A mai nap is hasonlóan nyugodtan kezdődött, mint az összes többi. Egészen addig, amíg fel nem hívott a nővérem azzal, hogy hamarosan megházasodik. Na innentől kezdve a napom kevésbé volt már nyugodt.

Munkából haza fele kaptam egy másik telefon hívást, a szüleimtől. Elmondták, hogy mennyire örülnek, hogy hosszú idő után újra láthatnak, majd és utána kanyarodott a téma, amire a számat már elhúztam:

- De remélem nem felejtetted el, hogy valakivel érkezned kell? Remélem már megállapodtál és megismerhetjük a szerencsést. - hallatszódott anya hangján, hogy hihetetlenül izgatott volt az egész dolog miatt.

- Szívem, ne támadd le ennyire. - hallottam meg apa hangját a vonal másik végén, aki próbálta anyát nyugtatni nehezen.

- Muszáj vinnem valakit? Nem elég, ha egy magam megjelenek és...

- Nem! - szakított félbe édesanyám éles hangja. - Tudod, hogy ez nálunk családi hagyomány.

- Nem, az a családi hagyomány, hogy minden rokon ott van az esküvőn. Nem pedig, hogy idegenek is eljönnek, csak azért, hogy még többen legyünk. - sóhajtottam egy nagyot. Közben pirosra váltott a lámpa, így megálltam a zebránál.

- Samira! - hallottam meg anya hangszínét, melyet akkor használ, ha halál komolyan gondolja a dolgokat. - Ez a nővéred esküvője, egyszer lesz ilyen, neked pedig kísérő kell. Ezt így illik csinálni egy Jensennek. Meg amúgy is mit fognak gondolni a nagyszüleid, ha egyedül jössz tudod milyen maradiak. Kérlek ne nehe... - mondta volna még a magáét anya, de én elértem a türelmem határát és kinyomtam a telefont. Sóhajtottam egy nagyot, majd zöldre váltott a lámpa és megindultam.

Nem szeretem, ha folyamatosan azzal jött a család, hogy "25 évesen miért nincs még barátod?" vagy "Ennyi idősen nem kéne már megállapodnod? Na és a gyerekek? Öreg leszel anyának, ha később szülsz.". Falra tudnék mászni az ilyenektől. Csak azért, mert az ő idejükbe, már 18 évesen házasok voltak és 20 évesen már két gyerekes háztartást vezettek. Nekem viszont nem ez az elsődleges célom. Még most szerettem volna a munkámra, karrieremre koncentrálni és később is ráérek szülni, úgy gondolom, hogy egy harminc-egynéhány éves anyuka még nem öreg. Persze már meg sem próbálom értetni a családommal, hisz úgysem sikerülne meggyőznöm őket, helyette hallgatom minden nagyobb családi összejövetelkor az előbb említett néhány megjegyzést és még pár barátját. Ha viszont nem szükséges akkor nem hallgatom, ezért is nyomtam ki a szüleim.

