a fejezethez ajánlott dal:

Work Bitch
- Britney Spears

X I M E N A M I L L E R
――――――――――――――

― Luna, Luna, nem fogod elhinni, mi történt! ― rohan le valaki az ajtóban.

Még fél lábbal a neonnal kivilágított cégér alatt állok, máris a nyakamba ugrott ez a lány. Az arca ismerős, a szeme gyémántként csillog, ezért úgy saccolom, max. két-három hete dolgozhat itt. Egészen apró termetű, váll alá érő, kunkori hajszálak keretezik arcát, porcelán bőrét sápasztja a fehér reflektorfény, ami nappal a próbák alatt világít.

― Ariadne beírt a színpadra. Ma este én leszek az egyik pohárban. Olyan izgi!

Nem akarom letörni a lelkesedését. Valójában, ha friss húsként egy főattrakcióhoz osztanak be, az sok jót nem jelent. Persze tény, hogy nem tapogat mindenféle gusztustalan tag, de ezzel együtt elbukod az egyáltalán nem gusztustalan pénzüket is. A kezdők valamiért abban a hitben élnek, hogy a Circus csúcspontja (azaz az óriási martinis poharak) a karrierüké is. Ez viszont nem is állhatna távolabb az valóságnál. A legnagyobb buli az öltánc: mivel előre lezsírozzák a bokszokat a vendégek, a teljes foglaló Jerry zsebében köt ki, tehát amennyi zsozsót befogad a szetted, azt mind bezsebelheted (plusz nem érhetnek hozzád az engedélyed nélkül, máskülönben Pitbull úgy hajítja ki őket, mint macskát szarni). A szülinapokra legény - ésvagy leánybúcsúkra, cégesbulikra való kitelepülések (kvázi a sztrippelés házhozszállítása) és a rúdtánc nem rossz biznisz, de a bevétel bizonyos százalékát azért le kell adnod. A poharas történet viszont említésre sem méltó; ugyanannyit keresel három méter magasban, szinte totál pucéran táncolva, mint a félmeztelen pincérfiúk, a miniszoknyás, has - és (esetleg) cickóvillantós pincérlányok, illetve pultosok.

A hozzám hasonló régi motorosokkal viszont más a helyzet. Olyanok vagyunk, mint aki a sulis énekkarban alt, mezzo és szoprán, attól függően, éppen hol van rá szükség. Bárhová is oszt be Ariadne, jól muzsikálnunk. Ellentétben a frissítéssel. Az új arcok pohárba küldése egyenesen vonja maga után a nyilvános lebőgést, majd az elbocsátást. Ez a lány mégis úgy örül, mintha megnyerte volna a lottót. Ezt az örömöt pedig nincs szívem elvenni tőle. Lehet, hogy sztriptíztáncosnő vagyok, de nem egy picsa. Ha valaki kedves hozzám, hát én is az vagyok.

― Ez szuperszonikus! ― biztatom egy tétova mosollyal. Még a hüvelykujjamat is feltartom a látszat kedvéért.

― Ugye?! Ha nem túl nagy kérés, tudnál esetleg valami tanácsot adni?

― Tanácsot?!

― Igen. Láttalak a múlt héten, nagyon jól nyomtad. Én persze csak most kezdtem, nyilván nem lehetek elsőre olyan ügyi, mint te, de szeretném kihozni magamból a legtöbbet.

Fáj a szívem érte. A segélykérés hallatán automatikusan kijön belőlem a tanár. Átkarolom keskeny vállát, finoman beljebb tessékelem, a legközelebbi boksz felé terelve. Ehhez le kell ülnöm. Elhelyezkedem az asztalon, vigyázva, nehogy felborítsam a lávalámpát. Még csak nem egész két perce „ismerem" ezt a lányt, de az eddigiek alapján nem lep meg, hogy nem teszi le a hátsóját, inkább kering, mint gólyafos a levegőben. Olyan, mint egy masnival átkötött energiabomba.

