Zavarban voltam, ezt nem tagadom, mert azért még is csak ez az első olyan alkalom, amikor csókoknál és nyakra pusziknál több történik közöttünk. Attól is tartottam egy kicsit, hogy mi van akkor, ha nem leszek elég jó Jiminnek, vagy esetleg valamit bénán csinálok. Nincs sok tapasztalom etéren, szóval csak a látott sorozatokból, filmekből és az előző kapcsolatomból tudtam ihletet meríteni, illetve az egy éjszakás kalandjaimból. Igyekeztem nem túlagyalni az egészet, csak csinálni, amit éppen az agyam diktál.

A lehető legóvatosabban végigvezettem ujjaimat Jimin csupasz felsőtestén, és csak a nadrágja szegéjénél álltam meg. Nem tudtam, hogy meddig mehetek ma el, de mindenképp le szerettem volna róla venni a nadrágját és az alsóját is, mert nem fogok ismét csak puszikkal és csókokkal megelégedni.

- Mi az? – kérdezte, amikor mozdulatlanul bámultam magam elé, miközben azon agyaltam, hogy vajon merjem-e kigombolni és lecipzározni a nadrágját, majd egy határozott mozdulattal megfosztani tőle.

Sóhajtottam egy hatalmasat, majd felpillantottam Jiminre, aki összeráncolt szemöldökökkel figyelt engem. Nyeltem egyet, mert egy szempillantás alatt eltűnt minden magabiztosságom, és eszembe jutott az, amikor az első és egyben egyetlen barátom közli velem, hogy reménytelen eset vagyok, aki még az ágyban sem teljesít jól. Direkt nem akartam arra a görényre gondolni, mert tudtam, hogy le fogja rombolni az önbizalmam, és egy másodperc alatt egy senkinek fogom érezni magam.

- Nekem ez nem megy – motyogtam, azzal fogtam magam és lemásztam Jiminről, majd a biztonság kedvéért még a kanapéra is átmentem.

Éreztem, hogy könnyeim mardosni kezdik a torkom, ugyanakkor egyáltalán nem akartam sírni. Nem is tudom, hogy miért változott meg ilyen hirtelen a véleményem. Pedig tényleg szerettem volna ma örömet okozni Jiminnek, és végre továbbhaladni a csókoktól. De, amint eszembe jutott Hanbin, a volt barátom, aki miatt hónapokig a tükörbe sem tudtam nézni, megint görcsbe rándult a gyomrom. Nem éreztem magam elég jónak, és csak azon tudtam agyalni, hogy biztosan csalódást okoztam volna Jiminnek, ha kigombolom a nadrágját.

- Naeun, mi történt? – kérdezte nővérem barátja, majd magára húzta a pulcsiját és követett a kanapéra.

Nem válaszoltam semmit, csak térdemre hajtottam a fejemet, és azon voltam, hogy eltakarjam az arcomat, mert egy könnycseppnek csak sikerült levándorolnia az arcomon. Nem akartam elrontani a kellemes hangulatot, ami eddig úrrá volt rajtunk, de jelenleg úgy éreztem, hogy az életkedvem és az önbizalmam métereket zuhant lefele. Én pedig sikeresen a szakadék mélyén kötöttem ki, ahonnan már kétszer kimásztam.

- Nézz rám – nyúlt az állam alá, én viszont természetesen ellenálltam neki, mert akkora már könnyeim folyamatosan potyogtak egymás után. Viszont kettőn közül Jimin került ki győztesként, mert jóval erősebbnek bizonyult nálam.

Nem néztem rá, mert nem volt elég bátorságom hozzá. Úgy éreztem magam, mint egy rakás szerencsétlenség, aki képes volt az egyetlen lehetőségét elhalasztani, hogy közelebb kerüljön Jiminhez. Meglepődtem, amikor hüvelykujjaival letörölte könnyeimet a szemeim alól, mert azt hittem, hogy majd elborzad a kinézetemtől, és inkább elmenekül a kanapéról.

- Miért sírsz? Valami olyat mondtam, vagy tettem? – kérdezte, mire azonnal megráztam a fejemet, mert nem akartam, hogy magába keresse a hibát. Én vagyok elcseszve, vele az ég adta világon semmi baj sincs. – Akkor meg? Mondd el, Naeun, mert csak úgy tudok segíteni neked.

