Van egy probléma a felhőtlen élethez. Egy dolog. Az anyám beteg. Pontosabban rákos.
Ha ezt ki tudta volna ,,nőni"! Sajnos nem tudta...
Egy hete meghalt. Azóta az életem romokban hever. Apué szintúgy.
Amikor viszont kiderült, hogy én is rákos vagyok, a családban elszabadult a pokol. Amit én már nem bírtam lelkileg.

-Zita, kérlek kelj végre fel!-apu szólongatására most már kipattant a szemem. Egyre ingerültebb volt.
-Jól van na!-egy nyögés kíséretében felültem. Csak fel kellett öltöznöm. A sulitól egy sarokra laktunk, ami ami egy sarokra volt a kórháztól.
Felkaptam a táskámat, és elindultam. Az osztálytársaimmal ahogy szoktam, egy szót sem váltottam. Azomban a tesiórán egy különlegesebb feladat volt. Táncoltunk. Hip-hop-ot. Ezzel csak egy gond volt: a szaltók. A tanár kitalálta, hogy szaltózzunk is. Az első még ment, azomban a másodiknál elvesztettem az eszméletem.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-Kira, ébredj! Új vendégün érkezett!-hallottam távolról egy női hangot. Kinyitottam a szemem, és magam alá pillantottam. Azaz csak pillantottam volna, ugyanis semmi sem volt ott, csak a kőtelek, amik tartottak. Amikor körülnéztem, észrevettem, hogy egy lyuk fölött lógok. Lépések hallatszottak, és két nő ért oda hozzám. Gyorsan elvágták a csapda kötelét, és segítettek, nehogy beleessek a lyukba.
-Jól belesétáltál a csapdába.-mondta az egyik. A másik pedig bemutatkozott.
-Erős Kíra vagyok.
-Én pedig Erős Míra. Ikrek vagyunk.-nevetve bólintottam, hogy értem.
-Én Marsall Zita vagyok.
Azzal elindultunk a táborhely felé...