Kicsit meglepődtem, amikor Jimin egy játékterembe vezetett engem. Bevallom őszintén, nem is tudtam arról, hogy a pláza harmadik emeletén van egy, pedig rengetegszer voltam már itt. Előre zavarban éreztem magam, mert én sem jéghokiban, sem táncban, lövöldözős játékokban meg még annyira sem vagyok jó. Jimin pedig biztosan mindegyikben baromi ügyes, ezért tuti be fogok égni előtte.

- Mi ez a fej? – kérdezte Jimin halkan kuncogva.

- Én... nos sikerült meglepned. De ugye tudod, hogy nagyon béna vagyok az ilyenekben? – motyogtam, mire Jimin közölte velem, hogy nem hiszi el. – Majd meglátod, amikor egy lépést sem fogok eltalálni azon a táncgépen – mutattam a terem sarkában pihenő szépségre, aki minden bizonnyal a vesztemet fogja okozni pár percen belül.

- Egy szóval nem mondtam, hogy én jó lennék akármiben is – vonta meg a vállait, majd megragadta a kezemet és összekulcsolt ujjakkal a pulthoz vezetett, hogy felváltsa az egyik papírpénzét apróra.

Aggodalmam még akkor sem múlt el, amikor már letelepedtünk a hírhedt táncgép mellett. Nem tudom, Jiminnek mégis hogyan jutott eszébe, hogy pont ide hoz engem, de akkor most megismerheti a két ballábas énemet is, aki nulla ritmus érzékkel rendelkezik. És hiába mondja nekem azt, hogy ő sem jó, tuti a földbe fog tiporni, én meg majd tátott szájjal nézek rá, hogy hogyan lehet egyszerre helyes, tehetséges és rendelkezhet tökéletes belsővel is.

- Annyira nem voltál béna, mint amennyire beállítottad – villantotta ki fogait Jimin, miután majdnem kétezer ponttal megvert az általam választott számban.

- Te meg sokkal jobb voltál annál, mint ahogyan azt beállítottad – forgattam meg a szemeimet, miközben összefontam mellkasom előtt a két karom.

- Akarsz egy visszavágót? – kérdezte, mire azonnal megráztam a fejemet, mert nem akartam megadni neki másodjára is azt az örömöt, hogy jót szórakozzon a bénázásomon. – Akkor keressünk más játékot. Mondjuk legyen az a jéghoki? – mutatott a tőlünk nem messze lévő gépre.

- Legyen – válaszoltam, majd miután felszedtem a földre letett táskámat, megindultam a jéghokis játék asztalához.

Csak is azért nem hagytam még itt, mert látszólag Jimin jól érezte magát, nekem pedig eszem ágában sem volt elrontani a kedvét. Meg egyébként én sem éreztem rosszul magam, de, ha mondjuk nyernék is, akkor elképzelhető, hogy jobb lenne a kedvem. Felkötöttem a hajam egy copfba, mielőtt még nekiálltunk a játéknak, amivel életem során szerintem eddig kettőször, ha játszhattam. De, hát ez egy remek alkalom, hogy fejlesszem a tudásom és sokkal jobb legyek, mint voltam. Kivéve a táncban, mert azt már az első nevetséges vereségem után feladtam.

Jimin csak két ponttal győzött le engem, ami annyira nem vészes egyébként. Az elején valamilyen csoda folytán én vezettem, de aztán észbe kapott, és háromszor belőtte nekem a korongot egymás után. Egyébként ekkor már nem bosszankodtam a táncgépes égésem miatt, mert Jimin beszólásai miatt egyből jobb lett a kedvem. Egyszer olyan erősen löktem el a labdát, hogy még a pályáról is kilöktem, és sikeresen egy éppen arra sétáló lány mellét találtam el. Mindketten sírva röhögtünk a bénaságomon, de szerencsére a csaj is csak nevetni tudott a történteken, egyáltalán nem volt mérges rám. A jéghokinál már belementem a visszavágóba, mert ezt kifejezetten élveztem. Igaz, még akkor sem sikerült nyernem, de legalább jól éreztem magam és sokat nevettem Jiminen. Szerencsére most ő volt a béna, és lőtte be a saját kapujába többször is a korongot, nem pedig én.

