Miután lefürödtem, Martin követett. Amire ő kijött, addigra én már az ágyban voltam. Nem sokkal utánam ő is bebújt a takaró alá. Lekapcsolta a lámpát, majd egy kis mozgolódás után csend lett.

- Jól éreztem magam ma. - törte meg a csendet. - Még annak ellenére is, hogy fura a családod.

- Héj?! - szóltam haragosan.

- Bocs, de ez tény. - védte be magát.

- Igazad van amúgy. Néha furcsák tudnak lenni. - nevettem el magam.

- Főleg te. - nevetett egyet Martin.

- Ezt hogy értsem? - fordultam felé.

- Hmm~ értsd ahogy akarod. - fordult hátról baloldalára, így nekem háttal volt. Illata megcsapott kissé, ahogyan fordult. Mélyet szippantottam illatából, amivel megtöltöttem a tüdőmet. - Jó éjt Samira!

- Jó éjszakát! - köszöntünk el egymástól, majd álomra hajtottuk a fejünket. Egészen gyorsan elnyomott az álom, hogy még a történteken sem gondolkoztam sokáig.

Ébresztőm hangja erősen jelzett megint, de csak akkor jutott eszembe, hogy nem kapcsoltam ki, amikor már bejelzett.

- Haaa...Miért nem tudtad kikapcsolni? - morgott a párnába Martin, míg a fülére húzta két oldalról, hogy tompítson a hangokon.

- Elfelejtettem na!! - ültem fel és nyúltam a telefonomért, melyet azonnal ki is nyomtam. - Egyébként is ideje felkelni, mivel nyolc óra van és még boltba kell menni, hogy legyen mit megsütni a nyársaláson. - keltem ki az ágyból, míg tekintetemet--a még mindig hason fekvő--Martinra vezettem.

- Ahj~ nem akarok. - sóhajtott egyet, míg elemelte fejét a párnáról. Szemei alig voltak nyitva annyira álmos volt, tincsei mindenfelé kócosan álltak. Hihetetlen aranyosnak találtam így reggel.

- Pedig muszáj lesz. - tettem csípőre a kezeimet és néztem rá ráncolt szemöldökkel. - Gyerünk! - nyúltam a párnámért és dobtam arcába nevetve. Hirtelen elkapta a kezem és az ágyra rántott meglepődöttségem gyorsan ment át nevetésbe, amit a csikizés váltott ki belőlem.

- Azt hitted megúszod mi? - csikizte oldalamat folyamatosan. Próbáltam leállítani a kezeit, de nem sikerült, mivel sokkal erősebb volt, mint én.

- Hagyd abba! Kérlek! Már nem bírom! - nevettem folyamatosan, majd addig addig kapálóztam, míg átkerültem a másik oldalára Martinnak és leestem az ágyról. A kék szemű férfiból hangosan kitört a nevetés, míg az ágyról nézett le rám, de én sem tudtam mást csinálni csak nevettem.

- Idióta. - csaptam karon.

- Te okoztad magadnak. - vont vállat, míg felállt és a kezét nyújtotta segítségképpen. Szem forgatva fogadtam el kezét és egy lendületből felrántott magával szembe.

- Komolyan mondom több sérülést fogok szerezni ezalatt az egy hét alatt miattad, mint egész idáig életemben. - tettem hajam a fülem mögé.

- Szerintem nem kellek ahhoz, hogy megsérülj. - jegyezte meg, mire én gyanúsan néztem rá, ellenezve, hogy igaza lett volna ebben.

- Ebben nem értünk egyet, de nem vitatkozom már reggel ezen. Inkább elmegyek a mosdóba. - léptem el mellette egyenesen a fürdőbe véve az irányt.

Elvégeztem a dolgom, majd rendbe tettem a hajam és az arcom is kissé. Kimentem a szekrényhez, hogy kiválasszam a ruhámat, azonban egy pillanatra Martinra néztem, aki az ágy szélén ült kissé komoran.

- Valami baj van? - sétáltam közelebb hozzá, míg aggodalmasan néztem a sötétbarna hajkoronára.

- Nem tudom. Kissé úgy érzem, mintha hőemelkedésem lenne, de lehet csak beképzelem. - nézett fel rám, de szemei már árulkodóak voltak számomra, ugyanis kissé bágyadtan nézett rám. Leültem mellé az ágyra és kézfejemet a homlokának érintettem. Egy pár másodpercig ott hagytam, míg másik kezemmel a saját testhőmérsékletemet néztem meg.

