- Szia, apa – szálltam be mellé az anyósülésre. – Mi a helyzet?

- Szia, kincsem – mosolyodott el, amint becsuktam magam után a kocsi ajtaját. – Nem sok. Az utolsó fordulót tettem anyád lakására. Nem maradt semmilyen cuccom ott, ami fontos.

- Értem – eresztettem el egy szomorú mosolyt.

Az otthoni balhé óta nem nagyon találkoztam apával sem, de azért telefonon igyekeztünk tartani a kapcsolatot. Megbeszéltük, hogy ma értem jön a sulihoz az óráim után, aztán végre megejtjük a lakáslátogatást. Kíváncsi voltam, milyen albérletet sikerült találnia magának, mert még mindig úgy voltam vele, hogy szeretnék vele lakni, és nem szeretném csak úgy magára hagyni. Apának amúgy sem volt semmi baja Jiminnel, jól kijöttek egymással, ennek pedig nagyon örültem. Ha már anya és Haeun megutálta őt, legalább apa nem.

Apa új albérlete a sulimtól nagyjából húsz perc autókázásra van. Nem nyújtott túl jó első benyomást a kocsma, ami a panelház bejáratával szemben helyezkedett el az út túloldalán. Főleg, mert amikor kiszálltunk a kocsiból, pont akkor esett ki egy részeg pasas a bejárati ajtón és terült el a betonon.

- Nos, igen, elképzelhető, hogy a kocsma miatt adták olcsóbban a lakást. De annyira nem vészes a helyzet, mert az erkélyünk az épület másik oldalára néz, így ha nem nyitjuk ki a konyhai ablakot, akkor alig hallatszódik bármi is. – próbálta menteni a helyzetet, nekem pedig akaratlanul is mosoly jelent meg az arcomon, mert kapásból többesszámban kezdett beszélni, mintha már én is hivatalosan vele laknék.

- Engem igazából nem zavar – vontam meg a vállaimat. – Legfeljebb nem kell messzire menni, ha alkoholizálni akarunk – villantottam ki a fogaimat, mire apa először csúnyán nézett rám, de utána gondolom leesett neki, hogy csak poénkodni próbáltam.

- A kód egyébként 16210828. Majd felírom neked valahova, mert sokszor nekem sem jut fejből eszembe, de azt hiszem, most már kezdem megszokni. – mosolyodott el, majd beütötte a kaputelefonba az említett kódot és már ki is nyitotta az ajtót. – A hatodik emeleten van a lakás, úgyhogy érdemes nem lépcsőzni, hanem a liftet használni.

- Meg sem fordult a fejemben, hogy lépcsőzzek – vágtam rá azonnal, mert tökre abban a hitben voltam, hogy maximum a harmadikon lakhat.

A lift egyébként teljesen jó állapotban volt, sőt még kicsinek sem lehetett nevezni, mert ketten kényelmesen elfértünk benne. A hatodik, azaz a legfelső emeletre érve kiszálltunk a liftből, és rögtön jobbra fordultunk, mert az apa lakása. Ahogy beléptünk a kis lakásba, az előtérrel találtam szembe magamat. Bal oldalt egy kisebb szoba volt, amit apa magának szánt, mert állítása szerint nekem sokkal nagyobb hely kell, mint neki. Ahogy mentünk tovább, balra volt az ebédlő, a bejárati ajtóval szemben a vécé és a fürdő, jobbra pedig a nekem szánt szoba. Határozottan nagyobb volt, mint az előző szobám, nagyjából akkora volt, mint Jimin hálója. Elmosolyodtam, amikor megpillantottam az erkélyt, mert már gyerekkorom óta akartam magamnak egyet, most úgy tűnik, hogy ez az álmom valóra válik.

