Végén amit írtam olvasd el kérlek, jó olvasást! xx.

Harry szemszöge

Fájdalom.

Az a fájdalom, amit az arcáról lehetett leolvasni, megölt. Mellkason vágott, és nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal. Inni akartam, azt akartam, hogy ne tudjak még csak gondolkodni se. De nem tehettem meg, nem tehettem meg megint.

Nem tehettem meg miatta.

Hazaszáguldottam, és magam is meg voltam lepve, hogy nem okoztam balesetet és haltam meg. Bár annyira nem is érdekelt volna, ha meghalok, megérdemelném.

Beléptem az üres házamba, ledobtam a kulcsokat az asztalra, levettem a cipőmet, majd a kezembe fogtam őket és bementem a hálóba. Alsóig levetkőztem, a ruháimat egyszerűen csak ledobtam a földre, ezzel még nagyobb kupit csináltam, de nem érdekelt. Ezután bementem a fürdőbe.

Megnyitottam a csapot és beálltam a víz alá. A gondolataim csak körülötte forogtak, és azokon az időkön amikor 'véletlenül' néztem őt zuhanyzás közben, de soha nem úgy néztem rá ahogy én azt akartam, próbáltam neki megadni azt a tiszteletet amire szüksége volt, és amit megérdemelt.

Amint végeztem elzártam a vizet, kiléptem a zuhanyzóból és egy törülközővel megdörzsöltem a hajamat, majd a derekam köré csavartam, és kimentem a fürdőből.

Felvettem egy alsógatyát, arra pedig egy szürke melegítőt, a mellkasomat meztelenül hagytam, és végigcsoszogtam az üres házban. Általában szerettem egyedül lenni, szerettem a csendet és azt, hogy csak én vagyok a házban, de most? Most minden amit akartam az az volt, hogy halljam Ella nevetését, és lássam az arcát elpirulni amikor valami mocskosat súgok a fülébe, vagy amikor azt mondom neki, hogy szeretem. Hallani akarom ahogy visszamondja, hogy ő is szeret engem, anélkül a fájdalmas arckifejezés nélkül.

Lefeküdtem az ágyamra, de abban a pillanatban amikor a bőröm érintette az ágyneműhuzatot fel is keltem. Az ágynemű túl sok emléket hozott fel arról, ahogy Ella csokoládé barna haja szétterül a párnán.

Hiányzott az ajkainak érintése, és az a nyugodtság ami visszatartott attól, hogy megint visszaessek a saját sötétségemben. Hiányzott az apró kezeinek puhasága, ahogy a mellkasomon volt és a mintákat rajzolgatta körbe.

Bassza meg, ő maga hiányzik.

Tudtam, az elejétől kezdve tudtam, hogy nem kellett volna senkihez sem ilyen közel kerülnöm, de leszartam.

Nem érdemeltem meg őt, vagy bármit is belőle.

Kimentem a szobámból becsapva magam mögött az ajtót és a nappaliba mentem, ahol lefeküdtem a kanapéra és egy takarót terítettem magamra. Olyan egy óra múlva sikerült elaludnom.

Minden fehér körülöttem.

Körbefordultam, és megpróbáltam valamit kivenni magam körül, de nem jártam sikerrel. Hirtelen azonban egy alak kezdett kirajzolódni.

A haja tökéletes hullámokba omlott a vállára. Csak a pulóverem volt rajta, az amit még elvett tőlem, és egy vigyorral az arcán jött felém.

„Szeretlek," mondtam.

„Én is szeretlek," a karjait a nyakam köré fonta, én pedig akaratlanul is észrevettem a nyakláncot a nyakában, és a karkötőt a csuklóján, amik miatt akaratlanul is, de elmosolyodtam.

Megfogtam a combjait hátul, ő vette a jelzést és a derekam köré fonta a lábait.

Az ajkaimat az övének nyomtam, ajkainak tökéletesen mozogtak együtt.

Elhúzódott és mosolyogva nézett rám, homlokunk összeért. A haja az arca körül volt.

És hirtelen, minden körülöttünk fekete lett, kivéve azt a fényt ami körülvette őt. Minden amit láttam az az volt, hogy két kéz megragadja a derekánál fogva és elviszik őt tőlem, mire Ella kieresztett egy fülsüketítő sikolyt.

Próbáltam utána futni, de nem jutottam ki a sötétségből, ő pedig egyre messzebb ment tőlem a világosságban, ahol veszélyben volt. És lehet nem fogom tudni megmenteni.

„Ella!" Kiabáltam, és hallottam, hogy ő is visszakiabálja a nevem, de egy kéz eltakarta az ajkait, így nem tudott megszólalni.

A sötétség úgy próbált engem visszatartani mintha egy mágnessel vonzanám magamhoz.

Amikor majdnem elértem őt, eltűnt a világosság körülötte, és teljes sötétségben maradtunk mindketten.

Egy démoni kacajt hallottam, majd csak Ella sikítását.

Zihálva tértem magamhoz, bőrömön gyöngyözött az izzadtság. Remegve feküdtem a kanapén, és szabálytalan levegővétellel ültem fel.

