Azt hittem, hogy másnap minden bajom lesz, mert azért rendesen megitattam magam az este, de enyhe fejfájáson kívül nem jelentkezett másnaposságra utaló jel. Kifejezetten örültem neki, mert anyáék biztosan lebasztak volna, amiért lány létemre lerészegedtem. Mondjuk már eléggé jól meg tudom játszani magam, de egyszer sikeresen saját magamnak ástam vermet, amikor is letagadtam másnaposságomat, ezért kiküldtek kerítést festeni kábé negyven fokban. Na, akkor döntöttem el, hogy én soha többet nem megyek haza másnaposan, mert biztosan én kerülnék ki rosszul a végén. Szóval általában mindig Rinanal pihenem ki magam, hogy aztán újult erőkkel hazamehessek. Most viszont szerencsére nem volt mit kipihenni, így nem féltem attól, hogy a ma estét már otthon töltsem.

Jóval hamarabb keltem fel, mint Jimin, viszont eszem ágában sem volt kikelni az ágyból. Szerintem ha egy óráig nem bámulhattam a mellettem alvó Jimint, akkor egy percet sem. Nem tehetek róla, egyszerűen annyira jól néz ki, szóval miért is hagytam volna ki azt a lehetőséget, hogy kedvemre legeltessem rajta szemeimet, anélkül, hogy bárkitől tartanom kellene. Mivel csak ketten voltunk a lakásban, így nem kellett attól tartani, hogy esetleg lebukok, ezért ki is használtam a lehetőséget és alaposan megnéztem magamnak. Igaz, már vagy ezerszer végigtanulmányoztam minden kis porcikáját, de szerintem még vagy hatezerszer képes lennék erre. Olyan mélyen aludt, hogy még szája is tátva volt, néha pedig fel is horkantott. Csak a tegnap estére tudtam gondolni és arra, hogy végre csókolóztunk. Ajkait még mindig éreztem az enyémeken és újabb csókra vágytam, mert tegnap sajnos ittas állapotban csattant el közöttünk az első, amit nem teljesen tudtam felfogni. Na, meg azért nem egy lassú csókról volt szó, amit kiélvezhettem volna, hanem konkrét szájtépésről.

Jimin olyan fél tizenegy körül kelhetett fel. Igazából még csak egyszer volt alkalmam négyszemközt lenni vele ébredés után, mert nővérem mindig jelen volt. Hangja a megszokottnál mélyebb, rekedtesebb és kómásabb volt, amitől akaratlanul is mosolyognom kellett, ugyanis megszoktam már a viszonylag magasabb hangszínét. Készített nekem tojásrántott és kakaót mellé, plusz adott egy fejfájás csillapítót, amikor elárultam neki, hogy fáj a fejem. Túl kedves volt velem, ami miatt a szívem majd ki akart ugrani a helyéről, arról nem is beszélve, hogy gyomrom görcsben volt, ezért még kiegyenesedni sem tudtam rendesen. Viszont volt benne valami fura... Határozottan távolságtartóan viselkedett, amit nem igazán tudtam hova tenni.

- Mára van valami terved? – kérdeztem tőle, mikor már csak a kakaómat szürcsöltem.

- Nem igazán – rázta meg a fejét. – Vagyis át kellene ugorjak egyik haveromhoz, de nem sürgős.

- Oké – mosolyodtam el. Igazából abban reménykedtem, hogy a mai napomat vele tölthetem, mert semmi kedvem nem volt hazamenni, amikor Jimin lakásán is lehettem volna.

- Neked van valami terved? – kérdezte, mire megráztam a fejemet. – Anyudék nem várnak már?

- Még nem kerestek, szóval gondolom elvannak nélkülem.

Nem válaszolt semmit, csak bólintott egyet, majd felkelt az asztaltól és bement a szobájába. Sóhajtottam egy aprót, ugyanis hiába volt kedves velem, tudtam, hogy valami nincsen rendben. Olyan erőltetettnek tűnt az egész, mintha csak kényszerből csinálná. Nem tudom, hogy mi változott meg ilyen hirtelen, de tegnap este még cirógatott, most meg hirtelen távolságtartó lett. Attól tartottam, hogy esetleg megbánta a tegnap estét, és kellemetlenül érzi magát a társaságomban, ezért viselkedik ilyen furán.

Pár perc múlva visszatért, immáron melegítőben és kapucnis pulcsiban. Szemeimmel végigkísértem egészen addig, amíg le nem ült velem szemben és bele nem túrt hajába. Eleresztettem egy apró mosolyt, mert oldani szerettem volna a feszültséget, de ezzel csak azt sikerült elérjem, hogy szám íze keserű legyen, ezért már meg sem akartam inni a kakaót.