- Szerintem nem csak beképzeled. - néztem szemeibe. - Kérek egy lázmérőt anyától, te addig feküdj vissza és takarózz be! - parancsoltam rá, amit meg is tett, majd igyekeztem kifelé anyához, hogy kérjek tőle pár dolgot.

Reméltem, hogy nem fog megfázni a tegnap estétől, de Martin tényleg beteges és könnyen az lesz. Régen is bármikor elkapott minket az eső sétaközben, másnap megfázott.

- Jó reggelt Samira! - köszönt anya, amint meglátott.

- Jó reggelt! - köszöntem vissza, majd a nappaliba beljebb lépve vettem észre, hogy nincs egyedül. James szülei voltak vele, akiket talán Karácsonykor láttam utoljára. - Jó reggelt, Mr. Periston és Mrs. Periston. - mosolyogtam rájuk.

- Neked is Samira! - álltak fel mindketten egy-egy ölelést adni.

- Nem akarnál felöltözni kislányom? Tudod, hogy te vagy a felelős a boltért. - nézett rám.

- Szólhattál volna Elizabeth, akkor útba ejtettük volna. - mondta Rosa néni anyámnak.

- Ohh...ugyan már elvégre fiatalok. - legyintett anya, majd visszanézett rám.

- Fel fogok. Csak lázmérőért jöttem. Martinnak hőemelkedése van. - mondtam nyugodtan.

- Jaj istenkém! Gyere, a konyhában van minden. - pattant fel a kanapéról és kiment a konyhába, ahova követtem. - Itt van minden, gyógyszer is ha kell. - húzta ki a fiókot, melyben tényleg minden volt.

- Köszönöm! - néztem rá hálásan. Küldött felém egy mosolyt és már ment is vissza a nappaliba. Kivettem a lázmérőt és lázcsillapítót is arra az esetre, ha kellene. Gyorsan főztem egy teát és már mentem is vissza Martinhoz. Ő feküdt az ágyban, ahogy mondtam neki és a telefonját nézte, de amint bejöttem letette.

- Nem kellett volna ennyi minden. - ült fel.

- Ez semmiség. - tettem le az éjjeliszekrényre a bögrét, valamint a gyógyszert. - Tessék ezt tedd a hónod alá. - nyújtottam át neki a hőmérőt. Gyorsan kibújtatta az egyik karját a pólóból, majd féloldalasan felhúzta a ruhát és berakta a hóna alá.

- Most várni kell öt percet. - ültem le az ágy szélére.

- Rendben.

- Hoztam neked teát is. Remélem jól esik majd. - nyújtottam át neki.

- Köszi. - vette el és kortyolt bele, de forró volt még, így megégette a nyelvét, valamint be is könnyezett. - Ez forró. - adta vissza a bögrét.

- Mit gondoltál milyen lesz? - nevetve vettem el tőle, majd tettem vissza a szekrényre.

- Esetleg iható? - törölgette szemeiből a könnyeket.

- Majd később az lesz. - hagytam abba a nevetést és mosolyogva néztem tovább. - Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan megbetegszel még mindig. - sóhajtottam egyet.

- Igyekeztem kinőni, de nem igazán sikerült. - nevetett aprót. Ekkor jelzett a hőmérő, amit kivett. - Harmincnyolc egész öt. - adta át nekem és megnéztem én is.

- Hála istennek. - sóhajtottam egyet megkönnyebbülten.

- Akkor mehetünk vásárolni. - akart felkelni, de megállítottam.

- Álljon meg a menet. Nem jössz sehova. Itt maradsz és pihensz! - mutattam az ágyra.

- De te sóhajtottál megkönnyebbülten.

- Az lehet, de az nem azt jelenti, hogy velem jöhetsz. - néztem rá mérgesen. - Itt maradsz és egész nap pihensz, különben csak rosszabb lesz és az esküvőn is csak megfertőznél mindenkit.

- Nyársalásra azért leengedsz anya? - dörmögött morcosan, míg magára húzta a takarót.

- Nem! És ne hívj anyának! - húztam le róla, de reakcióként csak kinyújtotta rám a nyelvét. - Elég pimasz vagy. - ráncoltam össze szemöldököm, de éreztem feltörni készülő nevetésem.

- Gonosz vagy anya! Sehova nem engedsz. - ült morcos tekintettel, belőlem pedig kitört a nevetés.

- Idióta. - nevettem továbbra is. Felálltam az ágyszéléről, majd a szekrényhez mentem, ahonnan kivettem sötétkék pólót és egy fekete farmersortot. Bent a fürdőben átöltöztem, majd újra a szekrényhez léptem, ahonnan kivettem a táskámat.

