Ajándék keresés

-Biztos vagy te ebben? - kérdeztem fojtott hangon a mellettem settenkedő idolt.
-Persze - felelte suttogva és ösztönösen felém fordult, zseblámpával a kezében.
-Legalább a szememet ne égesd már ki! - szidtam le és dühösen mellkason csaptam.
-Ne bántalmazzál már! - emelte fel a hangját, mire ismét megütöttem.
-Hallgass már! Te tényleg nem tudsz csendben maradni?! - sziszegtem, mint egy felbőszült vipera. - Ha már belerángatsz a hülyeségeidbe, legalább ne buktass le.

-Jó'van, inkább hasznosítsd magad és segíts kitalálni, hogy hová rejthette idén Bangchan az ajándékainkat - forgatta meg flegmán a szemeit, mire legszívesebben behúztam volna neki egyet. Szép dolog a szerelem, nem?
-Csak tudnám mit keresek melletted... - morogtam a bajszom alatt. - Esküszöm időnként megtudnálak fojtani - mérgelődtem tovább, mire Minho egy szexis mozdulattal végig simított a combjain és ennek hála nem sok kellett, hogy elröhögjem magam.

-Jó, a kis combocskáid elég meggyőzőek, de ne nevettess már - néztem rá vigyorogva, mire Lino szája is a füléig szaladt.
-A civakodást halasszuk későbbre. Előbb a munka, aztán a szórakozás! - mondta, majd egy apró puszit adott a számra. - Gyere baby, tuti a stúdiójában rejtette el őket!

Hogy miért voltunk annyira biztosak abban, hogy a leader jelenleg tuti nem tartózkodik a helységben? Mert éppen a szobájában liveozott, így tiszta volt a terep, csak arra kellett figyelnünk, hogy ne fussunk senkivel se össze útközben. Elég gyanúsan festhettünk zseblámpával a kezünkben, négykézláb vagy guggolva közlekedve, miközben igyekeztünk minél csendesebbek lenni. (Kisebb nagyobb sikerrel...)

Időnként random összenéztünk és megpróbáltunk béna filmekből szedett kommandós jelekkel kommunikálni, aminek az lett a vége, hogy szánkra tapasztott kézzel majdnem megfulladtunk a visszatartott röhögéstől.
-Van nálad hajtű? - kérdezte a párom, mikor már a stúdió küszöbe előtt guggoltunk.
-Minek az? - húztam fel érdeklődve az egyik szemöldököm és egy laza mozdulattal belöktem az ajtót. - Szezám tárulj - kacsintottam rá, majd felegyenesedve besétáltam a helységbe.

-Egy zseni vagy jagi - mondta elismerően Minho és megpaskolta a fenekem.
-Vagy csak jobban ismerem Chant, mint te - forgattam meg a szemeim. - Mivel bízik bennetek, sosem zárja a stúdió ajtaját - jegyeztem meg. Kedvesem rögtön neki látott a szoba feltúrásának, miközben a zseblámpájával szerencsétlenkedett. Nagyot sóhajtva a kapcsolóhoz léptem és felnyomtam a villanyt. - Így azért könnyebb, nem?
-Ááá király - vigyorgott rám Lino.
-Néha az az érzésem, hogy ti mond a nyolcan egy darab agysejten osztoztok...
-Az oltogatásomat halaszd későbbre, most segíts - nézett rám dühösen.
-Istenem, mit vétettem - emeltem a plafonra a tekintetem, majd csatlakoztam páromhoz.

Fogalmam sem volt, hogy mennyi idő telt el vagy, hogy egyáltalán hány óra volt... De egyszer csak arra kaptuk fel a fejünket, hogy valaki benyitott a stúdió ajtaján.
-Hát ti meg mit csináltok? - pislogott ránk döbbenten a leader.

Lino, mint egy hőslovag, mint egy bátor igazi férfi, azonnal kimászott az asztal alól és szélsebesen futásnak eredt.
-AZ EGÉSZ Y/N ÖTLETE VOLT! - kiabált hátrafelé fordulva, majd olyan gyorsasággal hagyta el a helységet, mint a kengyelfutó gyalogkakukk.
-MENEKÜLJ CSAK ÁRULÓ! - ordítottam a párom után és a legszebb mosolyomat elővéve Chan felé fordultam. - Bocsiii - mondtam vigyorogva és a hatás kedvéért még a szempilláimat is megrebegtettem.

A leader fáradtan sóhajtott egyet, majd nevetve összekócolta a hajam.
-Csak egyszer lenne nyugodt karácsonyom mellettetek - csóválta meg a fejét.
-Hééé! Én jó gyerek vagyok, csak sajnos könnyen befolyásolható - emeltem fel a kezeimet védekezően. - Jövőre bezárjuk Linot a pincébe? - kérdeztem tettetett komolysággal, mire mindkettőnkből kibukott a röhögés.
-Megbeszéltük! - egyezett bele Chan, majd vigyorogva lepacsiztunk.
-Akkor engedelmeddel én most megyek és kinyírom életem érte... Megkeserítőjét.