Most mondanám azt, hogy másnap reggel hatalmas vigyorral az arcomon indultam haza Jimin lakásáról, de ez koránt sem így történt. Hiába aludtam nála, hiába öleltük egymást egész éjjel, féltem. Nem akartam hazamenni, nem akartam és mertem Haeun szemeibe nézni. Szégyelltem magam, amiért miattam szakított vele Jimin. Nem állt tervemben közéjük állni, de ha úgy vesszük, akkor mégiscsak sikerült, hiába nem szándékos volt. Haeun az éjszakai beszélgetés során nem akadt ki, nem kiabált, nem dühöngött, nekem pedig volt egy olyan megérzésem, hogy rajtam fog majd csattanni az ostor. Én vagyok ebben az egész helyzetben a legnagyobb vétkes, mert képes voltam máshogyan ránézni a nővérem barátjára. Ha ez nem történik meg, akkor Jimin és köztem soha nem lett volna semmi sem, maximum The Walking Dead haverok lettünk volna. De nem, sikerült mindent a lehető legjobban elcsesznem, így most vállalnom kell a következményeket.

Nyeltem egy hatalmasat, mielőtt még bementem a házunkba. Reménykedtem benne, hogy be tudok majd osonni a szobámba, anélkül, hogy összefutnék Haeunnel. Ez a tervem már akkor megbukott, amikor nővérem pont abban a másodpercben jött ki a konyhából, amikor én beértem a nappaliba. Mindketten lefagytunk és egymást bámultuk hosszú percekig, miközben egyikünk sem szólt egy szót sem. Mit kellene, mondjak neki? Bocsánatot kellene, kérjek? Mondjam el, hogy tudok a szakításukról? Végül szerencsére nővérem törte meg a csendet egy gúnyos megjegyzéssel.

- Jól telt az éjszakád? – kérdezte, mire azonnal észbe kaptam, hogy nagy valószínűséggel nem takartam el a Jimin által hagyott szívásfoltokat a nyakamon. – Rohadt nagyot csalódtam benned, csak mondom.

- Sajnálom, Haeun – motyogtam.

- Jiminnél aludtál, igaz? – tette karba kezeit, mire nagyokat pislogva meredtem rá. Ezt meg honnan tudja? – Hova bújtál, amikor megjelentem nála?

- Nem... nem bújtam sehova sem – válaszoltam.

- Láttam a cipődet a bejáratnál, illetve az ágyon a bordó ingedet. Vagy talán ezek nélkül mentél el tőle? – kérdezte, mire megráztam a fejemet. – Mindegy, igazából nem is ez a lényeg. Ha nem jövök rá magamtól arra, hogy van valami kettőtök között, akkor soha nem mondtad volna el?

- El akartam mondani. Minden egyes nap úgy voltam, hogy bevallok neked mindent, de sosem volt hozzá elég bátorságom. Nem akartam neked fájdalmat okozni, ezért próbáltunk valami olyan megoldást találni, ami mind a hármunknak jó.

- A szemeimbe hazudtál többször is, amikor megkérdeztem, hogy tetszik-e neked Jimin. Szerinted ezek után csak egy kicsit is bízok benned vagy hiszek neked? Honnan tudjam, hogy ezeket nem csak azért mondod, hogy védd magad? – kérdezte, mire döbbentem álltam előtte, amiért azt feltételezi rólam, hogy hazudok neki.

Mármint oké, tényleg nem volt szép, hogy letagadtam előtte a Jimin iránti érzéseimet, de nem tehettem mást. Féltem, hogy elveszítem Haeunt, és akkor a hazudás tűnt a legegyszerűbb megoldásnak. De most minden egyes szavam igaz volt, nem lennék képes még többet hazudni a számomra egyik legfontosabb embernek. Innentől kezdve nem fogom elhallgatni előle az igazságot, még ha az a kapcsolatunk megromlásához is vezethet.

- Nem hazudok, Haeun. Azért hazudtam csak neked, mert féltem. Nem akarlak elveszíteni, nem akarom, hogy megromoljon a kapcsolatunk, csak is azért hazudtam neked az érzéseimről. De most már nem fogok, ezt pedig el kell, hinned nekem. – mondtam, és közelebb léptem hozzá egyel.

- Sajnálom, de nem megy – vonta meg a vállait. – Csalódtam benned, és nem gondoltam volna, hogy belemész egy ilyen undorítóan szánalmas dologba. A saját nővéred vagyok! Ez még annál is gázabb, ha a legjobb barátnőd pasijára másznál rá titokban.

