- Szia – ültem be egy hatalmas mosoly kíséretében Jimin mellé a tűzvörös autójába.

- Szia – villantotta ki fogait, majd odahajolt hozzám, és egy csókkal üdvözölt.

Meglepődtem, mert eddig csak a nővéremet üdvözölte így, engem soha sem. Fura, hogy alig két hete még azt kellett végignézzem, ahogyan Jimin megcsókolja Haeunt, most viszont már nem. Meg is illetődtem ez miatt rendesen, ezért inkább csak szótlanul, lehajtott fejjel bekapcsoltam a biztonsági övemet.

- Tényleg nem lesz baj abból, hogy kihagysz két órát? – kérdezte Jimin, mikor már elhajtott az iskolám elől.

- Nem, Rina majd fedez engem, meg amúgy is két laza óráról van szó – vontam meg a vállaimat.

- Akkor jó – mosolyodott el. – Otthon mi a helyzet?

- Senki nem szól hozzám a tegnapi ebéd óta, anya és Haeun még csak rám sem néznek. Apával pedig akárhányszor összeakadt a tekintetem, mindig sajnálkozva nézett rám, szóval tökre jó minden.

- Sajnálom – sóhajtott fel. – Tényleg nem értem, hogy miért nem bírta még egy kicsit magában tartani Haeun a történteket.

- Én sem tudom, de mi lenne, ha nem erről beszélnénk? Rina és Byulji is ezen kattog folyton, nekem pedig egy kicsit unalmas már a téma. – döntöttem neki a fejemet az ülés fejtámlájának, majd a mellettem ülő Jiminre pillantottam.

- Rendben, akkor innentől kezdve nem hozzuk fel Haeunt témának. Üljünk be valahova, vagy menjünk fel hozzám?

- Nekem igazából teljesen mindegy. Lehet biztonságosabb lenne, ha nálad lennénk, mert akkor egy olyan sem láthatna meg, akinek nem kellene.

- Rendben van – simított a hozzá közelebb lévő combomra, majd eleresztett egy biztató mosolyt, nekem pedig már ettől sokkal jobb kedvem lett. – Arra gondoltam, hogy rendelhetnénk pizzát. Mikorra vigyelek vissza a sulidhoz?

- Jól hangzik a pizza, amúgy meg szerintem olyan fél négyre.

Bólintott egyet, majd felkapcsolta a rádiót, de nem ordított belőle a zene, csupán oldani szerette volna a feszengésemet. Mondjuk, rajta nem látszott, hogy bármi baja lenne, én viszont tényleg nem bírtam teljesen elengedni magam, mert azért mégis csak bennem volt, hogy valami olyasmit csinálok, amit nem szabadna. Soha életemben nem lógtam még egyetlen óráról sem, még csak késni sem késtem. Anya viszont valóban idióta büntetést adott, aminek nem sok értelme van, így muszáj ellenszegülnöm neki, még ha ebből később vita is lesz. Állok elébe, mert most aztán nem fogom behúzni a nyakam, és csendben azt tenni, amit ő parancsol nekem. Akkor is meg fogom értetni velük magamat, mert itt nem arról van szó, hogy megtetszett a nővérem pasija, és gondoltam ellopom magamnak.

Miután Jimin lakására értünk, azonnal rendeltünk két pizzát, majd leültünk a nappaliba beszélgetni. Igazából főként Jimin mesélt, én pedig a vállára hajtva fejemet hallgattam őt. Elmesélte, hogy mennyire szórakoztató volt a teljesen másnapos Junnal rendet pakolni a lakásán, aki felsöprés közben majdnem elaludt. Azóta nem igazán történt vele semmi különös, én meg a családi drámán kívül más izgalmas hírrel nem szolgálhattam, így a beszélgetésünk hamar kimerült. Ezért a pizzák megérkezéséig csak néma csendben ültünk egymás mellett. Jimin a bőrömet cirógatta, én pedig igyekeztem minél közelebb bújni hozzá.