- Na, mit gondolsz? – kérdezte apa, miután végeztünk a lakás körbevezetésével és éppen kávét csinált nekem a konyhában. – Persze még nagyon a beköltözés elején vagyok, de szerintem jó kis lakás lehet ebből. Egyelőre teljesen megfelel nekem, addig sem kell egy fedél alatt tartózkodjak anyáddal.

- Hivatalosan is el fogtok válni? – kérdeztem, mire bólintott egy aprót. – Még nem mostanában, mert jelenleg egyikünk sem tudná megfizetni az ügyvédet, de azon vagyunk, hogy a lehető leghamarabb papíron és elváljunk.

- Sajnálom, hogy miattam ez történt – hajtottam le a fejemet, mire apa azonnal közölte velem, hogy ez egyáltalán nem az én hibám.

- Tudod jól, hogy már ezelőtt is sokat veszekedtünk anyáddal. Ez csak még jobban rádöbbentett arra, hogy hiába vagyunk húsz éve házasok, a kapcsolatunk koránt sem olyan, mint régen volt. – sóhajtott fel, majd letette elém a kifőzött kávét, miután felöntötte tejjel és két kockacukrot is tett a bögrébe.

- Akkor is hibásnak érzem magam, ez ellen sajnos nem tudok mit tenni – vontam meg a vállaimat.

- Naeun... – sóhajtott fel apa, majd átnyúlt az asztalon és megfogta a kezemet. – Nem keresheted mindig magadban a hibát. Igaz, részben Haeun és Jimin szakítása indította el ezt a lavinát, amihez neked is közöd van, de anyád miatt fajultak idáig a dolgok. Miatta szakadt ketté a családunk, nem miattad. Ezt pedig most nem azért mondom, mert itt vagy és anyád meg nincs, hanem azért, mert tényleg így gondolom. Neked nem voltak rossz szándékaid, de anyád túlságosan messzire ment, mit sem törődve veled. – mondta mindvégig a szemeimbe nézve.

Nem tehetek róla, de bekönnyeztem a mondottak miatt. Apa őszintén beszélt hozzám, őszintén elmondta, hogy szerinte egyáltalán nem én tehetek arról, hogy idáig jutottunk. Én pedig hittem neki, bár még mindig hibásnak éreztem magam egy kicsit. Sajnáltam apát, mert látszott rajta, hogy azért őt is rendesen megviselték a történések, hiába próbál erős maradni és erősnek tűnni is. Ezért döntöttem úgy, hogy kijelentem a nyilvánvalót, amire szerintem eddig nem mert rákérdezni, pedig nagyon is kíváncsi rá.

- A héten én is beköltözök, jó? – pillantottam fel rá, mire apa tekintete szinte azonnal felcsillant. – Minden nap hozok egy kevéske cuccot, aztán remélhetőleg vasárnapra már mindenem itt lesz.

- Az nagyon jó lenne – mosolygott. – Úgy is eléggé magányosnak érzem magam.

- Tudom, ha nem lenne nekem Jimin, szerintem én is nagyon magányos lennék. De itt vagyok neked, és itt is leszek. Majd én gondoskodok arról, hogy ne érzed egyedül magad. – szorítottam meg gyengéden a kezét, mire könnyes szemekkel csak egy bólintásra futotta neki.

Apa nem rossz ember, ezt eddig is tudtam már. De így, hogy mondhatni teljesen összezuhanva és összetörve ült előttem, még nyilvánvalóbbá vált, mennyire rosszul estek neki a közelmúltban történtek. Ő nem akarta, hogy így végződjön a házasság, és szerintem az sem volt a célja, hogy a családunk is széthulljon. Harcolt és küzdött azért, hogy megmentse mindkettőt, de sajnos hamar kiderült, hogy ehhez ő egyedül édes kevés, hiába támogattam és álltam mellette én is. Ha anya és Haeun is ugyanennyire akarta volna, hogy minden a régi legyen, akkor sikerült volna, de így, semmi esélyünk nem volt. Ebbe sajnos bele kell törődnünk, mert nyilvánvaló, hogy a mi családunk soha nem lesz már a régi.