― Lássuk csak, a legfontosabb, hogy valamennyire maradj önmagad. A vendégek érezni fogják, ha csak magadra veszed a szerepet, de nem azonosulsz vele. Végső esetben, ha nagyon nem feküdne a karakter, húzz le egy felest, aztán vonatkoztass el tőle és lebegjenek előtted a zsíros zöldhasú dollárok, amikre a feszengést válthatod. Aztán az sem árt, ha közvetlenül a fellépés előtt csinálsz száz guggolást. A tánc miatt pedig kár aggódnod. Amint elindul a dalod, a basszus lüktetni fog az ereidben, a tested életre kel és ösztönösen megtalálja a ritmussal az összhangot. A lelked átveszi az irányítást minden porcikád felett és egy marionett mestereként vezényli egyik lábadat a másik után.

Leállok, mielőtt túl személyesre venném a figurát. Ezen a helyen csak Luna vagyok. Négy betű. Egyszerű megjegyezni. Suttogni. Kirendelni. Megfizetni. Összvissz négy betű vagyok. Nyilván a szőke parókák, falatnyi szettek, irracionálisan magas sarkak, műszempillák, fülpiercingek mellett. A másik énem. Kissé skizonak hangzik, de egyáltalán nem az. Ez egy munka. Egy felvett stílus. Átmeneti. Nem a lány, aki a táncolásra született. Aki már az anyaméhben is cigánykereket hányt. Aki megvárta, amíg a szülei elalszanak, aztán kimászott az ágyából és sorjában addig talált ki koreográfiákat, amíg fel nem kelt a Nap.

― Életmentő vagy. Rohanok is gyakorolni. Köszönöm, imádlak! ― szorít magához még egyszer, aztán elpucol.

Kettőt pislogok, már éppen kezdenék magamhoz térni, amikor észreveszem, hogy a kis kemotoxos légy sarkon fordult és lohol vissza hozzám. A tejfölszőke hajzuhatag úgy lengi körül, mintha tavaszi szellőbe kapaszkodó virágpor lenne. Arra a tündérre emlékeztet, amit az egyik diákom rajzolt az anyák napi verséhez.

― Egyébként Mia vagyok.

― Én meg Luna.

― Nem, nem úgy. Itt Stacy néven futok, de én Mia vagyok. Mia Moore, úgy igazándiból. Anyukám azért adta ezt a nevet, mert úgy hangzik, mint a „mi amor", ami spanyolul azt jelenti...

― ...szerelmem ― fejezem be mosolyogva.

― Úúú, te beszélsz spanyolul?

― Nem, csak néhány kifejezést ismerek. Ha Új-Mexikóban gyerekeskedsz, elkerülhetetlen, hogy ragadjon rád ez-az ― magyarázom, aztán egy vékony vonallá préselem a számat, mielőtt kiadnám magamat. Ez a kislány, akivel nem egész' tíz perce váltottam szót először, olyan őszinte(nek tűnő) kedvességgel közeledik, hogy az ember lánya késztetést érez beavatni őt az élete mélységeibe és magasságaiba. Csakhogy én szeretem tartani a távolságot. Az információ mennyiségével választom el az idegeneket a szeretteimtől. Egyenlőre még nem tudom hova tenni őt, ezért az arany közép utat választom: bemutatkozom, de nem tolok le neki gyorstalpalót a memoáromból. ― Örülök, hogy megismerhetlek, Mia Moore. Én Ximena vagyok, „úgy igazándiból".

Ariadne a rudak mellől, egy megafonba kiabálva magához hívja Miát, ami tökéletes alkalom, hogy én is végre mehessek a dolgomra.

Az öltözőhöz vezető szűk folyosón megcsap a hajlakk szaga. Már éppen beérnék a kivilágított tükrökkel, parókákkal és ruhaállványokra akasztott szettekkel teli helyiségbe, amikor annak küszöbén nekiütközöm valakinek.