A jégkorongos második vereségem után egy verekedős játékhoz mentünk át, ahol nem is reménykedtem a győzelemben, mert Jimin egyik kedvenc játékáról volt szó. Amikor még együtt voltunk Hanbinnal, akkor többször is játszottunk nála, de amíg ő rendesen játszott, addig én össze-vissza nyomkodtam a gombokat és örültem a fejemnek, ha sikerült levinnem az életéből. Nos, ez most sem volt másképp, ugyanis a jól bevált módszerrel győztem le először Jimint. Nagyokat pislogva és kitágult szemekkel nézett rám, én pedig alsó ajkamat harapdálva próbáltam elrejteni a hatalmas vigyoromat, amiért a mai napon először végre sikerélményem volt.

- Valld be, hogy titokban a nap huszonnégy órájában ezzel játszol – motyogta Jimin még mindig sokkos állapotban, mire hangosan felnevettem.

- Mindenki leszólja a lányok ősi módszerét, miszerint össze-vissza nyomogatod a gombokat, pedig néha sokkal hatásosabb, mintha a betanult kombinációkat csinálnád.

- Meghagyom neked a lányok ősi módszerét – nevetett fel, majd a hajamhoz nyúlt és megborzolta azt.

- Jimiiin – morogtam, mert tudtam, hogy csak is azért csinálta, mert tudja, mennyire utálom, ha hozzáérnek a hajamhoz. – Szeretnél egy visszavágót? – húzogattam a szemöldökeimet, mire természetesen igent mondott, és a következő körben ütni sem hagyott engem.

Megalázva és lehajtott fejjel sétáltam Jimin után egy játékfegyveres játékhoz, ami elméletileg zombis volt, így nem is értettem, hogy miért nem ezt próbáltuk ki először. Közöltem Jiminnel, hogy ebben is tuti béna leszek, mert nekem nem megy egyszerre a futás, bujkálás és a lövöldözés. De azért adtam ennek a játéknak is egy esélyt, még ha nem is verhetem meg benne Jimint. Határozottan ez volt a kedvencem az összes közül, mert itt nem egymás ellen voltunk, hanem közösen kellett kinyírjuk a zombikat. Na, meg azért kettőnk közül én maradtam tovább életben, szóval ha úgy vesszük kettőnk közül én nyertem.

- Szeretnél még egy menetet a táncgépnél? – húzogatta a szemöldökeit Jimin, miután a második körrel is végeztünk a zombis játékkal.

- Soha többet nem fogok táncgéppel játszani – emeltem magasba a mutató ujjamat, mire sikerült kicsaljak egy halk kuncogást Jiminből, aki azért megjegyezte, hogy pedig nagyon szívesen nézte volna még egy kicsit a szenvedésem. Haha, biztos van, amiben ő sem jó! Csak még nem sikerült rájöjjek, hogy mi is ez pontosan.

Végezetül a kosaras játéknál kötöttünk ki, ahol megint egymás ellen voltunk, de egész végig fej-fej mellett haladtunk. Természetesen most is Jimin került ki győztesként, én meg büszkén vállaltam, hogy a már jól megszokott második helyezést sikerült megszereznem. Ha úgy vesszük, az is dobogós hely, az már részletkérdés, hogy vagy első, vagy második lehettem volna.