- Én... én nem... – motyogtam rekedtes hangon, majd szaggatottan kifújtam egy jó nagy adag levegőt, amit eddig görcsösen visszafojtottam. – nem tudok róla beszélni – nyögtem ki nagy nehezen, majd megint sikeresen elsírtam magam, ugyanis ismét Hanbin szavai visszhangoztak a fejemben.

„Mit bámulsz?"

„Miért nem mondasz semmit? Ennyire életképtelen vagy?"

„Csak bámulni tudsz magad elé, mint valami fogyatékos!"

„Naeun, reménytelen eset vagy. Nem csak az életben, hanem az ágyban is."

„Gáz, nagyon gáz vagy."

„Előre sajnálom a következő csávót, aki majd ilyen helyzetbe kerül veled."

- Akkor ne beszélj róla, csak gyere ide – ragadta meg a csuklómat Jimin, ezzel sikeresen elkergetve Hanbin szavait, amik szerintem sosem fognak békén hagyni.

Szorosan magához ölelt, én pedig először csak mozdulatlanul tűrtem, hogy magához vonjon, de hamar tudatosult bennem, hogy nagyon is szükségem van Jimin közelségéhez. Pár másodperc múlva már görcsösen kapaszkodtam pulcsijába, amit azután kapott gyorsan magára, hogy faképnél hagytam az ágyon. Szégyelltem magam, amiért nem tizennyolc éves módjára viselkedtem.

- Sajnálom... – motyogtam, miközben ismét zokogásba törtem ki. Az a baj, hogy ennyi mindent szerettem volna neki mondani, de a sírás miatt egyszerűen ennyi ment. – Nagyon sajnálom, Jimin.

- De mit, Naeun? Nem értem, hogy mi van most. – tolt el magától annyira, hogy szemeimbe tudjon nézni. Két tenyerével a két felkaromat fogta, és látszott rajta, hogy tényleg teljesen összezavartam. Nem akartam, csupán úgy érzem, hogyha kimondom Hanbin nevét, rosszul leszek. – Ha nem mondasz semmit, akkor tényleg tehetetlen vagyok.

- Hanbin... – suttogtam a volt barátom nevét, de muszáj volt szám elé kapnom a kezemet, mert csak egy kicsi kellett ahhoz, hogy hangosan felzokogjak.

Biztos voltam abban, hogy szánalmasan nézhetek ki, de bíztam Jiminben, és el akartam neki mondani, hogy mit érzek most. Nem tudtam, hogy miként és hogyan fogok neki kitálalni, de valahol el kellett kezdjem. Ez pedig az ex barátom nevével kezdődött, mert amúgy is az okozta a legnagyobb problémát. Ismét sóhajtottam egy hatalmasat, majd lehajtottam a fejemet, és beharaptam alsó ajkamat. Nem gondoltam volna, hogy valakinek beszélni fogok a Hanbin és köztem történtekről. Erről csak is Rina tud. Anyáék egyedül azt tudják, hogy a kapcsolatunknak nem lett valami szép befejezése, egyedül legjobb barátnőm tudja, hogy pontosan mik történtek.

- Félek, hogy nem vagyok elég jó neked – motyogtam rekedtes hanggal, miközben az ölemben pihentetett kezeimet bámultam.

- Miért ne lennél elég jó nekem? – kérdezett vissza azonnal, mire megvontam a vállaimat. – És, ki az a Hanbin? A volt barátod?

- Aha – válaszoltam. – Haeun mesélt róla?

- Csak annyit, hogy lehetőleg ne hozzam fel a nevét, mert még mindig megvisel téged.

Eleresztettem egy szomorú mosolyt, majd felpillantottam Jiminre, hogy szemeibe nézhessek, bár sosem voltam jó a szemkontaktus tartásában. Most viszont úgy éreztem, hogyha látja a szemeimben a fájdalmat és a csalódottságot, akkor talán jobban megért majd engem. Talán kevésbé fog idiótának és szerencsétlennek tartani...

- Ő volt az első és egyben egyetlen barátom – mondtam, bár minden egyes szónál úgy éreztem, mintha kést döfnének a szívembe. – De koránt sem szeretett engem annyira, mint én őt. Szerette az arcomhoz vágni, hogy mennyire hasztalan, életképtelen és gáz vagyok. Én pedig elhittem neki, hogy valami nagy gond van velem.

- Ez nem igaz – válaszolta, amikor megakadtam, és azon gondolkoztam, hogy mivel kellene fojtassam. – Nincsen az ég adta világon semmi probléma veled.