- Ismersz, és tudod jól, hogy direkt sosem csinálnék ilyet – motyogtam könnyes szemekkel. Nem tudom, hogy szavai miatt homályosult el a látásom, vagy pedig azért, mert teljes mértékben igaza volt. Szánalmas, undorító és gáz vagyok.

- Azt hittem, hogy ismerlek, de ezek szerint tévedtem – vonta meg a vállait. – Az a Naeun, akit én ismerek, sosem csinált volna ilyet. Sosem nézett volna más szemmel a nővére pasijára, hanem azon lett volna, hogy elnyomja magában az érzést és mást találjon magának. Most pedig megyek, mert szükségem vagy egy szál cigire. – mondta, azzal fogta magát és felsietett a szobájába.

Amint elhagyta a nappalit, könnyeim utat törtek maguknak, és még hosszú percekig egy helyben álltam, miközben a lépcsőnket bámultam, ahol Haeun eltűnt az előbb. Nem is tudom, hogy mit éreztem. Legfőbbképpen mérges voltam magamra, csalódott voltam, ugyanakkor undorodtam is magamtól és gáznak is tartottam magamat egyszerre. Hogyan tehettem ezt a saját nővéremmel? Haeunnel, aki mindig és mindenben mellettem állt, támogatott, megvédett. Mindezek ellenére én hátba szúrtam, méghozzá a világ egyik legundorítóbb módján. Ő volt az egyetlen ember, akire még akkor is számíthattam, amikor még Rina sem állt mellettem.

A sírásból végül zokogás lett, ezért muszáj volt, felmenjek a szobámba és magamra zárjam az ajtót. A szívem szúrt, és rettenetesen bűntudatom volt. Én tényleg nem akartam ezt tenni Haeunnel, én tényleg megpróbáltam ellenállni az érzéseimnek, de egyszerűen nem ment. Nem tudok az ellen tenni, hogy beleszerettem Haeun volt pasijába. Arról sem tehetek, hogy Jiminnek is érzései vannak irántam, és engem választott, nem a nővéremet. Tudom, hogy csak most jöttem el a lakásáról, de úgy éreztem, hogy muszáj beszéljek vele.

- Naeun? – szólt bele a telefonba Jimin. – Beszéltél Haeunnel?

- Aha – motyogtam, és azon voltam, hogy úgy tegyek, mintha nem bőgtem volna az elmúlt fél órában.

- És? Nagyon kiakadt?

- Egyébként nem. Azt hittem, hogy majd kiabálni fog, elhord mindennek, de ő csak a tényekkel állított szembe. – nyeltem egy nagyot, mert éreztem, hogy bármelyik pillanatban elsírhatom magam. – Azt mondta, hogy... hogy csalódott bennem, és nem gondolta volna, hogy képes vagyok így hátba támadni.

- Szerintem érthető, hogy most mindkettőnkben csalódott, de adnunk kell neki egy kis időt, amíg magában is átgondolja a dolgait.

- Én is csalódtam magamban Jimin – motyogtam, miközben újból útnak indultak a könnyeim. – Undorító vagyok, amiért ezt tettem azzal az emberrel, aki mindig, mindenben mellettem állt.

- Nem, egyáltalán nem vagy undorító, Naeun – sóhajtott fel Jimin a túloldalról.

- De – vágtam rá azonnal. – Undorító, szánalmas, önző és szar testvér.

- Az érzéseid ellen nem tudsz mit tenni – mondta. – Te megpróbáltál ellenállni nekik, sőt mindketten megpróbáltunk, de van, amikor nem lehet mit tenni. Ez pedig pontosan egy olyan helyzet, amikor szarni kell a szabályokra, és a szívünkre hallgatni. Tudom, hogy bűntudatod van Haeun miatt, én sem érzem valami fényesen magam, de ennek meg kellett történnie. Nem kellett volna eddig húzzuk az időt, az tény, de végül mindent elmondtunk neki őszintén. Innen mi már semmit sem tehetünk. Neki kell lerendeznie magában a dolgokat, nekünk pedig türelmesnek kell lennünk. Ha majd visszahozza a cuccait, vagy jön a sajátjaiért, akkor beszélek ismét vele. – próbált egy kis lelket önteni belém Jimin, ami nem sokat, de azért csak ért valamit.