- Maradj ágyban és ne merj kikelni. - mutattam szigorúan Martinra.

- Enni se?

- De oda kikelhetsz, de utána visszafekszel. Értve vagyok?

- Értettem.

- Helyes. - fújtam ki egy nagy adag levegőt, majd az ajtóhoz sétáltam, majdnem kiléptem rajta, amikor Martin megszólalt.

- Köszönöm, hogy aggódsz értem. - mosolygott felém.

- Ez csak természetes, elvégre nem akarom, hogy bajod legyen. - sóhajtottam egyet. - Megyek aztán sietek vissza. - ezzel pedig kiléptem a szobából.

- Szia Samira! - köszönt egy ismerős kis hangocska, aki szintén akkor lépett ki a mellettem lévő ajtón. - Hova mész?

- Szia picim! Megyek bevásárolni az esti sütögetéshez. - mosolyogtam rá.

- Mehetek veled?

- Persze. Tesóid merre?

- Jelen! - kiáltotta el magát Julie, míg kiugrott a folyosóra.

- Valamint én is. - lépett ki David is. - Mehetünk mi is?

- Mehetünk mind, de szólunk akkor a szüleiteknek is, hogy ne keressenek. - ezzel elindultam a gyerekekkel le a lépcsőn. Elöl Julie szaladt őt követve sétált David Lora és előttem. - Óvatosan Julie!

- Okés~ - dalolta válaszként a kislány.

- Hol van Martin? - fordult felém Lora a kérdésével.

- Sajnos megfázott, így most pihen.

- De ugye nyársalásra rendbe jön? - nézett rám aggódóan kék szemeivel.

- Nem tudom. - simítottam végig haján. - Reméljük mihamarabb.

Lent már hangzavar volt, hiszen mindenki ébren volt már és ténykedtek. A konyhába mentünk először, ahol is az asztalon volt mindenféle felvágott és pékáru, valamint itt tartózkodott Emily, James, Linda néni, Anne nagymama és Luke nagybácsi. Köszöntünk mindenkinek. A gyerekek azonnal leültek enni, míg én a kávéfőzőhöz mentem, hogy főzzek egy adaggal magamnak.

- Sammy már főztem nektek. - mutatott a mellettem lévő bögrékre Emily, míg mellém lépett a pultnál. - Hol hagytad Martint?

- Van egy kis hőemelkedése, így ágyban marad. - ízesítettem be a kávémat, majd megkevertem.

- Ohh...szegényke, remélem jobban lesz estére.

- Ezek a férfiak. - sóhajtott fel nagyi az asztal mellől. - Mindig csak a probléma van velük. Egy kis megfázás és már a halálukon vannak.

- Ugyan már Anne. - legyintett egyet Luke bácsikám. - Mit tudsz te a férfi megfázásról?

- Elég sokat, hiszen a testvéred, Bob is eléggé rosszul tud lenni egy kis orrfolyástól is. - tette csípőre kezeit Anne nagymama. Emilyvel és Lindával csak mosolyogtuk, ahogy az idősebbek civakodnak. - Tudod Samira kincsem ilyenkor mindent tegyél meg az uradnak, hogy a mennyországban érezze magát, - mondta nagyi, mire a kávém is félrenyeltem. - hogy aztán behajthasd rajta az adósságodat. - emelte fel mutatóujját és kacagott nagyot magán. Erre már nekem is kiszaladt egy nevetés a számon, ahogyan a többi felnőttnek is.

- Jól beszélt Anne. - helyeselte Linda. - Jegyezted Emily? Szombattól neked is ütőkártyád lesz. Okosan használd!

- Értettem. - nevetett egyet Emily.

- Na, de ha végeztetek gyerekek, akkor indulhatunk a boltba. - löktem el magam a pulttól.

- Hova-hova? - pillantott Linda kislányára,Lorára, aki mellette ült.

- Elkísérjük Samirát a boltba bevásárolni. - nyelte le az utolsó falatját is a kislány.

- Mindannyian? - nézett végig a gyerekein sorban, akik hevesen bólogattak. - Aztán szót fogadni Samirának, mert ha megtudom, hogy rosszak voltatok, akkor nincs nyársalás. - fenyegette meg őket kedvesen, mire szinkronban válaszolták, hogy 'igenis'.

Ezután kisétáltunk az autóhoz, majd beültünk mind és elmentünk a boltba.

~~~~~~~~~~~~~~~
Kellemes Valentin napot mindenkinek ezzel a résszel! 🥰