- Én csak nem akarom, hogy csalódj bennem – ismertem be, hogy igazándiból miért is hagytam abba azt, amit olyan nagy hévvel elkezdtem pár perce. – Tudom, hogy a nővérem mennyivel jobb mindenben, mint én, és... – fakadtam ki teljesen, mert ekkor már egyáltalán nem számított, hogy idiótának tart-e majd engem. Csak ki akartam adni magamból mindent, amit szerencsétlen Rinanak már annyiszor megtettem. – ... és nem tudom, csak bepánikoltam, hogy mi lesz, ha esetleg valamit nem úgy csinálok, ahogy kellene. Sajnálom, én tényleg nem ezt akartam, de... de egyszerűen túl sok dolog kavarog most bennem.

- Haeun semmiben sem jobb, mint te – válaszolta, miután csendben maradtam, mert már nem volt mit mondanom.

Igazából legjobban az zavart, hogy nem tartottam elég jónak magam, mert mindig is a nővérem árnyékában éltem. És, hogy Jimin az ő barátja, megint azt vágta a fejemhez, hogy én még ahhoz sem vagyok elég jó, hogy valakinél első legyek.

- De köszönöm, hogy ezeket elmondtad nekem. Szerintem egyáltalán nem kellene attól tartanod, hogy nem vagy elég jó. Gyönyörű vagy és nem csak a külsőd csodálatos, hanem a személyiséged is. Ez fogott meg úgy igazán engem, az már csak hab a tortán, hogy tényleg szép vagy. – nyúlt a kezeimért, majd összekulcsolta az ujjainkat, és gyengéden cirógatni kezdte a bőrömet. – Megértem, hogy mélyen érintettek a volt barátod szavai, de én nem ő vagyok. Engem nem érdekel, ha esetleg kicsit bizonytalan vagy, mert azért vagyok itt, hogy magabiztossá tegyelek téged. Amikor velem vagy, akkor nem kell az ő szavaira gondolj, mert egyáltalán nincsen igaza, érted?

- Értem – motyogtam, majd ismét nyelnem kellett egy hatalmasat, mert megint rám tört a sírhatnék.

- És szakítani fogok Haeunnel – szólalt meg, mire szemeim hatalmasra tágultak.

- Mi? Miattam?

- Igen, Naeun, miattad. Pluszban én nagyon nem ez vagyok. – válaszolta. – Soha életemben nem csaltam meg senkit sem, és még mindig nagyon ellene vagyok. Nem akarom ezt tenni a nővéreddel, mert egyáltalán nem érdemli meg. Szeretnék őszintén elmondani neki mindent, még ha nem is fogja elsőre megérteni.

- Kérlek, ne – ráztam meg hevesen a fejemet, mire összeráncolta szemöldökeit.

Sírni támadt kedvem. Egyik felem örömből akart sírni, amiért Jimin engem választani Haeunnel szemben, másik részem viszont a bűntudat és a következmények miatt akart zokogni egy sort. Ha nővérem megtudná, hogy Jimin és én titokban kavargattunk, miközben ők együtt voltak, akkor nekem végem lenne. Haeun soha többet hozzám nem szólna, sőt szerintem még csak rám sem nézne. És ezt teljes mértékben meg is érteném, mert még is csak a testévre vagyok. A húga, akinek még csak eszébe sem kellett volna jusson az, hogy más szemmel nézzen a nővére pasijára.

- Miért ne? – ráncolta össze szemöldökeit Jimin.

- Haeun nem tudhatja meg, hogy közöttünk van valami – motyogtam. – Nem akarom elveszíteni a nővéremet, Jimin. Ha megtudná, hogy a háta mögött mi titokban kavartunk, akkor egy életre megutálna és undorodna tőlem.

- Én viszont nem fogom ezt tovább húzni ezt, Naeun. Utálom megjátszani magam Haeun előtt, ahogyan azt is, hogy mi ketten nem találkozhatunk akkor, és ahol akarunk. Utálom, hogy nem foghatom meg a kezed az utcán, mert oda kell, figyeljünk arra, hogy ki lát minket.

- Biztos vagy abban, hogy engem választasz helyette? – kérdeztem, mire bólintott egyet. – És nem gondolnád meg magad hetek múlva? Nem hiányozna neked Haeun egy idő után? Nem akarnál visszamenni hozzá? Mert ha szakítasz vele, akkor nem lesz lehetőséged rá.

