Reggeli után rám maradt a mosogatás, így a gondolataimba roskadtam. Luke bácsikámat a családban mindenki tiszteli. Világ életében egy szigorú ember volt, aki mindig megmondja az igazat is. Sosem mond hülyeségeket és nem kertel, egyenesen csak az igazságot bármennyire is fájdalmas. Erre már hét évesen rájöttem, amikor megmondta egyenesen a szemembe, hogy ha folyamatosan hisztizek valami miatt nem fogom megkapni. Az ő szavai miatt hagytam abba és kezdtem el dolgozni azon, hogy ne mások, hanem a saját erőmből építsem fel az életemet. Egy szóval nagyban neki köszönhetem azt, ahova most eljutottam. Adok a szavára mindig, így ezért sem tudom elengedni csak úgy az egészet, amit korábban mondott. Nem hittem, hogy csak úgy kitalálta azokat az indokokat, amiket felhozott. Ezzel pedig elérte, hogy a fantáziám útjára induljon és mindenfélét kreáljon.

Három okból tényleg egy az igazságot takarja, ami miatt jöhetett Martin? Közérthetőnek tűntek az okok, de nem tudok rájönni melyik is lehetett az. Azonban bármennyire sem tetszett egyik opció sem, mégis az utolsóban reménykedtem a legjobban. Nem akartam, hogy a múlt megismételje önmagát, így a legjobb döntés lenne nem is gondolni az egészre, de nehezemre esett.

Minden edényt a csöpögtetőre tettem és kimentem a konyhából. Tudtommal anya és Emily elmentek a városban lévő méterárushoz elhozni a megrendelt terítőket és minden egyéb díszítő elemet. A két férfit elküldték fát vágni és gyűjteni, mivel holnap este nyársalás lesz és ahhoz kell a fa. Luke bácsi lepihent miután megreggeliztünk, hiszen ennyi idősen utazni több száz kilométert már megterhelő és fárasztó.

Egyetlen rám bízott feladat még, ami hátra maradt még az a megágyazás volt. Ma még érkezni fog anya testvére Linda nénikém és az egész család, valamint a nagyszüleim is. Felmentem és a szabad szobákat végig jártam és az előre bekészített ágyneműket felhúztam az ágyakra. Amikor ezzel is megvoltam kaptam egy telefon hívást. A testvéremtől jött, aki informált, hogy hamarosan érkeznek Linda néniék, de ők anyával még nem most jutnak haza, mivel beugranak még asztali díszeket is venni. Éppen hogy véget vetettem a hívásnak már hallottam is a hajó érkezését, kinéztem az ablakon és tényleg megbizonyosodtam, hogy ők jöttek meg. Lesiettem eléjük, hogy segíteni tudjak a csomagokkal.

- Szervusz Linda néni, Max! - köszöntem a két szülőnek egy mosollyal az arcomon. Hátra fordultak csomagjaikkal a kezükben és amint megláttak elmosolyodtak.

- Samira szépségem, olyan régen láttalak! - örült meg nekem és tárta karjait egy ölelésre, amit hamar megtettem. - Egyre szebb és szebb nővé válsz. - dicsért tovább.

- Már ezer éve nem változtam Linda néni.

- Igazat mond és az ő szeme sosem téved. - helyeselte Max. - Én már csak tudom. - nevetett egyet a végére, mely engem is megnevettetett, miközben őt is megöleltem.

- Samiraaaa! - kiáltotta a hajóról a nevemet Julie.

- Szia! - guggoltam le és tártam szét karjaim unokatestvéremnek, aki egyből az ölelésembe szaladt. - De nagyot nőttél. - toltam el kissé magamtól a kis fürtös szőkeséget, hogy jobban szemügyre vegyem. Julie már hat éves, legutóbb több mint fél éve láttam karácsonykor.

- Nézd, kiesett a fogam. - mutatta nagy lelkesen, míg nagyra tárta a száját, hogy láthassam.

- Hűha, nem is tudtam, hogy már ilyen nagy lány vagy, hogy már ki is esett egy. - mosolyogtam a kislányon, akit tündérinek találtam.

- Bizony. - bólogatott hevesen. - Az óvodában én vagyok az első, akinek kiesett. - mesélte nagy vidáman, amin nem tudtam nem mosolyogni.

- Szia Samira néni! - hallottam meg egy újabb vékony hangot a hajóról és pillanatokon belül megláttam a tulajdonosát is.

