Összeráncolt szemöldökökkel húztam ki a fülemből a fülhallgatómat, amikor Haeun benyitott a szobámba. Kérdőn pillantottam rá, mert nem számítottam megjelenésére, ugyanis nagyjából két hete ignorál engem.

- Igen? – kérdeztem tőle, viszont ahelyett, hogy válaszolt volna, fogta és az ágyamra dobált egy csomó ruhát, majd egy nagyobb dobozt is.

- Ezeket vidd vissza Jiminnek, mostanában úgy is minden napodat nála töltöd – forgatta meg szemeit.

- Miért nem te adod vissza neki a cuccaid? – kérdeztem tőle.

- Elég nagy kihívás téged elviselni, nem akarom még őt is – vonta meg a vállait, azzal fogta magát és kiment a szobámból, természetesen úgy, hogy az ajtót tárva nyitva hagyta.

Egy hatalmas sóhajtás kíséretében állítottam le a sorozatom részét, majd kikeltem az ágyból. Először az ajtómat csuktam be, utána pedig összeszedtem Jimin cuccait, mert Haeun olyan erővel dobott mindent az ágyamra, hogy a doboz kiborult és minden a földre zuhant. Volt ott pólótól kezdve fogkefén át egészen a borotváig minden, sőt még egy gyönyörű aranykarkötő is a szelektált tárgyak között díszelgett. Emlékszem, hogy Haeun szülinapjára kapta a méreg drága karkötőt és Jimin engem rángatott magával, hogy segítsek kiválasztani a legszebbet a nővéremnek. Eleresztettem egy szomorú mosolyt, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen rosszul fog végződni ez az egész. Nem gondoltam volna, hogy a halálosan szerelmes gerlepár fél évig sem fogja bírni. Részben tényleg én vagyok az oka a szakításuknak, de nem teljesen az én hibám.

Felhívtam Jimint, hogy ebéd után átviszem neki a cuccait, mert a nővérem konkrétan hozzám vágta az összes. Úgy voltam vele, hogy akkor barátom lakásáról is elhozom Haeun cuccait, legalább ezzel is el tudok kerülni egy Jimin-Haeun találkozót, aminek végkimenetele biztosan egy szép nagy balhé lenne. Jobb a békesség, bár most inkább szerintem csak vihar előtti csend van. Azon leszek, hogy ezt minél tovább eltoljam, mert nincs kedvem ismét kiabálni, vagy zokogva a szobámba zárkózni és nyakig betakarózva álomba sírni magam.

- Hova mész? – kérdezte anya, amikor lementem a nappaliba a Jimin cuccait tartalmazó dobozzal és az iskolatáskámmal, amibe Jimin ruháit pakoltam bele.

- Visszaviszem Jiminnek a cuccait, mert Haeun megkért rá – válaszoltam neki, majd felhúztam a cipőmet és a kabátomat is. Nem válaszolt semmit, ezért úgy gondoltam, hogy ezt a beszélgetést lezártnak is tekintette, viszont még mielőtt elhagyhattam volna a házat, utánam lépett és megragadta a karomat.

- Hogyan lehetsz ennyire önző? A nővéred orra alá dörgölöd, hogy összejárogatsz az exével? – kérdezte tőlem halkabban, gondolom, hogy apa és Haeun ne halljon minket.

- Nem dörgölök semmit senki orra alá. Haeun jött be a szobámba és vágott hozzám mindent, hogy akkor adjam vissza Jiminnek a cuccait, mert nem akar találkozni vele. – vontam meg a vállaimat. – Amúgy sem élvezek mostanában itthon lenni, szóval jót fog tenni egy kis séta.

- Felőlem aztán ott is maradhatsz Jiminnél – válaszolta, majd végre elengedte a felkaromat. – Addig sem rontod itthon a levegőt.

Nyeltem egy hatalmasat, majd felpillantottam anyára, mert eddig a földet bámultam és kerültem a szemkontaktust. Most viszont úgy éreztem, hogy átlépett egy határt, mert én tényleg azon voltam eddig, hogy a lehető legjobban meghúzzam magam és ne ártsak senkinek sem. Erre most, amikor szintén nem csináltam semmit, jön és ilyeneket mondd nekem. Amúgy sincs mostanában túl jó kedvem, de az ilyen megszólalásaival képes a földbe tiporni. Észre sem veszi, hogy ezek nekem mennyire rosszul esnek.

- Igazán sajnálom, hogy rontom a levegőt – motyogtam, mert végül úgy döntöttem, hogy nem állok le vele veszekedni, csak csendben arrébb állok. – Akkor ma Jiminnél alszok – mondtam, azzal amilyen gyorsan csak tudtam, kisiettem a házunkból és hangosan becsuktam magam után az ajtót.