Szerencsére fél óránál többet nem kellett várnunk a késői ebédünkre. Annyira éhesek voltunk mindketten, hogy kevesebb, mint negyed óra alatt elpusztítottuk mind a két pizzát. Nem szoktam egyébként ilyen sokat enni, de most csak faltam be egymás után a pizza szeleteket. Jimin meg is jegyezte, hogy nem érti, hogyan van jó alakom, miközben ilyen sokat eszek. Nos, nem tudom, de örülök neki, hogy nem látszik meg rajtam, ha többet eszek a kelleténél. Szerintem anyától örökölhettem alakomat, bár apa sem lehet több, mint hetven kiló.

- Még van fél óránk – sóhajtott fel Jimin, mikor már kellőképpen teleettük magunkat. – Akarok veled beszélni valamiről, szóval szerintem bele is csapok a lecsóba.

Bólintottam egy aprót, bár gyomrom azonnal görcsbe rándult, mert az arckifejezése és a hangsúly, amit használt, nem feltétlen utalt vidám témára. Féltem, hogy esetleg meg akarja velem szakítani a kapcsolatot, mert elege van abból, amit a családom leművel. Teljes mértékben megérteném, hogy így gondolja, mert nekem is elegem van belőlük, de egyáltalán nem örülnék neki. Nem veszíthetem el most még Jimint is, mert akkor tényleg csak Rina és Byulji marad nekem.

- Nyugi, ne vágj ilyen fejet, mert semmi olyanról nem lesz szó – mosolyodott el, majd állam alá nyúlt, és gyengéden megcirógatta bőrömet a hüvelykujjával. – Csak várni akartam még ezzel egy kicsit, de nem tudok már.

- Na, mondd, mert mindenféle szar eszembe jutott már – húztam el a számat.

- Leszel a barátnőm? – kérdezte, mire szemeim hatalmasra tágultak, ugyanis sikerült rendesen meglepnie a kérdésével.

Mindenre számítottam, de erre aztán egyáltalán nem. Még az is megfordult a fejemben, hogy szakítani akar velem, de az nem, hogy esetleg azt akarná, a barátnője legyek.

- Tudom, hogy csak pár napja ért véget a kapcsolatom Haeunnel, de már nagyon régóta fel szerettem volna tenni neked ezt a kérdést, csak sosem éreztem megfelelőnek az időpontot. Most viszont úgy gondolom, hogy felesleges kerülgetni a forró kását. Nincs már Haeun, nem kell titokban tartani a kapcsolatunkat, én pedig készen állok arra, hogy egy olyasvalakivel legyek együtt, akit tényleg szeretek, és nagyon fontos számomra. – mondta, mire beharaptam alsó ajkamat, mert szavaival sikerült rendesen zavarba ejtenie.

- Nem félsz attól, hogy mit fognak rólunk gondolni az emberek? – kérdeztem tőle, mire megrázta a fejét.

- Engem sosem érdekelt mások véleménye. A lényeg, hogy neked jó legyen, te boldog legyél. Ha nem szeretnél most még igent mondani, megértem, mert tényleg csak napok teltek el azóta, hogy Haeunnel szakítottam. – mondta Jimin, mire nehezemre esett voltam nem mosolyogni. Annyira édes volt, és nagyon jól esett, hogy engem helyezett előtérbe, nem pedig a saját érzéseit és vágyait.

- Én csak attól félek, hogy rossz szemmel néznek majd rám. Én leszek a lány, aki ellopta a nővérétől a pasiját. Tudod, hogy sajnos engem érdekel mások véleménye, én nem tudom csak úgy figyelmen kívül hagyni azokat. Viszont nagyon szeretnék a barátnőd lenni, szóval nem tudok és akarok nemet mondani neked. – eresztettem el egy apró mosolyt, mire Jimin tekintete is azonnal felderült.

- Komolyan? – kérdezte, én pedig egy apró bólintással adtam tudtára, hogy igen, tényleg a barátnője akarok lenni. – Akkor, Ji Naeun, hivatalosan is a barátnőm vagy?

- Igen, Park Jimin – hajoltam közelebb hozzá, hogy nyomhassak egy apró puszit a szájára. Ő viszont koránt sem elégedett meg ennyivel, ugyanis a tarkómnál fogva visszahúzott magához, hogy megcsókolhasson.