Kinyitottam a lakásom ajtaját, majd bentebb léptem, a kulcsot a helyére dobtam, míg a a táskámat a fogasra akasztottam. Nyár vége volt már, de még meleg idők jártak, így nem kellettek a melegebb cuccok. Telefonommal a kezemben sétáltam a fürdőbe, majd míg kezet mostam és lemostam a sminkem, leraktam a kezemből. Utána felvettem és beléptem a Facebookra. Végig görgettem a kezdőoldalt egészen addig, amíg át nem értem a szobámba. Ott kiléptem belőle és rácsatlakoztattam a hangszóróra, majd zenét kapcsoltam. A szekrényemhez léptem és el kezdtem levenni a munka ruhám, ami egy blúzból és egy ceruza szoknyából állt. Edzéshez öltöztem át, így egy sportnadrágot, sportmelltartót és egy atlétát vettem fel. Ezek után megkerestem a fülesem és összeszedtem a telefonom, majd futni mentem.

~~~

Már kezdett lenyugodni a nap, mikor visszaértem a lakásomba. Egy jó futás mindig feldob, főleg olyankor kizárhatom a külvilágot. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd a konyhai pulthoz mentem,-ahol a telefon is volt-benyomtam rajta a gombot, ugyanis villogott, hogy hangüzenetem érkezett. Közben megengedtem a poharamat vízzel és inni kezdtem.

"Szia Kincsem! Mivel délután rám vágtad a telefont, így nem tudtuk folytatni a beszélgetésünket..."

Hallottam meg édesanyám hangját, miközben megforgattam a szemem és egy újabbat kortyoltam a vízből.

"... mivel tudom, hogy makacs vagy és nem fogsz keresni senkit, akivel eljönnél ezért intézkedtem neked ebben az ügyben."

Abban a pillanatban félre nyeltem a vizet és köhögni kezdtem. Még hogy intézkedett?! Ez a legrosszabb eshetőség, ami történhet.

"Ha szeretnéd tudni, akkor holnap egy kávé mellett beszélünk. Puszi neked és vigyázz magadra!"

Hallottam meg a végszóként a sípot. I..ilyen nincs anyám biztosan valaki olyat szerzett, akit álmomban sem gondolnék. Pillanatok alatt átfutott minden régi és mostani ismerősöm, akit nem akarok. Hosszú egy lista, de jobban belegondolva talán túl élnék velük egy hetet. Összeszedve magam és a gondolataim mentem el lezuhanyozni. Utána még néztem egy részt a sorozatomból, majd lefeküdtem reményekkel telten.

Reggel korán keltem és míg megittam a kávém elolvastam a híreket. Reggeli közben sorozatot néztem, majd felhívtam szüleim, hogy mikor és hol találkozzunk. Lassan idő volt, így felöltöztem. Egy térdig érő virágmintás szoknyát vettem fel egy barna övvel és egy sárga spagetti pántos felsővel, mellé a barna válltáskám és a sarumat vettem fel. Hajam kiengedve hagytam és magamhoz kaptam a napszemüvegemet még, így indultam útnak. Körülbelül 20 percre volt tőlem a kávézó metróval, majd még egy kis séta. Anyámat megpillantottam és azonnal felé vettem az irányt. Köszöntem neki két puszival, majd leültem vele szembe. Idegességemet próbáltam leplezni, hiszen nem tudtam még kivel kell, majd egy egész hetet jó-pofiznom a nővérem esküvőjén a rokonok társaságában.

- Nos kit szereztél? - kérdeztem nemes egyszerűséggel.

- Hamarosan meglátod. - mosolygott szélesen, míg izgatottan fészkelődött a széken. - Egyébként rendeltem neked is, ha nem baj. Lattét.

- Nem. - mosolyogtam vissza, habár nem tudtam teljes őszintén, ugyanis éreztem, hogy közeleg a kísérőm kilétének megtudta, mely miatt magától is görcsbe ugrott a gyomrom.

A pincér kihozta az italainkat, majd el kezdtünk beszélgetni. Anya csak mondta és mondta a megbeszélt dolgokat az esküvőről, amit már két napja terveznek a nővéremmel, Emilyvel. Anya mindenben segíteni akar neki. Úgy isten igazából ő mindig is lelkesedett az ilyen dolgokért. Már az iskolában is mindig a része akart lenni mindennek, így ott is besegített, ahol csak tudott.