- Naeun... – motyogta a nevemet, én pedig tudtam, hogy most végre elárulja, hogy mi a baja és miért viselkedik ilyen furán.

- Van valami baj? – kérdeztem, mire megrázta a fejét, de egyáltalán nem sikerült meggyőznie, ezért beharaptam alsó ajkamat és karba tettem a kezeimet. – Tudom, hogy van. Mi az? A tegnap estéhez van köze?

- Aha – válaszolta, én pedig eleresztettem egy szomorú mosolyt, mert hangján hallani lehetett, hogy nem éppen vidám dolgot szeretne közölni velem. – Nem bántam meg, hogy megcsókoltalak, erről szó sincs, csupán jó sokat gondolkodtam az este. Nem helyes, amibe bele akarunk kezdeni és egyáltalán nem jó ötlet.

- Miért? – kérdeztem, még ha tisztában is voltam azzal, hogy a nővéremet fogja felhozni.

- Haeun a barátnőm és szeretem őt. Nem csalhatom a saját húgával, mert... mert az annyira gáz és undorító. Egyik részem örül annak, hogy megcsókoltalak, mert már nagyon rég óta akartam, másik részem viszont majd meghal a bűntudattól, amiért megcsaltam Haeunt.

- Értem – bólintottam egy aprót. Teljes mértékben igaza volt, én viszont még sem tudtam egyetérteni vele. Egyszerűen nem akartam elfogadni azt, hogy Haeunt válassza helyettem.

- Időt kell adnunk magunknak, hogy túllépjünk egymáson – mondta, mire én egy fokkal idegesebben válaszoltam, ugyanis nem tetszett, hogy úgy viselkedett, mint aki már helyettem is döntött.

- És mi van, ha én nem akarok túllépni rajtad? – kérdeztem tőle, de látszólag jól megfogtam, ugyanis nem válaszolt nekem, csak nyelt egy aprót és beharapta alsó ajkát. – Ha tudtad, hogy nem szabad, akkor miért csókoltál meg? Leállhattál volna, elkerülhettél volna, de nem tetted. Megint elrángattál egy fiútól, mert féltékeny voltál és nem értem, hogy akkor most miért kéred azt, hogy hagyjuk ezt az egészet. – néztem rá értetlenül, mert egyáltalán nem értettem őt.

- Nem tudom, Naeun, jó? Én csak próbálok ésszerűen gondolkodni és a lehető legjobb döntést hozni. – túrt ismét a hajába, most már egy fokkal idegesebben, mint az előbb.

- Hajrá! – forgattam meg a szemeimet és igyekeztem a lehető legflegmább lenni.

- Szerintem jobb lesz, ha most mész – mondta. Nagyokat pislogva néztem rá, miközben nem mozdultam, ugyanis meglepett azzal, hogy konkrétan hazazavart. – Kérlek, menj el, Naeun!

- Rendben, már itt sem vagyok – forgattam meg a szemeimet, és olyan hirtelen keltem fel az asztaltól, hogy sikeresen belerúgtam az egyik lábába, ennek köszönhetően meg volt olyan nagy szerencsém, hogy lelöktem a kakaós bögrét.

Nem törődtem azzal, hogy milyen katasztrófát hagytam magam után, ugyanis az volt az elsődleges célom, hogy eltűnjek innen. Könnyeim mardosták a torkomat és egyben voltam mérges, ugyanakkor csalódott is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megromlik közöttünk a kapcsolat, amikor tegnap este minden a lehető legjobb volt. Gyorsan átöltöztem a tegnapi ruhámba, amiben buliban is voltam, majd a nővérem pizsamáját Jimin ágyán hagyva, magamra rángattam a cipőmet és elhagytam a lakást. Olyan hangosan csaptam be magam után a bejárati ajtót, hogy szerintem még az ablakok is beleremegtek, de egyáltalán nem érdekelt, mert talán ez is volt most a célom.

Nem tehetek róla, de sikeresen elsírtam magam, amint a buszmegálló felé tartottam. Nem tudom, hogy idegességemben vagy mérgemben, de mindenestre mindenki megbámult, aki szembejött velem az utcán. Annyira naivnak éreztem magam, amiért elhittem, hogy a tegnap este végre elindít valamit kettőnk között. Én tényleg azt hittem, hogy innentől lesz olyan, hogy Naeun és Jimin. De ezek szerint igazam volt, miszerint sosem lesz olyan, hogy Naeun és Jimin. Mert ő mindig Haeunt fogja választani, én pedig mindig csak második leszek.

