A vasárnapi ebéd borzasztóan kínos volt. Haeun egy hete átnéz rajtam, nem törődik velem, sőt még csak rám sem néz. Próbáltam vele többször is beszélni, hiába tanácsolta azt nekem Jimin, hogy hagyjam most egy kicsit. Nem tudtam ölbe tett kézzel várni a csodára, miszerint nővérem megbékél majd a tudattal, hogy elloptam tőle a pasiját. Anyáéknak már az első együtt töltött este után feltűnt, hogy valami történt kettőnk között. Viszont hiába kérdezték nővéremet, nem kaptak választ tőle. Azt mondta, hogy nincs semmi közük hozzá, és igazából velük is elég flegmán viselkedett, pedig ők aztán tényleg nem tettek semmi rosszat. Szóval mind a négyen néma csendben ültünk és ettünk. Kínos volt, rosszul éreztem magamat, és legszívesebben a szobámba menekültem volna, amiért lényegében miattam halt meg a hangulat. Talán el kellene mindent mondani anyáéknak, aztán nem Haeunre néznének más szemmel, hanem rám.

- Ez így nagyon nincsen rendben – sóhajtott fel apa először. – Agyamra megy ez a csend.

- Haeun, szívem, még mindig nem szeretnél beszélni arról, hogy mi történt? – kérdezte anya a nővéremre pillantva, aki úgy tett, mintha nem neki szólt volna a kérdés. – Ha nem tudjuk, hogy mi a baj, akkor nem tudunk neked segíteni sem.

- Nem kell segíteni, jól vagyok – mondta, viszont ennek akkor sem dőlnék be, ha nem ismerném a nővéremet.

A „jól vagyok" kijelentés azt jelenti, hogy baromira nincsen jól, a „nem kell segíteni" pedig azt, hogy amúgy rohadtul magányos és egyedül nem tud ezzel megbirkózni. Amikor én ilyen helyzetben vagyok, akkor mindig Haeun segít nekem, most viszont esélyét sem látom annak, hogy esetleg viszonozzam kedves gesztusát. Szerintem most én lennék az utolsó akitől segítséget kérne, ez miatt pedig nem tudok magamra eléggé haragudni.

- Haeun – sóhajtott fel anya. – Nekünk mindent elmondhatsz, ugye tudod?

- Igen, tudom – válaszolt nővérem.

- Nos, akkor?

- Jimin megcsalt – mondta ki a legnagyobb problémáját, mire gyomrom azonnal görcsbe rándult és szívem heves dobogásba kezdett.

- Mi? – kérdezte anya hatalmasra tágult szemekkel.

- Tessék? – akadt ki apa is teljesen jogosan.

Amíg anya és apa teljesen lesokkolódva várták a magyarázatot Haeuntől, addig én azon voltam, hogy meghúzzam magam és ne süllyedjek el szégyenemben. Vajon elmond mindent nekik? Elmondja, hogy Jimin velem csalta meg őt? Ha ez megtörténik, akkor akkora balhé lesz itthon, hogy nem lepődnék meg, ha anya elzavarni innen. Mindig is közelebb állt a nővéremhez, szóval tőle határozottan arra számítok, hogy meg sem próbálja majd megérteni az én szemszögemet. Apa remélem megpróbál majd engem is megérteni, mert ha mindkét szülőm ellenem fordul, akkor nekem végem.

- Kivel? – kérdezte anya, miután Haeun ismét megismételte, hogy Jimin megcsalta őt.

- Nem lényeg, úgy sem ismeritek – vonta meg a vállait.

- De, nagyon is lényeg! – csapott idegesen az asztalra anya. – Hogyan volt képes ilyet tenni veled? Hiszen minden rendben volt veletek, nem?

- Ezek szerint nem.

- Köszönöm szépen az ebédet – toltam el magam elől a tányéromat, amiből igazából alig ettem pár falatot.

- Alig ettél valamit, neked mi a bajod? – kért számon anya, amikor már felálltam az asztaltól.

- Nincsen semmi, csak nem vagyok valami éhes – vontam meg a vállaimat.

- Mi történt közöttetek, lányok? – sóhajtott fel apa, majd hol nővéremet, hol engem nézett. – Ne merjétek azt mondani, hogy semmi, mert egyértelmű, hogy itt nem csak arról van szó, hogy Jimin megcsalta Haeunt.

- Tudni akarjátok az igazságot, mi? – horkantott fel nővérem, mire azonnal rápillantottam, és konkrétan könyörögni kezdtem a szemeimmel, hogy ne árulja el az igazságot a szüleinknek.