Összekulcsolt ujjakkal indultunk meg a parkoló felé, ahol Jimin hagyta a kocsiját. Csak sikerült feldobnia a kedvem, hiába voltam morcos az elején a táncgép miatt. Meg egyébként sikeresen el is terelte a gondolataim az otthoni balhéról, amire azért sem fogok gondolni, amíg barátommal vagyok. Legalább vele érezzem jól magam, ha otthon csak egy kívülállónak érzem magam, akit senki sem lát szívesen. Jimin legalább élvezi és értékeli a társaságom, és azon van, hogy valahogyan jobb kedvre derítsen. Tényleg nagyon hálás vagyok neki, mert egyedül szerintem nem tudnék megbirkózni Haeun és anya viselkedésével.

- Naeun? – hallottam meg a nevemet, mire azonnal a hang irányába fordultam.

Szemeim hatalmasra tágultak, amikor Hanbinnal találtam szembe magamat. Mit keres itt és miért szólított le? Annyira megdöbbentem, hogy hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, mert egyáltalán nem számítottam exbarátom megjelenésére.

- Hát... hát te? – kérdeztem tőle, majd nyeltem egy hatalmasat és megszorítottam Jimin kezét. Remélem, leesik neki, hogy ő egy nem kívánatos személy, és minél hamarabb el akarok tűnni innen.

- Visszaköltöztünk Szöulba – villantotta ki fogait. – Akartam írni neked, de még nem jutottam el odáig, mert még csak most pakolászunk ki.

Nem válaszoltam semmit, csak bólintottam egy aprót. Mit kellene mondanom neki? Nem elég, hogy többször is megcsalt, és csak szexre kellettem neki, még csak arról sem szólt, hogy külföldre költözik. Ezt is csak a Facebookjáról tudtam meg, mert az anyja frissítette az állapotát, miszerint Londonba utaznak.

- Szerintem mi most megyünk – motyogtam, azzal megindultam a Hanbinnal ellentétes irányba.

- Várj! – szólt utánam, és még a csuklómat is meg akarta fogni, de szerencsére Jimin ebben megakadályozta. – Ja, bocsánat – horkantott fel Hanbin, miután gondolom realizálódott benne, hogy együtt vagyunk. – Nem is tudtam, hogy mással jársz.

- Talán várnom kellett volna rád, mikor szó nélkül itt hagytál? Örülök, hogy visszaköltöztetek, de nem különösebben érdekel, mert már réges-régen túlléptem rajtad. Szóval megtennéd, hogy nem keresel és teszel úgy, mintha nem csaltál volna meg többször is, majd hagytál el bármi figyelmeztetés nélkül? – emeltem fel a hangomat, mert egyre jobban kezdtem felcseszni magam azon, hogy most itt játssza az ártatlant, én meg hónapokig szenvedtem miatta, amíg ő álmai életét élte Londonban.

- Én bocsánatot szeretnék kérni az akkori viselkedésemért, Naeun. Londonban volt időm átgondolni mindent és nagyon megbántam minden egyes rossz cselekedetemet, aminek te szívtad meg a levét. Csak engedd, hogy minden elmagyarázzak.

- Túllépett rajtad, nem hallottad? – mordult fel a mellettem álló Jimin. – Feleslegesen erőlködsz, mert Naeunt már egyáltalán nem érdekled. Most pedig, ha megbocsátasz, hazamegyünk. – mondta egyfajta végszóként, majd megindult az eredetileg tervezett irányba a parkoló felé, engem maga után húzva.

Nem szóltam semmit még akkor sem, amikor már Jimin kocsijában ültünk és úton voltunk vissza a lakására. Csak magam elé bámultam, miközben rengeteg emlék feljött bennem, aminek köze volt Hanbinhoz. Miért kellett pont most felbukkannia, amikor otthon is áll a bál? Van elég bajom így is, erre most felbukkan ő is, és a bocsánatomat várja. Hát, azt várhatja, mert én még csak meghallgatni sem fogom őt. Túl sokat szenvedtem miatta a múltban, túl sok szarságot követett el, amiket akkor hagytam, de most már semmi pénzé nem tenném. Nem fog még egyszer idiótát csinálni belőlem.

