- Holnap akkor mikor is kell indulnunk? – kérdeztem Jimintől, miközben felültem az ágyán, mert eddig csak feküdtem ott, mint valami hulla.

Ma nála alszom. Anyáék és Haeun is úgy tudja, hogy Renanal töltöm az estét, aztán Jimin holnap reggel értem jön, onnan pedig megyünk nővérem táncversenyére. Nem éreztem teljesen jól magam, a bűntudat egyszerűen kikészít, hasam reggel óta görcsben van. Viszont eszem ágában sem volt nemet mondani Jiminnek, amikor felajánlotta, hogy ma titokban aludjak nála. Utoljára amúgy is előző szombaton találkoztunk, ma meg péntek este van.

- Hét körül indulunk, mert tizenegykor kezdődik a ceremónia. Aztán kell egy kis idő, mire lejutunk Gwanjuba. – mondta, mire bólintottam egy aprót.

- Nem is értem, hogy miért várják el apáék, hogy több mint három órát utazzunk a nővérem miatt – forgattam meg a szemeimet.

- Azért megértem, mert mégis az országos döntőről van szó.

- Miért nem tudták akkor itt Szöulban megrendezni? Elvégre ez az ország fővárosa. – vontam meg a vállaimat.

- Nem tudom – válaszolta kivillantott fogakkal. – De legalább három nagyon izgalmas órát tölthetünk egymással.

- Minden együtt töltött percünk izgalmas, nem? – haraptam be alsó ajkamat, miközben Jiminre sandítottam.

- Jogos – értett velem egyet. – Nos, akkor The Walking Dead maraton?

- Készen állok a tízedik évadra! – jelentettem ki, majd felpattantam az ágyról, hogy a konyhába siessek, és az otthonról hozott popcornt a mikroba tegyem.

- Vettem csipszet meg gumicukrot is – vett ki a mosogató feletti szekrényből két-két csomag nassolnivalót.

- Király – mosolyogtam, miközben becsuktam a mikro ajtaját.

Miközben vártuk, hogy a pattogatott kukorica elkészüljön, Jimin kiszórta a csipszet és a gumicukrot két tálba, hogy ne kelljen csörögnünk, míg kiszedjük a falatokat a zacskókból. Kevesebb, mint negyed óra múlva már Jimin ágyán feküdtünk, miközben a tízedik évad első részének kezdődése ment. Nem mertem teljesen nővérem barátja közelébe húzódni, hiába vágytam közelségére. Egy ember simán közénk fért volna annyi szabad hely volt közöttünk. Jimin egyik kispárnáját szorítottam magamhoz, miközben a gumicukorból kezdtem először falatozni.

- Félsz tőlem, vagy mi van? – kérdezte, miután realizálta, hogy én bizony nem fogok közelebb csúszni hozzá.

- Miért félnék? – ráncoltam össze szemöldökeimet.

Egy amolyan „most komolyan?" pillantás kíséretében kettőnk közé mutatott szemléltetve velem, hogy jóformán egy egész hadsereg beférne kettőnk közé. Egy halkabb „ó" társaságában eleresztettem egy kínos mosolyt és megköszörültem a torkomat. Nem csúsztam sokkal közelebb hozzá, de azért megszüntettem egy kicsit a közöttünk lévő távolságból. Jimin viszont megelégelte a szenvedésem, és egy határozott mozdulattal odahúzott magához, miközben átkarolta a vállamat.

- Így azért már mindjárt kényelmesebb – villantotta ki fogait, miután elérte célját, miszerint közel kerüljek hozzá.

Zavartan elhelyezkedtem, mert nem nagyon volt kényelmes a felvett pozíció. Fejemet Jimin mellkasára döntöttem, egyik kezemmel átkaroltam a hasánál, majd egy kicsit oldalra fordultam, hogy az elkövetkezendő órákat akár mozdulatlanul is eltölthessem, anélkül, hogy lezsibbadna a fél oldalam.

- Igazad van – mosolyodtam el az előbbi kijelentésére, mikor sikerült megtaláljam a lehető legkényelmesebb pozíciót.

