Jimin szemszög:

Naeun még akkor sem tette túl magát az excsávójával való találkozáson, amikor már visszaértünk a lakásomra és a béna poénjaimmal próbáltam jobb kedvre deríteni. Csak ült és maga elé bámult, én pedig bármit mondtam neki, még csak egy apró nevetést sem tudtam kicsalni belőle. Az én életkedvem is a béka segge alá süllyedt, mert tökre elterveztem a mai programunkat, miután Naeun közölte, hogy itt alszik nálam. De úgy tűnik ebből jóformán csak a közös kajálás meg a játékterem valósul csak meg.

Hozzádobtam a kanapén ülő Naeunhöz az egyik díszpárnát, amin eddig ültem a földön, mert gondoltam, hogy így magamra vonhatom barátnőm figyelmét. Sikerrel jártam, mert kérdő tekintettel illetett az előző cselekedetem miatt. Sóhajtottam egy hatalmasat, majd a térdemre könyököltem és közöltem vele, hogy unatkozom.

- Mit szeretnél akkor csinálni? – kérdezte, bár hangján és arckifejezésén érezhető volt, hogy neki jóformán élni sincsen kedve.

- Beszélgetni veled, sorozatozni, hozzád bújni, megcsókolni vagy ilyesmi – vontam meg a vállaimat.  – Elvégre a barátnőm vagy, és jó szar ilyen állapotban látni téged.

- Bocsánat, csak úgy most minden emlék előjött bennem, amiért találkoztunk Hanbinnel – hajtotta le a fejét, majd a nadrágjának alsó szegélyével kezdett szórakozni.

Sóhajtottam egy nagyot, majd feltápászkodtam a földről és odaültem mellé a kanapéra. Nyomtam egy puszit az arcára, és összekulcsoltam az ujjainkat, majd gyengéden cirógatni kezdtem a kézfejét, mert ezzel általában mindig sikerül egy kicsit megnyugtatnom őt. Könnyes szemekkel felpillantott rám, nekem pedig összeszorult a szívem miatta. Az elmúlt hetekben túl sokszor láttam már sírni, és egy kicsikét tehetetlennek érzem magam. Tudom, hogy valamilyen szinten tudok neki segíteni, de még sem annyira, mint azt én szeretném. Meg a jó kedve egészen addig él csak, amíg be nem lép a lakásukba. Komolyan fontolgatom, hogy elmegyek hozzájuk Naeun tudta nélküli és beszélek az anyjával meg a nővérével, mert ez már tényleg nem állapot. Ilyen rossz állapotba látni a legfontosabb embert számodra, baromi rossz.

- Tudom – biccentettem egyet. – De Hanbin már a múlt. Nem törődhetsz vele életed végéig, mert akkor sosem fogsz tudni úgy igazán túllépni rajta.

- Én tényleg próbálok nem törődni vele, de nem megy – hajtotta le ismét a fejét.

Sírni kezdett, én pedig csak szótlanul ültem mellette, miközben ezerrel agyaltam azon, hogy mégis mit kellene mondanom neki. Az ilyenekben annyira béna voltam mindig is. Sosem voltam a szavak embere, így most sem tudtam, hogy mit kellene mondjak Naeunnek, amivel esetleg megnyugtathatnám. Ezért úgy döntöttem, hogy csak átölelem, mert ilyenkor egy jó szoros ölelés is nagyon jól tud esni. Naeun azonnal az ölembe mászott és úgy bújt hozzám, mintha félne az egész világtól, és csak is én lennék az egyetlen ember, aki megvédheti őt. Készen álltam megvédeni barátnőmet bármi áron, ha kell mindenkivel is összeveszek magam körül.

- Olyan rossz – zokogott fel, miközben a pólómat kezdte gyűrkélni a hátamnál. – Mintha mindenki összefogott volna ellenem.

- Sajnos ez van – suttogtam. – Rengeteg ilyen állomása lesz még az életednek, ez ellen sajnos nem lehet mit tenni. De ezektől csak megedződsz, aztán egyre erősebb leszel. Akiknek igazán fontos vagy és szeretnek téged, ők mindig melletted lesznek, történjen bármi. – mondtam neki, ugyanis azon voltam, hogy azért mégis csak megnyugtassam őt szavakkal is, ne csak egy öleléssel.

- Te mellettem leszel? – kérdezte elcsukló hangon.