- Nem kell magadra vállalnod az egészet, Jimin. Ehhez két ember kellett, ahogy tegnap Haeun is mondta. – töröltem meg a szemeimet, majd szipogtam egy jó nagyot, mert alig kaptam már levegőt a sok sírástól.

- De én léptem először, nem te. Plusz én megcsinálhatom azt, hogy soha többet nem találkozok vele, de te nem, mert a nővéred.

- De akkor is... – motyogtam, viszont Jimin leintett annyival, hogy maradjak csendben.

- Nincs de akkor is. Szerintem most próbáld meg békén hagyni egy kicsit a nővéred, amíg lenyugszik és átgondolja a dolgokat. Nagyon fontos vagy neki, így hidd el, hogy egy kis idő után meg fog bocsátani neked. – folytatta tovább a lelkizést Jimin, amivel rendesen meglepett, de egyáltalán nem bántam, mert most erre volt szükségem. Szerintem ha letettük felhívom Rinat és Byuljit is, mert nekik is el akarom mesélni, hogy mi történt, miután Jimin elrángatott Jun lakásáról.

- Rendben, igyekszem – sóhajtottam fel. – És köszönöm.

- Ugyan – mondta, én pedig hiába nem láttam, biztos voltam abban, hogy megvonta vállait. – Ha szeretnél beszélni, akkor hívj nyugodtan, és Dr. Park már készen is áll a lelki segélynyújtásra.

- Dr. Park? – nevettem fel.

- Nem tudtad? Másodállásban pszichológus vagyok. Egyébként holnap suli után menjek érted? Elmehetnénk kajálni egyet.

- Négykor végzem – mondtam, mire hümmögve jelezte, hogy rendben van. – Most viszont leteszem, mert fel kell hívnom még Rinaékat is, mert szegényeket azóta ignorálom, hogy elrángattál Jun lakásáról.

- De milyen jól tettem, nem? – kérdezte, mire beharaptam alsó ajkamat, amikor bevillant egy kép a tegnap estéről, amikor még Haeun nem jelent meg.

- Aha – válaszoltam.

- Többször is játszhatnánk ilyen játékot – jegyezte meg, és már hangján is hallható volt, hogy vigyorog, mint a tejbe tök.

- Hát, persze – forgattam meg a szemeimet. – Na, de tényleg leteszem. Köszönöm, hogy jobb kedvet varázsoltál nekem.

- Ugyan, baba, ez a dolgom – mondta, gyomrom pedig görcsbe vágta magát az édes becézése miatt.

- Baba.

- Miért, nem vagy talán a babám? – kérdezte, mire azonnal rávágtam, hogy dehogyisnem. – Akkor meg? A bébi nem illett volna a hangulathoz, így maradtam a babánál.

- Tetszik – mosolyogtam. – Én is hívhatlak babának?

- Annak hívsz, aminek csak szeretnél.

- Akkor jó. Baba. – tettem hozzá, mire Jimin felkuncogott a vonal túloldaláról. – Na, leteszem, mert vissza kell, menjek Jun lakására pakolni, ugyanis csóri gyereket mindenki faképnél hagyta.

- Menj csak, én meg telefonálok még egyet.

- Rendben, akkor majd beszélünk – mondta Jimin. – Vigyázz magadra, és ha valami van, akkor írj vagy hívj.

- Okés – válaszoltam mosolyogva. – Na, szia, baba – köszöntem el tőle most már sokkal jobb kedvvel, mint ami akkor volt, amikor felhívtam.

Igaz, még mindig gyomorgörcsöm volt, de Jimin hangja és a szavai kicsit megnyugtattak. Tudom, hogy még sok mindent kell azért tegyek, hogy Haeun és köztem minden olyan legyen, mint a Jimines dolog előtt volt, de állok elébe. Nagyon fontos nekem a nővérem, és nem fogom hagyni, hogy a történtek miatt elhidegüljön tőlem.

Egyébként az is megfordult a fejemben, hogy megszakítom Jiminnel a kapcsolatot, de hamar elvetettem az ötletet. Nem azért mentünk keresztül ennyi mindenen, hogy a legkritikusabb pontban elhagyjuk egymást. Pont most kell a legjobban támogatnunk egymást, bár hivatalosan nem mondtuk még ki, hogy együtt vagyunk. Ez most nem is számít annyira, mert elsősorban a nővéremmel kell mindent a lehető legalaposabban megbeszélni. Amíg vele nem tisztázzuk a dolgokat, addig sajnos a Jiminnel való kapcsolatomra nem tudok teljes mértékben odafigyelni.