1. rész

- Nem tudtam, hogy New Yorkban is szokott hullni a hó - nézett körül Jax ámuldozva a felhőkarcolók tömkelegében, mire Gray csak egy ingerült sóhajtással karöltve megrázta a fejét.  Ez a megszámlálhatatlanadik ostobaság volt már, amit Jax nem tudott, így nem is fárasztotta magát azzal, hogy reagáljon rá, úgy tett, mintha meg sem hallotta volna.

A hó sűrűn hullott a Nagy Almában, s az egész Central Parkot befedte, így fehér faágak és hópelyhekkel borított macskaköves úton botorkált a három cimbora annak nyugati részén. Azért három, mert hogy Wyatt is velük tartott, bár ő maga sem volt teljesen tisztában azzal, hogy mit is keres ott.

- Miért is vagyunk itt? - suttogta oda Graynek, mert nem emlékezett arra, hogy hogyan kerültek mindhárman egyik pillanatról a másikra az Akadémiáról egyenesen Amerika egyik leghíresebb városába. Na nem mintha akár egy percig is bánta volna.

- Nem tudom - felelte Gray, önmagát is meglepve ezzel, mert kevés olyan dolog volt, amihez nem tudott hozzászólni. - Csak azt tudom, hogy a tóhoz kell mennünk, mert valami nincs rendben - tette hozzá, s Wyatt is bólintott, jelezve, hogy megértette. Számára is igen szokatlan volt valami, de azt nem tudta volna megmondani, micsoda. Olyan volt, mintha hiányzott volna egy elem az életéből, annak ellenére, hogy nem érezte úgy, mintha bármit is elveszített volna. Mégis, a gyomorforgató érzések nem hagyták őt békén, s ezzel Gray és Jax is ugyanígy voltak. Ők egymás kezét szorongatva meneteltek Wyatt mellett, s minduntalan nyugtalanító pillantásokat küldtek egymás felé.

Az idő sem segített az idegességükön. Mert bár igen, gyönyörű hóhullásban ballagtak, azért csipős hideg is körülvette őket, s néha-néha a szél is meglobbantotta a nyakukban lógó sálat. A távolban karácsonyi dalok harsantak fel, s Jax meg is torpant, hogy hallgatózzon.

- Lehet hülye vagyok - szólalt meg - de karácsony már nem elmúlt? - kérdezte. - Majdnem február van!

- Odahaza talán. De ez nem a mi történetünk helyszíne, egy csepp közünk sincs New Yorkhoz! - világosította fel Gray, mire Wyatt felszisszent.

- Azta... kezdem összefosni magam! - jelentette ki, s tekintete valóban rémületet tükrözött.

- Nyugi, biztosan van logikus magyarázat erre! - válaszolta higgadtan Gray, s kezdte sejteni, hogy talán ő pont azért volt ott, mert ebben a stresszhelyzetben is józan tudott maradni.

Tovább meneteltek a parkban, s nem telt bele sok időbe, máris ismerős arcok bukkantak fel az úton, nem messze tőlük. Személyesen ugyan nem ismerték őket, de hallottak róluk, hiszen ugyanaz a személy alkotta őket.

- Karma, könyörgöm, sietnünk kell! - siránkozott Alice, majd tanácstalanul meredt Olira, aki csak nevetve nézte azt, ahogyan Karma éppen hóangyalkát próbál csinálni.

- Hagyd, hadd élvezze, rohadt régen nem látott már havat, megérdemli - válaszolta neki. - Tudod, nálunk már négy éve folyamatosan nyár van, pedig az ember azt hinné, hogy száz rész alatt legalább eltelik egy év - kuncogott, majd karba tette a kezeit és tovább nézte a hóban fetrengő alakot.

- Na bazdmeg - szólalt meg Jax - de hisz ezek a zombivadászok!

Wyatt sűrűn pislogott a három jövevényre.

- Ők még előttünk voltak, nem igaz? - kérdezte, mire Gray bólintott.

- Ők már konkrétan Wattpad-veteránok. Főleg Alice, ő az eleje óta itt van! - suttogta, s a következő pillanatban el is sápadt, ahogy realizálta, hogy mi a fene folyhat itt.

- Öhm... Gray, jól vagy? - kérdezte Jax, mire a fiú megrázta a fejét.

