4. rész

- Hogy kit kaptál el? - kérdezte Heimdall, aki alig mert hinni a fülének. Egy újabb meglepett ember felvétele a listára: pipa!

- Rudolfot, a vörös orrú rénszarvast - ismételte meg halál komoly hangon Loki, mire a fekete férfi megrökönyödve fordult Lexie felé. Az persze csak vállat vont, jelezve, hogy már nem is csodálkozik ezen a tényen, mire Heimdall úgy döntött, hogy inkább ő is elengedi a dolgot.

- Menjetek, inkább már nem is vagyok kíváncsi - sóhajtotta, majd intett a fejével a jövevényeknek, hogy hagyják őt magára.

- Viszlát, Mr. Heimdall! - köszönt el Peter, majd izgágaságában végigszaladta a szívárványhidat, Loki szó szerinti legmagyobb örömére.

- Imádom, amikor valaki viccet csinál ebből a helyből - jegyzete meg.

- Ezért imádsz engem is, mi? - cukkolta Lexie, mire Loki bólintott.

- Csakis - felelte nevetve.

Brooklyn csak csendesen figyelte az eseményeket, illetve magát a helyszínt is. Mert bár járt már itt korábban, azért mégsem látott mindent. Múltkor például fel sem tűnt neki, hogy az oszlopok mennyire részletesen vannak kidolgozva.

- De az mégis kit érdekel? - kérdezte a lány a narrátort.

- Csitt, kellenek bele ilyen részek, különben csak párbeszédből állna az egész! - felelte a narrátor, mire Brooke felsóhajtott.

- Ennyi erővel megspórolhatnánk az utat és akár rögtön oda is vihetnél a rénszarvashoz.

- Hát... tessék, türelmetlen bagázs! - idegeskedett a narrátor, majd szempillantás alatt a megfelelő helyszínre vitte a csapatot.

- Baró! - ujjongott még mindig Peter.

- Az, köszi! - vigyorgott Brooke a levegőbe, mire a narrátor csak biccentett és folytatta a munkálatait.

Szóval a kis csapat ott ácsorgott egy roppant tágas helyiségben, ahol egy rénszarvas éppen friss répát lakmározott kedvére. Az orra valóban olyan vörös volt, mint a paprika, le sem lehetett volna tagadni, hogy maga Rudolf ácsorgott előttük.

- Szóval ez azt jelenti, hogy a Mikulás tényleg létezik? - kérdezte Peter, mire Loki a szarvast elkerítő kerítés korlátjának támaszkodott és egy mélyet bólintott.

- Igen, létezik a vörös, hájas vénember! - felelte. - Azóta nem is kapok ajándékokat, mióta elcsentem a szánhúzóját. Bizonyítékot ugyan nem talált rá, hogy én vittem el, de érzi - kuncogott.

- Istenem, le sem tagadhatod, hogy főgonosz vagy. Szegény Mikulástól ellopni a rénszarvasát! - nevetett Brooklyn.

- Hé, nem volt könnyű! - kelt a saját védelmére Loki. - Igazi, agyafúrt cselre volt szükségem ahhoz, hogy elkapjam ezt a dögöt - válaszolta. - De tudjuk, hogy menő vagyok, úgyhogy végül csak összejött! - büszkélkedett.

Lexie megköszörülte a torkát mellette.

- Akkor nem lesz gond elkapni őt és elvinni az Időnek, nemde? - kérdezte Lexie, mire Lokinak az arcára fagyott a mosoly és mézesmázaskodva fordult a lány felé.

- Hát, izééé... az az igazság, hogy abban el kellene a segítségetek - válaszolta nevetve. - Ugyanis Rudi, nos... nem túlzottan kedvel engem, mi tagadás - vakarta meg a tarkóját.

Én, a narrátor pedig úgy döntök, hogy ismét ugrunk egy icurka-picurkát, pontosabban átugorjuk a négy szereplő között lezajlott, kisebb vitát és ott találjuk magunkat, ahol Loki Mikulás ruhában bemászott Rudolf területére. Igen, jól olvastátok! A szánhúzó egyes egyedül csak a vörösbe öltözött öregembert kedvelte, így muszáj volt ehhez a cselhez folyamodni, lesz ami lesz alapon.

- Ügyes leszel, Loki! - bíztatta Lexie, miközben dőlt a nevetéstől, akárcsak Peter és Brooklyn, bár az előbbi szívesen segített volna a férfinak, de Lexie megtiltotta, mondván, ha Loki el tudta rabolni egyes egyedül a rénszarvast, akkor azt ismét becserkészni sem lehet majd megterhelő. Tévedett.

Az egész helyzet pont olyan volt, mint egy komédiába fulladt torreádor műsor, csak valahogy fordítva, ugyanis nem Loki rohant el a szarvas elől, hanem fordítva. Az Időnek viszont igaza volt: bitang gyors volt a szánhúzó, akár egy villámcsapás - ha már Asgardban voltunk, illett megemlíteni Thort is.

