Jimin szemszög:

Alig vártam, hogy Naeun utolsó órájának is vége legyen. Legszívesebben megkerestem volna a termet, ahol éppen volt, és szó nélkül kihoztam volna onnan. A vasárnapi rosszul elsült családi ebéd óta ma reggel hallottam felőle először, és akkor is csak egy rövid üzenetet kaptam, miszerint majd beszélnünk kell, mert történt ez az. Mondtam neki, hogy eljövök érte ma az órái után, de azt írta, hogy inkább majd máskor beszéljünk. Próbáltam hívni is többször, de egyszer sem vette fel a telefont, így úgy döntöttem, annak ellenére, hogy tudatta velem, ma nem akar találkozni, mégis eljövök érte a sulijához. Kíváncsi voltam, ugyanakkor aggódtam is a barátnőmert, mert sajnos biztos voltam abban, hogy miután hazamentek tőlünk, családi vita volt náluk és nagy valószínűséggel elfajultak a dolgok, ezért nem keresett. Csak nem értettem, hogy miért nem, mivel eddig mindig én voltam az első, akit felhívott, vagy akinek üzent.

Idegesen kopogtattam a körmeimmel a kormányon, miközben Naeun sulijának bejárati ajtaját mustráltam. Elvileg negyvenötkor van vége az órájának, de általában kell neki még egy jó öt perc, amíg kiér az épületből. Részben magamat éreztem hibásnak, mert az én ötletem volt, hogy Naeun eljöjjön hozzánk ebédre. Nem gondoltam volna, hogy baj lesz belőle, mert azt hittem, barátnőm egyik családtagjának sem említi majd, hova is megy. Ezek szerint az apját mégis bevonta, ő meg elkotyogta Minseonak, aki nem bírt a seggén maradni, és úgy érezte, muszáj keresztbe tennie a kisebbik lányának. Tényleg nem ez volt a tervem, én csak nyugodt keretek között szerettem volna elmondani a családomnak, hogy Naeun a barátnőm.

Láttam Naeun arcán a döbbenetet, amikor felismerte a vörös kocsimat a sulija parkolójában. Odaszólt valamit a mellette sétáló Rinának, majd megindult felém, én pedig minden lépését végigkövettem egészen addig, amíg be nem szállt mellém az anyós ülésre.

- Szia – mosolyodtam el. Akartam adni neki egy üdvözlő csókot, de úgy éreztem, hogy annak most nem lenne itt a helye, így csak egy mosollyal tudtam szolgálni a barátnőmnek.

- Szia – köszönt vissza a lehető leghalkabban. – Mit keresel itt? Mondtam, hogy ma nem tudunk találkozni.

- Csak aggódtam érted és látni szerettelek volna – indítottam be a kocsit, majd ki is hajtottam a parkolóból, ahol szerencsére még nem volt nagy forgalom.

- Én meg nem akartam, hogy így láss engem – vonta meg a vállait.

- Hogyan?

- Kisírt, feldagadt szemekkel, hatalmas párnákkal a szemeim alatt, megfázva. Úgy nézek ki, mint egy kibaszott lecsúszott alkoholista csöves.

- Szerintem még így is gyönyörű vagy, Naeun – sóhajtottam fel. – A barátod vagyok, nem egy olyasvalaki, akinek meg kell száz százalékosan mindenben felelned. Felőlem akár úgy is ideállíthattál volna, hogy egy hete nem fürödtél, én még akkor is gyönyörűnek tartanálak.

- Kamus – motyogta barátnőm, majd fejét az ablaküvegnek támasztotta és úgy bámult ki az ablakon egy hatalmas sóhaj társaságában. – Nem akarlak folyton a szarságaimmal zavarni. Nem akarok folyton hisztizni neked és sírni előtted, mert nem akarom, hogy ennyire gyengének és instabilnak gondolj.

- Ki ne sírna, ha a családja szétszakadásáról lenne szó? Nem kellene ilyen negatív szemmel nézni magadra. Tizennyolc éves létedre szerintem te egy baromi erős lány vagy, aki ahelyett, hogy elmenekülne, megpróbál szembenézni a problémákkal. – mondtam neki őszintén a gondolataimat.