- Igen, persze – vágtam rá azonnal gondolkozás nélkül. – Mindig melletted leszek, Naeun.

- Jó – motyogta, majd fejét a nyakhajlatomba fúrta és ismét szorosan átölelt. – Ha te mellettem vagy, akkor minden sokkal könnyebbnek tűnik.

- Ez is a célom – válaszoltam mosolyogva. – Bebizonyítani neked, hogy nem kell mindent egyedül csinálnod. Azért vagyok a pasid, hogy kiálljak melletted, megvédjelek és támaszt nyújtsak neked egyszerre. Te is megcsinálnád ugyanezt értem, csak most kettőnk közül neked van nagyobb szükséges a segítségre és a támogatásra.

- Te mindig tudod, hogy mit kell mondani – hajolt el tőlem annyira, hogy szemeimbe tudjon nézni. Letörölte könnyeit, majd vett egy mély levegőt és füle mögé tűrte arcába lógó tincseit. – Sajnálom, hogy mindig előtted bukok is. Nem akarom a te életkedvedet is elrontani a saját szarságaim miatt.

- Ezért ne kérj bocsánatot! A te problémáid az én problémáim is, rendben? El is várom tőled, hogy előttem fakadj ki, ne pedig a szobádban, ahol egyedül vagy. – mondtam, miközben átnyújtottam neki a kanapé mellett lévő kisasztalról szerzett zsebkendőt.

- Rendben – motyogta, majd kifújta az orrát.

Mosolyogva néztem Naeunt, miközben még mindig azon volt, hogy rendezze a vonásait. Eszem ágában sem volt nem a hibátlan arcát nézni, hiába voltak vörösek és duzzadtak a szemei a sírástól. Az én szemeimben még így is gyönyörű volt. Meg is jegyezte, hogy kezdi kellemetlennek érezni azt, hogy így bámulom őt. Erre csak azt tudtam válaszolni, hogy egy nem bírom nem nézni a tökéletes barátnőmet. Erre persze teljesen zavarba jött és el is takarta az arcát, én pedig csak nevetni voltam képes kisgyerekes zavarán. Imádom, hogy még mindig ilyen hamar zavarba tudom hozni, és még erőlködnöm sem kell különösebben. Egy hirtelen ötlettől vezérelve csikizni kezdtem a hasánál, mert már többször is említette, hogy az a pontja az egyik legérzékenyebb. A várt reakciót kaptam; hangosan nevetni kezdett, miközben azon volt, hogy megpróbáljon kiszabadulni karjaim közül. Nem járt sikerrel, mert sokkal erősebb voltam nála, így jóformán csak vergődött alattam, miközben a nevemet mondogatta és arra kért, hogy hagyjam abba, mert mindjárt megfullad. Fölémásztam, viszont feje felett megtámasztottam magam, hogy azért ne eresszem rá az egész testsúlyom.

- Ugye most már abbahagyod a kínzásom? – kérdezte szemeit törölgetve, ugyanis az előbbi csikizés miatt még a könnyei is kijöttek.

- Mivel sikerült elérjem, hogy nevess, ezért igen – bólintottam egy aprót. – De azért egy csókot szeretnék ide – mutattam a számra, majd a hatás kedvéért csücsöríteni kezdtem.

Nem szólt semmit, csak a tarkómnál fogva lehúzott magához és ajkaimra tapadt. Arra még volt időm, hogy eleresszek egy elégedett mosolyt, viszont Naeun határozottan meglepett azzal, hogy előbb elmélyítette a csókot, mint én tehettem volna, de egyáltalán nem bántam határozottságát. Pólója alá vezettem az ujjaimat, miközben átvettem az irányítást, így már én diktáltam a tempót.

- Lehet többet is szeretnék – húzogattam a szemöldökeimet utalásképpen, mire Naeun beharapta alsó ajkát és úgy nézett a szemeimbe, hogy sikerült neki konkrétan a lelkemig hatolnia. – Mit szólsz?

- Jó – bólintott még mindig tartva a szemkontaktust. – Tereld el a gondolataimat, Jimin.

- Igen is! – kacsintottam egy aprót, majd azonnal ajkaira is tapadtam, mert az eredeti terveim között is szerepelt ez a bizonyos gondolat elterelés.

