Tudjátok mi a jó abba ha karácsonyi vásáron dolgoztok? Mert én nem... Szóval valaki legyen olyan kedves és árulja el nekem, hogy miért is olyan remek munka ez. Napi 10 órát állni és megfagyni a mínusz fokokban minden ember álma. Hiába vagyok egy kis bódéban, fűtés nincs és az egyetlen jó dolog benne, hogy szélvédett. A körülményektől eltekintve szerettem a munkám, a főnököm nagyon kedves ember. Koreában nem szívesen alkalmaznak ha nem az országuk szülötte vagy de ő kivételes személy és a munkamorálomat nézte, nem pedig azt, hogy Európából jöttem. Hiába volt anyám koreai nehezen fogadtak be, tisztelet a kivételnek.

-Y/N egy kis időre el kell szaladnom. Tartod a frontot egyedül? - mosolygott rám Jiu.
-Persze, menj csak nyugodtan - válaszoltam egy fáradt vigyorral az arcomon. Már a 9. napomat húztam le zsinórban és az igazat megvallva kezdtem már egy "picit" kimerülni... De ahogy jó apám mondta, "kislányom enni kell, szarni muszáj" így zokszó nélkül tettem a dolgomat. Szerencsére nem egy mini étteremben hagyott egyedül, a forró italokon kívül csak hotteokot árultunk. Viszont az innivaló választék nagyon széles volt... 20 különböző ízű tea, 10 fajta forró csoki, forralt bor, puncs és almás-fahéjas ital is volt a kínálatunkban.

-Szia - köszönt rám egyszer csak egy édes hang, amihez még édesebb szempár tartozott. A maszk miatt nem sokat láthattam belőle de a szemei... Olyan volt mint egy cuki kis bandzsa macska, ráadásul annyira ismerős volt valahonnan.
-Szia - mosolyogtam rá, amit valószínűleg nem látott mert kb a szemöldökömig be voltam bugyolálva a sálammal. - Mit adhatok neked?
-Szeretnék kérni egy fahéjas almás teát, pár csepp citrommal, 1 nagy kanál mézzel és a telefonszámoddal - mondta magabiztosan. A maszk miatt nem láttam de a szemei elárulták, hogy mosolygott. Döbbenten pislogtam rá majd neki láttam a rendelése elkészítésének.

-Ohh várj! - kiáltott utánam kedvesen. - Ne haragudj, ezt elfelejtettem odaadni, ebbe szeretném kérni a teámat - hadarta egy szuszra és amikor megfordultam a kezembe nyomott egy mókusos termoszt. Megmosolyogtam az állatkás holmi látványát, imádtam a mókusokat.
-Ez baromi cuki - mondtam nevetve. - A mókus a kedvenc állatom.
-Aztaaa. Komolyan? - kérdezte egy kis meglepődöttséggel a hangjában.
-Aha - bólogattam lelkesen. - Annyira aranyosak a nagy szemükkel meg a pufi pofijukkal.
-Nekem is a mókus a kedvenc állatom - közölte kedvesen és apró félholdakká alakult szemei miatt 100%-ig biztos voltam benne, hogy mosolygott. - Mi a neved?
-Y/N - válaszoltam miközben kissé meghajoltam. - És neked?
-Hanie.

-Szép neved van Hanie.
-Neked is Y/N. Jól gondolom, hogy nem törzs gyökeres koreai vagy?
-Igen - válaszoltam miközben lelkesen készítettem a teáját. - Anya koreai, apa magyar szóval Magyarországon születtem és nevelkedtem, ezért van ilyen nevem.
-Szerintem nagyon különleges vagy - mondta szelíden mire akaratlanul is ráemeltem a tekintetem. - Már mint úgy értettem, hogy a neved - tette hozzá szem lesütve. Hiába csak a fél arca látszódott ki a maszk mögül, teljesen nyilvánvaló volt, hogy a fiú fülig vörösödött.
-Köszönöm szépen - hajoltam meg kissé majd felé nyújtottam az elkészült teáját.