- Ha az van, amire gondolok, akkor nem. Azonnal oda kell mennünk hozzájuk! - jelentette ki, majd gyors léptekkel el is indult a másik trió felé. Jax és Wyatt csak döbbenten összenéztek, de egy szót sem szóltak, hanem követték a hidrogénszőke fiút. Éppen akkor értek oda, amikor Oliver felsegítette Karmát a hóból és nevetve porolta le annak a kabátját. Az érkezőket Alice vette észre elsőként, s utat is tört a két fiú között, hogy odamehessen hozzájuk.

- Gray! - kiáltotta a lány, majd a másik két fiút is üdvözölte. - Jax, Wyatt!

- Alice! - dünnyögték egyszerre, mire Karma és Oli is észbe kaptak és csatlakoztak a kis társasághoz.

- Tudom kik vagytok! - kiáltotta lelkesen Karma, majd vigyorogva közölte velük, hogy Jax és Gray a valaha létezett kedvenc párosa, amin Wyatt egyből megsértődött.

- Ácsi, hátrébb az agarakkal! - szólt rá Karmára. - Itt én vagyok a főállású Grax-shipper, te maximum a helyettesem lehetsz, én shippeltem ezt először! - jelentette ki, mire Karma védekezőn feltette a kezeit.

- Hallgass, Wyatt, elijeszted a robot-csávót, pedig nagy rajongója vagyok! - lökte vállon Jax, majd nyújtotta is a jobbját, hogy kezet foghassanak. - És Oliver, te jó ég, tuti rád crusholnék, ha ugyanabban a történetben lennénk, aú! - szisszent fel, amikor Gray a könyökével jól oldalba bökte, mire Oliver felkuncogott.

- Legalább ne előttem flörtölnél - jegyezte meg a hidrogénszőke morcosan, mire Jax elvigyorodott, majd egy puszit nyomott az arcára.

- Vajon mi mikor csinálhatjuk majd ezt? - suttogta oda Karma Olinak, mire az a szájára tapasztotta az ujját.

- Cssst, nem szabad spoilerezni! - figyelmeztette. - Még nem tartunk ott a történetben és NEM HALLOTTATOK SEMMIT, MERT NEM IS BIZTOS, HOGY LESZ ILYEN KÖZÖTTÜNK! - kiáltotta el magát, hogy az olvasók azonnal felejtsék el azt, amit az imént láttak és hallottak.

- Emberek, igazán nem akarom elrontani ezt a bensőséges hangulatot, de szerintem mindenkiben körvonalazódott az, hogy miért lehetünk mindannyian itt! - jelentette ki Alice, de csak Gray volt az, aki végül bólintott.

- Felvilágosítanátok minket, hogy mi a fene folyik itt? Tudjátok, az írónk nem mindenkit teremtett okosnak, hogy enné meg a nyavaja! - szitkozódott Jax, mire Wyatt azonnal rámordult.

- Ne ilyen hangosan! Még a végén meghallja és még egyszer szétválaszt téged Graytől. Azt szeretnéd, hm? Mert szerintem nem, főleg miután annyit küzdöttem a kapcsolatotokért! 

- Már megint eltértünk a lényegtől! - sóhajtott fel Oli. - De most nekem is leesett a dolog. Valaki meghúzta a vészharangot, nem igaz? - kérdezte, mire Alice és Gray egyszerre bólintottak.

- A vészharangot? - kérdezte Karma. - Azt amelyik...

- Igen - felelte Alice. - Amelyik annál a karakternél van, akit a leginkább közel érez a szívéhez. Ő itt él, New Yorkban.

- Akkor az tényleg komoly lehet - tűnődött el Karma. - Ő ugyanis sosem húzná meg a vészharangot, kivéve ha tényleg gáz van. Jobb, ha sietünk, talán nem mi vagyunk az egyetlenek, akiket kirángattak a történetünk digitális lapjai közül.

- Hát nem, nem ti vagytok az egyetlenek! - jelentette ki egy mély hang, mire mindannyian hátrafordultak, ahol két, igencsak újszerűnek számító alak nézett vissza rájuk, de egyikük számára sem voltak ismeretlenek. Egyszerűen össze sem lehetett volna téveszteni a vörös hajzuhataggal megáldott, makacs boszorkányt és a mindig morcos képű, oroszlánszívű vámpírt másokkal. Riley és Max olyan lazán ácsorogtak mögöttük, zsebre dugott kézzel, mintha egész végig ott lettek volna. Mert hogy ott is voltak.

- Te jó ég, ez Riley, abból a sztoriból, tudod, ahol a Halál is van! - kiáltotta Jax, mire Gray lepisszegte.

