Még párszor csókot váltottunk mielőtt tényleg befejeztük volna. Kajaim leengedtem, így kezeimmel végig simítva Martin felkarján. Ő is lazított ölelésén, de nem hajolt el tőlem.

- Hiányoztál! Hiányoztak a csókjaid! Hiányzott ez mind! - suttogta nyakamba a szavakat, míg minden mondata végén egy egy puszit adott a nyakamra.

- Nekem is! - öleltem át nyakát újra, míg vállára puszit adtam. - Örülök, hogy ezúttal nem halasztottuk el ezt az alkalmat. - mosolyogtam. Martin nagy hirtelenséggel távolodott el tőlem és mint egy gyerek, aki cukorkát kapott, ragyogó szemekkel nézett rám. - Most mire fel nézel így? - kuncogtam aprót.

- Csak boldog vagyok és nem tudom hogyan fejezzem ki magam. Megcsókolhatlak újra? - kérdezte válaszomra várva, de már rég közel hajolt.

- Ezt még kérdezned kell? - csókoltam meg mosolygós száját, amit pillanatok alatt kezdett el mozgatni ritmusban az enyémmel. Megint egy hosszú és mély csókot váltottunk, de most közel sem olyan sokáig, mint előtte.

- Ideje visszamennünk. - engedett el teljesen, majd megköszörülte torkát és haját hátra simította tenyerével. Kinyitottam a kis kabin ajtaját, majd távoztam rajta, míg Martin szorosan a nyomomban követett. Elkezdtünk visszasétálni egymás mellett, mígnem ujjaimmal megkerestem Martin kezét. Az érintésem után azonnal összekulcsolta ujjainkat, így immár kéz a kézben sétáltunk. Összeszedtük a törölközőinket a gyerekmedence mellől és mentünk egy meleg vizeshez, mert most mást sem akartunk, mint egymásba feledkezve beszélgetni.

Nagyon örülök, hogy Martin is nyitott a dolgokkal kapcsolatban, így még talán hamarosan meg is beszélhetjük a múltban történteket, de még egyenlőre nem akartam annyira előre ugrani, inkább kiélveztem az itt létünket.

Megtalálva a megfelelő helyet leültünk egy belső részen, így még arra sincs esély, hogy valaki megzavarna minket. Egymás mellé ültünk, de szembe fordultunk a másikkal.

- Örülök, hogy megcsókoltál. - néztem le ujjainkra, amik össze voltak gabalyodva. - Nem igazán tudtam, hogy én mennyire akarom ezt.

- És most már tudod? - emelte ki egyik kezét és nyúlt az állam alá, amivel megemelte fejem, így a szemembe tudott nézni. Kék szemei láthatóan csillogtak a boldogságtól, ám félt a válaszomtól kissé.

- Tudom. Eléggé akarom ahhoz, hogy a hét hátralevő részében veled szeretnék csak beszélgetni. - mosolyogtam rá, mire neki is megjelent egy apró félmosoly az ajkain.

- Tudod, hogy ez lehetetlen lesz. - nevetett egy aprót, majd adott a számra egy puszit.

- Igen, de akkor is. - adtam neki a következőt én.

Nem tervezek, nem gondolkozok, nem akarom elrontani a most kialakult helyzetet, később elkerülhetetlen lesz az egész. Elég lesz akkor végig gondolni, hogy mennyire is akarom én ezt. Most csak így szeretnék maradni.

A délután folyamán,--miután kibeszélgettem magam Martinnal--megkeresett Emily és elmentünk közösen egy masszázsra, ahova James sem jött, így a két fiú kettesben maradtak, ám nem féltettük őket.

