Az elkövetkezendő napokat többségében Haeunnal és Jiminnel töltöttem. Nem akartam őket zavarni, na meg aztán a harmadik kerék szerepére sem vágytam igazán, de úgy tűnt, hogy amikor kettesben voltak, akkor én voltam a fő téma közöttünk, mert egyszerűen hallani sem akartak arról, hogy egyedül legyek. Részben örültem neki, mert legalább tényleg nem volt időm magamba fordulni, de egyben úgy is éreztem, mintha apáskodni és anyáskodni akartak volna felettem. Élvezem a társaságukat, nem arról van szó, csak gyertyatartónak nem a legjobb lenni, főleg, ha az egyik tag neked is tetszik... Annak viszont örültem, hogy megbeszélték a dolgokat és kibékültek, mert azért mégiscsak a nővéremről van szó, akinek ugyebár nem kívánok rosszat.

Egy hatalmas sóhajtás kíséretében vágódtam le Rina mellé a padba és nem túlzok, ha azt mondom; megint alig aludtam valamit. Barátnőm kérdőn pillantott rám, én viszont válaszra sem méltattam, csak ráborultam a vállára és nyüszítés szerű hangokat adtam ki magamból.

- Na, mizu? Nem jön be az élet Jimin és Haeun gyerekeként? - nevette el magát padtársam, mire muszáj volt a vállába csapjak.

- Úgy, hogy konkrétan beleestem az apámba, nos, nem annyira - forgattam meg a szemeimet. - Inkább lennék egyedül, minthogy gyertyatartó legyek náluk.

- Addig jó, amíg nem erőltetik rád Jinhot.

- Oké, ez igaz, de nem értem, hogy mi ütött beléjük.

- Szerintem Haeun félt, Jiminnek meg nincs más választása, így azt csinálja, amit a nővéred mondd neki.

- Hát, nem tudom, de néha már én érzem kínosan magamat, mert konkrétan mindenhol ott vagyok - sóhajtottam fel.

- Akkor először beszélj Jiminnel, aztán Haeunnal és mondd el nekik, amit most nekem is mondtál.

- Jó - bólintottam egyet, viszont még én magam sem voltam abban biztos, hogy ezt lenne merszem felhozni Jimin előtt. Haeun előtt még oké, de a fekete hajú srác már más...

A matek tanárunk sikeresen megszakította a reggeli lelkizésünket, így az orrom alatt dörmögve pakoltam ki a táskámból a füzetemet, a tankönyvemet és a számológépemet is. Nem is értem, hogy ki találta ki az első óra matekot, de szívesen megkeresném és jóindulatból arcon verném, mert ekkor még nem csak a diákok alszanak, hanem a tanárok is.

A nap olyan csiga lassúsággal telt el, hogy azt hittem sosem lesz vége. A szerdai napot amúgy is utálom, mert négykor végzek és múlt héttől kezdve még Haeun is táncra jár, így minden vágyam, hogy végre az ágyamba feküdjek és aludjak. Sajnos Rina lemondta a mai délutánt, így nagy valószínűséggel otthon fogom tölteni a napom megmaradt óráit és sorozatozok abban reménykedve, hogy nem kell anyával találkozzak.

Nem beszéltem vele azóta, hogy megpofozott, de úgy tűnt őt ez egy kicsit sem zavarja. Nem kért bocsánatot, nem akarta velem megbeszélni a történteket, nekem pedig ez bármennyire is fájt, megpróbáltam én is tojni az egészre. Ha neki ilyen a hozzáállása, akkor én sem fogom magam gyötörni. Ugyanakkor valamilyen szinten zavart, mert a saját anyám játssza azt most velem, amit hat évesen Haeunnal játszottunk, amikor én narancslevet kaptam, ő meg barackosat.

Szemeim hatalmasra tágultak, amikor azonnal kiszúrtam Jimin tűzvörös autóját a suli főbejárata előtt az óráim után. Nem tudtam, hogy mit keres itt és ahogy egyre közelebb értem hozzá, világossá vált, hogy egyedül van. Elgondolkoztam, hogy üljek-e be a megszokott kis helyemre vagy pedig mellette foglaljak helyet, mert az utóbbi időbe, valahogy mindig az anyósülésen kötöttem ki. Végül megkerültem a kocsit és előre ültem be, bár még ekkor sem tudtam, hogy mégis mit keres itt Jimin, mert én nem beszéltem meg vele semmit sem.

- Na, végre már! Azt hittem sosem jössz ki. - fordult felém, amint becsuktam magam után a kocsi ajtaját.

- Neked is szia - forgattam meg a szemeimet. - Mit keresel itt?

- Szia, kislány - villantotta ki fogait. - Áll még a Fekete karácsonyos mozizás?

- Aha - motyogtam, mire bólintott egyet és már indította is az autóját. - Haeun hol van?

- Órája van még ötig, aztán meg onnan megy táncra.

