Nem is én lennék, ha nem éheztem volna meg rögtön azután, hogy elhagytuk a plázát. Nem mertem mondani Jiminnek, mert vagy hatszor megkérdezte, hogy biztosan megelégszem-e egy pohár fantával, én meg hatszor mondtam neki, hogy egyáltalán nem vagyok éhes. Egészen addig sikerült titkoljam éhségem, amíg Jimin lakásához nem értünk, ugyanis a szemben lévő lakásban pizzát sütöttek, a jó illatoknak köszönhetően pedig akkorát korgott a hasam, hogy még visszhangzott is a lépcsőházban.

- Éhes vagy?

- Lehet - húztam kínos mosolyra ajkaimat, mire Jimin elnevette magát.

- Miért nem ettél, amikor felajánlottam neked? - ráncolta össze szemöldökeit, miközben előkereste a lakásának bejáratához tartozó kulcsot és beengedett minket az előtérbe.

- Nem tudom, akkor még nem voltam éhes - vontam meg a vállaimat.

- Nos, nem tudom, hogy mivel szolgálhatok itthon, de mindjárt felforgatjuk neked a hűtőt - villantotta ki fogait, majd gyorsan kibújt a cipőiből, megvált a kabátjától és az említett frigóhoz sétált.

Követtem őt, amint én is megfosztottam magam a lábbelijeimtől és a télikabátomtól is. Az első dolog, amit megpillantottam a hűtőjében egy doboz csoki fagyi. Összeráncolt szemöldökökkel vettem ki a jégkrémet, ugyanis el nem tudtam képzelni, hogy Jiminnek decemberben mégis mi a fenéért van dobozos jégkrém a hűtőjében.

- Most megkérdezném, hogy ezt mégis miért, de inkább nem teszem... - motyogtam, mire a mögöttem álló hangosan felnevetett.

- Ez egy vicces történet, amit jobb, ha nem tudsz - mondta, én pedig úgy döntöttem, hogy most az egyszer nem kíváncsiskodom, hanem elfogadom a tényt, miszerint nem tudom meg, hogy Park Jiminnek miért van decemberben dobozos jégkrémje. - Az a helyzet, hogy nem látok olyan sok ehető dolgot.

- Akkor jó lesz ez - vontam meg a vállaimat, majd a konyhapultra tettem a már kibontott jégkrémet, és elővettem egy tálkát magamnak, hogy ne kelljen állad módjára a dobozból egyek.

- Ha kell, akkor leszaladok a kisboltba valamiért, vagy átmegyek a szomszédhoz és kérek neked egy szelet pizzát - mondta, mire megráztam a fejemet, mert én már rég eldöntöttem, hogy hiába van december, én bizony csokoládé ízű dobozos jégkrémet fogok enni.

- Tökéletes lesz ez is - mondtam, viszont mielőtt még kiszedhettem volna az elővett kistálkába, Jimin odalépett hozzám és megragadta a csuklómat. - Mi az?

- Majd én - vette ki a kezemből a kiskanalat, engem pedig sikerült annyira meglepnie, hogy eszemben nem volt ellenkezni vele. Az agyamig sem jutott el, hogy tulajdonképpen mire is készül, csak akkor kaptam észhez, amikor már a számhoz tartotta a kiskanalat a rajta lévő kevéske csokis jégkrémmel.

Nem volt annyi bátorságom, hogy a szemeibe nézzek, ezért a konyhapultot tanulmányoztam, miközben kinyitottam a számat és hagytam, hogy Jimin a számba nyomja a kiskanalat. Szerintem még a füleim is bevörösödtek, annyira zavarba jöttem, amit nővérem barátja természetesen baromira élvezett. Nem is tudom, hogy mi volt abszurdabb; télen jégkrémet enni, vagy Jimin közreműködésével tenni ezt.

- Finom? - kérdezte, mire bólintottam egy aprót, de nem néztem rá, mert még mindig égett az arcom. - Akkor megkóstolom én is - válaszolta, én pedig ekkor felsandította rá, mert kíváncsi voltam, hogy valóban enni fog-e, vagy csak ezzel próbálja elérni, hogy ránézzek.

Hát, Jimin nem hazudott, valóban bekapott egy kanál jégkrémet, viszont azt nem átlagosan tette, hanem mondhatni a világ legszexibb módján. Szerintem még a számat is eltátottam, ugyanis tényleg valami elképesztő látványt nyújtott, hiába csak evett és nem csinált semmi különlegeset. Arról nem is beszélve, hogy a szemkontaktust végig tartotta, így sikerült elérnie, hogy lábaim megremegjenek, és kis híján elájuljak.

