Úgy szorítottam Haeun kezét, mintha ez életem múlna rajta. Nem érdekelt, hogy szülinapom van és a nővéremen kívül se anya, se apa nem köszöntött fel. Az volt a lényeg, hogy apa végül hazajött. Igaz, hogy részeg volt és úgy vezetett, de legalább hazajött és nem hagyott itt minket. Haeunnal zokogva öleltük magunkhoz, amikor hajnali fél négykor betoppant, ő pedig először nem értette, hogy mi is a pontos bajunk, de egy kis idő után azonnal leesett neki. A szobámban pihent le, mivel ugye anya magára zárta a szobájuk ajtaját. Haeunnal semmit sem aludtunk, egész éjszaka fent voltunk és arra vártunk, hogy anyáék felkeljenek és megbeszélhessük a dolgokat. Egyáltalán nem voltam álmos, az adrenalin csak úgy dolgozott a testemben és csakis azon tudtam agyalni, vajon mi lesz ezután.

Anya felkelt hét körül, apa pedig nyolc után valahogy. Leültünk beszélni az ebédlő asztalhoz, én pedig már ekkor tudtam, hogy semmi sincsen rendben. Anya és apa között ki volt hagyva egy szék és olyan ridegen néztek egymásra, mintha két idegen lennének. Ez pedig millió darabra törte a szívemet, ahogyan a mellettem ülő. kezemet szorító nővéremét is.

- Először is nagyon boldog születésnapot, Naeun - pillantott rám anya, mikor nekikezdett a beszédének. - Sajnálom, hogy ilyen szinten sikerült elrontanunk az egyetlen olyan napot az évben, ami csak is rólad szól, de van itt valami, amiről mindenképp beszélnünk kell és nem húzhatjuk már tovább.

- Elválunk - szólalt meg apa, mert úgy tűnt, anya képtelen lenne kimondani ezt az egyetlen szót. A szót, ami egy pillanat töredéke alatt képes szétszaggatni egy családot. Egy családot, akik között eddig minden rendben volt, most viszont úgy tűnik, hogy ez elmúlt.

Szemeim azonnal megteltek könnyekkel, két fülem pedig sípolni kezdett. Ijedten pillantottam Haeunra, aki szintén olyan megsemmisült fejet vágott, mint amilyet én is vágtam az a bizonyos szó hallatán. Anya és apa elválnak. A sok vita eredménye ez lett. Megelégelték egymást és az mellett döntöttek, hogy külön folytatják. De mi lesz nővéremmel is velem? Választani kell majd közöttük? El kell döntenünk, hogy kivel akarunk élni? Nem, én erre képtelen lennék. Nem tudok választani a szüleim között, még akkor sem tudnék, ha fegyvert szegeznének a fejemhez. Tudom, hogy anyától az utóbbi időben elhidegültem, de attól mégis csak az édesanyám. Apa pedig az én hősöm, a védelmezőm és az egyetlen stabil férfi az életemben. Ez, ez... ez egyszerűen nem lehet igaz.

- Mi? - zokogott fel mellettem Haeun, amíg én csak lehajtottam a fejem és igyekeztem csendben sírni, bár ez felért egy lehetetlen küldetéssel. - Ez... ez egy rossz vicc.

- Haeun, nem, ez nem vicc. Már hónapok óta fontolgatjuk ezt a döntést és közös megállapodással arra jutottunk, hogy szét kell válnunk. - mondta anya. Felidegesített, hogy ilyen nyugodtan beszél arról, hogy miként szakad szét a családunk.

- És ezt pont Naeun tizennyolcadik szülinapján kellett bejelenteni, igaz? Nem tudtatok volna még egy kurva napot várni? - kiáltott fel nővérem hisztérikusan, mire hangosabban kezdtem zokogni, mert egyszerűen hiába akartam csendes maradni, nem ment. - A rohadt életbe... - pattant fel az asztaltól, majd megragadta a csuklómat és maga után húzott.

- Most meg hova mentek? - kérdezte apa, mire Haeun közölte velük, hogy Jiminhez.