Azonnal elsírtam magam, amikor kikanyarodtam az utcánkból és meg sem próbáltam magamba fojtani a könnyeimet. Nézzen mindenki idiótának, nem érdekel. Szerintem ebben a helyzetben nagyon kevesen lennének képesek nem bőgni, főleg miután a saját édesanyád közölte veled, hogy konkrétan felesleg vagy otthon, és nem zavarná, ha haza sem mennél többet. Csalódott, szomorú, ugyanakkor mérges is voltam egyben. Nem értem, hogy hogyan mondhat nekem ilyet, mikor még mindig nem volt képes meghallgatni engem. Én tényleg azon voltam, hogy megbeszéljük a történteket, de ezek szerint ebben a családban ez nem így megy. Mert sokkal egyszerűbb megoldás, ha újjal mutogatunk a másikra és benne keressük magunk helyett a hibát. Egyedül túl kevés vagyok ehhez...

Végig sírtam az egész utat egészen Jimin lakásáig. A panelházának bejárata előtt azon voltam, hogy letöröljem a könnyeimet és megpróbáljak emberi alakot felölteni, bár ez fél óra sírás után nehezen ment. Meg sajnos Jimin úgy ismer már, mint a tenyerét, így szerintem fél perc sem kell majd neki ahhoz, hogy rájöjjön; otthon megint áll a bál. Egyébként a nővérem flegmaságán még túl is tudnám tenni magam, de anyai szavai már más tészta. Tudom, hogy Haeun csak méregből beszélt, na de anya? Vajon ő is, vagy tényleg ez a véleménye? Tényleg nem akarja, hogy hazamenjek és még csak egy kicsit sem hiányoznék neki? Legszívesebben nem mennék haza egy ideig, de nem akarok Jimin terhére lenni és nem hoztam magammal semmi iskolai cuccot sem, na meg azért annyi váltóruhám sincs nála, hogy napokig ellegyek nála.

- Szia – erőltettem egy apró mosolyt Jiminre, amikor ajtót nyitott nekem.

- Szia – sóhajtott fel és már ekkor látszott rajta, hogy látja, valami baj van. – Megint vita volt?

- Majd elmesélem bent – motyogtam. – Csak le akarom végre tenni ezt a dobozt, mert baromira nehéz.

- Add ide – vette át tőlem a holmijait, majd beinvitált a lakására. Miután levetkőztem bementem a nappaliba és eldőltem a kanapén, mintha csak otthon lennék. A sok sírás teljesen leszívta az energiámat. – Haeun vagy anyud balhézott?

- Mindketten – vontam meg a vállaimat. Jimin leült mellém a kanapéra úgy, hogy fejemet a combjaira tehessem. – Először is Haeun konkrétan hozzám dobálta a cuccaidat, majd közölte velem, hogy azért nem ő adja vissza neked, mert elég engem elviselnie, nem akar még téged is. Aztán anya meg jóformán közölte velem, hogy én csak a levegőt rontom otthon, meg önző vagyok, amiért Haeun orra alá dörgölöm, hogy veled vagyok, pedig amúgy egy szóval sem mondtam nekik, hogy suli után általában nálad vagyok. Ezt csak apa tudja, de ő áldását is adta rá, szóval nem tudom, hogy mégis miről beszél. Ja, meg anya még azt is mondta, hogy felőle itt is maradhatok nálad, szóval ma itt aludhatok?

- Addig maradsz, ameddig szeretnél – mondta, majd oldalra simította az arcomba lógó tincseimet.

- Az a baj, hogy nem hoztam magammal semmi cuccot, suliba meg nem mehetek a cuccaim nélkül – motyogtam.

- Akkor hétfőn reggel gyorsan beugrasz hozzád, elhozol mindent és nálam leszel pár napig, mit szólsz? – mosolyodott el, mire én is magamra erőltettem egy apróbb mosolyt.

- Nem akarok a terhedre lenni – sóhajtottam el. – Én tényleg csak a cuccaidat akartam visszajuttatni hozzád, nem gondoltam, hogy még ebből is balhé lesz.

- Hányszor ismételjem el, hogy egyáltalán nem vagy a terhemre? Én csak örülnék annak, ha nálam lennél pár napig, mert addig is kettesben vagyunk. Az a pár óra, amiket találkozni szoktunk nem elegendő jóformán semmire sem. – cirógatta gyengéden az arcomat hüvelykujjaival.

- Jó, de tényleg mondd, ha valami van, mert sajnos nem látok a fejedbe – pillantottam fel rá, mire ismét csak elmosolyodott és lehajolt hozzám, hogy adhasson egy apróbb csókot.