- Az a srác a Halál pasija, te el sem olvastad még a második részt? - kérdezte felvont szemöldökkel, mire Jax tátott szájjal bámult rá.

- Tudtam, én úgy tudtam! - kiáltott fel. - Gay ships, gay ships everywhere! 

Max ingerülten nézett rájuk. Utálta, ha ismeretlenek is tudtak a kapcsolatáról, azt pedig pláne, ha beszéltek is róla.

- Semmi közötök hozzá! - rivallt rájuk, mire Riley átkarolta a vállát.

- Max, nyugi, nem civakodni jöttünk ide! - jelentette ki.

- Hé, ez a csaj nem szakasztott Veronica? - súgta oda Karma Alicenek.

- De igen, ugyanaz a faceclaimjük - válaszolta a lány szórakozottan. - Előfordul, én is voltam már Emelie Green például.

- Tudom az érzést, engem is felhasznált Newtként - jelentette ki Wyatt nevetve. - Aztán megölt a végén.

- Ha a Lucifer's Bastardban is kinyír, lázadni fogok, nekem te vagy a kedvenc szereplőm! - jelentette ki Alice, majd lepacsizott a fiúval

- Nektek több a félnivalótok, azt hiszem. Láttam a listáját a szereplőkről, akiket ki akar nyírni és hát hűha, egy igazi érzelmi hullámvasút lesz az egész - borzongott meg a fiú.

- Már ha valaha folytatja a történetet - húzta el a száját Oli. - Mert ez erősen kérdéses, nincs vele megelégedve.

- Nyugi, velünk sincs száz százalékosan! - vont vállat Jax.

- Hát velünk sem - közölte Riley. - Konkrétan letargiába esett amiatt, hogy a második kötetünk száznyolcvan fokos fordulatott vett az eredeti tervéhez képest - biggyesztette le az ajkait. - Most viszont jobb, ha megembereljük magunkat és igyekszünk. Eleget húztuk az időt és van egy sanda gyanúm, hogy mindenki csak ránk vár!

Mindannyian elindultak tovább, a szokatlanul kihalt úton. Sehol egy lélek, csak elvetve láttak néhány merész futót, illetve pár mókust is. A tó már szépen körvonalazódott a látókörükben és az is rögtön világossá vált számukra, hogy négy személy ácsorgott a parton.

- Ezek tuti a fanfic szereplők - suttogta Oli.

- Ezer százalék - helyeselte Jax is. - Ami annyira menő, mert végre találkozhatok Lokival! - csapta össze a kezeit. Persze nem is lehetett mást elvárni egy démonfajzattól, mint hogy repessen az örömtől, ha gonosztevőt lát.

- Na végre, hogy ideértetek! - tette csípőre a kezét Lexie, amint a kis társaság végre csatlakozott köreikhez.

- Mi tartott ennyi ideig? - morgott Loki is.

- Hogy ellentétben veletek, nekünk közünk nincs New Yorkhoz - válaszolta szemrebbenés nélkül Max, mire Wyatt felnevetett mellette.

Brooklyn és Peter csak csendesen összenéztek, de egy szót sem mertek szólni, nem csak azért, mert nem szerettek volna vitatkozni, hanem azért is, mert olyan személyiségek álltak velük szemben, akikkel nehéz lett volna vetekedni.

- Ne is törődjetek vele, Max mindig ilyen, amúgy sziasztok! - köszönt nekik Riley, s egy barátságos üdvözlést  kapott ő is válaszul.

- Te húztad meg a vészharangot, nem igaz, Brooklyn? - fordult Gray a lány felé, mire az bólintott.

- Igen, én voltam! - helyeselte.

- Mi történt? - kérdezte Alice.

Brooklyn karba tette a kezeit, majd felsóhajtott.

- Megkérek mindenkit, hogy ne essen pánikba, de azt kell mondanom, hogy vörös kódos esettel van dolgunk!

- Ó ne, csak azt ne! - kapott a fejéhez Wyatt. A vörös kódos esetek voltak természetesen a legrosszabbak, amelyek igencsak veszélyeztették a könyvkarakterek életét.

- Sejtettem - motyogott maga elé Gray is.

- Én szart sem értek még mindig - jelentette ki Jax.

A következő pillanatban Brooklyn körülnézett, majd szigorú hangon szólalt meg:

- Nagy bajban vagyunk. Ugyanis az írónőnket elrabolták!

Azzal, hogy kiejtette a száján ezt a mondatot, mindenki legnagyobb rémálma beigazolódott.