- És kérlek ne kövessetek. Inkább beszéljétek meg a dolgokat higgadt módon, mert nem lehettek ennyire önzők! - kelt ki magából teljesen a nővérem, miközben én csak bőgtem, mint valami idióta.

Nagy nehezen magamra rángattam a cipőmet és a kabátomat is, majd a lehető leggyorsabban beültem nővérem kocsijába és bekötöttem magamat. Olyan hangosan csapta be mellettem az ajtót, hogy összerezzentem, de nem néztem rá, hanem pislogás nélkül bámultam magam elé és próbáltam feldolgozni az előbb történteket. Fejemben visszhangoztak anya, apa és nővérem szavai is és jelenleg nem tudtam, melyik miatt kellene jobban kilegyek.

Haeun felhívta Jimint és értesítette arról, hogy megyünk, de nem mondott semmi konkrétat, mert gondolom szemtől-szemben akarta elmesélni neki a történteket. Néma csend volt a kocsiban, mind a ketten sírtunk és agyaltunk azon, hogy mi lesz ezek után. Ha ők már hónapok óta a válást fontolgatták, akkor mi Isten igazából semmit sem tehetünk. Ők ezt ketten megbeszélték már, nekünk meg semmi beleszólásunk nincsen. Azt mondjuk tényleg nem értettem, hogy miért nem bírtak volna még akkor egy napot várni, ha már hónapokig agyaltak a válás gondolatán. Mindegy, ezek szerint ennyire vagyok fontos nekik.

Amíg Haeun zokogva elmesélt mindent Jiminnek, addig én csak ültem az ágya szélén és a parkettát bámultam. Szerencsére abbamaradt a sírásom úgy az út felénél, azóta pedig csak bámulok magam elé és küzdök a bedugult orommal az életbe maradásért. Még mindig nem fogtam fel teljesen a ma, illetve tegnap történteket, de hallgatva Haeun részletes beszámolóját, kezdett valóssá válni minden. A jobb csuklómon lévő fekete hajgumimmal szórakoztam, egészen addig, amíg Jimin le nem guggolt elém és meg nem fogta jéghideg kezeimet.

- Naeun, kérsz valamit inni vagy enni? - kérdezte, mire megráztam a fejemet és nyeltem egy aprót. Ráemeltem a tekintetem, majd sóhajtottam egy aprót, tudatva vele, hogy szépen fogalmazva a faszom ki van. - Pedig szerintem innod kellene, mert a sírás miatt teljesen kiszáradtál és még az ajkaid is kicserepesedtek. Szóval, gyere csak! - ragadta meg a csuklómat, majd fel is húzott az ágyról.

Nem volt erőm ellenkezni vele, szóval lehajtott fejjel követtem őt a konyhába, ahol a nővérem a nyitott ablak mellett cigizett. Leültem az egyik székre és türelmesen megvártam, amíg Jimin tölt nekem baracklevet. Ha nem ilyen helyzetben lennénk, akkor tuti megmosolyogtatott volna, amiért tart itthon ilyen italt, mert még egyszer régebben leszidtam, amiért nem volt neki. De most semmiféle reakciót nem váltott ki belőlem, amiért rettenetesen szarul éreztem magam.

- Kérek én is egy szálat - lépett oda Haeunhoz, majd ő is rágyújtott, akárcsak a nővérem.

- Ma táncpróbára kell menjek - szólalt meg egy idő után nővérem.

- Ilyen állapotban biztosan jó ötletnek tartod? - kérdezte Jimin, mire Haeun bólintott egyet.

- A tánc általában lenyugtat és most jó sok felgyülemlett energia van bennem, szóval szeretnék addig táncolni, amíg még lábra bírok állni - mondta.

- Azért kérlek ne ájulásig táncolj - motyogtam, hangom viszont olyan rekedtes volt, hogy még én is meglepődtem saját magamtól.

- Nem fogom, ne aggódj - erőltetett magára egy apró mosolyt. - Aztán ha hazaérek, akkor megünnepeljük a szülinapodat, rendben? Nem fogjuk csak úgy figyelmen kívül hagyni, mert ez a nap csak is a tiéd, hiába baszták el apáék a lehető legjobban.