Nem fért bele az időnkbe, hogy végignézzük mind a tizenhat részt, mert alapjáraton fél hétkor kezdtünk neki az elsőnek. Egy rész meg majdnem egy óra, így ha tényleg ki akartuk volna végezni az egészet, akkor reggelig virraszthattunk volna. Éjfél után egy kicsivel döntöttük el, hogy elég lesz, mert fél hétkor legkésőbb kelnünk kell, ha egészkor indulni akarunk. Egyáltalán nem örültem neki, hogy csak öt rész fért bele az időnkbe, de megbeszéltük, hogy egy következő hétvégén hamarabb nekiállunk, aztán tényleg kivégezzük mind a tizenhat részt.

- Esik a hó – szólaltam meg, miután Jimin végzett a tusolással.

Akkor vettem észre, hogy havazik, amikor az ablakhoz mentem, hogy lehúzzam a redőnyöket. Hiába vagyok decemberi gyerek, sajnos nem nagyon szeretem a havat, főleg ha még járkálnom is kell benne. A szobából nézve még oké, na de amikor konkrétan tornádó van és havazik, az egyenlő a halállal.

- Nem is örülsz neki? Idén ez az első havazás. – lépett oda hozzám az ablaka mellé.

- Nem szeretem – vontam meg a vállaimat.

- Téli gyermek létedre nem szereted? – ráncolta össze a szemöldökeit. – Én júliusban születtem, mégis oda vagyok érte. Ha nem lenne hajnali fél egy, akkor lemehetnénk. De reménykedjünk benne, hogy reggelre marad valami.

- Én inkább abban reménykedem, hogy reggelre mind elolvad – mondtam, azzal lehúztam a rolót, hogy még csak látnom se kelljen a fehér hópelyheket.

- Ünneprontó vagy – forgatta meg a szemeit Jimin, de azért az apró mosolyt ott bujkált ajkai szélén.

- Csak álmos – vontam meg a vállaimat, majd bebújtam a már megágyazott ágyba és nyakig betakaróztam.

- Majd alszol a Gwanjuban vezető út alatt – mászott be mellém, majd szembefordult velem.

- Nem hagylak magadra, ne aggódj – mosolyodtam el, ugyanis végigsimított arcom jobb oldalán, és fülem mögé tűrte arcomba lógó tincseimet.

- Csak nem fogunk belehalni hat óra alvásba – vonta meg a vállait.

- Mentem én két óra alvás után is suliba, szóval talán tényleg ki fogjuk bírni valahogy.

- Majd beugrunk egy útba eső Mekibe reggeliért, mert nem volt kedvem szendvicseket csinálni reggelre – mondta, mire biccentettem egy aprót.

- Mekis kajánál nincsen jobb – motyogtam, ugyanis mondandóm végére Jimin ujjai ajkaimra tévedtek, így sikerült belém fojtania a szót.

- Örülök, hogy itt vagy – szólalt meg pár másodperc után, amíg csak arcomat fürkészte.

- Örülök, hogy itt lehetek – válaszoltam egy apró mosoly kíséretében, és hálát adtam az égnek, amiért csak a karácsonyi égősor égett a szobában. Nem adott túl sok fényt, így Jimin nem láthatta, hogy mennyire elpirosodtam a hirtelen tett kijelentése miatt. Váratlan volt, na...

- És tudom, hogy bűntudatod van, de mi lenne, ha legalább addig nem agyalnánk ilyeneken, amíg kettesben vagyunk? Utána ráérünk azon őrlődni, hogy mennyire nem helyes az, amit csinálunk. – suttogta, mire helyeslően bólintottam egyet, mert teljes mértékben egyetértettem vele.

Mindketten élvezzük egymás társaságát, jól érezzük magunkat kettesben, ezért is vagyok most itt nála. Az pedig csak ráadás, hogy többként tekintünk egymásra, mint barátnő barátja és húga kapcsolat. Többként tekintünk egymásra, mint szabadna. Viszont felesleges ezen agyalni a nap huszonnégy órájában, elég lesz majd akkor ezen aggódni, ha egyedül vagyok a szobámban. Most nincs itt az ideje ennek, mert nem azért jöttem ma át Jiminhez, hogy megint megvitassuk, mennyire szarok vagyunk, amiért ezt csináljuk.

- Most csak érezzük jól magunkat – válaszoltam, miután magamban lefuttatottam egy kisebb agymenést.

- Érezzük – mondta, azzal odahajolt hozzám, hogy megcsókolhasson.