Nem azért mondtam ezeket, mert tudtam, hogy sokat segítenek neki, hanem tényleg így gondoltam. Szerintem tényleg egy baromi kitartó és erős lány, akiről rengetegen példát vehetnének. Haeun is többek között, mert ő az anyja mögé bújva próbálja megoldani a helyzetet, míg barátnőmnek egyedül kell szembeszállnia anyjával és a nővérével. Tizennyolc évesen senkinek sem kellene ilyesmin átesnie, így teljesen érthető, hogy miért sír mostanában a kelletténél sokkal többet. De engem ez csöppet sem zavar, sőt örülök is neki, hogy néha előttem ad ki magából minden feszültséget, ami felgyülemlett benne.

- Előttem nem kell szégyellned magad, Naeun – mondtam, miután nem kaptam választ az előbb mondottakra. – Előttem akkor sírsz, amikor csak akarsz, de ha nem mondasz el nekem semmit, akkor sajnos nem tudok segíteni neked. Ne lökj el magadtól, mert azzal csak még rosszabb lesz minden.

- Anya és apa el fognak válni – szólalt meg pár perc hatásszünet után. – Haeun a fejemhez vágta, hogy szerinte sosem volt igazi a kettőnk közötti kapcsolat, mindent kényszerből csinált és elege van már belőlem. Én pedig tegnap elmentem otthonról, de szakadt az eső és voltam olyan szerencsétlen, hogy elestem, mert úgy sírtam, hogy nem láttam semmit sem a könnyeimtől. Aztán... aztán jött Hanbin és segített nekem. Nem akartam elmenni a lakására, de ragaszkodott hozzá, így az éjszakát ott töltöttem nála. – mondta el végre a tegnap történéseit, amiről eddig nem volt hajlandó nekem beszélni.

Nyeltem egy nagyot, és hiába voltam kibaszott féltékeny meg mérges Hanbin miatt, úgy döntöttem ezt a témát most hanyagolom. Nem akartam összeveszni Naeunnel, mert tényleg így is van elég baja, nem akartam én is csak problémát okozni neki.

- Haeun komolyan ezt mondta? – pislogtam nagyokat, mire Naeun csak bólintott egy aprót. – Hát, szerintem hazudott. Mármint együtt voltam vele majdnem fél évig, és rengetegszer beszélt rólad. Aggódott érted, és észrevettem volna, ha csak megjátssza magát, de egyszer sem tette. Komolyan szeret téged és törődött is veled, szóval nem értem, hogy miért mondott neked ilyeneket.

- Én sem tudom – vonta meg a vállait. – Mindegy, inkább hagyjuk is, mert már a fejem is megfájdult a sok szarság miatt.

- És Hanbin... rendes volt veled? – kérdeztem rá azért az exére, hiába nem akartam ebbe belemenni rendesen. Attól még baszta a csőrömet, hogy ketten egy helyiségben tartózkodtak. Hanbin láthatóan még nem lépett túl a barátnőmön, szóval csak reménykedni tudtam abban, hogy nem használta ki Naeun törékenységét, és mászott rá.

- Igen, rendes volt velem – bólintott egyet. – Kaptam tiszta ruhákat, meg készített forró teát és bebugyolált meleg takarókba is, szóval szerintem részben neki köszönhetem, hogy csak ennyire fáztam meg.

- Értem – biccentettem. – Elmegyünk hozzám, jó?

- Oké – válaszolta Naeun, azzal egy kisebb időre meg is szakadt közöttünk a beszélgetés.

Én azon agyaltam, hogy mivel tudnám jobb kedvre deríteni Naeunt, ő meg szerintem az otthoni helyzeten gondolkodott. Talán ha sorozatoznánk és összebújva feküdnénk az ágyon, az segítene neki. Úgyis találtam egy új zombis sorozatot, ami talán tetszeni fog neki, szóval az jó figyelemelterelő lesz.