- Ezzel tisztában vagyok – bólintott egyet. – És igen, Naeun, biztos vagyok abban, hogy téged választalak. Nem gondolnám meg magam, még akkor sem, ha fegyvert szegeznének a fejemhez.

Sóhajtottam egy hatalmasat, majd közelebb csúsztam hozzá és fejemet a mellkasának döntöttem. Átölelt és közelebb húzott magához, miközben én alsó ajkamat harapdáltam, és azon agyaltam, hogy mit kellene tennünk. Mi lenne a helyes megoldás? Ebben az esetben van egyáltalán olyan opció, hogy jó és megfontolt döntés?

- Kérlek, ne szakíts még vele – suttogtam pár perc néma csend után. – Még várjunk egy kicsit, jó? Várjunk, mert nem tudhatjuk, hogy hetek múlva is ugyanezt fogjuk-e érezni, amit most. És nem akarok egyszerre két embert is elveszíteni, ha esetleg úgy alakulnak a dolgok.

- Rendben – válaszolta, mire azonnal elhajoltam tőle, hogy szemeimbe tudja nézni. – Várok még egy kicsit, de nem vagyok hajlandó ezt hónapokig csinálni.

- Én pedig nem is várom el tőled, hogy ezt csináld – vágtam rá azonnal, amikor még be sem fejezte a mondatát. – De előbb meg kell, bizonyosodjuk abban, tényleg komoly-e az, ami most kettőnk között történik.

- Én már réges-régen megbizonyosodtam benne – eresztett el egy apró mosolyt Jimin, majd arcomhoz nyúlt, és gyengéden végigsimított a jobb oldalán. – De akkor azon leszek, hogy még jobban bebizonyosítsam neked.

- Rendben – mosolyogtam, bár még ekkor sem sikerült száz százalékosan meggyőznie engem, de nagyon kíváncsian vártam, hogy hogyan és mikor akar bizonyítani nekem. – Egyébként tényleg sajnálom, hogy így elrontottam a mai napot.

- Nem rontottál el semmit sem – válaszolta, majd az államnál fogva közelebb hajolt hozzám. – Néha beszélgetni is kell, nem?

- De.

- Akkor meg? És ajánlom, hogy innentől kezdve még csak eszedbe se jusson az, hogy nem vagy elég jó. Számomra tökéletes vagy, Ji Naeun! – suttogta, majd meg sem várva azt, hogy válaszolhassak neki, megcsókolt.

Iszonyatosan gyengéd volt, ugyanakkor határozott tempót diktált, én pedig igyekeztem felvenni ezt. Imádtam, amikor ilyen óvatos volt velem, mert ekkor utalt arra, hogy itt tényleg többről van szó, mint kavarásról. Szerettem volna hinni neki, hogy tényleg komolyan gondolja a kapcsolatunkat, de nem akartam az első alkalomkor bedőlni neki. Azt akartam, hogy tényleg bizonyítsa be, hogy komolyan gondolja a kettőnk között történteket, mert nem akartam még egyszer pofára esni.

Jimin ajkai gyengéden kényeztették az enyémeket, miközben nyelvemet is lassú táncba hívta. Államat közben gyengéden cirógatta és azon volt szerintem, hogy teljesen levegyen a lábamról. Nos, ez határozottan sikerült neki, főleg, amikor gyengéden megharapta az alsó ajkamat, miközben egész végig a szemeimbe nézett. Nos, kíváncsian várom, hogy Jimin miként fogja bebizonyítani nekem azt, hogy a mi kapcsolatunk nem csak egy titkos kavarás.

◇ ♡ ◇

Mivel már csak jövő csütörtökön lesz egy vizsgám, így volt egy kis időm írni. Nos, egyáltalán nem ilyenre terveztem ezt a részt, de valamiért ilyen kis szomorkás lett. De, hát ilyen részek is kellenek, nem? Amúgy is szeretek lelkizős, beszélgetős részeket írni. Meg hát szerettem volna végre Naeun exét is beletenni, mert eddig csak egy-egy gondolatig szerepelt, semmi komolyat nem lehetett tudni róla. 

Mit gondoltok egyébként erről az egész helyzetről? Ti mit csinálnátok Naeun és Jimin helyében? Mit tartotok a legjobb megoldásnak? 🥺

Kellemes hétvégét kívánok mindenkinek! Remélem minden rendben van veletek! 💗