- Te is mondd, ha van valami és ne tartasd magadba. Éhes vagy egyébként? – kérdezte, mire bólintottam egyet, mert otthon csak müzlit ettem reggelire, azon kívül meg még semmit. – Akkor elugrunk gyorsan a plázába enni? – kérdezte.

- Elmehetünk, bár nem olyan ruhába jöttem – húztam el a számat.

- Tökéletes leszel így is – kacsintott egyet, majd jelezte, hogy üljek fel. – Kaja után elviszlek valahova.

- Hova? – kérdeztem, mire közölte velem, hogy meglepetés, szóval majd meglátom. Még mindig utálom a meglepetéseket, de mindegy...

Először a plázába mentünk enni valamit, ahogyan azt megbeszéltük. Többször is rákérdeztem Jiminnél, hogy mégis hova megyünk, de egyszer sem adott pontos választ, csak annyit sikerült kiszedjek belőle, hogy a plázán belül van az a valami. Ezért is gondoltam azonnal arra, hogy akkor tuti moziba megyünk, mert más érdekes dolog nem rémlett, hogy lenne a pláza területén. KFC-re esett mindkettőnk választása, ahol bevertünk egy-egy Twister boxot.

Rendesen zavarba jöttem, amikor is Jimin összekulcsolta az ujjainkat, mikor már végeztünk a késői ebéddel és megindultunk a meglepetése felé. Reflexből körbe pillantottam, hogy esetleg látok-e ismerős arcot, de ekkor Jimin megállított és szembefordított magával.

- Naeun – sóhajtott fel. – Most már nem kell attól tarts, hogy rossz szemmel néznek ránk, amiért együtt mutatkozunk. Együtt járunk, így alap dolognak számít, ha megfogom a kezed, rendben? – cirógatta kézfejemet, mire bólintottam egyet. – De, ha zavar, akkor nem érek hozzád nyilvános helyeken.

- Nem zavar – vágtam rá azonnal, mert nem erről van szó. – Csak meg kell még szokjam, hogy tényleg sétálhatunk kézen fogva, anélkül, hogy megjegyzéseket tennének ránk, és elhordanának mindennek. Nem gondoltam volna, hogy egyszer összekulcsolt ujjakkal fogunk a plázában sétálni. – mosolyodtam el, mert tényleg nem gondoltam volna, hogy Jimin és köztem több lesz szimpla barátságnál.

- Én sem gondoltam volna, hogy egyszer nyilvánosan megfogadhatom a kezed – villantotta ki fogait. – Bár, legszívesebben megcsókolnálak, de abba úgy sem mennél bele.

- De, belemegyek – mondtam, mire Jimin már közelebb is hajolt hozzám.

A biztonság kedvéért körbepillantottam, mert én sem szeretem, ha előttem falják egymást az emberek. Szerencsére nem voltak a közelünkben annyian, így aggodalom nélkül nyomhattam egy apróbb csókot Jimin ajkaira. Nem mélyítettük el a csókot, de azért barátom nem bírt megállni csak egy ártatlan csóknál, mert amikor elhajolt tőlem, gyengéden bele kellett harapnia az alsó ajkamba.

- Menjünk... – motyogtam zavartan, és már meg is indultam egy random irányba.

- Baba, másik irány – szólt utánam Jimin, mire lesütött szemekkel fordultam vissza, és indultam meg a másik irányba.

Nevetve kulcsolta össze ismét az ujjainkat, én pedig még mindig zavarban voltam, de azért határozottan élveztem a kialakult helyzetet. Jó volt, hogy végre nem Jimin lakásán kellett bujdosnunk, hanem emberek közé is mehettünk, miközben még azon sem kellett izguljunk, hogy akkor most észre vesz-e minket valamelyik ismerősünk. Nem azt mondom, hogy büszkén mutatkoztam volna be Jimin barátnőjeként, de biztosan nem csak egy barátként mutattam volna be, mert egyáltalán nem szégyellem, és mások véleménye sem érdekel különösebben. A lényeg, hogy jelenleg nagyon is boldog vagyok, ennek pedig a fő oka Jimin.

Igyekszem tényleg csak a jóra gondolni, amikor vele vagyok, ahogyan azt kérte is tőlem, de azért néha akarva akaratlanul is megjelennek anya és a nővérem szavai fejemben. Ilyenkor viszont általában apa szavai is eszembe jutnak, amik kicsit enyhítenek a helyzeten, na meg Rina, Byulji és Jimin szavai is. Csak eléggé rossz, hogy a számomra két legfontosabb ember nem támogat, pont akkor, amikor a legnagyobb szükségem lenne rá.