- Értem - erőltettem egy apró mosolyt az ajkaimra, majd becsatoltam a biztonsági övet, mert ugye a nővérem pasija kicsit sem a lassú és biztonságos vezetésről híres.

- Csak előtte még beugrunk valahova - mondta, mire bólintottam egyet. - Na és milyen volt a napod?

- Hosszú és unalmas. Csak a szokásos. - vontam meg a vállaimat. - Neked?

- Mivel csak két órám volt, így nem volt rossz.

- Legalább neked nem. Egyébként ugye tudod, hogyha nem akarod velem tölteni a napodat, akkor nem kell?

- Miért ne akarnám veled? - nézett rám kérdőn.

- Hát gondolom nem a te ötleted volt, hogy minden nap lógjak veletek, amikor a nővéremmel kettesben is lehetnétek - sóhajtottam fel. - Én csak nem akarom, hogy kényszernek érezd ezt az egészet. Nem vagyok már tíz éves, akinek bébiszitterre van szüksége.

- Nem érzem kényszernek ezt az egészet és Haeunnal közösen találtuk ki, hogy mi lenne, ha innentől kezdve többet lennénk hármasban. De ha ez téged zavar, akkor szólj és hazaviszlek.

- Nem az, hogy zavar, csak... - haraptam be alsó ajkamat, miközben azon agyaltam, hogy hogyan tudnám legérthetőbben kifejezni magam.

- Csak?

- Csak nem akarok harmadik kerék lenni nálatok - nyögtem ki végül nagy nehezen.

Pár másodperces hatás szünet következett, amíg a nővérem barátja felfogta és elemezte az előbb mondottakat. Oké, nem akartam ilyen nyers lenni, de kertelni sem szerettem volna, mert annak sem lett volna több értelme. Kínosan éreztem magam és már pont azon agyaltam, hogy kiugrok a mozgó kocsiból, amikor is hirtelen befékezett és szabálytalanul megfordult az ellenkező irányba.

- Most mit csinálsz? - kérdeztem tőle a műszerfalba kapaszkodva, mert hirtelen csak azt értem el.

- Mindegy, nem lényeg - vonta meg a vállait, mire továbbra is kérdőn néztem rá, mert ma valamiért olyan fura volt.

- Hát, rendben.

- Nem azért akarjuk Haeunnal, hogy velünk legyél, mert rosszat szeretnénk neked, csak nem lenne jó, ha a mindennapjaidat a szobádba zárkózva töltenéd, főleg, hogy most kész káosz az egész családotok. - mondta, mire muszáj volt elnevetnem magam, mert enyhe kifejezés a kész káosz. - De ha ez téged zavar, akkor innentől kezdve nem kell velünk legyél.

- Nagyon szeretek veletek lenni, de nem akarlak zavarni titeket, ennyi.

- Értelek-értelek - mosolyodott el, mire én is magamra erőltettem egy mosoly szerűséget. - Remélem az viszont nem zavar, hogy kettesben megyünk el moziba.

- Nem, dehogy - vágtam rá azonnal, ezzel viszont sikerült a mellettem ülő mosolyából egy elégedett vigyort varázsoljak.

- Akkor jól van, kislány - paskolta meg gyengéden a felé eső combomat, ezzel sikeresen elérve, hogy elpiruljak és reflexszerűen összeszorítsam a combjaimat.

Nem tudom, hogy hogyan csináltuk, de elsőre találtunk helyet a pláza parkolójában, így sikerült megspóroljunk fél órányi autókázást. Jimin volt olyan rendes és vett nekem popcornt és még kólát is, mert ugye nálam egy won sem. Nem tehetek róla, de egész idő alatt kislányos zavaromban voltam, mert ez az egész olyan volt, mint egy randi. Közben viszont tudtam, hogy erről szó sincs, de valahol mégis szerettem volna úgy gondolni erre a mozizásra, mintha az lenne.

- Előre szólok, hogy olyan típus vagyok, aki ha megijed nem sikít, csak szimplán felugrik - emeltem mutató ujjamat Jimin arca elé, mire elmosolyodott.

- Akkor nem te fogod majd a popcornt - kacsintott egyet és már ki is vette a kezemből az említett rágcsát.

Mosolyogva utána siettem és igyekeztem elrejteni a hatalmas vigyoromat. Ez életem legszebb napja, de komolyan. Ha tudom, hogy ma Jiminnel moziba megyek, akkor kiöltözöm és kisminkelem magam, mert most úgy nézhettem ki, mint valami csöves. De esküszöm még ez sem érdekelt, mert kettesben lehettem Jiminnel és élvezhettem a társaságát. Látszólag ő is jól szórakozott, mert éppen azzal volt elfoglalva, hogy a szájába dobálja a pattogatott kukoricákat, miközben hátrahajtotta a fejét.

- Néha elgondolkodom, hogy biztos húsz éves vagy-e - jegyeztem meg, amikor saját bénázásán kezdett nevetni.