-Úristen ez valami mennyei - áradozott miután óvatosan belekortyolt a forró italba.
-Örülök, hogy ízlik, egészségedre!
-Nagyon szépen köszönöm! - mondta hálásan majd zavartan megvakarta a tarkóját. - Figyelj csak tudom, hogy ez most nagyon hirtelen de... Mikor végzel ma? - A kérdése annyira váratlanul ért, hogy másodpercekig csak szótlanul pislogtam rá nagy szemekkel.
-Öhm... Nagyon későn - fintorogtam kissé mérgesen. - De mért kérdezed? - Hanie egy darabig csendben álldogált, egyik lábáról a másikra majd végül rám nézett.
-Eljönnél velem randizni Y/N? Ismerek egy jó helyet ahol a világ legfinomabb teáját készíti egy nagyon édes lány, elmehetnénk oda - kacsintott rám.

-Hát akkor oda mindenképp el kell vinned Hanie - nevettem el magam majd komoly tekintettel a fiúra néztem. - Tényleg későn ér véget a munkaidőm, nem akarom, hogy miattam ne tudd magad kipihenni holnapra és...
-Nincs valami nagy forgalom ma - szólalt meg hirtelen a hátam mögött Jiu. - Menj, élvezd a randidat Y/N - kacsintott rám a főnököm majd szabályosan kilökdösött a kis bódéból, aminek hála majdnem pofára estem... De helyette Hanie karjai közt kötöttem ki. - Szívesen - vigyorgott rám Jiu mire én felé küldtem egy "menj a pokolba" pillantást.
-Minden oké? Mehetünk? - kérdezte a fiú mire én sután bólintottam egyet és mint egy jól lakott pingvin lassan totyogni kezdtem mellette.

-Ha félsz, hogy megint elesel nyugodtan belém karolhatsz - kuncogott édesen én pedig azt kívántam bárcsak megnyílna alattam a Föld... Ennek ellenére éltem a lehetőséggel és elfogadtam a felém nyújtott kart. Jó ideig csak csendben sétáltunk egymás mellett miközben a karácsonyi vásárban, a díszletekben és a fényekben gyönyörködtünk. Mesébe illő volt az egész és bár hangot nem adtam az érzéseimnek de nagyon élveztem a körtúrát a fiúval.
-Gyakran hívsz random lányokat randira? - törtem meg a hallgatást.
-Te vagy az első - nevetett zavartan majd hirtelen megállt, szembe fordított magával és mélyen a szemembe nézett. - Egyszerűen nem bírtam ellenállni a szépségednek.

-A szépségemnek? - mosolyogtam hamiskásan. - Egy óriási sál és sapka takarja el a fél fejem, nem is látszódik az arcom - szerencsére, tettem hozzá magamban.
-Az lehet - nézett rám komolyan a fiú. - De a szemeid igen... És azok gyönyörűek.
-Köszönöm - motyogtam magam elé fülig vörösödve.
-Tudod mit mondanak a szemről? - kérdezte lágy hangon Hanie.
-Hogy addig jó amíg kettő van belőle? - viccelődtem idiótán.
-Nem egészen... - válaszolt kuncogva a fiú. - Azt, hogy a szem a lélek tükre... És mivel a te szemed gyönyörű, biztos vagyok benne, hogy a lelked is az. Ezért akartam randizni veled.

-Elég sablonos lenne azt válaszolnom, hogy a te szemeid is gyönyörűek, nem igaz? De sajnos most ennél eredetibb nem jutott eszembe, ne haragudj - suttogtam magam elé miközben minden figyelmem a lábaimnak szenteltem.
-Milyen emberekkel szoktál randizni? - kérdezte váratlanul Hanie miközben egy apró lépéssel közelebb jött hozzám.
-Ezt, hogy érted? - emeltem rá értetlen tekintetem.
-Hát nem is tudom - vakarta meg a tarkóját. - Milyen az ideális randi partner számodra? Jó ég még azt sem tudom, hogy egyáltalán vonzódsz-e a fiúkhoz. - Hanie összevissza és nagyon gyorsan beszélt. Egyik pillanatban magabiztos flirty boy volt, a másik pillanatban meg egy elveszett kisfiú... De én egyszerűen imádtam ezt a kettősséget.

-Vonzódom a fiúkhoz - nevettem fel akaratlanul a zavarán. - Nincs kifejezetten ideálom, mármint külsőre... Belsőre vonatkozólag kicsit több az elvárásom szóval azt most nem kezdem el sorolni mert itt éjszakázunk - vigyorogtam a fiúra aki egy bólintással nyugtázta a hallottakat.
-Azért pár támpontot, adhatnál, hogy tudjam van-e esélyem - szólalt meg rövid hallgatás után amin akaratlanul is elnevettem magam.
-Oké oké, akkor lesarkítva... Számomra az ideális ember empatikus, romantikus, hűséges, vicces és okos, elfogad olyannak amilyen vagyok. Támogatja az álmaimat és mindig őszinte velem.