Iszonyatosan boldog voltam, amiért Jimin nem azt tette, amire én számítottam. Nem is tudom, hogy mi lett volna velem, ha valóban közli velem, hogy legyen közöttünk mindennek vége. Szerencsére viszont egyáltalán nem ez volt a terve, én pedig nagyon megkönnyebbültem miatta. Fura lesz Jimint most már a saját barátomként említeni, és nem a nővérem pasija jelzőt használni rá. De nem bánom, mert szeptember óta Jimin barátnője akarok lenni, ami januárra valahogyan sikerült is. Meg kell jegyeznem, hogy január hatodikán jöttünk össze hivatalosan, hiába történtek előtte is már dolgok kettőnk között.

A sulimig vezető úton le sem lehetetett vakarni rólam a mosolyt, és ahogy láttam Jimin is sokkal jobb hangulatban volt. Alig vártam, hogy Rina nyakába ugorhassak és elmondhassam neki, hogy Jimin megkért arra, legyek a barátnője. Annyira hihetetlen még mindig az egész. Soha nem gondoltam volna arra, hogy egyszer tényleg a barátnője lehetek. Rengeteg dolgon átmentünk már ketten, de úgy érzem, hogy még csak most kezdődik igazán a móka. Természetesen még most is bűntudatom van a nővérem miatt, de nem fogok életem végéig a szobámban búslakodni, amiért beleszerettem a volt pasijába. Túl fogja ő is tenni magát azon, hogy Jimin sajnos kiszeretett belőle, és engem választott végül. Haeun nagyon szép lány, minden ujjára képes lenne magának más srácot találni. Remélem ezt egyszer ő is belátja, megbocsájt nekem, és végre fátylat boríthatunk a múlt felett.

- Akkor majd beszélünk – mondta Jimin, amikor megérkeztünk a sulim elé.

- Okés – bólintottam egyet, majd kicsatoltam a biztonsági övemet.

- Vigyázz magadra, és ha van valami, akkor mindenképp értesíts – hajolt oda hozzám – már amennyire az öve engedte –, majd csücsörítve tudatta velem, hogy csókot akar.

Természetesen megadtam neki, amire vágyott, mert én is pontosan annyira akartam egy búcsúcsókot, mint ő. Jimin először csak megpuszilta a számat, viszont utána hamar megmozdította az ajkait, aztán pedig már a nyelvét is használatba vette. Én azon voltam, hogy tartsam a tempót vele, bár ajkaink tökéletes szinkronban mozogtak most is.

Nem akartam elhajolni tőle, nem akartam hazamenni. Jiminnel akartam maradni hosszú ideig, mert mellette esélye sem volt a rossz gondolataimnak felszínre törni. Viszont már akkor rosszul éreztem magam, amikor belegondoltam abba, hogy fél óra múlva otthon leszek. Otthon? Jelenleg úgy érzem magam a családtagjaim között, mintha egy kívülálló lennék, akit senki sem lát szívesen. Ez miatt pedig tényleg inkább Jiminnél maradtam volna. Kár, hogy anyám szobafogságra ítélt, mint amikor tizenkét éves voltam, és fél hét helyett hétkor értem haza.

- Szeretlek, és tényleg hívj nyugodtan, ha társaságra vágysz – mondta Jimin, miután elhajolt tőlem.

- Én is szeretlek – mosolyodtam el. – Köszönök mindent.

- Ez a pasik dolga, nem? – kérdezte mikor már kiszálltam a kocsijából.

- Az én pasim dolga – mondtam neki, mire sikerült megnevettessem. – Na, vezess óvatosan.

- Te meg ne hagyd elnyomni magad otthon – adott még egy utolsó tanácsot nekem, amit én alapból megfogadtam magamnak.

Nem fogom hagyni, hogy anya a földbe tiporjon. Azt sem fogom hagyni, hogy Haeun életem végéig haragudjon rám, illetve azt is el fogom érni, hogy apa ne szánakozva nézzem rám minden egyes alkalommal. Nem haragudhatnak rám azért, mert most az egyszer a szívemre és nem a józan eszemre hallgattam.