Látszott rajta, hogy őrlődik, és nem tudja, mit is kellene tennie. Az asztal szélében kellett kapaszkodjak, mert attól féltem, hogy összeesek az idegesség miatt. Nem mondhatja el anyáéknak. Először szerintem magát kellene túltennie a történteken, utána bevonni a szüleinket is. Haeun viszont ezek szerint nem úgy gondolkodott, mint én, mert egy szomorú mosoly kíséretében megszólalt.

- Jimin Naeunnel csalt meg.

Kínos csend telepedett az ebédlőre. Anya és apa teljes sokkban ültek, anya kezéből még a pohár is kiesett, ami a földre zuhanva apró darabokra tört. Apa engem nézett, szemeiben értetlenség és egy kis remény látszódott. Szerintem abban reménykedett, hogy ez az egész csak egy vicc, Haeun pedig bármelyik másodpercben elnevetheti magát. Nos, ez nem fog történni, mert nővérem csak is az igazat árulta el nekik. Alig mertem levegőt venni, ugyanis éreztem, hogy anya hamarosan kifakad. Apa szerintem nem fog különösebben leszidni, anya majd úgyis megteszi helyette, ugyanis védelmeznie kell Haeunt.

- Naeunnel? A húgoddal? – kérdezte anya, mire nővérem bólintott egyet. – Most már értem, hogy miért nincs étvágyad – jegyezte meg anya, miközben szavai csak úgy fröcsögtek a szarkazmustól. – Ha velem csalta volna meg a nővéremet a barátja, akkor szerintem tükörbe sem tudnék nézni.

- Ki mondta, hogy én tudok? – szóltam vissza anyának. – Ki mondta, hogy nincsen bűntudatom, és nem érzem rosszul magam?

- Még is hogyan jutott egyáltalán eszedbe, hogy ellopd a nővéred barátját? Szerinted ez nem undorító és gáz? – kérdezte, és immáron teljes testével felém fordult.

- Nem loptam el tőle – motyogtam.

- De – szólalt meg Haeun. Remek, fogjanak össze ellenem, akkor esélyem sem lesz megvédeni magam.

- Nem tehetek arról, hogy Jimin viszonozta az érzéseimet – vontam meg a vállaimat. – És arról sem tehetek, hogy beleszerettem Jiminbe.

Anya undorodva nézett rám, ami miatt nagyon rosszul éreztem magam. Egy cseppnyi együttérzést sem mutatott, egy kicsit sem akarta megérteni az én szemszögemet, mondjuk nem is számítottam nagyon másra. Gondoltam, hogy Haeun pártját fogja majd, engem pedig elküld mindennek, amiért az ő kedvenc lányát miattam bántották meg.

- Most inkább menj a szobádba! – üvöltött rám olyan hangosan, hogy még apa is megijedt, mert csak úgy a semmiből emelte fel a hangját. – Tűnj a szemeim elől, Naeun. Azt pedig felejtsd el, hogy a közeljövőben bárhova is mész. Még Rinát sem akarom meglátni a ház előtt, mert hazazavarom a francba.

- De, anya... – motyogtam, ugyanis mindenre számítottam, csak arra nem, hogy szobafogságot kapok. Hány éves vagyok, tizenöt? – Ennek semmi értelme, te is tudod.

- Én azt tudom, hogyha most nem takarodsz fel a szobádba, akkor még a telefonodat és a laptopodat is elveszem – mondta ellenvetést nem tűrő hangon, mire bólintottam egyet.

Okos enged, szamár szenved. Lehajtott fejjel mentem fel a szobámba, ahol magamra zártam az ajtót. Mondjuk nem mintha bárki is utánam jönne, de mindegy. Igazából azt hittem, hogy majd sírni fogok, miután bezárkózom, de nem tudtam. Keserű volt a szájízem, rosszul éreztem magam, és még mindig bűntudatom volt, de nem bírtam sírni. Csak ültem az ágyam szélén és a falamat bámultam, miközben azon agyaltam, hogy Haeun miért nem bírta még egy kicsit tartani a száját. Miért kellett azonnal elmondania? Én biztosan előbb magamban zártam volna le a témát, aztán közöltem volna csak velük. Gondolom ez egyfajta visszavágás akart lenni, amiért Jimin megcsalta velem.

- Sziasztok – szóltam bele a telefonba, miután Rina és Byulji is felvette.

- Na, mesélj, mi történt? – kérdezte legjobb barátnőm, mert a hívás indítása előtt már leírtam nekik, hogy a faszom kivan.

- Haeun elmondta anyáéknak, hogy Jimin velem csalta meg őt – sóhajtottam meg.

- Anyud meg kiakadt és a nővéred pártjára állt?