- Tehát hugicám, hallani akarom minden egyes kis részletet, és ne merj kihagyni semmit sem, mert nem állok jót magamért! - karolt belém a nővérem és hatalmas mosollyal mindkettőnk arcán kezdtem neki a nap mesélésének, egészen az üzlettől kezdve. Elkezdtem masszázs előtt, de félbe kellett hagynom arra az időre, míg engem masszíroztak, így kifele jövet folytattam.

~~~

- Te jóságos ég! - sikkantott fel Emily, amikor a csókot meséltem.

- Shh~ Halkabban, kérlek! - nevettem aprót, habár őszintén szólva nagyon élveztem, hogy valaki hasonlóan örült, mint én.

- És utána? Megbeszéltétek már a félreértést? - tette fel ragyogó szemekkel a kérdéseket.

- Beszélgettünk, de nem tértünk ki arra.

- MI? De miért nem? - nézett rám hitetlenkedve.

- Nem akarom elrontani ezt az egészet. Azt se tudom miféle érzéseket táplál irántam. Még az se biztos, hogy újra akarom ezt az egészet. - fontam keresztbe a karjaimat magam előtt.

- Akkor mégis miért csináljátok ezt az egészet? Mármint, ha nem azért, mert szeretitek egymást, akkor miért?

- Lehet egyszerűen csak a vágyaink irányítanak minket. Most jó ez így, kiélvezzük és mikor vége a hétnek akkor lehet újra elválnak útjaink. - tártam szét karom, míg felvázoltam egy lehetséges opciót. Nővérem kérdőjeles arckifejezése egy unott arcba ment át.

- Nem így ismerlek. Te, Samira Jensen, aki egész életében határozottan akar mindig mindent, nem vág bele olyanba, amiről tudja, hogy nincs jövője. Te nem ez vagy! Azért mész bele, mert REMÉNYKEDSZ abban, hogy Martinnal igen is van közös jövőtök. - hangoztatta állítását nővérem.

- Ez nem így van!

- De igen! Samira, miért akarod bemesélni magadnak azt, hogy egy éjszakás kalandot akarsz az exeddel, akivel nem mellesleg fülig szerelmesek vagytok egymásba már egyetem óta? Miért nem akarsz újra kapcsolatot? Félsz...

- Igen félek. - csattantam fel, amitől Emily is meghökkent. Vettem egy mély levegőt és azután folytattam. - Félek. Egyszerűen félek, hogy megint megtörténik velem. Én nem akarom megint átélni, amit akkor kellett. És most megint Martinnal vagyok itt. Ő tette múltkor is, amit tett, most is megteheti. Szeretném hinni, hogy változott azóta, mégis azt remélem nem változott, mert én azért szerettem amilyen akkor volt. Szeretném, ha ez működne, de én...én... - kapkodtam szaporán a levegőt és éreztem, hogy szemeim könnyekkel telnek meg. Emily magához szorított és simogatni kezdte a hátamat.

- Félsz. Tudom, de ez nem ok arra, hogy soha többet ne szeress senkit. Megérdemled, hogy szeress és szeretve legyél, ezért is kell bátornak lenned és felállnod egy bukás után, mert így erősebb éne lehetsz a múltbeli énednek. - simogatta folyamatosan a hátamat. - És hidd el Martin jó ember. Minden, amit a héten tett eddig ezt mutatja és nincs hátsó szándéka. - simított végig hajamon és adott egy puszit a fejemre. - Megnyugodtál?

- Igen. Köszönöm. - mosolyogtam nővéremre, aki akkor is átsegített a nehéz időkön, amikor Martinnal történt ez az incidens. Ő tudja a legtöbbet rólunk és ezért ő képes igazán megérteni engem.

Elbeszélgettünk kettesben még egy kis ideig, majd lassan megjelentek a család tagjaink is, mindenfelől. Ugyanis elérkeztünk a megbeszélt időponthoz is, hogy haza menjünk. A gyerekek szokásukhoz híven nem akartam haza indulni, míg Julie szinte már aludt anyukája karjaiban. Utolsóként a két fiú is befutott, majd szétválva mindenki ment az öltözőbe és legközelebb a kijáratnál találkoztunk újra.

Haza érve mindenkit annyira leszívott a víz, hogy csak kipakoltuk a vizes fürdőruhákat és törölközőket, majd elvonult mindenki a szobájába.

Lementem a konyhába főzni egy kávét, mert nem éreztem álmosnak magam. Főleg, hogy sok minden történt a mai nap.

- Helóka! Nem tudtam, hogy lesz még valaki itt. - lépett be a konyhába James és foglalt helyet az asztalnál.

- Hali! Én sem gondoltam. - mosolyogtam rá vállam fölött. - Kávét főzök. Kérsz esetleg egy adagot?

- Elfogadom.

- Rendben. - biccentettem és levettem még egy poharat a csepegtetőről. Elkészültem a kávékkal és leültem Jamessel szemben.

- Köszi. - vette el a poharat és belekortyolt, majd még tett bele egy kis cukrot. - Mi újság Martinnal és veled?