- Neked is szia David baba.- nézett enyhén durcás fejjel a tíz éves kisfiú rám, majd én is így tettem, amiért lenénizett. Csupán cukkolásból teszi, hiszen tudja, hogy nem szeretem. Nem gondolom magam még olyan idősnek, hogy így hívjanak, főleg a saját unokatestvéreim.

- Nem vagyok baba! - dobbantott egyet előttem, ahogyan kiért a partra.

- Nem vagyok néni. - mondtam ugyanolyan durcásan, mint ő és kinyújtottam rá a nyelvem, amit ő viszonzott. Elnevettem magam, amit ő követett, majd magamhoz rántottam.

- Adj egy cuppanóst! - nyomtam egy nagy cuppanós puszit arcocskájára, ami ellen próbált védekezni sikertelenül, közben pedig fékezhetetlenül hangosan nevetett. - Na menjél, később még úgy is elkaplak. - engedtem útjára a kisfiút.

- Adjad Linda néni! - egyenesedtem fel és vettem ki a szőke hölgy kezéből a bőröndöt.

- Tudod, neked sem kéne engem nénizni, elvégre nem vagyok olyan öreg. - vetette fel problémáját.

- Sajnálom Linda néni. Te már csak néni maradsz. - nevettem kicsit. - Nem szoktattál le kicsiként erről, így nekem maradsz Linda néni. - mosolyogtam rá. Ő kilépett mellém a partra és megnyomta egy picikét az orrom hegyét, miközben fejét ingatta.

- Max! - kiáltott férjére, aki már visszafele tartott a házból, ugyanis egy kör bőröndöt már letett. Max elvette Lindától a bőröndöket és újra a ház fele tartott, most már feleségével az oldalán.

- Szervusz Samira! - köszönt egy aprócska hang a hajóról és egyből tudtam, hogy kihez tartozik. A három testvérből a legnagyobb, Lora.

- Szervusz Lora! - tártam szét a karom miután letettem a bőröndöket. - Milyen volt az út? - mosolyogtam rá, miközben ő szépen óvatosan kilépkedett a hajóból és kezeim közé sétált.

- Kellemes, de hosszú. - nézett fel rám az ölelésből.

Lora már 15 éves lett idén, de nem túl magabiztos lányka. Pedig szerintem nincs miért félnie. Nagyon is szép és a hangja is kellemes, mégis félénk az emberek körében és nem tud beszélni egyszerűen. Velem más a helyzet, mivel én már pici baba kora óta ismerem és vele voltam, így ahogy egyre csak nőtt nyitott felém. Rengeteg mindent beszéltünk meg, amit még anyukájával sem mert és ha bármi baja volt akkor azonnal hozzám fordult. Órákat beszélgettünk néha-néha a telefonon és csak mesélt és mesélt. Annyi minden szorult ebbe a lánykába, csak nem meri megmutatni a világnak. Nagyon szeretem mindegyik unokatestvérem, de ő vele van a legszorosabb kapcsolatom, aminek igazán örülök.

- Te mikor érkeztél? - kérdezte miután elengedtük egymást.

- Tegnap. - mosolyogtam rá. - De gyere vigyük be ezt a bőröndöt aztán mesélsz, majd a nyaradról, hogy hogyan is telt. - fogtam meg egyik kezemben a bőröndöt, míg másikban Lora kezét és mentünk mi is a házba.

Linda néninek és a férjének megmutattam a szobájukat és bepakolták a cuccaikat is, valamint a gyerekeket is a szobájukba vezettem, ami a Martin és az én szobám melletti volt.

Délutánra járt már én Lorival és Lindával teáztam és beszélgettem a konyhában, David és Julie a nappaliban játszottak, míg Max kiment segíteni Jamesnek és Martinnak a fahordásával. Anya és Emily egy órája, hogy visszaértek és hoztak magukkal ebédet is, amit hamarosan elfogyasztunk, de még előtte meg kell várni a fiúkat is, hogy végezzenek. Már minden készen állt az ebédhez csupán ők hiányoztak.

Miután bejöttek kintről, felmentek lefürdeni gyorsan, hiszen eléggé izzadtak és koszosak voltak. Nem tartott sokáig nekik és már hallatszódtak a lépteik lefelé. Martin volt az utolsó, aki lejött, én még a konyhában vettem ki a krumplit a mikróból, amikor odajött hozzám megkérdezni, hogy segíthet-e.