― Bocs.

― Ahj, ne állj már folyton az utamba ― morogja Felicity. A vörös hajszálakat szoros lófarokban rögzítette a feje tetején. Bakker, már attól zsibbad az agyam, hogy nézem ezt a fél üveg hajlakkal rögzített fonatot.

Szemmel láthatóan nem a legnagyobb rajongóm, a szilikontól vastag szája úgy ferdül, mintha a két sarkában súlyzók húznák lefelé. Nagy lendülettel kikerül, épp annyira közel, hogy a vállával még taszítson rajtam egy kicsit.

― Te, ennek meg mi baja? ― kérdezem Tatianától, aki éppen a kanapén fekve telefonozik. Apró fonatokba rendszerezett haja a padlóra hullva játszik önjelölt felmosórongyot a csillámpornak a karfán átívelő hosszú lábai kalimpálnak a fekete Adidas Sambában. Egy maszatos papírtányér van az asztalként funkcionáló hasán.

― Halvány lila gőzöm sincs ― motyogja teli szájjal. Nagyot nyel, leöblítve a falatot a kulacsában lévő akármivel, aztán feltornássza magát a kényelméből. A sminkasztalra teszi a koszos tányért, majd egy késsel a kezében felém fordul. ― Tuti nem a tortával volt baja, mert meg sem kóstolta. Te azért kérsz egy szeletet?

― Milyen?

― Puccos vörös bársonytorta.

― Jöhet ― vonok vállat, miközben leülök a kanapé másik felére. Átnyúlok Titi korábbi helyére, hogy a megállítsam a sorozatot, amit a telefonján nézett, mielőtt megérkeztem. ― Honnan szerváltad? Szülinapoztatok vagy mi?

― Még csak az kéne, hogy a kölyköm ilyet akarjon enni. Így is nehezen férek bele a büdzsébe, mert a gyereknél már csak a gyerekzsúr drágább. Minden évben jobb legyen, mint a tavalyi, plusz versenyeznem kell a többi szülővel, akik mindig jobbnak tűnnek nálam, különösen az ilyen összejöveteleken. Hosszabb vendéglista, több konfetti, nagyobb ajándékok, aztán ott van nálunk szóba sem kerülő ugrálóvár, ami nagyobb a lakásunknál, meg para bohócok, akik fasznak kinéző állatokat hajtogatnak lufiból ― masszírozza a halántékát, aztán a kezembe nyomja a sütit.

Habár gondterhelt, mindketten tudjuk, hogy (minden viszontagságával együtt) az anyává válásnál jobb dolog nem is történhetett volna vele. Ez a gondolat éles késként forog a szívemben, hiszen ebben az életben én nem élhetem át ezt. Biológiailag legalábbis biztosan nem. Ez volt az ára annak, hogy a balesetből felépülhessek, „köszönhetően" a hasamba fúródott fémnek. A méhem az életemért cserében. A juilliardos táncos karrier mellett a teherbeesés lehetősége is a totálkáros kocsiban, a véres aszfalton ragadt aznap.

Tatiana hangja visszahúz a valóságba. Elpislogom a hullani készülő könnyeket. Nagy levegő!

― Hajnalban végeztem a másik melóhelyen, onnan egyből ide jöttem. A zsúrpubi pár nem kérte a lagzi maradékát, úgyhogy mi pincérek osztottuk le magunk között. Van a táskámban egy fél töltött csirke is, ha kérsz. Bár valószínűleg benéz egy egész estés rókázás, ha eszel belőle, mert három busszal bumliztam idáig a negyven fokban.

― Kész szerencse, hogy nem terveztem mára semmit.

― Álljon meg a menet! Azt akarod mondani, hogy huszonix évesen nincs betáblázva az estéd? Se egy kocsmatúra, vad orgia vagy csajbuli?

