És a hideg hajnal
Fogával kocogtatja
Az ablakod üvegét
És harapni tudnád a csendet
De helyette a csend harapdál téged
Élve emészt a nosztalgia
Marja tested a gyomornedve

Jaj, ki mondta és miért,
Hogy szerezz boldog emlékeket
Miért nem mondta nekem senki,
Hogy azok fájnak a legjobban

Mint testetlen árnyak,
Fojtogat minden, ami elmúlt
Holt örömök, holt élmények,
Holt kacajok és holt remények
Minden halott már
Csak visszhangjaik égetnek
Csak a fájdalom maradt
És az üresség helyettük
Lyukat marnak a lelkemen
Sikolt az űr
Elmúlt minden
És fáj
Fáj

A legjobban az fáj,
Hogy nincs minek fájnia
Hogy mi volt és jó volt, elmúlt
S csak tátongó helye maradt
De hogyan sírjon az ember
Valamin, ami nincsen,
Hogyan fogod kézbe a semmit,
Hogyan veszed szádra a semmit
Csak a tudat sajog, hogy volt egyszer jobb
És már nem térhet vissza semmi sem

Hogyan lehetnék boldog,
Hogy megtörtént,
Ha közben fáj az, hogy már nincs,
Hogy remélhetnék szépeket
És miért is remélnék
Ha tudom, mennyire kínoz majd
Az, ha egyszer véget érnek

Nem felel senki
Csak a néma visszhang gyötör
Tükrödön a távoli nap fénye csillan
De ujjaid nyoma, mint tompa maszat
Rajta marad már örökre
És egyre nyúlnak a repedések:
Kettészelik arcképedet

Menj, vesd le láncaid,
Táncolj a halott reményeken
Taposd meg a rég elmúlt örömök
És a tovatűnt pillanatok
Fakuló holttesteit

Menj, és hallucinálj magadnak
Egy boldog életet