- Már nincs semmi. Nyugodtan ülj le. - eresztettem egy halványan mosolyt, ő csak bólintott és a többiekhez ment. Bemutatkozott Lindának és a gyerekeknek is, majd helyet foglalt. Letettem az asztalra a krumplit is, majd helyet foglaltam Martin és Lora között. A hangulat ma jobb volt, mint tegnap és hatalmasakat nevettünk. Szeretem a családom és szeretem ezeket az összejöveteleket, mivel még csak a szűk család van itt. Azonban amint kibővülünk máris a sok kérdésből áll minden és csak feszeng az ember, hogy vajon rendesen tud-e válaszolni mindenre.

Az ebéd befejezte után mindenki egy kis pihenésre vágyott, főleg a fiúk, akik azonnal le is pihentek miután megették az ebédet. Luke bácsikám kiment a teraszra Maxxal és anyával kávézni, valamint beszélgetni. A gyerekek is kidőltek a hosszú utazás miatt, ezért Linda néni lefektette őket, majd csatlakozott anyáékhoz. Emilyvel ketten elmosogattunk, majd ő is ment fel pihenni. Nem éreztem magam annyira fáradtnak, hogy pihenjek, hiszen semmi megerőltetőt nem csináltam, így felmentem a szobába én is. Halk próbáltam lenni, mivel Martin kidőlt és szuszogott halkan. Leültem a kanapéra,—ami az erkélyajtó mellett volt az üveghez rakva— és elővettem a laptopom. Megnéztem az e-mailjeim és válaszoltam pár üzenetre. Ezek után híreket olvasgattam egy ideig, de ez nem tartott sokáig ugyanis kopogás nélkül nyílt a szobaajtó. Odakaptam a tekintetem és egy világosbarna hajkoronát viselő fejecske kukucskált be rajta. Szám elé raktam a kezemet, hogy halk legyen. Bólintott egyet Lora, majd mellém ült a kanapéra.

- Mit csinálsz? - kérdezte suttogva.

- Csak megnéztem pár levelemet. Te? Nem tudsz aludni? - érdeklődtem felőle.

- Pihentem eleget. - rázta meg fejét a kérdésemre. - Gondoltam átjövök megkérdezni, hogy van-e kedved valamihez. - tette ölébe kezeit, miközben piszkálni kezdte ujját.

- Rendben. Mit szólsz a sétához? - mosolyogtam rá, miközben még mindig suttogtam.

- Jó lesz. - bólintott egyet és elmosolyodott. Ekkor egy kisebb nyögést hallottunk az ágy felől. Martin volt, aki nyújtózott egyet és hangot adott annak. Lora nagyon figyelte, ahogy éppen kinyújtózik a sötétbarna hajú, majd lassan elemelte felsőtestét kezei segítségével az ágytól és felült. Kék szemeit ránk emelte azonnal és a kislány után megállapodtak rajtam.

- Bocsi, ha felébresztettünk. - csuktam le a laptopot és álltam fel a kanapéról.

- Semmi baj, már amúgy sem bírtam volna aludni. - ásított egy hatalmasat. Most, hogy jobban megnézem, haja fürtökben állt mindenfelé. Kimosta belőle a zselét és most pedig elfeküdte őket. Hihetetlenül aranyos és vonzó volt egyaránt vele.

- Gyere Lora menjünk! - fogtam meg a kislány kezet, aki még mindig Martint nézte, majd elvette tekintetét róla és rám emelte.

- Jöhet ő is? - kérdezte nagyon halkan, amit szinte én is alig hallottam.

- Ha szeretnéd. - válaszoltam normál hangszínen. - De neked kell megkérdezned. - biccentettem az álmos férfi felé. Lora ijedten nézett rám, majd Martinra és újra rám. Láttam, hogy nem fogja tudni megkérdezni, így nem erőltettem a dolgot. Sóhajtottam és Martinra néztem.

- Szeretnél velünk sétálni jönni?

- Szívesen, ha nem zavarok. - állt fel az ágyról és simított végig egymást után mindkét kezével haján, de most a természetessége miatt a tincsek visszahullottak előre, csak már nem olyan rakoncátlanul, mint eddig.

- Lora szeretné és én sem bánom. - néztem rá, majd a kislányra.

- Rendben. Akkor ezer örömest tartok a két szép hölggyel. - sétált közelebb, majd megállt Lora mögött és kezét feje búbjára tette, amire a kislány felnézett rá és megkönnyebbült, amikor Martin mosolygós arcával találta szembe magát.

~~~~~~~~~~~~~~~
Kellemes hétvégét és bocsánat, hogy kissé késve érkezett a rész!🥺