- ...szóval arra gondoltunk, hogy egyszerű témája lehetne az eljegyzési vacsorának, de senkinek nem jut eszébe semmi, csak a komplikált dolgok. - nevette el magát kissé. - Szóval mit gondolsz Samira? - kérdezett, de válaszolni nem tudtam, mert valaki más megtette helyettem.

- Csillagos égbolt. - hallottam meg egy ismerős férfi hangot, mely villámcsapásként ért, mikor emlékeztem, hogy kihez tartozik.

- Ohh~ hát eljöttél. - csapta össze a két tenyerét örömében a középkorú hölgy. Felállt, hogy üdvözölni tudja az érkezettet. Én vettem egy hatalmas mély levegőt, majd ráemeltem tekintetem.

Erőltettem egy mosolyt magamra, míg végig vezettem szemem gyorsan a férfin, aki csak állt ott egy arrogáns vigyorral a képén. Mint mindig most is elegánsan volt öltözve, haja hátra zselézve szinte tökéletesen beállítva, hogy egy tincs sem volt szabadon.

- Üdvözletem! - hajolt meg minimálisat anyám előtt és kézen csókolta. - Én köszönöm a meghívást! - mosolygott rá azzal az idegesítően tökéletes mosolyával.

- Ugyan már. - legyintette egyet az asszony zavarában. - Ülj csak le! - mutatott az üres székre.

- Köszönöm. - mosolygott újra, majd felém fordult. - Öröm újra látni téged is Samira. - mosolygott még mindig. Hogy nem fáradt bele még.

- Bár én is elmondhatnám ugyanezt. - mondtam egy gúnyos mosoly kíséretében.

- Samira! - nézett rám mérgesen anyám

- Hagyja csak Mrs. Jensen. Samira humora egy cseppet sem kopott meg az évek alatt. Ezt igazán jó látni. - folytatta tovább az idegesítő mosolygását. Édesanyám csak nevetett egyet Martin mondatán, majd el kezdett beszélni az esküvőről, mi hogyan is lesz pontosan.

Martin Blue. Régről ismerem, nem hittem volna soha az életben, hogy anyám pont őt találja meg. Pedig annyi másik embert vettem számon tegnap este, akiket még talán jobban el is viseltem volna. Pont őt viszont soha. Nem is akarom. Egy hét vele? Kösz kihagynám, mintha lépcsőznöm kéne folyamatosan felfelé megállás nélkül. Inkább visszafordul az ember, sőt igazából meg sem próbálja, és most én is ezt fogom tenni.

- Anya - megvártam még rám emeli a szemeit és abba hagyja a magyarázást. - és Martin. - vetettem egy pillantást a sötétbarna hajú férfira is. - Értékelem az erőfeszítéseteket, amit értem tesztek, de felnőtt ember vagyok. Tudom kezelni a problémáimat, úgyhogy én haza is mennék. - álltam fel az asztaltól, otthagytam a kávémra valót és már el is sétáltam a reakciójukat meg sem várva. Pár pillanat múlva lépteket hallok meg, melyek követtek engem sietősen. Mély, tompa és kevés lépés volt, így anyám biztos nem lehetett, hanem csakis egy valaki. Megálltam és megfordultam, de nem volt ott senki, épp indultam volna meg újra, de a semmiből előttem teremt Martin.

- Húúú ~ - nevetett fel mikor látta, hogy sikeresen megrémisztett.

- Barom! - kaptam magam elé a kezeimet, míg szemem erősen szorítottam össze.

- Még mindig ugyanúgy ijedsz meg, mint akkor...

- Igen köszi az emlékeztetőt, hogy nem változtam azóta. - léptem egyet jobbra, hogy kikerüljem őt és folytassam utam, de újra elém állt.

- Csak vicceltem, nem tudom miért veszed ilyen rossz néven. - mondta vállat rántva.

- Mondjuk lehet azért, mert szar vagy a viccelésben. - néztem rá mérgesen, míg most már balra léptem és tényleg elindultam.

