– Mindjárt jövök – szállt ki a kocsiból Jimin, majd besietett a szülei házába.

Nem értettem, hogy mit keresünk itt, amikor elvileg a Stone – a hely, ahova bulizni megyünk –, teljesen az ellentétes irányban van, de hiába kérdeztem nővéremet, illetve barátját, egyikőjük sem volt hajlandó válaszolni nekem. A végén már el is engedtem ezt a témát, mert úgy voltam vele, hogy biztos nem nagy dolog, mert akkor szóltak volna nekem is.

Szemeim hatalmasra tágultak, amikor megpillantottam Jimint és a mellette sétáló Jinhot, aki pontosan úgy volt felöltözve, mintha buliba indulna. Nyeltem egy hatalmasat és a nővéremre pillantottam, akinek igaz, hogy csak oldalról láttam az arcát, de tisztában voltam vele, hogy önelégülten vigyorog. Mert ugye már megint sikerült beszerveznie nekem valakit, akit amúgy rohadtul nem akartam.

Beharaptam alsó ajkamat és nagyon vissza kellett fogjam magam, nehogy beszóljak valamit. Legszívesebben kiszálltam volna a kocsiból és inkább haza gyalogoltam volna, minthogy elmenjek velük abba a rohadt buliba.

– Szia, Naeun – köszönt Jinho, mikor beült mellém a hátsó ülésre.

Oké, tudom, hogy ő aztán semmiről sem tehet, de jelenleg rá is haragudtam, ahogyan Jiminre is. Mint az óvodában, de komolyan... A hátam mögött szervezkednek, ahelyett, hogy megkérdezték volna tőlem, hogy esetleg zavarna-e, ha Jimin öccse is velünk tartana ma. Nyilván nem mondtam volna nemet, mert nem vagyok akkora görény, de az, hogy senki sem szólt nekem erről, rendesen felidegesített.

– Akkor letesszük nálam a kocsit, aztán elgyalogolunk a klubba, mert alig tíz percre van – mondta Jimin, nekem viszont eszem ágában sem volt megszólalni, sőt még csak rájuk nézni sem. Elegem volt belőlük.

Az ablakon bámultam ki és szám belsejét harapdáltam, miközben csúnyábbnál csúnyább gondolatok cikáztak a fejemben. Lehet jobb is, hogy csak egy korty vodkát ittam Rinaval, mert ha iszok, akkor megered a nyelvem és szerintem elküldtem volna mind a hármukat melegebb éghajlatra, majd tényleg kiszálltam volna a kocsiból és lazán haza gyalogoltam volna.

Jinho többször is próbált beszélgetést kezdeményezni velem, én viszont még csak arra sem méltattam, hogy ránézzek. Nem voltam rá kíváncsi, sőt bevallom őszintén még idegesített is, amiért nem tud békén hagyni, mert gondolom látta rajtam, hogy valami nincsen rendben. De legjobban most nővérem cseszett fel, amiért – szokásához híven – szervezkedett a megkérdezésem nélkül. Komolyan mondom, hogy erről rohadtul leszokhatna, mert nem vagyok már tizenöt éves!

Miután leparkoltunk Jimin panelházának parkolójában, megindultunk a Stone felé, én viszont továbbra sem szóltam senkihez sem.  Ignoráltam őket és elléggé rosszul esett, amikor nem mutattak különösebb érdeklődést felém. Haeun, Jimin és Jinho egymás mellett sétáltak, én pedig mögöttük egyedül kullogtam, miközben kulcsszavakban leírtam Rinanak, hogy mi a helyzet. Legszívesebben felhívtam volna, de azt a többiek hallották volna, én meg tuti elbőgtem volna magam, szóval maradt a séta közbeni helyzetjelentés.

– Most egész este ilyen leszel? – fordult hátra nővérem, mire úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna. Amúgy igen lett volna a válaszom, de azért sem ejtettem ki egyetlen szót sem a számon, mert tudtam, hogy mennyire utálja, amikor ezt csinálom. – Fú, ilyenkor olyan csúnyát tudnék mondani, mert utálom, ha ilyen gyerekes vagy.

– Én vagyok gyerekes, igaz? – horkantottam fel.

– Miért, ki más?

– Te?! – emeltem rá a tekintetem, mire egy másodpercre elhallgatott, utána viszont természetesen nem hagyta magát és visszaszólt.

– Azért vagyok gyerekes, mert elhívtam Jinhot, hogy ne legyél egész este egyedül? Bocsánat, hogy csak jót akartam neked. – emelte fel a hangját.

– Miért kellett titokban beszervezned Jinhot? Mármint engem nem zavar, hogy itt van, de akkor legalább szóltatok volna, hogy mi van, de természetesen megint én vagyok az, aki lószart sem tud. Akkor miért nem hívhattam el Rinat, ha? – zártam le a telefonomat, mert kezdett bennem is rendesen felmenni a pumpa, amiért megpróbált engem szarnak beállítani.