- Jó - pillantottam nővérem, aki nagyon igyekezett pozitív maradni, de látszott rajta, hogy neki is küzdenie kell a könnyei ellen.

- Ugye nem baj, hogy addig itt marad Naeun? - fordult a mellette dohányzó Jimin felé, aki azonnal megrázta a fejét.

- Mindketten addig maradtok, ameddig csak szeretnétek.

- Köszi - sóhajtott fel Haeun, majd Jimin mellkasának döntötte a fejét és beszippantotta jellegzetes, megnyugtató illatát.

Aranyosnak találtam őket, ugyanakkor nagyon szívesen lettem volna nővérem helyében. Ha úgy vesszük, akkor megint csak egy púp vagyok a hátukon és úgymond bepofátlankodtam ide. De Haeunon és Jiminen kívül csak Rina és Byulji van, akikhez mehetnék, de velem ellentétben ők járnak suliba, így nem akarok a terhükre lenni. Na, meg egyelőre senkinek sem szándékozom elmondani, hogy anyáék válnak, hátha... hátha végül meggondolják magukat és megpróbálják rendbe hozni a kapcsolatukat. A remény hal meg utoljára, én pedig most nagyon reménykedek abban, hogy végül nem a válás mellett döntenek.

Haeun négy után hagyta el Jimin lakását és hagyott minket kettesben úgy három-négy órára. A hangulat gyászos volt, egyikünk sem szólalt meg, csak ültünk a nővérem pasijának új ágyán és tévéztünk. Mondjuk nem hiszem, hogy bárki is figyelt az adásra, de legalább volt valami háttérzaj, így nem néma csendben kellett üldögélnünk egymás mellett. Akkor sem változott sok minden, miután nővérem elment. Ugyanúgy szótlanul ültünk az ágyon egymás mellett, de egy idő után kezdtem megőrülni a saját gondolataimtól, ezért úgy döntöttem, beszélgetést kezdeményezek a szőke hajúval.

- Mióta van új ágyad? - szólaltam meg, hangom pedig egy medve dörmögéséhez hasonlított. Eddig egyszemélyes ágya volt, most viszont egy hatalmas franciaágy díszelgett hálószobája közepén.

- Pár napja. Haeun folyton anyáéknak nyávogott, amiért nem férünk el rendesen az ágyamon, szüleim pedig megelégelték és vettek egyet. Mondjuk én teljes mértékben meg voltam elégedve az előzővel, de összefogtak ellenem.

- Ja, értem - bólintottam egy aprót.

- Kényelmes? - kérdezte, mire megvontam a vállaimat, ugyanis eddig csak ültem rajta.

Végül eldőltem az ágyon, hogy felmérjem kényelmes-e, és azt kellett megállapítanom, hiába volt kényelmes az egyszemélyes ágy is, ez azért jóval minőségibb. Jimin odafeküdt mellém, elég közel ahhoz, hogy gyomrom görcsbe vágja magát. Nem néztem rá, hanem a fehér plafont bámultam, miközben azon agyaltam, miként vegyem rá arra, hogy megöleljen. Most mindennél jobban vágytam az ölelésére, mert tisztában voltam azzal, hogy jó hatással lesz rám és talán segít is megnyugodni.

- Jóval kényelmesebb, mint az előző - motyogtam, mire egész testével szembe fordult velem.

- Inkább nagyobb a hely - vonta meg a vállait, én pedig helyeslően bólogatva egyetértettem vele.

Nyeltem egy aprót és én is szembe fordultam vele, de igyekeztem a köztünk lévő távolságot csökkenteni. Minél közelebb akartam tudni magamhoz, ugyanakkor igyekeztem feltűnésmentes lenni. Jimin arcomat fürkészte, miközben én a mellkasát bámultam. A legutóbbi ilyen helyzetnél majdnem csókolóztunk, most viszont szóba sem jöhet ennek még csak a gondolata sem, ezért inkább esélyt sem adtam a félreérthető helyzet lehetőségének.