Szokásomhoz híven a nyakát leptem el legelőször, mert még mindig az volt az egyik olyan pont a testén, amit nagyon szerettem. De azért a hasát, a combjait és az ajkait nem übereli egyetlen testrésze sem. Nem bírtam ki, hogy ne hagyjak egy kis foltot a hófehér bőrén, de nem egy olyan helyre, ahol a szülei azonnal kiszúrják. Jeleztem neki, hogy le szeretném róla venne a pólóját, így felült, mert a kanapé méretének köszönhetően nem volt olyan sok helyünk. Viszont nem akartam bemenni a szobámba, mert kell a változatosság, és azért annyira még sem kicsi ez a kanapé, hogy ne férjünk el rajta ketten.

Naeun mellkasát elleptem apróbb csókokkal, illetve puszikkal. Itt már nem ügyeltem arra, hogy ne szívjam meg a bőrét, mert a ruha úgyis eltakarja a testét. Lekaptam róla a melltartóját, majd melleit és a körülötte lévő részt kezdtem ajkaimmal ostromolni, Naeun pedig sóhajaival tudatta velem, hogy élvezi, amit csinálok vele. Igaz, még csak egyszer feküdtünk le, de volt már időm kitapasztalni a gyenge pontjait. Jól tudtam, hogy hogyan okozhatom a legnagyobb örömet neki, mivel Haeun is nagyjából ezekre a pontokra volt a legérzékenyebb. Szépen lassan haladtam lefelé, miközben egyre több csókot hintettem a bőrére, amiknek következtében Naeunt többször is átjárta a kellemes bizsergés. Büszke voltam magamra, amiért már nyoma sincs a szomorú, rossz kedvvel rendelkező barátnőmnek. Most már egy olyan lány fekszik alattam, aki ajkait harapdálja, néha a nevemet suttogja és szinte minden másodpercben sóhajtozik, illetve nyögdös. Innentől kezdve még jobban fogok erőlködni annak érdekében, hogy Naeunt ne szomorúnak, hanem ilyennek lássam.

- Olyan puha a bőröd – dörzsöltem a hasának gyengéden az orrom hegyét. – Főleg itt, a hasadnál.

- Neked meg puhák az ajkaid – jegyezte meg egy pimasz mosollyal az ajkain.

- Azt majd egy kicsit lejebb jobban kamatoztatni is tudom – válaszoltam, mire Naeun arca elvörösödött és azonnal el is kapta rólam a tekintetét zavarában. – Nem igaz, hogy nem szoktad még meg aaperverz megjegyzéseimet.

- Ezeket szerintem soha sem fogom megszokni – motyogta még mindig fülig pirulva.

- Nem baj az – kezdtem puszilgatni ismét a hasát. – Legalább még jó sokáig kiélvezhetem azt, hogy ilyen könnyen zavarba tudlak hozni. Akár egy mondattal is.

- Szerintem szavak nélkül is megy, de mindegy – motyogta, mire muszáj voltam hangosan felnevetni. – Most nevetsz, de tényleg így van! Néha úgy nézel rám, mintha fel akarnál falni, olyankor meg nem igazán tudom, hogyan is kellene reagáljak.

- Honnan tudod, hogy nem akarlak felfalni? – kérdeztem, mire azonnal rám kapta tekintetét. – Csak viccelek – nevettem fel megint. – Mármint ha nem képletesen értjük, akkor talán igaz ez a kijelentés.

- Oké, elég lesz – nevetett fel Naeun, mire az én ajkaim is felfelé szaladtak.

Nem tudom hanyadik alkalommal, de ismét beleszerettem Naeun csodálatos személyiségébe. Igaz, legelőször is inkább az fogott meg benne, hogy nagy sok dologban megegyezett a véleményünk és az érdeklődési körünk is hasonló, a kinézete pedig erre csak rátett egy lapáttal. Viszont most, hogy jobban megismertem, azt tudom mondani, hogy csodálatos személyisége van, amit nagyon sok vele egy korú lány is elfogadhatna. Azt hittem, hogy sokkal gyerekesebb lesz, mint Haeun, elvégre két év van közöttük, de egyértelművé vált a hónapok alatt, hogy Naeun sokkal érettebb gondolkozású, mint a nővére. Ebből is látszik, hogy a kor csak egy szám, minden belül dől el. Egyébként szerintem én sem vagyok valami érett srác, hiába vagyok már egyetemista. De igyekszem az lenni, főleg ezekben a nehéz hetekben, mert szüksége van rám Naeunnek és nem okozhatok neki csalódást, ha esetleg túl komolytalanul fogom fel a helyzetet.