Miután felértünk a lakásomra beavattam Naeunt a tervembe, amibe természetesen belement. Jó ötletnek is találta, mert szerinte is így legalább leköti majd valami a figyelmét. Pattogattam ki kukoricát, meg kibontottam egy csomag csipszet nassolnivalónak a sorozathoz. A szobámba egy kis rendet tettem, mert az elmúlt napokban mindent csak random ledobtam oda, ahol még volt hely, aztán kezdett elhatalmasodni a szemét és a ruhák keveréke a szobám területén. Miután már el is helyezkedtünk az ágyamon, megnyitottam a Netflixet és megkerestem a zombis sorozatot, amire pár napja találtam rá.

- Mindenki dicséri, szóval nem lehet olyan rossz – mondtam Naeunnek, aki időközben a mellkasomra hajtotta fejét és teljesen hozzám bújva találta meg a tökéletes pozíciót. Nyomtam egy puszit a feje búbjára, majd rányomtam A Királyság Titkai című sorozat első részére.

Azért is szerettem Naeunnel sorozatozni, mert minden apró kis részletet ki lehetett vele beszélni. Nem haragudott meg azért, ha majdnem minden történéshez volt valami megjegyzésem, sőt ő is előszeretettel fejtette ki a véleményét egy adott szituációról. Haeun mindig a torkomnak ugrott, amiért nem tudok csendben maradni, szóval vele az utolsó hónapokban inkább már fel sem hoztam a filmezés, esetleg sorozatozás ötletét. Naeun viszont teljes ellentéte ebben is a nővérének, szóval plusz egy dolog, amit benne jobban szeretek, mint Haeunban szerettem.

Nagyjából a harmadik részig jutottunk, amikor is barátnőm sikeresen bealudt. Nem keltettem fel, ugyanis a kocsiban említette, hogy nem aludt valami sokat az előző éjszaka. A sorozatot kikapcsoltam, mert együtt akarom majd fojtatni vele, ha már együtt kezdtük el. Kerestem magamnak egy filmet a felkapottak között, aztán azt kezdtem el nézni, mert eszemben sem volt megmozdulni és esetleg kikelni az ágyból. Örültem, hogy végre tud aludni Naeun, ha már az exe házában ez nem jött össze neki.

Még mindig rosszul éreztem magam az a görény miatt. Nem hiszem el, hogy ő vigasztalta meg Naeunt helyettem. Nem is értem, hogy hogyan talált rá a szakadó esőben vasárnap késő délután. De mivel bízok Naeunban, azonnal elvetettem az ötletet, miszerint bármi is történt közöttük. Bízok benne annyira, hogy tudjam, ha lett volna valami, azt elmondta volna nekem. Így is hálás vagyok neki, amiért nem titkolta el Hanbint, és elmondta, hogy nála töltötte az éjszakát. Kicsit haragudtam magamra, amiért nem én voltam az első, akinek kisírhatta a lelkét, hanem az idióta exe, de igyekeztem azzal nyugtatni magam, hogy most az én mellkasomon fekszik és engem ölelt át szorosan, nem őt.

A filmre egyébként nem is figyeltem annyira, sokkal jobban lefoglalt a mellkasomon szuszogó Naeun látványa. Mindig is imádtam alvás közben nézni őt, mert így anélkül bámulhattam, hogy zavarba hoztam volna vele. Nem tudott most arcát eltakarva arra kérni, hogy hagyjam abba a bámulását, mert kezdi rosszul érezni magát miatta. Alvás közben úgy nézett ki, mint egy átlagos lány, akinek minden rendben van az életével. Egyedül akkor nem látszódott rajta, hogy szomorú, amikor aludt, mert akkor érzelemmentes arcot vágott. Remélem, hogy hamarosan eljutunk odáig is, amikor már nem fog naponta sírni, illetve őszintén is láthatom majd mosolyogni. Ha a szülei elválnak, akkor ő minden bizonnyal az apjával marad, Haeun pedig az anyjával. Talán, ha nem találkoznak minden nap, egy idő után sikerül megemésztenie, hogy csak az apja maradt neki. Bármi történjen ezek után, én ott leszek neki és támogatni fogom, mert kell egy biztos pont az életébe. Ezt a szerepet eddig a nővére foglalta el a szemeiben, de most rá nem számíthat, így készen állok a helyére lépni.