Egy hét telt el azóta, mióta megtudtam, hogy a nővérem házasodik és a volt gimis osztálytársammal kell mennem rá. Érvénybe lépett az egyességünk, miután még aznap este elküldte a szerződést, mely szerint hamarosan az apja kezébe kerül a cég, ahol könyvelőként dolgozom.

A munkahelyemen szabadságot vettem ki az elkövetkezendő hétre, ugyanis ma utazunk a családi birtokra, ahol az esküvő lesz tartva. A családom mindig hatalmas bulit tart ilyenkor egy egész álló héten keresztül. Hétfőtől egészen péntekig, eljegyzési vacsora, családi programok napról-napra, míg szombaton az esküvő és közvetlen utána a lagzi, ami egészen vasárnap hajnalig tart. Szerintem mindez felhajtás és túlzás, a család néhány régimódi tagjának ez csak hagyomány. "Mert a Jenseneknél, így szokás."

Pakoltam be a bőröndbe, mikor meghallottam a csengőt. Mentem azonnal kinyitni és meglepetésemre Martin állt ott. Egy egyszerű szürke póló és egy fehér rövidnadrág volt rajta.

- Üdvözletem Ms. Jensen! - mosolygott önelégülten.

- Hagyd már ezt a fölösleges dumát. - forgattam meg szemem és visszasétáltam, azonban hallottam, hogy bejött utánam, becsukta az ajtót és levette a cipőjét, majd követett a szobámba, ahol folytattam a pakolást. - Nem tudtam, hogy öltönyön kívül mást is tudsz hordani.

- Sok mindent nem tudsz. - állt meg a szoba ajtajában, míg fejét körbe forgatta, így meglesve a lakást. - Aranyos kis lakást sikerül kifognod. Olyan egyszerű az egész. - emelte rám tekintetét.

- Szeretem az egyszerűt. - húztam össze a bőröndöm, majd letettem a földre. Odasétáltam hozzá és megálltam előtte, míg egyik kezemmel az ajtót fogtam.

- Mit szeretnél? - mosolygott rám, amivel már szinte idegesített.

- Kimennél, át akarok öltözni induláshoz és anélkül nem tudom becsukni az ajtót, ha ott állsz. - jelentettem ki, mire egy lépést tett hátra. Kezét,-amit eddig összefont maga előtt- közben felemelte védekezően. Én becsuktam az ajtót, majd elmentem a szekrényhez és kiválasztottam a szettemet. Nem kellett messzire menni, ugyanis az esküvőt Fisher Szigeten tartjuk,- Miamival szemben- ahol a családomnak van egy hatalmas nyaralója. Szinten minden nagyobb családi összejövetelt ott tartunk. A legtöbb rokon mérföldeket utazott egy-egy ilyen esemény miatt. Szerencsére én nem költöztem el Miamiból, így egyszerű az út. Pillanatok alatt kész voltam az öltözködéssel és kimentem a nappaliba Martinhoz. Hallotta lépteim és felkelt, majd felém fordult.

- Váó... - akadt el a szava, amint rám nézett, míg látványosan végig vezette rajtam a tekintetét. Egy spagetti pántos overált hordtam, amely enyhén kivágott volt elöl és hátul is, nadrág része pedig háromnegyedes volt. Anyaga könnyű és lenge volt, így kellemes nyár végi viselet volt, színe pedig mustár sárga volt.

- Ha valami gúnyos megjegyzést szeretnél tenni, akkor nem kell kösz. - vonultam tovább a bőröndömmel.

- Héj-héj. Miért is kellene gúnyos megjegyzést tennem? - jött utánam a fürdőbe, ahol szintén megállt az ajtóban. Én addig egy egyszerű kis sminket tettem fel, miközben folytattuk a beszélgetést. -Nem gúnyos megjegyzést szerettem volna mondani, hanem csak annyit, hogy nagyon jól áll ez a ruha rajtad. - nem válaszoltam neki csak kikentem a számat rúzzsal.

- Samira, - köszörülte meg a torkát. - nem szeretném, ha ellenségeskednénk a héten. Sokkal jobb lenne, ha te is úgy állnál hozzá, hogy...

- Hogyan? Áruld már el, hogyan kellene hozzáállnom egy olyan valakihez, aki régen elvesztette a bizalmam? Ennél jobban hova jó pofizzak ebben a helyzetben, amiben nem önszántamból kerültem, mert az egész azzal kezdődött, hogy az anyám belenyúlt. Ő nem tudja mit tettél a múltban, én viszont igen és nem felejtettem el semmit, úgy hogy ehhez tartsd magad, kérlek. - emeltem meg kissé hangom, míg megálltam a szám rúzsozásával és rávezettem tekintetem.

- Tudom... - halkult el, majd megfordult és kiment. Hallottam ahogyan felveszi a cipőjét. - Mást pakolsz még a bőröndbe?

- Nem.

- Akkor leviszem az autóhoz és megvárlak ott. - mondata után pedig azonnal ment ki, magával véve a bőröndömet is. Befejeztem a rúzsozást, megtámaszkodtam a mosdókagyló két szélén és leszegtem a fejemet. Sóhajtottam egy nagyot, amolyan megbánásként, hogy kiabáltam vele.