Számtalan alkalommal próbáltam újra elaludni, de az álmomban történtek miatt nem ment. Biztosra kell mennem, hogy nincsen semmi baja, vagy nem fogom tudni magam kialudni, és nem láthatom Ellát holnap suliban. Nyálas, kétségbeesett, leszarom. Muszáj minden lehetőséget megragadnom, hogy lássam őt vagy nem fogom túlélni.

Gyorsan vettem fel egy pulóvert, zoknit és a cipőimet majd a kulcsokkal a kezemben elhagytam a házat. Beszálltam a kocsimba, de mivel kibaszott hideg van alig akar beindulni, és mivel türelmem sincs hozzá, kiszálltam, bevágtam az ajtót és futni kezdtem Ella házáig.

Amint odaértem az ablakához vettem az irányt és benéztem rajta. Az ágyában feküdt, és aludt. Vagy csak aludni próbált tekintve, hogy másodpercenként fordult egyik oldalról a másikra.

Óvatosan kopogtam kettőt az ablakon, mire rám nézett. Tehát mégsem aludt.

Kinyitotta az ablakot, de csak annyira, hogy tudjon beszélni velem, véletlenül se annyira, hogy be is tudjak menni. Mind a ketten egymás szemeibe néztünk. A szívem visszatért a normál tempójára látva, hogy nincsen semmi baja. De attól picit hevesen dobogott, hogy a holdfény megvilágította a nyakláncomat a nyakában, ezzel én tisztán láthattam.

És a legjobb az egészben most az volt, hogy az én pulóveremben volt.

Abban a pulóverben.

Egészen addig nem vettem észre, hogy őt bámulom míg meg nem szólalt.

„Harry, mégis mit csinálsz itt?"

„Én, öm.." nem találtam a szavakat, túlságosan lefoglalt a látványa.

„Látnom kellett, hogy jól vagy," nagyon szánalmasnak hangozhattam most, de leszartam. Nagyon felkavart az álmom, kibaszottul.

„Jól vagyok, jó éjszakát," zárta be az ablakot.

„Szeretlek," motyogtam a bezárt ablaknak. Néztem ahogy újra az ablakhoz jön és kinyitja azt, de ezúttal teljesen. Leült a párkányra, és hátradobta a kócos, de még így is gyönyörű haját. Rám nézett, és megpróbált az arcomról valamilyen fajta érzelmet leolvasni, ahogy mindig szokta.

„Harry, miért jöttél ide?"

„Már.."

„Pontosan mondd el, kérlek."

„Rémálmom volt rólad, és kibaszottul nem tudtam addig aludni, amíg meg nem néztem, hogy rendben vagy-e. Bár nem hiszem, hogy tudnék aludni.." A végét a mondatnak elharaptam, túlságosan cikinek éreztem.

„Én.."

„Ne, nem kell semmit mondanom, megértettem. Elbasztam." Vágtam közbe, és már feladtam a küzdelmet saját magammal szemben. Lassan elléptem tőle és hátat fordítottam neki, így nem láthatta, hogy a démonjaim kezdenek utat törni maguknak. Ökölbe szorítottam a kezeimet, orrlyukaim kitágultak és mindent ami körülöttem volt leszartam.

Ő volt az, aki visszahozott a valóságba. A kezeit az arcomra rakta és engem nézett. Kimászott az ablakán keresztül, és pont a hátsóudvaruk kertjében álltunk.

„Harry, én szeretlek, csak szükségem van egy kis időre," motyogta, és elvette a kezeit az arcomról.

„De soha a büdös életben nem fogsz megbocsátani."

„Most nem tudok, Harry. Őszintén mondom, távol kell lennem tőled, hogy le tudjak magamban mindent tisztázni mert amikor a közeledben vagyok nem tudok egyenesen gondolkodni. Megőrjítesz, és most ezt nem engedhetem," és ezzel visszament a szobájába, otthagyva engem a holdfényben. 

Következő rész: 35 csillag és 5 komment után!

Pár perccel ezelőtt publikáltam a legújabb fordításom 'chosen - h.s [hun]' néven. Ha van kedvetek nézettek be!:) Rövid ismertető: 2045-ben játszódik, van egy törvény, hogy minden 16-56 éves férfi kiválaszt magának egy nőt, akivel le kell élnie az életét és a nők nem ellenkezhetnek. Jo (a főszereplő lány) és Harry mindketten gyűlölik ezt a törvényt, különböző okok miatt, ezért szövetkeznek, hogy eltöröltessék. Közben kiderül, hogy Harrynek vannak hátsószándékai is a törvény eltörlésével kapcsolatban, és így kb. ennyi amit tudni kell róla. Én még nem láttam ilyesmi sztorit Wattpadon, szóval remélem, ha benéztek tetszeni fog!:) 

Köszönöm, hogy elolvastátok a részt, további szép  hetet!♥ xx
p.s: 
A legeslegboldogabb születésnapot az én angyalomnak!♥