Hanie semmit sem szólva megragadta a kezem, szorosan összefűzte az ujjainkat és úgy sétáltunk tovább kéz a kézben. Más esetben feszélyezett volna ez a szituáció de vele... Nem tudom miért, olyan természetes volt az egész.
-És öhm... Randiznál valaha egy idollal?
-Tessék? - tört ki belőlem a nevetés. Kérdése annyira meglepett, hogy nem tudtam hirtelen mást reagálni. A váratlan helyzetekben valamiért mindig nevetni kezdek.
-Komolyan kérdeztem Y/N, ne nevess ki - suttogta szelíd hangon.
-Bocsánat - néztem rá mosolyogva. - Hát öhm... Huh? Az egy dolog, hogy én randiznék egy idollal de az meg egy másik, hogy egy idol szóba sem állna velem soha.
-Miért mondod ezt? - kérdezte szomorkásan.

-Nézz már rám Hanie - forgattam meg a szemeimet majd pár pillanatig levettem magamról a sálat és a sapkát, hogy a fiú teljes valómban lásson. - Szerinted egy idol aki BÁRKIT megkaphatna az egész világon majd pont beérné velem? - húztam keserű mosolyra az ajkaimat majd kapkodva vissza vettem a cuccaimat. - Nem vagyok se kiemelkedően szép, se gyönyörű, se tehetséges se... - hadartam egy levegőre de Hanie belém fojtotta a szót.
-Még, hogy nem vagy tehetséges? Sose találkoztam még olyan emberrel aki nálad istenibb teát tudna főzni Y/N! A külsődet illető becsmérlő szavakat meg inkább meg sem hallottam - vonta össze mérgesen a szemöldökét a fiú.

-Te kérdeztél, én csak elmondtam a saját véleményem - rántottam meg a vállam majd zavaromban az egyik kilógó tincsemmel kezdtem el játszani. Hanie hirtelen megállt a fagyöngy kapu alatt majd huncut tekintettel rám nézett.
-Ugye tudod, hogy mit jelent ha fagyöngy alatt állunk Y/N? - kíváncsiskodott suttogva miközben egyre közelebb jött hozzám. A szívem a torkomban dobogott, megszólalni sem mertem így hát csak egy aprót bólintottam majd tettem felé egy bátortalan lépést. - Biztos vagy abban, hogy egy idol nem randizna veled? - kérdezte és a válaszomat meg sem várva egy mozdulattal levette magáról az arcát takaró maszkot majd gyorsan a számra tapasztotta a kezét.

-Mielőtt elájulnál, elfutnál, sokkot kapnál vagy sikítva a nyakamba ugranál... Kérlek hallgass végig Y/N - mosolygott rám lágyan Jisung. - Tudom a fagyöngy alatt csókolózni szokás de én egy csók helyett inkább mást kérek tőled - mondta titokzatosan majd lassan levette a számról a tenyerét. -Kérlek, gyere el velem egy rendes randira Y/N! - A térdeim úgy remegtek mint a kocsonya, egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy ez a valóság... Han Jisung ott állt velem szemben, teljes valójában és randit kért tőlem. Egy ideig csak némán tátogtam mint egy dilettáns ponty majd önfeledten nevetni kezdtem.

-Úgy látszik még is csak léteznek karácsonyi csodák - mosolyogtam az idolra majd félszegen még egy lépéssel közelebb mentem hozzá. - Örömmel randiznék veled - néztem rá csillogó tekintettel mire az idol szája a füléig szaladt és lágyan átkarolta a derekam.
-Akkor... Esetleg holnap este 8-kor ugyan itt? - kérdezte reménykedve mire lelkesen bólogatni kezdtem. Jisung egy apró puszit adott a homlokomra, vissza vette a maszkját és szorosan magához ölelt. - Vigyázz magadra Y/N, holnap várlak - intett egyet majd el indult haza felé.
-Hanie! - kiáltottam hirtelen utána, még magamat is meglepve a bátorságommal. - Attól még ha szeretnéd... Csinálhatnánk azt amit a fagyöngy alatt szokás.