- Ő volt az exed, igaz? – kérdezte, mire bólintottam egy aprót. – Azért szakítottatok, mert külföldre költözött?

- Igazából nem szakítottunk hivatalosan soha sem – vontam meg a vállaimat. – Miután Facebookon értesültem arról, hogy elköltöztek, tiltottam a létező összes platformról, még a számát is letiltottam, mert rettenetesen csalódottnak, átvertnek és egyben idiótának is éreztem magam. Azóta pedig nem beszéltünk egy szót sem, most meg itt nekiáll nekem jó pofizni, mintha fél perc alatt el lehetne felejteni két év szenvedést. – húztam fel magam, ezért idegesen a hajamba túrtam és inkább kibámultam az ablakon.

- Jól tetted, hogy tiltottad – biccentett Jimin. – Ha ő nem volt képes neked szólni arról, hogy elköltözik, akkor még csak azt sem érdemli meg, hogy meghallgasd.

- Nem is fogom meghallgatni, felőlem akár térden állva is könyöröghet, akkor sem – motyogtam. – Nem is értem, hogy tulajdonképpen, mit várt tőlem. Bocsájtsam meg a sok szarságát csak azért, mert visszaköltöztek Szöulba? Felejtsem el, hogy hónapokig csalt, aztán, amikor szakítani akartam vele, zokogva közölte velem, hogy megöli magát, ha elmerem hagyni? Még is mi a francot vár tőlem most úgy őszintén? – kérdeztem Jimintől és éreztem, hogyha tovább idegelem magam, ismét sírni fogok. – Elegem van mindenből. Nem elég, hogy anya és a nővérem is teljesen kattos, most meg jelent ez is. Ez valami kicseszett próba akar lenni, hogy mikor török meg újra és zuhanok teljesen össze?

- Nem, dehogyis – rázta meg a fejét Jimin. – Nem tudom, hogy ez a gyerek mit akar tőled, de ha újra meglátom, biztosan lesz hozzá egy-két szavam. Nem tudtam, hogy pontosan miket is művelt veled, de lehet jobb is, mert akkor most biztosan bevertem volna neki egyet. Anyudra és a nővéredre meg nem igazán tudok mit mondani, csak azt, hogy nagyon nem helyes, amit csinálnak. Meg kellene hallgatniuk téged és már ott tartok, hogy én fogok velük személyesen beszélni, akkor hátha észhez térnek végre.

- Annyira eltökéltek, hogy szerintem akár az egész rokonságom is beszélhetne velük, akkor sem engednének egy kicsit sem – vontam meg szomorúan a vállaimat. – Mindegy, hagyjuk ezt a témát, mert megfogadtam, hogy amíg veled vagyok, nem gondolok rájuk.

- Gondoljunk inkább arra, hogy milyen szépen eltaláltad koronggal azt a lányt a léghokinál – simított Jimin a felé eső combomra, mire azonnal felfelé görbültek az ajkaim, pedig nagyon a sírás határán voltam. – Még mindig nem hiszem el, hogy ennyire agresszívan lökted meg azt a korongot.

- Túlságosan felidegesítettem magam a táncgépen – sóhajtottam fel.

- Minden a táncgép hiába, nem igaz? – villantotta ki fogait, mire helyeslően bólogatni kezdtem. – Akkor soha többet nem viszlek egy közelébe se, rendben?

- Rendben! – vágtam rá azonnal. – De elképzelhető, hogy az ilyen meglepetésekre a továbbiakban sem fogok nemet mondani neked.

- Akkor azon leszek, hogy még gyakrabban egyre különlegesebb és izgalmasabb meglepetéseket okozzak neked – emelte a szájához a kezemet, nyomott kézfejemre egy apró puszit, majd rám kacsintott egy aprót, amit minden bizonnyal biztatásnak szánt.