– Lányok, szerintem ezt most hagyjuk – próbált meg lenyugtatni minket Jimin, de ebből csak az lett, hogy szinte egyszerre szóltunk rá nővéremmel, hogy ne szóljon bele, mert semmi köze hozzá.

– Elegem van abból, Haeun, hogy anyáskodsz felettem és mindent helyettem döntesz el! – mondtam el őszintén a véleményem, ezzel viszont láthatóan a lelkébe tiportam.

Pedig nagyon jól esett végre kimondani, ami már évek óta nyomja a lelkem vele kapcsolatban. Nagyon szeretem Haeunt, egyszerűen nem bírnám elképzelni nélküle az életemet, de úgy kezel, mintha még mindig általános iskolás lennék. Tudom, hogy csak jót akar nekem, de kinőttem már azt a korszakomat, amikor a háta mögé bújtam és hagytam, hogy mindent elvégezzen helyettem. Ezt pedig annyiszor mondtam már neki, de úgy tűnik, hogy még mai napig nem bírta ezt felfogni.

– Akkor innentől kezdve nem fogok anyáskodni veled és akkor majd sírhatsz, hogy mindenki leszar – válaszolta, azzal hátat fordított nekem és Jiminék elé sietett.

Én szándékosan lelassítottam, mert időközben könnyeim utat törtek maguknak és nem akartam, hogy így lássanak. Biztos voltam benne, hogy a Rina által elkészített sminkem elbaszódott, de jelenleg nem érdekelt, csak is az, hogy miket vágott a fejemhez a saját nővérem. Pontosan úgy beszélt velem, mint ahogyan anya is szokott, lekezelően és bunkón. Egyszerűen meg sem próbálja az én szemszögemből nézni a dolgokat, ezért állít be mindig rossznak.

Természetesen mind a hárman bementek a buliba, én viszont kint maradtam, hogy egy kicsit lenyugtassam magam, mert azért még sem akartam elkenődött sminkkel bemenni az emberek közé, mert így szerintem még a biztonsági őrök sem engedtek volna be.

– Ó, hát itt vagy?! Azt hittem már visszafordultál. – sétált oda hozzám Jinho, mire szipogtam egy aprót és megvontam a vállaimat.

– Lehet jobban jártam volna – motyogtam, majd elfogadtam a felém nyújtott zsepit és kifújtam az orrom.

– Ugyan – legyintett egyet. – Nem kellene ennyire magadra vedd a nővéred szavait.

– Kösz – forgattam meg a szemeimet.

– Mármint nyilván nem gondolta komolyan, amiket mondott, csupán mérgéből vágta hozzád ezeket a szavakat. Amikor Jiminnel vitázunk, akkor közöttünk is gyakran elfajulnak a dolgok, de utána mindig megbeszéljük és bocsánatot kérünk egymástól.

– Haeun viszont olyan makacs, hogyha én nem kérek tőle bocsánatot, akkor nem beszélünk egy hétig – mondtam, majd lehajtottam a fejemet, mert éreztem, hogy egy újabb adag könny akar útjára indulni.

– Akkor legyél te is makacs – mondta, majd közelebb lépett hozzám és állam alá nyúlt.

Rendesen meglepődtem, mert szerintem eddig még sosem mert hozzám érni, sőt ma valamiért sokkal bátrabb volt, mint ahogyan azt megszoktam már tőle. Nyeltem egy aprót és hagytam, hogy letörölje könnyeimet az arcomról, majd eleresztett egy apró mosolyt és füleim mögé tűrte az arcomba lógó tincseimet. Rendesen zavarba jöttem apró gesztusától, mit ne mondjak.

– Ne sírj, mert elkenődik a fullos sminked – mondta, mire bólintottam egy aprót, mert ebben tényleg igaza volt. Nem azért szenvedett velem órákat Rina, hogy még azelőtt elrontsam, hogy bementem volna a Stoneba. – Na, gyere! Menjünk be és érezzük jól magunkat.

– Nagyon... nagyon csúnya vagyok? – kérdeztem az arcomra, azon belül inkább a sminkemre gondolva, mire megrázta a fejét és közölte velem, hogy gyönyörű vagyok.

Nem válaszoltam neki, mert egy; rettentően zavarba jöttem és kettő; nem tudtam volna mit reagálni a folyamatos bókolásaira. Hiába voltam tisztában azzal, hogy már régóta tetszek neki, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen nyíltan beszél majd velem. Jól esett amiket mondott, bár Jimin is említette már többször, hogy szép vagyok, még a csöves ruházatomban is.

Megragadta a csuklómat és biccentett egy aprót a bejárat felé, én pedig engedtem neki, hogy maga után húzzon. Kifizette nekem a belépő jegyet, még ha foggal-körömmel is ellenkeztem, majd miután lepakoltuk a kabátjainkat a ruhatárba, meg is hívott egy jägerre. Kedves volt tőle, hogy jobbá akarta tenni a kedvem és igazából egészen addig minden rendben volt, amíg meg nem pillantottam Jimint és Haeunt csókolózni az egyik kanapén. Ezek szerint mindkettejüket nagyon érdekli, hogy mi van velem...