Jimin a megbeszélt időpontra eljött értem apának a lakásához, mert besötétedett már, mire végeztünk. Apa felhívta a lakására, neki is bemutatta a helyet, majd hárman is beszélgettünk egy kicsit. Még mindig nagyon hálás voltam apának azért, hogy támogatott Jimint és engem, nem csinálta azt, amit mondjuk anya és Haeun. Apa és Jimin a történtek után is pontosan olyan jól kijöttek egymással – sőt ha nem jobban –, mint amikor még nővéremmel járt.

Olyan fél nyolc körül indultunk vissza Jimin lakására, miután kaptam apától pótkulcsot, hogyha esetleg ő nem lesz itthon, mi bármikor felvihessük hozzá a cuccaimat. Felírtam a kódot, amivel bejuthatunk a lépcsőházba, mert a halmemóriámnak köszönhetően csak annyit sikerült megjegyeznem, hogy van benne nyolcas, meg talán nulla és egy hatos is.

- Rina és Byulji egyébként honnan tudja, hogy hol lakom? – kérdezte Jimin, amikor már bőven a lakása felé tartottunk.

- Nem tudom, miért? – ráncoltam össze szemöldökeimet, mert nem igazán értettem, hogy honnan jött most ez a kérdés.

- Csak mert suli után megjelentek a lakásomnál, és felkeltettek a délutáni alvásomból.

- Mi? – néztem továbbra is értetlenül rá. – Pedig én egyiküknek sem mondtam, hogy hol laksz.

- Azt mondták, hogy próbáltak elérni, de nem vetted fel, ezért gondolták, hogy akkor majd megkeresnek téged. Mondtam, hogy most az apudnál vagy, de estére meghívtam őket hozzám. Majd addig elmegyek valahova, ti beszélgessetek csak nyugodtan.

- Nem kellett volna, Jimin – sóhajtottam fel. – Nem foglak elzavarni a saját lakásodról. Majd mi elmegyünk akkor máshova, nem kell neked.

- Jun és Chan amúgy is elhívtak ma este sörözni, szóval ti lehettek a lakásomon – mondta, mire beharaptam alsó ajkamat.

- Tényleg nem akarlak kitúrni, vagy ilyesmi.

- Én ajánlottam fel a lányoknak, hogy jöjjenek át nyugodtan, szóval nem érzem úgy, mintha szándékodban állna kitúrni engem a saját lakásomról. Amúgy sem találkoztál mostanában velük olyan sokat, szóval szerintem pár órába nem fogok belehalni. – mosolyodott el, mire nekem is felfelé görbültek az ajkaim. Túl jó a srác...

- Köszönöm – mosolyodtam el hálásan, amire Jiminnek egy apró kacsintás a válasza.

Amikor visszaértünk Jimin lakására, megcsörgettem Rinat és mondtam, hogy nyugodtan jöhetnek, mert hazaértem. Azt mondta fél óra és itt lesznek, de természetesen vagy tíz percet késtek, ahogyan az szokásuk is. Nem tudom, hogy én tanultam-e el Rinatól, vagy Rina tőlem ezt a remek szokást, de egyikünk sem híres a pontosságáról. Most viszont úgy tűnik, hogy Byuljit is bevonjuk a rosszba, pedig ő alapjáraton mindenhol ott van még hamarabb is, mint kellene neki.

- Vigyázz magadra és ne idd le magad a sárga földig, mert holnap neked is korán kell kelned – nyomtam egy búcsúcsókot Jimin ajkaira, mielőtt még kilépett volna a lakása ajtaján.

- Tudom-tudom – sóhajtott fel. – Vannak piák a hűtőben, ha esetleg ti is innátok valamit – mondta, mire bólintottam egy aprót, és hagytam, hogy most ő szüntesse meg a közöttünk lévő távolságot.