- Tényleg finom - villantotta ki fogait, mint aki tisztában van azzal, hogy fizikai fájdalmat okozott nekem az előző cselekedetével.

Ezután felváltva ettük ugyanazzal a kanállal a jégrémet, én pedig bele sem mertem abba gondolni, hogy ez lényegében csóknak is minősülhetne, mert ugyanazt az evőeszközt használjuk. Rettenetesen zavarban voltam, nem tudtam, hogy hova kellene, nézzek, és rettenetesen esetlennek éreztem magam. Nem szabadott volna hagynom, hogy érzelmeim ennyire eluralkodjanak rajtam, és ennyire ki is mutassam azokat, de egyszerűen képtelen voltam elnyomni magamban. Pulzusom az egekbe szökött, és pontosan úgy ellepett az adrenalin, mint az első csókunknál is a mosdók mellett, na meg az utána lévő második csókcsatánknál is itt, a lakásán.

- Még mindig nem tudom, hogy hogyan vagy képes ilyen kis apróságoktól ennyire zavarba jönni - motyogta, miután elfogyott a kistálkába kiszedett jégkrém.

- Lehet, hogy ez nekem nem kis apróság.

- Hanem? - döntötte oldalra a fejét, a hatás kedvéért pedig még a pilláit is rázni kezdte, én pedig nagyon közel álltam ahhoz, hogy megüssem, amiért ennyire nyilvánvalóan provokál engem. - Hiszen csak megetettelek.

- Igen - motyogtam, mert pont ez volt a lényeg. Nem csak úgy megetetett, hanem közben még pluszban ki akart csinálni, ami nagyon is sikerült neki, főleg a perverz pillantásaival.

- Bejött, mi? - húzogatta szemöldökeit, mire mellkason csaptam, mert tényleg kezdett már az agyamra menni azzal, hogy itt provokál, közben még sem tesz semmi olyat. - Csak szórakozom - nevetett fel hangosan.

- Hát, örülök, hogy kettőnk közül legalább te jól szórakozol - forgattam meg a szemeimet.

- Miért, te nem érzed jól magad? - kérdezte, mire megvontam a vállaimat. Nem arról van itt szó, hogy nem érzem jól magam, csak olyan ez az egész, mintha kerülgetnénk a forró kását. Ez pedig nagyon nem tetszik, mert minek húzzuk egymás agyát, ha pontosan ugyanarra vágyunk? - Akkor meg?

- Nekem ez tökre nem fog így menni, Jimin - sóhajtottam fel.

- Mi?

- Ez, ami most van közöttünk - mutattam kettőnk közé, majd idegesen a hajamba túrtam és elléptem Jimintől. - Én nem tudok úgy viselkedni veled, mint ahogyan egy barátnő húgának kellene.

- Akkor ne viselkedj úgy - vonta meg a vállait, miután konkrétan a szavaimba vágott.

Nyeltem egy hatalmasat, majd lehajtottam a fejemet, ugyanis legszívesebben most azonnal rávetettem volna magam és megcsókoltam volna. Az a baj, hogy ehhez túlságosan beszari vagyok, így nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy valóban megtegyem az első lépést. Beharaptam alsó ajkamat, és éreztem, hogy látásom elhomályosul, ugyanis könnyeim már a torkomat is kaparni kezdték. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen, de komolyan. Csak én szerethetek bele a nővérem pasijába...

- Mindegy, hagyjuk inkább ezt a témát - töröltem meg a szemeimet, mert nem akartam elsírni magamat Jimin előtt. - Hány óra van? - próbáltam terelni a témát, de Jimin látszólag kicsit sem törődött a szavaimmal, mert továbbra is mozdulatlanul állt a konyhapultnál mellkasa előtt összefont karokkal, miközben engem nézett. - Lassan mennünk kellene Haeunért - mondtam, viszont amikor el akartam haladni mellette, hogy a kabátomhoz menjek, megragadta a csuklómat és megállított.

- Úgy érzem, hogy te sem tudod pontosan, hogy mit akarsz - mondta.

- Mármint? - kérdeztem, ugyanis nem igazán értettem, hogy mire gondol.

- Egyik pillanatban azt mondod, hogy köztünk nem lehet több mint barátság, utána meg azt mondod nekem, hogy vágysz rám, meg az érintéseimre is. Teljesen összezavarsz, így pedig nem fogunk egyről a kettőre jutni, mert konkrétan egyhelyben topogunk az első csókunk óta.