Nico reggel landolt Arizonában és kábé fél órája küldött képet magáról az Antilop-kanyonból, Bee pedig vidékre utazott az egyik családi nyaralóba a Benson família nőtagjaival (meztelenül jógázni, vaginát gőzölni vagy mi a szent szart csinálnak az ilyen elvonulásokon a gazdagok). Az elhagyatott repteret (ahová gyorsulási versenyek miatt járok) újra megnyitják, ráadásul a roncsderbi is off, mert a szokásos banda felét lecsukták. Szóval nem terveztem mást, mint a kanapén punnyadva filmezni, mindenes zuhanyt venni, aztán lefekvés előtt Arlóval évődni.

― Huszonhárom és nem, nincs semmi. Beugrós lettem volna, de apám idejön a haverjaival és megkért, hogy cseréljem el a műszakot.

― Azt hittem, jobban érzem magam, ha ezt hallom egy korodbelitől, de eskü szomorú lettem, hogy egy ilyen bombanő nem mozdul ki, nekem meg sír a szám, hogy a gyerkőc óta alig bírok elszabadulni. Ezen azonnal változtatnunk kell!

― Á, megleszek így ― legyintek, szemrebbenés nélkül hazudva. Nem bírom a csendet, az unatkozást, sőt én kifejezetten igénylem, hogy nulla huszonnégyben le legyek foglalva, máskülönben utolérnének a problémáim. Jobb nekem, ha folyamatában el vannak terelve a gondolataim.

― Szó sem lehet róla! Ma este a kuzinom vigyáz a gyerekre, úgyhogy eljössz szépen velem egy rapidrandira.

― Nem is tudom...

― Nem tudni kell, Luna, hanem élni. Jó buli lesz. Öt percet beszélsz a veled szemben ülővel, aztán megszólal a csengő és mehetsz is a következőhöz. Végül amikor körbeértünk, mindenki azzal beszélget, akivel akar, szóval inkább vakrandinak nevezném. Már többször is jártam ott, tuti program, csipegetünk az ingyen büféből, nyakaljuk a szörnyen forró kávét... néhány csepp rummal, egyenesen a táskámból. Nekem is sokat jelentene, ha látnék ismerős arcot az idegenek mellett, amikor belépek abba a terembe.

Ilyenkor elbizonytalanodom, vajon érdemes - e ennyire ragaszkodnom a munka magánélettől való teljes elhatárolásához. Brielle és Domenico esetében jó döntés volt kivételt tenni, de a Kyle-incidens óta (sosem bocsátom meg annak a szemétládának, hogy elbaszta a nagy napomat, amikor megalázva üvöltötte a templomban: „ki vagy pakolva") a bizalmi problémáim érthető okokból felerősödtek. Tatiana ugyanakkor jó fejnek tűnik, ráadásul a személyes sztorijaival már egy ideje kezdeményezi ezt barátságféle akármit, amiből talán valami jó is kisülhet. Egye fene, most vagy soha!

― Benne vagyok.

― Komolyan?! Úristen, szuper vagy. Nem bánod meg, ígérem.

― Ajánlom is. Gyors' hazaugrom átöltözni, aztán nyomjuk!

...

Bömböl a zene a telefonomból. Olyan hangos, hogy a gondolataimat sem hallom... már ha vannak egyáltalán. Most léptem ki a zuhany alól, a frissen mosott hajam még mindig vizes, ezért egy törölközőturbánba csavartam a fejem tetején, és egy fekete csipkés melltartó-tanga kombóban görnyedve a szekrény előtt, kezemben egy üveg sörrel csak azon kattog az agyam, a szerelmi életemmel egyetemben milyen siralmas a ruhatáram. Rengeteg miniruci, melegítő, top, forrónaci van a gardróbban, de egy olyan göncöm sincs, amiben szívesen randiznék. Na nem mintha randizni akarnék. Kizárólag azért mozdulok ki, hogy Tatiana ne egyedül menjen. Ma aztán szüksége van a támogatásra. Nagy szám ám kirakni magadat a húspiacra, miután nem egy, nem kettő „életem szerelme" baszott át. Én már csak tudom, elvégre nekem még mindig nem sikerült.