A jägerek csak úgy csúsztak lefele, egyszer én fizettem, egyszer pedig Jinho és a végefele már egyikünk sem számolta a megivott köröket, mert szerintem a tízet is bőven elhagytuk már. Kezdtem jól érezni magam és már egyáltalán nem érdekelt, hogy mit csinál Haeun és Jimin. Úgyis csak lepasszolni akartak, szóval azért sem fogok velük foglalkozni, még ha valahogyan egymás közelébe is kerülünk.

– Elmegyek mosdóba, megvársz itt? – kérdeztem Jinhot, mire bólintott egy aprót, én pedig már meg is indultam az illemhelyiség felé.

Szerencsére alig voltak bent, így hamar végeztem és még arra is volt időm, hogy lecsekkoljam magam a hatalmas, kivilágított tükörben. Nem kenődött el annyira a sminkem, mint gondoltam, sőt alig látszott, hogy sírtam. Kacsintottam egy aprót magamnak, majd kisétáltam a mosdóból, viszont mielőtt még visszamehettem volna Jinhohoz, megragadta a csuklómat egy nálam fél fejjel magasabb srác és jelezte, hogy maradjak.

– Eléggé jól áll a vörös szín – jegyezte meg, mire oldalra biccentettem a fejemet és megköszöntem bókját.

Ittam már eleget ahhoz, hogy eltűrjem a bókjait, sőt még arra is készen álltam, hogy játszadozzak vele egy kicsit. Helyes volt, nem tagadom és az izmaira sem panaszkodhatott, mert a viselt fehér pólója kellően tudatta, hogy hetente nem csak egy-két órát tölt a konditerembe.

– Van kedved táncolni? – vezette kezeit a derekam két oldalára, mire bólintottam egyet és mellkasára csúsztattam két tenyeremet.

– Hé, te meg mi a faszt csinálsz? – lépett oda hozzánk Jimin és egy határozott mozdulattal elhúzott a helyes sráctól.

– Inkább én kérdezhetném, hogy te mit csinálsz! – förmedt rá nővérem barátjára a srác, aki táncolni hívott az előbb. Természetesen én teljesen ledermedtem és hiába akartam megszólalni, egyszerűen egyetlen hang sem hagyta el a torkomat.

– Matt részeg vagy, keress valaki mást, akire rámászhatsz – válaszolta és csuklómat továbbra sem engedte el.

– Miért talán a csajod, vagy mi? – horkantott fel az idegen srác, akivel még mindig nagyon szívesen táncoltam volna.

– Nem! – vágtam rá azonnal, miután megtaláltam a hangomat. Viszont velem egyszerre Jimin is megszólalt:

– Igen!

– Akkor talán jobban kellene vigyáznod rá – mondta lenézően, majd hátat fordított nekünk és elsétált.

– Mi a franc ütött beléd? – téptem ki azonnal a csuklómat Jimin szorításából.

– Én is ezt kérdezhetném tőled, Naeun!

– Öhm, mégis miért? – nevettem el magam, mert nem értettem, hogy miért zavarta volna, ha elmegyek azzal a gyerekkel táncolni.

– Minden faszira rá fogsz mászni, vagy mi van?

– És ha igen? Az téged miért is zavarna? Inkább menjél vissza a barátnődhöz és vele törődj! – válaszoltam idegesen, mert kezdett felmenni bennem a pumpa.

Nem vártam meg, amíg válaszol, fogtam magam és elrohantam előle. Jinho keresésére indultam, mert ma valamiért csak őt tudom elviselni, ami még engem is jól meglep. Mondjuk nem bántam volna, ha tényleg eljutok a helyes sráccal táncolni, de Jimin sikeresen elkergette mellőlem, így úszott az ügy.

– Naeun? Minden oké? – kérdezte tőlem Jinho, amint visszaértem hozzá.

– Nem! Nagyon nem! – mondtam idegesen és már jeleztem is a pultosnak, hogy szeretnék két jägert.

– Mi történt? – kíváncsiskodott, mire a szájára tapasztottam az ujjaimat és jeleztem neki, hogy maradjon csendben.

– Majd mondom, csak most kérlek maradj egy kicsit csendben – mondtam és kezdtem visszaszívni azt, hogy egyedül ő nem idegesít.

Bólintott egy aprót, majd szótlanul vártuk a kikért jägereinket. Miután megittuk, Jinho kért még egy kört nekünk, majd eldöntöttük, hogy elmegyünk táncolni, mert itt vagyunk már nagyjából két órája és folyamatosan csak iszunk.

A zene hallatán teljesen kiürült az agyam és kizártam az összes problémámat. Nem törődtem a nővéremmel, nem törődtem Jiminnel, sőt még a heringpartival sem, ami a tánctéren várt, egyszerűen csak átadtam magam a zenének – illetve az alkohol keltette bizsergető érzésnek – és jól éreztem magam. Azt hiszem végre én is megérdemlem a boldogságot, ha már mostanában ennyi rossz történt velem.