szert vibrániumra, de felírta a többi kérdés mellé a mentális listájára, amikre sosem fog választ kapni.

Az egyik lila már ugrott volna rá, de a lány gyorsabb volt. Két ügyes vágással elmetszette az idegen torkát, majd egy mellkas rúgással elreptette vagy tíz méterre. 

A második lila már egy fokkal okosabb volt. Hátulról támadt Amethystre, és próbálta megfojtani. A pillanatnyi sokk után, amit a levegőhiány okozott, volt a lánynak annyi lélekjelenléte, hogy az egyik tőrét hátravágja az idegen fejébe.

Miután elmúlt a szorítás a nyakán, Amethyst köhögve rogyott a földre. Körbepillantva látta, hogy a gyerekek biztonságban voltak, és a környéken nem volt több idegen. Feltápászkodott, és már indult volna el, hogy keressen még lilákat, de az egyik tizenegyéves forma kisfiú elkapta a karját. 

- Te mutáns vagy? - kérdezte csillogó szemekkel.

Amethyst elmosolyodott a kisfiú lelkesedésén. Ritkán találkozott olyanokkal, akik nem undorodva néztek rá, ha megtudták, hogy mutáns. De úgy látszik, a gyerekek mások voltak.

- Igen, az vagyok. - vigyorgott rá a fiúra - Hogy hívnak?

- Peter Parkernek. - mosolyodott el a kisfiú is.

- Vigyázz magadra, Peter. - intett egyet, majd felröppent a levegőbe és elindult vissza harcolni.