- Mennyit tudsz? - támaszkodtam meg egyik kezemen.

- Amennyit a nővérkódex engedett, hogy elmondjon Emily. - vigyorgott bohókásan, amin nevettem egy aprót.

- Hát most kissé válságban érzem magam, pedig jól alakulnak a dolgok. - sóhajtottam egyet.

- Nem kéne félned, a kapcsolatok sosem lennének jók, ha az ember mindig félne. Spontán dolgok ezek és egyik sem hasonlítható a másikhoz ezt te is tudod.

- Tudom, de ugyanazzal az emberrel már ne hasonlítsam?

- Az ember képes változni és szerintem Martin változott. - dőlt hátra a széken James.

- És szerinted ez jó? - húztam fel szemöldököm, míg beleittam a kávéba.

- Az ő esetébe mindenképp. Nem hasonlítanám a régi önmagához. Sokkal érettebb és már tudja mi az értékes az életében. - fejtette ki váleményét James, ami elgondolkoztatott egy pillanatra. - Plusz... - állt fel az asztaltól. - ...olyan őrülten boldognak nézett ki miközben rólad beszélt. Egyszerűen nem bírt magával. - nevetett egyet, miközben visszagondolt a délutánra Martinnal. Meglepetten néztem James után, mert elhagyta a konyhát egy intéssel. Örültem, hogy beszéltem vele egy kicsit, valahogy megkönnyebbültem. Befejeztem a kávét, majd felmentem a szobánkba, ahol Martin már réges-régen aludt. Halk voltam, majd az ágyhoz léptem és Martinra néztem egy pillanatra. Befelé fordult az ágyon és arca teljesen kisimult volt. Gondtalan és míg néztem addig én is úgy éreztem magam. Óvatosan befeküdtem mellé és figyeltem tovább az arcát.

- Mizu? - nyitotta ki szemeit lassan, míg hangja halk és rekedt volt.

- Semmi. - ráztam meg aprót a fejem. - Ittam egy kávét és most jobban érzem magam. - egyik kósza tincsét kisimítottam a szeméből. míg arcát fürkésztem tovább is. Megfogta az a kezemet és szájához emelve adott rá egy puszit, majd magához ölelte.

- Örömmel hallom. - motyogta halkan.

- Martin...

- Hm? -hümmögött álomittasan.

- Ma mikor bocsánatot kértem tőled, hogy a barátomnak hívtalak az üzletben mondtál valamit, de nem hallottam, viszont kíváncsi lennék rá mi az. Elárulod? - ültem fel az ágyon. Martin nem válaszolt, arcát a másik irányba fordította. Zavarban volt, láttam rajta.

- Nagyon szeretnéd tudni? - mondta halkan, de a nagy csend miatt nem volt akadálya, hogy ne értsem.

- Szeretném. - mondtam határozottan. Vett egy mély levegőt, majd felém fordult és a szemembe nézett.

- Nem bántam. Sőt kifejezetten örültem neki. - belemarkolt a pólójába hasán, majd nyelt egy nagyot és folytatta. - Legszívesebben felkaptalak volna és megcsókoltalak volna ott helyben. - sütötte le tekintetét. Szívem torkomban dobogott, teljesen úgy éreztem magam, mint mikor először kavartam Martinnal. Ugyanolyan hevesen éreztem a vágyat, hogy folyamatosan vele legyek és őt csókoljam, mint most éreztem. Arcára simítottam kezem, mire rám kapta tekintetét. Fölé hajoltam és kezemmel lassan mellkasára simítottam.

- Reménytelen vagy... - suttogtam ajkaira, majd övéire tapasztottam sajátomat és lassan csókoltam meg. Pillanatok alatt bekapcsolódott és nyelveink táncot jártak. Bal kezét hajamba vezette, míg másikat derekamra tette és úgy vont közelebb magához. Áttettem egyik lábam rajta és teljes testemmel ráfeküdtem övére és így csókoltuk egymást tovább. Kezeink felfedező útra indultak egymás testén, míg teljesen átadtuk magunkat az élvezetnek.

Másnap, azaz csütörtökön megérkezett a legtöbb rokon és már szinte az egész násznép jelen volt. Egyre több teendő is volt, hiszen pénteken rokon köszöntő vacsora volt tartva az udvaron és addigra kész kellett mindennel lennie, így nagyon pihenő időnk sem volt. Martin nagyon segítőkész volt. Csütörtök este pedig mikor kettesben maradtunk beszélgettünk, valamint élveztük egymás társaságát. Elérkezett a péntek, ahol napközben még rengeteg dolgunk volt és meg sem álltunk, de délután már mindenki csinosan felöltözve ült az asztalánál és cseverészett boldogan az asztaltársaságával, élvezve közben a vacsorát.
~~~~~~~~~~~~~~~
Bocsánat a hatalmas kimaradásért! Megérkezett a folytatás és hamarosan hozom a többi részt is! Köszönöm a türelmeteket és kellemes olvasást nektek!🥰