Végül lesz, ami lesz alapon, behunytam a szemeimet és odabújtam Jiminhez. Arcomat a mellkasába fúrtam, miközben pólóját kezdtem markolgatni. Először semmilyen választ nem kaptam hirtelen cselekedetemre, viszont alig fél percen belül átkarolt és még közelebb húzott magához. Annyira meghatott gyengédsége, hogy azonnal elsírtam magam, de amikor el akartam hajolni tőle, nehogy összekönnyezzem a felsőjét, nem engedte.

- Nyugodtan maradjunk így egy kicsit - suttogta, mire bólintottam egy aprót, de azért egy kicsit el kellett hajoljak mellkasától, mert nem kaptam rendesen levegőt. - Nem tudom, hogy mit is kellene most mondjak.

- Semmit - motyogtam, majd megtöröltem szemeimet és igyekeztem abbahagyni a sírást. - Most teljesen megfelel az is, ha átölelsz.

- Akkor átölellek - vezette be ujjait a pulcsim alá és a hátamat kezdte gyengéden cirógatni.

Behunytam szemeimet és újból mellkasának döntöttem a fejemet. Mellkasa a normálisnál gyorsabban emelkedett és süllyedt, ez miatt pedig egy apró mosoly kúszott az ajkaimra, mert belőlem is pontosan ilyesfajta reakciót váltott ki. Testem minden egyes porcikája libabőrös lett gyengéd érintéseitől, amikor pedig nyomott egy apró puszit a fejem búbjára, teljesen megsemmisültem. Szaggatottan kifújtam egy jó nagy adag levegőt, majd elhajoltam tőle annyira, hogy szemeibe nézhessek. Bevallom őszintén sokkal jobb lett a kedvem és végre nem anyáékon agyaltam, hanem csak is a szőke hajú Jiminnel törődtem.

- Ilyenkor teljesen összezavarsz - motyogtam, miközben mellkasára simítottam mindkét tenyeremmel.

- Miért? - kérdezte, de azért mosolyát nem bírta elrejteni, bármennyire is próbálkozott vele.

- Mert túl kedves vagy hozzám.

- Megérdemled, nem? - vágta rá azonnal, mire megráztam a fejemet. - Ugyan, miért ne érdemelnéd meg? Főleg, hogy ma van a szülinapod és ma lettél tizennyolc. Én a tizennyolcadik szülinapomon úgy berúgtam, hogy már tízkor kidőltem és egészen másnap délután kettőig fel sem keltem.

- Hát ez nekem nincsen a terveim között, bár eléggé csábító ajánlat, mit ne mondjak - nevettem el magam, mire Jimin közölte velem, hogy kár, mert neki most pont van kedve inni. - Szerinted a nővérem mit szólna, ha két részeg idiótával találná magát szembe, ha megérkezne hulla fáradtan?

- Oké, tuti kiborulna, szóval lebeszéltél a lerészegedéstől - húzta el a száját, én pedig ismét felkuncogtam, mert ezek szerint nem csak én tartok sokszor a nővéremtől, hanem Jimin is. - Látod mennyivel szebb vagy, ha mosolyogsz és nem sírsz?! - simította félre arcomba lógó hajtincseimet.

- Utálok sírni és nem gondoltam, hogy pont a szülinapomkor lesz Niagara mindkét szemem.

- Innentől kezdve viszont nem fogsz sírni, mert nem hagyom! - mondta, azzal jó szorosan megölelgetett.

Hiába kérleltem, hogy engedjen el, mert nem kapok levegőt és meg a szuszt is kiszorítja belőlem, nem eresztett. Úgy ölelt, mintha az életünk múlt volna rajta, és miután már megszoktam a kialakult helyzetet, örültem, mint majom a fejének. Hálás voltam, amiért Jimin itt volt nekem és úgymond szebbé tette a napomat. Nem azt mondom, hogy ez az eddigi legjobb szülinapom, de nővérem barátjának köszönhetően a legrosszabbnak sem nevezném.