Nagyot sóhajtottam, miközben letettem a szivacsot a mosdókagyló szélére. Csendben végignéztem ahogy a csapból folyó víz a lefolyóba mossa a sarat. A koszos örvény csak lassan csökkent, elég nehezen akart teljesen eltűnni.

– Anyu – kiáltottam ki a nyitott fürdőszoba ajtón keresztül. – Megint el fog dugulni a lefolyó! – Próbáltam nyugodt maradni, de a hangom többször is elcsuklott. Mi lesz, ha a mocsok egyszer csak feltör belőle? Vagy a kagylóban marad a koszos víz?

– Majd szólok nagyapádnak – érkezett a válasz a konyhából. Én már nem válaszoltam, csak a frissen letakarított cipőmre vezettem a tekintetem. A lábbeli újra ragyogott, olyan hófehér lett, mintha akkor vettem volna ki a dobozából. Büszke voltam a munkám gyümölcsére, egy halvány mosoly kúszott a számra, ahogy a vízcseppek gyöngyözve végigfutottak a már szemet szúróan tiszta anyagon. Megmelengette a szívem a látványa, már nem is aggódtam a koszos víz miatt. Reményekkel tele, izgatottan ragadtam meg a cipőt, és a szappanos vízben ázott cipőfűzőket, hogy kirakhassam a napra száradni. Csak ez az egy pár van nekem, holnapra használatra kész kell, hogy legyen.