Hajat mosott, így samponjának illata azonnal megcsapta az orromat, ahogyan csokoládé illatú tusfürdője is, amit én is használtam korábban. Csókja a legutóbbi konyhában történthez hasonlóan lágy és gyengéd volt, ugyanakkor még is határozott. Ujjaimat a hajába vezettem, amíg ő pólóm alá vezette be ujjait.

- Hány óra is van? – kérdezte, mikor elhajolt egy másodpercre ajkaimtól, de éppen csak annyira, hogy ezt a pár szót kinyöghesse.

Visszamotyogtam egy nem tudomot, bár szerintem a kérdését csak költőinek szánta, és egyáltalán nem várt rá választ. Ajkaimról áttért a nyakamra, majd ott kezdte puszilgatni a bőrömet. Azonnal eszembe jutott a szülinapi ajándéka, ami valami hasonló volt, mint amit most is csinál. Viszont akkor talán egy fokkal gyengédebb volt, mert most már fogait és nyelvét is bátran használta. Igyekeztem csendben maradni, bár legszívesebben hangosan sikítottam volna, amiért Jimin komolyan ezt csinálja velem. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy valaha közöttünk akárcsak egy ölelésnél is több történik majd, ez viszont már réges-régen több a vártaknál.

- Egyszerűen imádom az illatod – suttogta, majd puszijaival egyre feljebb haladt és füleim mögött kötött ki. Fogai közé csípte a bőrömet és megszívta a bőrömet, utána visszahajolt a számra és oda is nyomott egy hosszabb puszit. – Olyan szívesen megjelölnélek több helyen is, de nem szabad.

- Megértem – motyogtam, majd kiengedtem egy jó nagy adag levegőt, ugyanis elképzelhető, hogy az elmúlt percekben még lélegezni sem mertem.

- Ne hidd azt, hogy nem akarom – nyomott egy puszit a számra.

- Tudom, hogy nem szabad, Jimin – eresztettem el egy szomorú mosolyt.

- Jó – válaszolta, azzal ismét megszűntette a közöttünk lévő távolságot.

A fejem mellett pihenő kezemért nyúlt és összekulcsolta az ujjainkat, ezzel sikerült elérnie, hogy teljesen elérzékenyüljek, szívem pedig az eddigieknél is hevesebb dobogásba kezdjen. Annyira meghitt volt az egész jelenet, hogy szemeim könnybe lábadtak. Jól esett, hogy Jimin ilyen gyengéd volt hozzám, na meg azért az is rendesen megdobogtatta a szívem, hogy ennyire törődött velem. Jiminnél jobb embert tényleg nem kívánhatok magamnak.

Miután kicsókoltuk egymásból még a szuszt is, kiszaladtam gyorsan mosdóba, hogy utána végre tényleg aludni tudjunk. Már egy óra is elmúlt, én viszont egyáltalán nem éreztem magam álmosnak, sokkal nagyobb kedvem lett volna folytatni az előbb abbahagyottakat. De muszáj volt aludjunk, mert reggel korán kell keljünk, hogy a nővérem tánc fellépésre időben odaérjünk.

- Jó éjt, Naeun – nyomott egy cuppanós puszit a homlokom közepére Jimin, majd jelezte nekem, hogy fordítsak hátat neki.

Tudtam, hogy mit akar, ezért azonnal tettem, amit kért, és alsó ajkamat beharapva fogtam ölelő karjait. Mellkasa teljesen a hátamnak simult, engem pedig ismét ellepett a melegség. Egyszerűen imádtam ilyen közel lenni hozzá. Karjaiban teljes mértékben biztonságban éreztem magam, nem féltem semmitől, legyőzhetetlennek éreztem magam. Azt akartam, hogy örökké ilyesfajta biztonságérzetben legyek, de ehhez az is kellett, hogy Jimin mellettem legyen. Ő az egyetlen, aki ezt a mély érzelmet ki tudja belőlem váltani, ő az egyetlen, aki mellett száz százalékban jól érzem magam.

- Jó éjt neked is, Jimin – válaszoltam egy apró mosoly kíséretében, majd számhoz emeltem a jobb kezét, és kézfejére egy apró puszit hintettem.

Válaszul egy puszit kaptam a fejem búbjára, így már nyugodtan hunytam le szemeimet. Igaz, egyáltalán nem voltam álmos, de legalább volt időm merengeni Jiminen. Merengeni a közöttünk történteken, és azon is, hogy mik fognak még közöttünk történni. Hihetetlenül várom, hogy miket tartogat még a jövő számunkra.