Elképzelhető, hogy szándékosan késtem le két buszt is, mert úgy éreztem, hogyha hazamegyek, akkor tuti elbőgöm magam. Jobban le kellett nyugtassam magam, mert még mindig hevesen vert a szívem és görcsben állt a gyomrom. A telefonom folyamatosan csörgött, de még csak arra sem vettem a fáradságot, hogy megnézzem ki az, mert biztos voltam abban, hogy Jimin az. Egyszerűen nem tudtam kiigazodni rajta, de a mai nap után úgy érzem, hogy jelenleg ő sem tud saját magán. Talán időt kellene hagyjak neki, amíg átgondolja a dolgokat és eldönti, hogy mit akar pontosan? Aj, az a baj, hogy szerintem ő már régen döntött. Ha pedig úgy dönt, hogy Haeunt választja, akkor nem tehetek ellene semmit. Bele kell törődjek abba, hogy ennyi volt. Az örömöm tarthatott úgy nagyjából tizenkét óráig.

- Naeun, végre – rohant oda hozzám Haeun, majd konkrétan a nyakamba ugrott és szorosan megölelgetett. Nyeltem egy hatalmasat, és próbáltam átlagosan viselkedni, de amint nővérem megölelt, azonnal eszembe jutott a tegnap este.

Eltoltam magamtól és magamra erőltettem egy apró mosolyt, majd konkrétan elmenekültem előle. Utánam kiáltott, hogy mi a bajom, de nem válaszoltam neki, és még a szobám ajtaját is bezártam, nehogy bejöjjön. Szívem hevesen dobogott, miközben ledobtam a földre a táskámat és rádőltem az ágyra. Rohadtul bűntudatom van. Eddig nem is értettem, hogy miről beszél Jimin, de amint megláttam a nővéremet, és ő vidáman üdvözölt engem, rendesen fejbe csapott a tudat. Jimin megcsalta a nővéremet, méghozzá miattam.

Tenyereimbe temettem az arcomat és legszívesebben el sem vettem volna onnan, még akkor sem, amikor már levegőt sem kaptam. Annyira szerencsétlen vagyok, de tényleg. Miért kellett, megtetsszen Jimin? Miért nem jöhet be Jinho, vagy bármelyik másik srác a suliból? Annyira el akartam mondani mindent a nővéremnek, de egyszerűen nem volt hozzá merszem. Hogyan állhatnék elé és közölhetném vele, hogy bele vagyok zúgva a pasijába? A pasijába, akivel tegnap este smároltam és még nála is aludtam?! Szerintem a létező összes tárgyat hozzám vágná, ami csak a kezei közé kerül, miközben kiabálna velem, és elküldene a halál faszára. Igaza lenne, ha ezt tenné, mert teljes mértékben megérdemelném. Lehet csak egy atyai pofonra van szükségem, ami talán észhez térít majd, és végre kiszerethetek Jiminből...

- Naeun, történt valami? Miért nem állsz szóba velem? – dörömbölt Haeun az ajtómon, miután voltam olyan szerencsétlen, hogy lementem enni a konyhába, nővérem pedig pont ott telefonált.

Mint egy idióta, visszarohantam a szobámba, kicsit sem törődve azzal, hogy mennyire éhes voltam alig két perce. Haeun természetesen azonnal utánam jött, és azóta nem képes elmenni innen. Hiába mondtam neki, hogy hagyjon békén, mert nincsen jó kedvem, annyira makacs, hogy meg sem hall.

- Csak fáradt vagyok, oké? Nem kell feleslegesen aggódj.

- Velem van bajod? – kérdezte, mire sóhajtottam egy hatalmasat és halkan káromkodtam egy sort.

- Nem, nem veled. Most már aludni akarok, kérlek hagyj békén . – mondtam, azzal lekapcsoltam a kislámpámat, mert ezzel is tudatni akartam a nővéremmel, hogy nem akarok vele beszélgetni.

- Akkor cseszd meg, Naeun – ütött bele idegesen az ajtómba, majd fogta magát és végre elment.

Fejemre húztam a takarómat és utat engedtem könnyeimnek, amik szerintem már azóta kaparják a torkomat, hogy Jimin elküldött magától. Nem tudom, hogy jelenleg, azért sírtam, mert szerencsétlen vagyok, vagy azért mert a kialakult helyzet szerencsétlen. Lehet, hogy mindkettő. Sőt, határozottan biztos vagyok abban, hogy jelenleg minden szerencsétlen körülöttem. Az egész életem egy kész szerencsétlenség.