- Oké-oké. Értem én, hogy nem szívlelsz, de legalább meghallgatnál? - sietett utánam, mivel én gyors sétában akartam haza érni mihamarabb.

- Nem. - néztem továbbra is előre.

- Semmi módja nincs annak, hogy szóba állj velem és ne gyerekesen viselkedve menekülj előlem? - folytatta a kérdezősködést, melytől csak még jobban felhúzott.

- Nem és nem gyerekes vagyok, hanem egyszerűen kerülöm azt, ami rossz nekem, ennyi. - válaszoltam flegmán, de még mindig jött velem.

- Alkut ajánlok. - állt meg, míg kezeit csípőre tette. Erre már én is megálltam, majd felé fordultam.

- Mit tudnál ajánlani, ami jobb, mint egy hetet veled tölteni? - léptem közelebb hozzá és húztam fel egyik szemöldököm kérdően.

- Egy egész életet nélkülem. - vonta fel ő is szemöldökét, de ő mindkettőt.

- Eddig is úgy éltem, hogy nem láttalak. Nem vagy meggyőző. - fontam keresztbe karjaim.

-Igen, viszont hamarosan, ahol te dolgozol az apám keze alá kerül és mint ott dolgozó velem fogsz dolgozni, sőt - hajolt közelebb. - lehet alattam, mert engem osztanak be oda osztályvezetőnek. - hajolt el és nézett rám. Összeráncoltam a szemöldököm.

- Látom még mindig nem igazán akarod elhinni. - sóhajtott egyet.

- Nem. - vágtam rá. - Bizonyítsd és akkor él az egyességünk...talán.

- Talán?

- Mit nyersz ezzel az egyességgel, ha most eltöltök veled egy hetet? - tettem fel azt a kérdést, ami a leginkább foglalkoztatott abban a pillanatban.

- Semmi különöset, csak élményeket veled. - húzta ki magát egyenesen, így sokkal szembe tűnőbb lett a magasság különbség kettőnk között.

- Mint már mondtam, nincs humorérzéked. - ült ki egy fintor az arcomra.

- Pedig sokat megnevettettelek. - hajolt arcomhoz közelebb.

- Ughh! - léptem egyet hátra, hogy távolabb legyek tőle.

- Mindegy nekem. Ez csak a te javad szolgálja, ha kibírod velem a hetet. - egyenesedett ki újra, míg megvonta vállát.

- Egy hét, én pedig utána soha többet nem látlak?

- Így van. - bólintott helyeslően.

- Mi lesz, ha nem megyek bele?

- Velem semmi, neked pedig a nyakadon maradok, mint felettesed életed hátralevő részében. - közölte nemes egyszerűséggel.

- Munkát váltok. - rántottam meg vállam nem törődöm módon.

- Nem fogsz, ugyanis egy elég szép pozícióban vagy már a munkádban és elég kényelmes kis irodád is van. Ezeket pedig te, mint egy munkamániás, akinek jelenleg a karrierjénél fontosabb nincs, nem dobná el egy ilyen kis semmiség miatt. - magyarázta meg a helyzetet, amiben idegesítően igaza volt. Hiszen elég magasra jutottam az évek alatt, hogy ne keljen annyit dolgoznom, mint régen és mégis több a fizetésem. Ennek eldobása miatta életem legnagyobb hibája lenne.

- Rendben van. Áll az alku, - nyújtottam neki kezem, és mikor megfogta volna visszább rántottam. - de csak ha elküldöd a bizonyítékot, miszerint tényleg hamarosan a családod kezébe kerül a cég, ahol dolgozom. - nyújtottam ki újra kezem felé.

- Rendben. Holnap emailben küldöm. - markolt kezemre, majd rázott egyet rajta.

Ezzel megköttetett az egyességünk, amit akkor még nem tudtam mennyi bonyodalmat hordoz magában.

~~~~~~~~~~~~~~~

Sziasztok!🥰

Ezt a könyvet már nagyon régóta megszerettem volna írni már és most végre eljött az ideje.

Külön a saját könyveimnek hoztam létre ezt a fiókot, ugyanis van egy már meglévő régi fiókom, ami a fckinglibraa . Ott más témában írok könyveket, ha esetleg valaki érdekel nyugodtan nézze meg. Viszont ezen a fiókon főként saját szereplős könyveim lesznek. Remélem elnyeri tetszéseteket majd és ez a könyv is!🥰