Sose szerettem igazán a karácsonyt... Gyerekkoromban sosem telt jól, sosem a szeretetről szólt ezért mikor végre kirepültem otthonról inkább nem ünnepeltem. De aztán jött ő és mindent megváltoztatott... Az idei karácsonyunk a 3. amit együtt töltünk és végre sikerült megszeretnem ezt az ünnepet. Chan fenekestül felforgatta az életem a lehető legjobb értelemben. Elmondani nem tudom mennyire hálás vagyok a sorsnak amiért az utamba sodorta ezt a kis csodát! Az első karácsonyunkkor nagyon ideges voltam. 25.-én a testvéremhez mentünk, másnap pedig az ő szüleihez, még sosem izgultam annyira mint akkor... De szerencsére nem csak Bangchan imádni való, hanem az egész családja is.

Az előző évben étterembe vitt és egy isteni romantikus vacsorát töltöttünk el kettesben Szenteste. Elég feszített munka tempót diktáltunk tavaly még az ünnepek előtt is és egyszerűen semmire sem volt időnk... 24.-én reggel álltam neki a lakást díszíteni, fa után rohangálni és amikor neki láttam volna a vacsora főzésnek Chan vigyorogva rám adta a kabátot majd közölte, hogy étterembe megyünk. Sokszor nem tudtam mit kezdeni a kedvességével... Eleinte azt hittem, hogy csak szívat és szegénynek sokat kellett bizonyítania ahhoz, hogy bízni merjek benne. Ő még sem adta fel... Addig küzdött értem amíg meg nem kapta amit akart.

Tudjátok mi a legszebb a mi románcunkban? Hogy Chanie több mint két év alatt sem kényelmesedett bele a kapcsolatunkba. Nem veszi természetesnek, hogy vagyok neki, számára nem magától értetődő, hogy jól működik a szerelmünk. Minden nap harcol értünk és elnyeri a szívem valami romantikus, apró gesztussal. Nem vagyok álszent, hiszen mi sem vagyunk tökéletesek és bizony előfordul, hogy vitázunk... De Channal mindent megtudok beszélni. Előtte nem félek nyíltan és őszintén beszélni az érzéseimről. Soha nem nevet ki, nem aláz meg és nem veszi félvállról a gondjaimat. Mindig bátorít, támogat, elkap és felemel.

-Szia baby - lépett be az ajtón Chanie hatalmas vigyorral az arcán. - Mit ügyködsz? - kérdezte kedvesen érdeklődve miközben levette magáról a kabátot, sálat, sapkát és bakancsot.
-Szia édes - köszöntem neki vidáman. - Valami tuti mézeskalács receptet keresek a neten. Arra gondoltam, hogy süthetnénk valamit együtt.
-Ahw imádom, hogy mindig olvasol a gondolataimban - ölelt át hátulról. - Akár hiszed, akár nem én is pont erre gondoltam. Egész úton azon felé azon gondolkodtam, hogy milyen díszítést tegyünk rá...
-És sikerült kitalálnod? - kérdeztem kíváncsian. Channak mindig olyan jó ötletei voltak, egyszerűen imádtam őket.
-Igen de meglepetés - kuncogott aranyosan.

Megfordultam ölelő karjai közt, egy gyors puszit adtam az ajkaira majd fordultam is vissza a telefonomhoz, hogy folytassam a recept kutatást.
-Ahh azt hiszem megtaláltam - derült fel az arcom. - Neki látunk most?
-Előbb arra gondoltam, hogy gyorsan lefürdök mert teljesen átfagytam. Esetleg lenne kedved csatlakozni? - suttogta a fülembe majd apró csókokkal borította be a nyakam.
-Ez nem kérdés - vigyorogtam rá elégedetten majd telefonom a konyha pultra raktam és megragadva Chanie kezét a fürdőszobába siettem. - Tényleg gyors zuhanyt szeretnél vagy esetleg benne lennél egy forró fürdőben? - kérdeztem reménykedve.
-Tudod mit? Rádumáltál... Kezd el engedni a vizet addig én megkeresem a kedvenc fürdősódat.

Alig negyed órával később már Chan ölelő karjai közt merülhettem el a lágy habokban és az élet nagy dolgairól beszélgettünk. Szerettem ezeket a perceket, olyan békések és meghittek voltak... Teljes testi-lelki meztelenségben simultunk össze miközben megosztottuk egymással a gondolatainkat, bánatunkat, örömünket.
-Megmossam a hajad? - kérdezte Chanie majd egy puszit adott az arcomra.
-Aha de utána meg is kell fésülnöd és szárítanod - vigyorogtam elégedetten.
-Mire lányunk lesz profi fodrász leszek... - sóhajtott színpadiasan az idol.
-Szóval lányt szeretnél - állapítottam meg.
-Miért te fiút? - kérdezte lágy hangon miközben jó alaposan besamponozta a hajam. Hirtelen olyan szűkös lett a kád, kényelmetlenül fészkelődni kezdtem. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb előfog jönni ez a téma is...

Igaz, hogy Channal mindenről nyíltan és őszintén beszélhettem de a gyerek, család kérdést próbáltam kerülni ameddig csak tudtam.
-Nem tudom - sóhajtottam egy óriásit. - Meséltem milyen gyerekkorom volt... Tudod nagyon jól, hogy a testvéremen kívül senkivel nem tartom a kapcsolatot - nagyot nyeltem majd reszelős hangon folytattam. - Nálam a "család" szitok szó volt egészen addig amíg meg nem ismertelek téged. Most már te vagy a családom... - tettem hozzá csöndesen. - Nem tudom, hogy készen állok-e arra, hogy ezt "felrúgjuk" egy gyerekkel. Azzal sem vagyok tisztában, hogy mikor akarok egyáltalán anya lenni - vallottam be és életemben először kicsit tartottam Chan reakciójától.