- Olyan egy idióta vagyok... - egyenesedtem ki újra, majd vettem egy nagy levegőt. Elpakoltam a neszeszeres táskába a sminkjeim, majd gyorsan összeszedtem a legfontosabb dolgaimat a kistáskámba, bezártam az ajtót és lesiettem az autóhoz, amiben Martin várt. Beültem csendben, mire Martin elindította az autót és pillanatokon belül el is indultunk. A kikötőbe kellett menni, mivel onnan hajóval megyünk át a szigetre.

Indulás óta csendben utaztunk egymás mellett. Én közben magamban emésztődtem, amiért olyan durván visszaszóltam Martinnak korábban. Lassan már zúgott a fejem a saját hangomtól, így kénytelen voltam megszólalni.

- Bocsánat... - fordítottam egy pillanatra Martinra a tekintetem, mire ő is rám emelte a szemeit és akkor kénytelen voltam elkapni, mivel kissé zavarban éreztem magam. Ráadásul a legártatlanabb arckifejezésével tudott rám nézni pont akkor, amikor nem gondoltam volna. - ...a...amiért olyan durván visszaszóltam korábban. Nem akartam megemelni a hangomat. Tudom, hogy te...

- Nincs gond. Megértem. - néztem rá, de ő csak az utat figyelte, miközben folytatta. - Elvégre igazad van. - szorult össze egy pillanatra a torkom, amint kiejtette a szavakat. Kérdezni akartam volna, de nem akartam tovább feszegetni a témát, hiszen nincs értelme, ami elmúlt az már elmúlt. - Nem változtathatok a múlton, de tehetek róla, hogy ne rontsam a helyzetet még jobban. Habár már így is az idegedre megyek, mivel belekényszeríttetelek, hogy egy egész hetet tölts velem. - nevetett kínosan.

- Én mentem bele, szóval semmibe nem lettem belekényszerítve. - sóhajtottam egyet, majd tekintetemet újra az útra vezettem. - Amúgy is...ötször rosszabb embereket gondoltam végig, akiket anyám tudott volna szerezni mellém. Még talán veled nem halok meg, ha beszélnem is kell. - támasztottam meg kezem az ajtón és nehezítettem fejem kézfejemre. Meghallottam, ahogy felnevetett Martin, így hirtelen rákaptam tekintetem. Ő továbbra is előre nézett, miközben nevetett. Még most is aranyosan nevet.

Martin leparkolt az egyik szabad helyen, onnan sétáltunk a motorcsónakhoz, ami ránk várt már. Köszöntött a hajón dolgozó ember, majd segített bepakolni, valamint lesegített engem. Összesen negyven perc volt az út. A szigeten,—ahol a nyaralónk helyezkedett el—volt egy kis kikötő rész, ahova beérkezett a csónak velünk. Egyre közelebb értünk és megpillantottam anyáékat a mólón állva. Megállt a hajó, majd Martin megfogta a kezem és kisegített a hajóból. Kivették a csomagokat is a hajóból és elköszöntünk az úrtól.

- Hát nem szépek együtt, Robert? Most mond meg. - sétált közelebb anya felénk, karjait pedig ölelésre tárta.

- Megkérhetlek, hogy ne kezd el. - öleltem meg, anya csak megforgatta a szemét és ment Martinnak is ölelést adni, én pedig apához mentem. - Szia apa! - öleltem meg az ősz hajú férfit.

- Jó látni szívem! - ölelt meg, miközben megsimogatta a hátamat.

- Téged is! Hiányoztál már. - mosolyogtam rá,—mikor már eltávolodtunk egymástól—ő pedig viszonozta.

- Szervusz Martin fiam! - köszönt a barna hajú férfinak is egy nagy mosollyal, miközben a kezét nyújtotta. - Sokat nőttél mióta utoljára láttalak.

- Köszönöm Mr. Jensen. Ön is remekül fest. Jól áll az ősz. - mosolygott apámra, aki nevetett egyet.

- Jó látni, hogy nem sokat változtál. - nevetett továbbra is, majd rám emelte tekintetét. - Add a bőröndöd, majd én segítek. - vette el tőlem a táskát, amit megköszöntem, majd apát követtem a ház felé.

Még mindig ugyanúgy ragyogott az egész birtok, mint gyerekkoromban. Régóta nem jártam itt, mivel eléggé lefoglalt a munkám.

- Sose mondtad, hogy ilyen ragyogó kis nyaralótok van Fisheren. - hajolt oda hozzám Martin, miközben halkan megjegyezte.

- Kivételes embereket hozok el ide csak. - húztam számat önelégült mosolyra.

- Nincsenek még itt a többiek, majd csak később jönnek, szóval addig lesz időd Samira körbe vezetni Martint. - mosolygott anya hátra ránk. - De először megmutatom a szobátokat.

- A szobánkat? - hangoztattuk kórusban Martinnal a kérdést meglepettségünkben.

~~~~~~~~~~~~~~~