Videón felhívom Briellet a divatkrízis elhárításáért. Ha valaki, akkor ő aztán tud szarból várat építeni, amikor stílusról van szó. Nem csoda, elvégre Párizsban tanult egy neves divatintézetben, amíg ki nem rúgták. Viszonya volt az egyik tanárával, aki szexkazik kiszivárogtatásával tartotta sakkban. Amikor elég pénzt zsarolt ki belőle, szavát szegve átadta a felvételeket a dékánnak. Bee kézzel-lábbal kapálózott, hogy bizonyítsa az igazát, de senki sem hitt neki. Elkönyvelték egy figyelemhiányos kislánynak, aki összefekszik a megfelelő emberekkel, hogy feljebb törjön a ranglétrán. Megkérdőjelezték az addigi eredményeit. A tehetségét. Kénytelen volt visszaköltözni Amerikába. Egy csapásra táncolt át a riviéráról a Circus rekaméjára.

― Igazán nem kellett volna elutaznod, pláne fizetned azért, hogy bekenjék szarral az arcodat. Van itt elég utálód, aki szívesen megcsinálta volna ingyen is.

Az arca csupa barna trutyi, a kád pedig, amiben pöffeszkedik, úgy néz ki, mintha Shrek bármelyik pillanatban a felszínre bukkanhatna Bee mögül.

― Ez iszapfürdő, szívem ― magyaráz, egy pezsgős pohárral kalipálva. ― Tudod, ez egy természetes izomlazító, tele van nyomelemekkel és segíti a stresszkezelést. Legalábbis valami ilyesmi. Nem figyeltem túlságosan, mert jobban lekötött, aki beszélt, mint az, amit beszélt.

― Ő is tagja annak a szektának, amelyik rádsózta a léböjtkúrát meg a fogyibogyikat?

― Nem, Alejandro természetgyógyász.

― Ja, tényleg, már hallottam róla. Jobb, ha vigyázol vele, mert elég tapadós fazon. Szegény Lady Gaga is csak azzal a dallal tudta levakarni magáról.

― Ha-ha. Amúgy miért hívtál?

― Segítened kellene összerakni egy szettet ma estére.

― Oké, mi az alkalom?

― Tatiana rábeszélt egy vakrandira.

Brielle akkorát sikít, hogy FaceTime-on keresztül látni a pókhálósra repedt Dom Pérignont.

― Attól félek, most már nem csak vak, hanem siket is lesz az a randi.

― Végre, végre, végre! ― ujjong, meg sem hallva a megjegyzésemet. ― Nem is tudom, milyen régóta próbálom visszarugdosni a seggedet a húspiacra. Annyira örülök neked!

― Hallottam, szívem. Ami azt illeti, mind a hét kontinensen hallották.

― Bár kicsit sérti a büszkeségemet, hogy nem velem kezdesz el újra pasizni. Imádom Titit, de lehet, kicsit kikaparom a szemét, ha ki akar túrni a legjobb barinő pozíciómból.

― Biztosíthatlak, hogy a pozíciód megingathatatlan, szívem.

A háttérben gonghangot hallok, mire Brielle kikászálódik a kádból. Egyik kezével a telefont tartja, a másikkal egy hófehér törülközőt igyekszik a teste köré tekerni. Nem igazán megy neki a multitasking, ami rajtam kívül egy hosszú fekete hajú pasasnak is szemet szúr. Rögtön a barátnőm segítségére siet és bebugyolálja.

― Köszönöm, Alejandro!

― Abból ítélve, ahogy egymásra néztek, a nyakamat rá, hogy Alejandro nemcsak a természetet „gyógyászkodta" meg.