- Nem kellett volna megtörténnie az első csóknak, és akkor most nem tartanánk itt - mondtam, mire Jimin eleresztett egy apró mosolyt.

- Ugye tudod, hogy nem véletlenül csókoltalak meg, te pedig nem véletlen csókoltál vissza engem? Ha nem abban a buliban történt volna meg az a csók, akkor megtörtént volna máskor. Szerintem sehogy sem lehetett volna elkerülni, mivel minden okkal történik. - húzott közelebb magához a derekamnál fogva, és még akkor sem engedett el, amikor már teljesen előtte álltam.

Nem tudtam eldönteni, hogy mire megy ki ez az egész. Olyan volt, mintha rá akarna beszélni arra, hogy engedjem el magam, és hallgassak a szívemre. Múltkor még ő mondta, hogy Haeun miatt nem hallgathat egyikünk sem a szívére, most meg az ellenkezőjét mondja? Miért ennyire zavaros ez az egész?

Mivel képtelen voltam válasszal szolgálni neki, ezért ő emberelte meg először magát. Még közelebb vont magához, és olyan közel hajolt az arcomhoz, hogy éreztem bőrömön, amint levegőt vett. Testemet átjárta a libabőr, minden porcikám bizsergett, főleg a derekam két oldalán, ahol Jimin kezei pihentek. Szívem ki akart ugrani a helyéről, és egyszerűen elkerülhetetlen volt, hogy ne pillantsak le húsos ajkaira, amik konkrétan könyörögtek nekem, hogy csókoljam meg őket.

- Naeun, most felteszek egy kérdést, te pedig őszintén válaszolsz, rendben? - kérdezte, mire bólintottam egy aprót, majd nyeltem egy aprót.

Jimin szemei csillogtak, és már egyáltalán nem olyanokat voltak, mint pár perce. Többször is láttam már a pár árnyalattal sötétebb íriszeit, amik mindig akkor sötétedtek be, amikor megváltozott a légkör is közöttünk. - Szeretnéd, ha megcsókolnálak?

- Igen - vágtam rá azonnal, mikor még fel sem fogtam igazán a kérdést.

Azt hiszem a szívem előbb cselekedett, mint az agyam, ezért voltam vele ennyire őszinte. Ha eljuthatott volna a tudatomig, hogy mit is kérdezett Jimin, akkor tuti percekig néma csendben álltunk volna, amíg én agyaltam volna, hogy mégis hogyan kellene elmondanom neki az igazat. Így viszont nem kellett semmire sem várni, sőt még sikerült is meglepjem Jimint a gyorsaságommal.

- Igen? - kérdezett vissza, mire biccentettem egy aprót.

Oké, nem gondoltam volna, hogy valaha ismét meg fog csókolni Jimint, de miután beismertem neki, hogy szeretném, ha megtenné, nem késlekedett, azonnal ajkaimra tapadt. Nem volt követelőző, durva, mint ahogyan a buliban és az utána történt csókcsatánkkor, ugyanakkor annyira gyengéd sem volt, mint a szobámban, miután összekapart a földről. Azonnal összefontam ujjaimat a tarkójánál és közelebb bújtam hozzá, miközben belül ugráltam, mint akinek elmentek otthonról. Le nem tudom írni, hogy mennyire jó érzés volt ismét Jimint csókolni. Azokat a kívánatos, puha, telt ajkakat.

- Ne viselkedj úgy, mint ahogyan egy barátnő húgnak kellene, jó? - döntötte homlokát az enyémnek, miután még a szuszt is kicsókolta belőlem.

- Jó - motyogtam, és most én voltam az, aki megszűntette közöttünk a távolságot, mert egyszerűen nem bírtam tovább visszafogni magam. Jimint akartam, és belefáradtam abba, hogy az érzéseim ellen küzdjek.

Olyan szinkronban mozogtak ajkaink, mintha már ezerszer csókolóztunk volna, viszont összeszámolva ez még csak a negyedik alkalom, ha az aprócska puszit nem számítjuk bele. Én mégis a fellegek között éreztem magam, pont, mint az első, a második és a harmadik alkalomkor is. Azt akartam, hogy megálljon az idő, és az idők végezetéig élvezhessem Jimin ajkainak és nyelvének kényeztetését, miközben a derekam két oldalába mélyeszti ujjait, én pedig görcsösen kapaszkodok belé. Nem akartam, hogy ez az idilli hangulat akárcsak egy másodpercre is eltűnjön, mert egyszerűen szükségem van rá. Szükségem van Park Jiminre.