- Nem bírom tovább nézni, segítek! - ugrotta át Peter is a kerítést, s bármennyire hitt abban, hogy segíthet majd a helyzetet kezelésbe vennie, mindannyiuknak rá kellett jönnie, hogy az ő beleszólásával a helyzet is csak rosszabbodott, a fiú ugyanis pókhálóval szerette volna becserkészni az állatot. Mindhiába. Pókháló szinte mindenhová került, de a szarvas kimaradt valahogy.

- Ez a lény szórakozik velünk! - sóhajtott fel ingerülten Lexie, majd ő is becsatlakozott a hajszába, afféle "na most akkor én megmutatom" - stílusban. Szemtől szemben álltak az állattal, aki ezt úgy értékelte, mintha új játszótársat kapott volna, s a Lexie feléje közeledő, vészjósló lépéseit ő úgy vette, mintha egy jó kis fogócska részei lennének: valahányszor a lány csak egy karnyújtásnyira volt a rénszarvastól, az elslisszolt és kitartóan várta, hogy játszópajtása ismét a nyomába szegődjön. Természetesen ez sem tartott sokáig, hiszen a lány annyira kifáradt, hogy a végén alig maradt benne szufla.

- Hát Mr. Loki... talán fel kellene adnunk - javasolta Peter. - Ez így láthatóan nem megy.

- Egyet kell értenem Peterrel, ez a rénszarvas egy rémálom, pedig milyen kis ártatlannak tűnik! - borzongott meg Lexie.

- Cssst, ne beszéljetek, nézzétek már! - mutatott előre Loki, mire Lexie és Peter tátott szájjal figyelték a következő jelenetet:

Brooklyn, átnyúlva a kerítésen, éppen a fejét simogatta Rudolfnak, miközben kockacukorral etette és folyamatosan beszélt hozzá. Az állat láthatóan kedvelte őt, mivel egy tapodtat sem mozdult, akkor sem, amikor a lány szépen, lassan felhelyezte rá a korábban kikészített hámot és odakötözte őt a kerítéshez.

- Azt a leborult szivar végit! - csapta össze a tenyerét Lexie. - Az erőszak soha nem megoldás, hát persze.

- De nekünk ez sosem sikerült volna - rázta a fejét Peter. - Brooklyn jószívét senki sem tudja felülmúlni és nézzétek már milyen boldog ez az állat! - mosolyodott el szélesen.

Loki persze erre a kijelentésre felhorkant.

- Pedig nekem is ment volna! - jelentette ki határozottan.  - Gondoltam is erre a lehetőségre, de nem szerettem volna érzelmileg közelebb kerülni a szarvashoz, mert a végén még túlságosan megkedvelném és nem adnám vissza, még az íróért cserébe se! - bizonygatta, mire Lexie és Peter összenéztek, de egy szót sem szóltak, csak szórakozott grimaszt vágtak az istenség szavai hallatán.

Lassan-lassan mindhárman odasétáltak az alacsonyabbik, szőke lányhoz és annak újdonsült barátjához, majd megsimogatták az állatot.

- Akkor egy akadály teljesítve, nemde? - kérdezte Peter, mire Lexie bólintott.

- Igen, két órát szenvedtünk vele, de megérte. Még három óra és aztán visszamehetünk a többiekhez - mondta Lexie.

Loki felsóhajtott.

- Most akkor három órát itt kell majd dekkolnunk? - érdelődött.

Peternek viszont ismét felcsillantak a szemei.

- Jaj, kérlek, valaki ismertessen össze Mr. Thorral! - könyörgött, majd kiskutya szemekkel nézett körül. Még a rénszarvas is felfigyelt erre, ezt a vörös orrával jelezte, ugyanis az még jobban izzott, ha az állat odafigyelt valamire.

Loki sokáig habozott, egyáltalán nem volt ínyére összeismertetni a fiút a bátyjával. Igazából már alapból attól rettegett, hogy Peter jobban fogja kedvelni Thort és elveszíti majd az iránta érzett szimpátiáját. 

- Hé, nem is gondoltam erre! - kiáltott ki Loki a narrátornak. - Ne állíts már be ilyen lágyszívűnek.

- De hát az vagy - válaszolta a narrátor. - Ugyanakkor nem kellene önzőnek lenned, mutasd be Thort ennek a szegény gyermeknek.

Loki habozott, ám végül felsóhajtott, beadta a derekát.

- Rendben - válaszolta morcosan.

- Éljen! - ugrott fel Peter. - Köszönöm, nagyon rendes vagy, narrátor hang!

- Köszi, Peter, szeretlek! - a narrátor elpirult. - Most viszont irányítsuk vissza a figyelmet New Yorkra és nézzük meg, hogy hogyan boldogulnak zombivadászaink a tömeggel, az árleszállításokkal és a filmek becserkészésével.