― Erről majd később, most a te randid a lényeg. Választok valamit, mielőtt meggondolnád magad. Na, hadd lássam, miből kell dolgoznom!

Megfordítom a kamerát. Operatőrt játszva bemutatom a számomra átláthatatlannak tűnő halmot a szekrényben, majd a padlóra hányt cipőket.

― Legyen a leopárd mintás ujjatlan body a térd fölé érő, világos farmerszoknyáddal, hozzá a kamu Gucci öv. Ami a cipellőt illeti, la-la-la, az a barna magas sarkú bokacsizma, amit tőlem nyúltál le, na, az kell nekünk.

Visszafordítom a kamerát, hogy láthassa a leesett államat.

― Egy, az az öv eredeti. Kettő, ezt hogy csináltad? Én húsz perce bámulom ugyanazt a kupacot, erre te beszambázol az iszappakolásodban Alejandróval és húsz másodperc alatt összeállítod a tökéletes szettet.

― A rutin meg az évek, tudod. Lássuk, mit kezdjünk a hajaddal. Szerintem egy zselézett copf befonva telitalálat.

― Most mostam meg, szóval a zselé kizárva. Következő tipp? ― kérdezem, mialatt elkezdem kibontani a turbánt.

― Vasald ki, aztán a felső felét kösd fel lófarokba, a többit hagyd kiengedve. Ékszer ügyben... Ó, azt az én kicsi pónimos kurva anyámat! Mit műveltél a hajaddal?

Erre megnézem magamat a képernyő sarkában lévő kis kockában. Biztosan nem látok jól. Nem láthatok jól. Az nem létezik... Az erkélyajtó melletti álló tükörben is megbizonyosodom a tragédiáról. Rózsaszín a hajam. Rózsaszín lett a kurva hajam, ráadásul nem is egyenletesen, hanem foltokban színeződött az ébenfekete sörényem.

― Biztos, hogy sampont használtál a hajmosáskor és nem Avril Lavigne-né változtató varázsszérumot?

Bevágtatok a fürdőszobába, megragadom a flakont, amit az imént használtam. Hatalmas betűkkel szerepel rajta a sampon szó. Én ezt nem értem... Már éppen kiejteném a kezemből, amikor észreveszek egy matricát az összetevőkön. Egy fog illusztrációja szerepel rajta, Donovan Dental-felirattal. Az a rohadék!

― Bee, most leteszem. Ki kell nyírnom a szomszédomat.

Csodálkozom, hogy nem dől füst az orromból vagy a fülemből, mert totál begőzöltem. Forr a fejem, teljesen elvakít a düh. Azt sem tudnám felidézni, hogy amikor az imént leszaladtam a lépcsőn, a korláton lógott - e még a futós cuccom, vagy már bedobtam a szennyesbe.

Ráfekszem a csengőre. Hétszentség, hogy addig nyomom ezt a kibaszott gombot, amíg Arlo a szemem elé nem kerül.

― Mi a szar?! ― nyitja ki az ajtót. Mihelyst meglát, a méreg elpárolog a képéről, homlokránca kisimul, az arcán idegesítő győztes vigyor terpeszkedik. A franc essen belé! ― Jó a frizkód, nyuszi. Elkérhetem a fodrászod számát? Tudod, hátha én is be akarom újítani a sérómat.

― Ó, nem kell neked itt séróújítást tervezgetni, mert menten megfojtalak, Donovan.

― Csak óvatosan dobálózz a fojtogatással, Miller. Még a végén begerjedek ― kacsint rám, beleharapva a lapát kezében markolászott kivibe. Szó szerint szőröstül-bőröstül felfalja. Abszolúte pszichopata dolog ez, majdnem annyira, mint zokniban aludni, vagy előszőr a tejet, aztán a müzlit önteni a tálba. ― Látom, fázol. Nem jössz be? ― bök az állával melltájékra.