- Á - fordult szembe velem, mire kérdőn pillantottam rá. - Nyisd ki a szád, Naeun! - szólt rám, én pedig zavartan, de tettem, amit kért.

Csak akkor esett le, hogy a számba szeretne dobni egy pattogatott kukoricát, amikor még a nyelvét is kidugta, annyira koncentrált, hogy ne dobjon félre. Úgy örült magának, amikor elsőre beletalált a számba, mint egy kisgyerek, amikor sikerül rávennie az anyját, hogy vegyen egy nyalókát neki.

- Na, most én jövök - vettem kezembe egy pattogatott kukoricát és elhelyezkedtem, hogy jobban kézre álljon a dobásom. Jimin kivillantotta fogait, majd hatalmasra tátotta a száját, viszont elsőre nemhogy nem találtam bele, még csak a közelében sem volt a dobásom.

- Nyugi, én is sokat gyakoroltam - nyújtotta felém a popcornos dobozt, mire kivettem egy újabb szemet.

Egészen addig ezzel szórakoztunk, amíg le nem kapcsolták a fényeket és el nem kezdődött a film. Nem azt mondom, hogy féltem, de még sosem néztem moziba horrort és azért be kell vallni, hogy itt jóval hangosabb az egész - na meg nagyobb is -, mint otthon laptopról nézve. Meg azért mindig szokott nálam lenni egy takaró vagy egy párna, ami mögé elbújhatok, ha ijesztő részhez érkezett a film. Nem akartam kimutatni, hogy mennyire izgulok, mert attól féltem, hogy esetleg felsikítok vagy leégetem magam Jimin mellett. Alsó ajkamat harapdáltam és azon gondolkoztam, hogy vajon tényleg jó döntés volt-e eljöjjek vele moziba, hiába éreztem magam nagyon jól vele.

- Na jó, ez tuti nem fogom nézni - motyogtam és már le is hajtottam a fejemet, nehogy néznem kelljen a kivetítőt.

- Miért nem? - pillantott rám Jimin, mire fél szememmel rásandítottam.

- Mert félek - tátogtam, ezzel sikeresen elérve, hogy a mellettem ülő elnevesse magát.

- Ne már - nevetett továbbra is, mire megcsaptam, mert láttam, hogy a mellette ülő nő bosszúsan méregeti. Nem akartam, hogy beszóljon neki, ezért inkább tudattam vele, hogy maradjon csendben. - Add ide a kezed - mondta, viszont én csak összeráncoltam a szemöldökeimet. - Add már ide a kezed, Naeun! - mondta egy fokkal agresszívabban és már nyúlt is az említett testrészem felé, ami eddig az ölemben pihent.

- Mit csinálsz? - kérdeztem tőle, viszont nem válaszolt, csak fogta magát és összekulcsolta az ujjainkat, amitől én természetesen zavarba jöttem.

- Nem kell félned, mert itt vagyok melletted - hajolt közelebb hozzám, mert végre rájött, hogy van akit idegesít folytonos beszélése. - Nyugodtan nézheted a filmet - kacsintott egyet, nekem pedig tényleg csak egy kicsi kellett ahhoz, hogy felsikítsak. Miért csinálja ezt velem?

Tétováztam egy kicsit, viszont utána bólintottam egy aprót és egy hatalmas nyelés társaságában a kivetítőre vezettem a tekintetem. Éreztem, hogy szívem hevesen dobogni kezd, viszont ennek koránt sem a film volt az oka, hanem az, hogy Jimin összekulcsolta az ujjainkat és úgy tűnik, őt ez egy kicsit sem zavarja. Nem mertem rá nézni, ugyanakkor rettenetesen kíváncsi voltam rá, bár nem hiszem, hogy kicsit is érdekli. Ő nem gondol ebbe bele semmit, ő csak úgy van vele, hogy a barátnője húgát megnyugtatja, hogy ne féljen a filmtől. Gáznak éreztem magam, legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben, de ugyanakkor mégis élveztem, hogy hozzám ér.

- Igaz, hogy nem is annyira ijesztő? - kérdezte egy idő után, mire megugrottam mert éppen a kivetítő alatti menekülési útvonalat jelző táblát bámultam és Jiminen agyaltam.

- Mi? Ja, aha. - válaszoltam, bár abban sem voltam biztos, hogy jól hallottam-e kérdését.

- Akkor okés - mosolyodott el, majd visszavezette tekintetét a kivetítőre, amíg én továbbra is őt bámultam.

Ismét rá kellett jöjjek arra, hogy Jimin mennyire is helyes. Egyszerűen tökéletes, de tényleg. Nem csak a kinézete, hanem a személyisége is és azért a mai világban nagyon nehéz olyan fiút találni, aki nem csak a szexre hajt. Annyira bánom, amiért soha nem lesz közöttünk semmi, pedig bármit megtennék érte. De hát nem vehetem el a saját nővéremtől a barátját, igaz? Meg amúgy is nagyon szeretik egymást, nem állhatok közéjük, mert az a legalja lenne.