- Pontosan – forgattam meg a szemeimet.

- És? Mit mondott? – kérdezte Byulji.

- Hogy tűnjek a szeme elől, nem akar látni, és, hogy egy ideig még titeket sem akar látni a ház közelében, én pedig gondolom, iskolán kívül sehova sem mehetek – soroltam fel azokat a dolgokat, amiket anya az ebédlőben hozzám vágott.

- És apud? Ő mit reagált? – kérdezte Byulji.

- Ő nem szólt semmit, csak lesokkolódva ült a helyén, és hallgatta, amint anya a létező összes módon bevédi a nővéremet.

- Hát ezt nem hiszem el – csattant fel Rina. – Miért te lettél a gonosz, amikor Haeun viselkedett szánalmasan? Jimin szakítani akart vele, de ő könyörgött neki, hogy ne tegye. Te pedig nem kényszerítettél senkit semmire, szóval nem értem, hogy miért te vagy rossznak beállítva.

- Én sem igazán értem – húztam el a számat. – Mármint azon nem lepődök meg, hogy anya Haeunt védi, de azért az egy kicsit idegesít, hogy az én szemszögem senkit sem érdekel. Azt meg amúgy nem értem, hogy nővéremnek miért kellett elárulnia, hogy Jimin velem csalta meg. Mintha direkt ki akart volna cseszni velem.

- Szerintem Haeun előbb cselekedett, és csak utána gondolkodott – mondta Byulji. – Szeret téged, szóval szerintem nem az volt a célja, hogy szándékosan kicsesszen veled.

- Szerintem meg pontosan az volt a célja, hogy kicsesszen Naeunnel – mondta Rina. Na, hát, ezt is megértük. Rina és Byulji nem egy véleményen vannak.

- Teljesen mindegy igazából – sóhajtottam fel. – Tudtam, hogy én leszek a rossz meg a gonosz, akit senki sem ért meg.

- Mi megértünk, ahogyan Jimin is. Kell egy kis idő, amíg lenyugszik a nővéred, és a szüleid is. Addig mi itt leszünk neked, ne aggódj! – mondta Byulji, mire hümmögtem egyet egyetértésképp.

- Viszont nem fogok itthon ülni a négy fal között, ahogyan azt anya elvárja tőlem – sóhajtottam fel, majd az ablakomhoz sétáltam, hogy kinyissam az ablakomat, mert alig volt a szobámban levegő.

- Elszöksz?

- Szerintem suli után nem megyek haza egyből – vontam meg a vállaimat. – Jiminnel amúgy is megbeszéltük, hogy értem jön holnap.

- Nem gondoltam volna, hogy az én jó kislány barátnőm egyszer berosszul – kuncogott fel Rina. – Csak nehogy még nagyobb baj legyen belőle.

- Szerintem ennél jobban nem tudnának most utálni – sóhajtottam fel. – Most viszont leteszem, mert kedvet kaptam sorozatozni. Ja, meg fel kell hívnom Jimint és neki is elmesélni, hogy mennyire undorító ember vagyok.

- Ugyan már, Naeun – morogta Byulji. – Nem vagy undorító, anyud nem gondolta komolyan, csak mérges volt, és előbb beszélt, aztán gondolkodott.

- Tényleg nem vagy undorító, erre még csak egy pillanatig se gondolj, mert átnyúlok a telefonon és megfojtalak.

- Oké-oké, meggyőztetek – nevettem fel. – Na, de most tényleg leteszem. Köszönöm, hogy felhívhattalak titeket, és elpanaszolhattam sanyarú sorsomat.

- Ugyan, ez a barátnők dolga – mondta Byulji, mire eleresztettem egy apróbb mosolyt.

- Majd holnap akkor találkozunk, Rina, Byulji veled meg majd beszélünk. Puszi, legyetek jók! – köszöntem el tőlük, majd bontottam a vonalat.

Ezután Jiminnek is elmeséltem mindent, aki szintén teljesen megdöbbent, akárcsak a lányok. Ő sem számított arra, hogy Haeun már most mindent elmondd a szüleinknek. Nem tudom, hogy miért tette, de gondolom nem is fogok magyarázatot kapni rá, mert haragszik rám. Egy idő után úgyis megbékél, akkor pedig majd kikérdezem, hogy mit, miért csinált. Jiminnel megbeszéltük, hogy holnap értem jön, és ellógom az utolsó két órámat, mert az úgy is csak osztályfőnöki lenne, amin jóformán semmi nem történik. Megkérem majd Rinát, hogy falazzon nekem, így legalább lehetek egy kicsit Jiminnel, ha már órák után azonnal haza kell menjek.