Lepillantok az ikrekre. Csak most realizálódik bennem, hogy egy szál fehérneműben rohantam át ehhez a baromhoz. Összefont karokkal kihúzom magam (igyekszem elterelni Arlo figyelmét a megkeményedett bimbóimról) és beljebb kerülök, mielőtt bárki más is így láthatna.

― Te betörtél a házamba, és kicserélted a samponomat hajfestékre. Sőt, voltál annyira arrogáns, hogy a rendelőd matricáját ráragaszd a tubusra ― hadarom, fel-alá járkálva az előszobában. ― Nem is tudom, hogy előbb rendőrt hívjak, vagy terapeutát.

― Olyan mulatságos vagy, amikor elgurul a gyógyszered. Mint egy búgócsigára pattant, begombázott kertitörpe.

― Azt hiszem, ide a terapeuta kevés lesz. Ahhoz túl nagy gond van nálad ott fent a toronyban.

Átvonulok a nappaliba. Habár ez az én házam tükörképe, nem tudok párhuzamot vonni a két lakás között. Az enyém harsány, tele személyes tárgyakkal, a félbehagyott hobbik káoszban hevernek mindenfelé (Bee szerint nálam nonstop kupleráj van), holott az egész életem beleférne egy béna kartondobozba. Ez az apartman viszont inkább tűnik háznak, mint otthonnak. Sötétszürkék a falak és két kezem kell sem hozzá, hogy megszámoljam, hány bútort látni. A helyiség sarkában, egy barna bőrfotelhez igazított mikrofonon, a hangsávokat megjelenítő monitoron meg a mellette lévő bögrén kívül semmilyen nyoma sincs annak, hogy itt egyáltalán lakik valaki. Minden makulátlan. Felszínes. Üres. Nem látszik rajta, hogy Arlo mit szeret, vagy éppenséggel mit utál. Az egész pecó olyan, mint Arlo Donovan, mínusz Arlo Donovan. Kivéve a fűszeres férfi parfüm karizmatikus illata, ami az egész teret uralja. Az összetéveszthetetlenül a félmeztelen, szürke melegítős szomszédomhoz köthető.

― Kibámészkodtad magad? Lassan belépőt kell szednem tőled, pedig nem is múzeumban vagy.

― Mondd csak, ezt a házad is tudja? Csak mert a Mona Lisán több érzelem látszik, mint az „otthonodon".

― A Mona Lisát túlértékelik.

― Váó, neked aztán vannak gondolataid. Ráadásul kivételesen semmi szexista nem volt a megjegyzésedben. Meghibásodott a merevlemez az agyad helyén, vagy mi?

― Nyugodj meg, az én merevlemezem tökéletesen működik. Ha annyira akarod, szexualizálhatom azt a randa banyát, aki a képet ihlette, de igazság szerint akkor sem piszkálnám meg bottal sem, ha ő lenne az utolsó luvnya a Földön. Habár, tudod mit... ― dörzsöli meg az állát, miközben tetőtől talpig végigmér. Még azt a minimális textilt sem érzem magamon, amit viselek. Mintha a meztelen testemet whisky-ben fürdetné, ahogy az az éhes szempár maradéktalanul feltérképez. Lépésről lépésre közelít, az egymáshoz vonzó feszültség futótűzként perzseli fel a köztünk lévő távolságot. Tíz centire áll meg tőlem. ― Téged még az a bányarém Lisa is megelőzne nálam a sorban.

― Észben tartom ― sziszegem, egy lépést megtéve felé. ― És emlékeztetlek majd rá, amikor térden állva könyörögsz az érintésemért ― húzom az agyát, a mutatóujjamat incselkedően végighúzva a csokibarna izomzatán. ― Most megyek, mert nem akarom lekésni a vakrandimat. Nem kell kikísérned, egyedül is kitalálok.

...