-Nem mindenkinek volt habos torta a gyerekkora és az élete Y/N - bölcselkedett a párom majd óvatos mozdulatokkal kiöblítette a sampont a hajamból. - Én nem fogok semmit rád erőltetni de szeretném ha tudnád, hogy minden vágyam az, hogy veled éljem le az életem és majd ha készen állsz rá, gyerekeink legyenek. - Egy ideig nem szóltam semmit csak emésztettem a hallottakat. Tudtam, hogy mondanom kéne valamit de mit?
-Köszönöm - nyögtem ki végül. - Nem könnyű nekem erről beszélni szóval tényleg nagyon hálás vagyok amiért ilyen türelmes és megértő vagy velem.

Mire a víz szépen lassan kihűlt alaposan kiveséztük a család kérdést és őszintén örültem neki, hogy belekezdtünk a témába. Jól esett kibeszélni magamból az érzéseimet. Óvatosan felálltam majd kimásztam a kádból és egy törölközővel amennyire csak tudtam szárazra töröltem magam. Chan követte a példámat majd a hálóba lépve felvettük a kedvenc páros pizsamánkat amin mindenféle karácsonyi minta volt. Ez volt Chanie tavalyi ajándéka és szó nem volt rá, hogy mennyire imádtam. Lomhán leültem az ágy szélére mire az idol mögém telepedett és finom mozdulatokkal fésülni kezdte a sörényem. Mondtam már, hogy mennyire imádtam mikor a hajammal foglalatoskodott?

-Kitaláltad már, hogy mi legyen a díszítés a mézes kalácsokon? - kérdeztem elgondolkodva mikor már újra a konyhában álltunk.
-Valami nem szokványosra gondoltam - válaszolta kurtán, a konkrét elképzeléséről nem beszélve. A receptet újra átolvasva neki is láttunk a műveletnek miközben Chan telefonjából mindenféle karácsonyi zene szólt. Rengeteget nevettünk, liszttel dobáltuk egymást, cukormázat kentünk egymás szájára, orrára és sok sok közös képet csináltunk.
-Huh végre kész vagyunk... - dőltem hátra elégedetten a széken ülve miután kiszedtük a sütőből a két tepsi mézeskalácsot.
-Jól elment az idő - nézett az órájára Chan majd oda hajolt hozzám egy csókra. - De veled minden perc ajándék hercegnőm - mosolygott édesen.

-Elárulod már végre, hogy mi lesz a díszítés? - kérdeztem türelmetlenkedve mire az idol nevetni kezdett. Egyszerűen imádtam minden porcikáját de a nevetését és a közben látszódó gödröcskéit a legeslegjobban!
-Írd rá ezeket egy-egy sütire erre a sorrendbe - csúsztatott felém egy cetlit.
-"oáöeeéü?" Jézusom Chan ez... Inkább nem is mondom, hogy hangzik.
-Igen, mintha épp strokeot kapnál - nevetett az idol. - De hidd el a végén minden értelmet nyer.
-Oké, hiszek neked - emeltem fel megadóan a kezeim majd neki láttam a strokeot kapott mézeskalácsok dekorálásának. Kis idő elteltével Chan felém fordult és izgatottan dobolni kezdett a lábával.
-Kész vagy máááár baby?
-Ahaaa... - feleltem elnyújtva a szót miközben épp a kérdőjelet kanyaríntottam az utolsó sütire.

-Tessék, tedd össze őket - tolta felém Chan a saját "hzzm jssz flsgl" feliratú mézeskalácsait.
-Úgy látom a tieid is strokeot kaptak - vigyorogtam az idolra aki csak idegesen bólintott egyet. Nem értettem a hirtelen megváltozott és furcsa viselkedését, ez egyáltalán nem volt rá jellemző. Ráérősen rakosgatni kezdtem a sütiket szép sorjában és bár eleinte egy nagy katyvasznak tűnt az egész a végén tényleg minden értelmet nyert... - Chan te most szórakozol velem? - nevettem el magam mikor összeolvastam a mézeskalácsból kirakott mondatot. Szótlanul az idol felé fordultam, aki féltérdre ereszkedett és elővett a zsebéből egy gyűrűt.

-Szeretlek Y/N - kezdte Chan miközben csillogó szemekkel nézett rám. - Tudom, hogy mi a véleményed a családról, a házasságról és a gyerek vállalásról... Szóval nem fogok erőltetni semmit csak abban bízom, hogy az elmúlt években sikeresen bebizonyítottam neked, hogy mit jelentesz a számomra. - Kővé dermedve álltam egy helyben, válaszolni szerettem volna, kimondani, hogy "igen" de képtelen voltam. A könnyek patakokban folytak a szememből és semmi másra nem futotta tőlem csak szótlan bologatásra. Chan felé nyújtottam a kezemet, aki felhúzta a gyönyörű kis ékszert a gyűrűs ujjamra majd felállt és két kezébe fogta az arcomat. - Szeretlek Y/N.
-Én is szeretlek téged Chanie... - suttogtam elfúló hangon és egy letörölhetetlen, boldog mosollyal az ajkaimon csókoltam meg újra és újra a vőlegényemet.

Park__SungGi 💕

Hogy tetszenek eddig a karácsonyi cukiságok?

Melyik rész a kedvenced? 🥰