Hogy hívnak? Hány éves vagy? Mivel foglalkozol? Mi a hobbid? Milyen zenét szeretsz? Vannak testvéreid?

Ha annyi százasom lenne, ahányszor elhangzottak ezek a kérdések ma este, már egy repülő első osztályán lennék, útban Ibizára. Ehelyett itt ülök egy művelődési ház termében, a ki tudja hányadik idegen elé ülve, hogy az adataimat soroljam, akár egy gép. Amikor ledobom magamat a székre a következő delikvenssel szemben, már a tököm kivan az egésszel. Nekitámasztom a lábaimat a minket elválasztó asztal peremének, az államat a térdemre hajtom és összekulcsolom a kezeimet a combom alatt. A Jordanem orrára fókuszálva csendben várom, hogy leteljen a két csengetés közötti öt perc. Udvariatlan volnék? Meglehetősen, de már átestem a holtponton, így pont leszarom.

― Ugyanilyen sneakerem van, szóval tudom, milyen gyorsan lehet benne futni. Mondd csak, megszöksz velem?

Ez már elég ahhoz, hogy felnézzek. A baromi jó ízléssel, illetve ajánlattal rendelkező randipartnerem (névtáblája szerint Sam) nagyot ásítva várja a válaszomat. Az unott arckifejezés ellenére is tisztán látszik, milyen jóképű. Sötétszőke haja sűrű hullámokban, a szeme kék, mint az óceán. Az állkapocsvonala határozottan keretet ad a sármos arcnak, a szája sarkában lévő anyajegy szexepilként csak még helyesebbé teszi. Ülve is feltűnik, milyen magas. A válla széles (nem annyira, mint Arlóé, az övén konkrétan kényelmesen elférne a karácsonyi lakoma, de ez az amerikai focis kiadású Austin Butler se semmi!), a fehér póló alatt körvonalazódik a kidolgozott felsőtest. NFL-alkat. Most már bánom, hogy a rózsaszín haj mizéria miatt baseball sapka alá gyűrt konttyal jöttem ide, és a nagy sietségben csak egy hosszított szürke pólót kaptam magamra. Amúgy nincs okom panaszra a külsőm kapcsán, de nem bántam volna, ha puccos ajándékostáskába és nem nejlonzacskóba vagyok csomagolva, amikor ez a srác kézhez kap.

― Nem, maradok.

Erre feltűnően elkenődik. Nagyon régen volt már, hogy egy férfi (pláne egy ilyen férfi) érdeklődését felkeltsem mindenféle csajos trükk nélkül. Úgy értem, a Circus-ben sok pasas érdeklődik irántam... illetve Luna iránt (a csábításnak, a veszélynek, satöbbinek köszönhetően), de most nincs rajtam semmi szexis (leszámítva nyilván a bomba seggemet), mégis többet akar belőlem ez a két lábon járó Dávid szobor. Ez imponál nekem. És megijeszt egyszerre.

― Láttam, hogy van chilis hot dog ― biccentek a megpakolt büféasztalok felé. ― Az a kedvencem.

A csalódottan lebiggyesztett ajkai széles mosolyra húzódnak.

― Az enyém is.

― Főleg pirított hagymával ― tetézem. Megjelenés téren átment a rostán. Jöhet a következő teszt: szellemesség.

― És extra jalapeñoval ― kontráz rá.

― Másoknak taco kedd, nekem hot dog hétfő.

― Olyan jóban vagyok a munkahelyem előtt parkoló hot dog árussal, hogy nálam karácsonyozik minden évben.

Elégedetten dőlök hátra a székben. Tetszik, hogy ennyire elkötelezett. Tanárként értékelem a szorgalmát, szingli nőként pedig a vonzerejét, ezért azt mondom neki:

― Miután feltankoltam az ingyen kajából, visszatérhetnénk erre a szökés dologra.

― Pakolj az ecetes uborkából is, és benne vagyok!