Ajánlott számok a részhez:
- Chord Overstreet: Hold On
- Ariana Grande: One Last Time
Tudom, hogy a One Last Time gyors és nem igazán ilyesmi szám illik a részhez+nem szokott ilyen lenni, de én fordítás közeben ezeket hallgattam, és nekem a rész feeling-jét nagyon átadta, ha gondoljátok próbáljátok ki. Jó olvasást, xx. 

Harry szemszöge

Vártam. A megfelelő pillanatra vártam, hogy visszajöjjek hozzá. El akartam vele táncolni azt a végső táncot úgy, hogy mindketten mosolygunk, de mélyen belül tudtam, hogy ez szinte lehetetlen. Én csak.. megláttam, ahogy a gyönyörű lénye neki van támaszkodva annak a falnak, ahol próbálta meleg tartani magát úgy, hogy maga köré fonta a karjait, én pedig úgy szólaltam meg, hogy gőzöm sem volt, mit készülök tenni.

Amikor odamentem hozzá, és megszólaltam, tudtam: innen már nincs visszaút.

Majd amikor azok az ajkak újra az enyéim ellen mozogtak, éreztem, amint az élet kezd visszatérni belém, de ez rögtön el is tűnt, amikor elhúzódott tőlem.

Ezután pedig megláttam őt Louisval, aki részeg volt, nagyon részeg, de ő mégis törődött vele, és odavitte a kocsihoz. Szükségem volt még egy esélyre, hogy beszéljek vele.

Így megragadtam azt az esélyt.

Ezután pedig a régi házamba mentem, ahol egy rövid ideig együtt laktunk, ahol boldog voltam. A régi kulcsaimat használtam, hogy kinyissam az ajtót, majd a falnak támaszkodtam azon tűnődve, hogy mit tegyek, ha hazaér, mit mondhatnék neki.

De akkor, amikor újra megláttam azt a gyönyörű arcot, nem tudtam uralkodni magamon. Újra megcsókoltam őt, majd bocsánatot is kértem. Gőzöm se volt, hogy mit csináltam, és még mindig nem tudom. Csak azt tudom, hogy akarom őt, hogy szükségem van rá; nem fogom újra élőnek érezni magam, ha Ellát nem kapom vissza, nem lennék újra képes arra, hogy szeressek.

Így követtem őt a hálószobába, a régi hálószobánkba, ahol megláttam, hogy felhúzott lábbakkal ül az ágyon, és még mindig a ruhája van rajta. Nem tudtam, hogy mit fogok neki mondani, de tudtam, ha vissza szeretném őt kapni, akkor muszáj lesz kontrollálnom magamat. Meg kellett állnom azt, hogy megcsókoljam őt, és fizikai kapcsolat nélkül kell megmutatnom neki az iránta érzett szerelmemet.

Még mindig úgy tudtam róla olvasni, mint régen, így tudtam, hogy most legfőképpen össze van zavarodva. Válaszok nélkül mentem el rögtön azután, hogy másodszorra is megmutattam neki a szerelmemet, és tudtam, azt gondolja, nem szeretem őt többé, sőt, azt, hogy soha nem is szerettem őt. Ez a gondolat teljességgel őrültség, még mindig teljesen megőrültem érte, de tudtam, hogy mégis ezt gondolja. El kellett mindent magyaráznom neki, meg kellett mutatnom azt, hogy még mindig reménykedem abban, hogy lehet még valami köztünk.

„Ella, mindent meg tudok magyarázni," most már nem sírt, de még mindig gyengének, élettelennek, és összetörtnek tűnt.

„Harry.." mondta ki végre a nevemet, mire nekem egy mély levegőt kellett vennem, mivel nem tudtam, hogy az, ahogy csak kimondja a nevemet, ekkora hatással lesz rám.

Hirtelen ért amikor felpattant az ágyról, majd odarohant hozzám és karjait a felsőtestem köré fonta. Én a karjaimat a hátára raktam, és elkezdtem simogatni. Így próbáltam őt megnyugtatni, ahogy csak tudtam, mivel hallottam, hogy újra elkezdett sírni, és tudtam, hogy én vagyok az oka ennek.

„Szeretlek," motyogtam, és tudtam, hogy meghallotta, amikor még jobban elkezdett szipogni, de nem mozdult meg, csak ott állt, és a mellkasomba temette a fejét. Végül elhúzódott tőlem, bennem pedig felötlött annak a gondolata, hogy menjek el. Rá kellett jönnöm arra, hogy nem biztos, hogy visszajön hozzám.

Bassza meg, mi van ha tényleg nem fog? Mi van, ha együtt van Louisval és miattam csalta őt meg? Mi van akkor, ha már nem akar engem többé, ha valami olyanért küzdök, amit már régen elvesztettem?

„Át kéne menned anyukádhoz," szólalt meg végre motyogva, mondatára mégis összefontam a szemöldökeimet.

„Miért?"

„Tudnia kell, hogy visszajöttél, nagyon hiányol téged, H-" itt megállt. Nem akarta kimondani a nevemet.

„Boldoggá tenne téged, ha elmennék hozzá?" Kíváncsiskodtam. Csak miatta mennék el, nem anyám miatt, bármennyire is hangzik ez rossznak.

„Igen."

„Akkor gyere velem," nézetem bele a szemeibe, amikor felkapta az eddig lehajtott fejét. „Kérlek."

Láttam, hogy több opció is átfut az agyában ezzel kapcsolatban, de végül egy bólintással jelezte, hogy eljön velem anyámhoz. Hálás voltam, amiért Ella megtartotta az autómat, mivel nem vittem sok mindent magammal, amikor elmentem. Hálás voltam, amiért úgy jöttem vissza, hogy még mindig mindenem megvolt, kivéve azt az egy dolgot, amit mindennél jobban szerettem volna.

*****

Egy eléggé kínos csöndben telt autóút után megérkeztünk a gyerekkori otthonomhoz. Mély levegőt véve mentem oda azt ajtóhoz, majd hezitáltam, hogy kopogjak-e. Ellára néztem, majd ugyan félve, de megfogtam a kezét és összekulcsoltam az ujjainkat; szükségem volt a támogatására. Megszorította a kezemet és kihúzta a szorításomból, én pedig újra meg akartam fogni, de tudtam, hogy nem tehetem. Nem tehettem. Amikor innen elmegyünk, el szeretném őt vinni arra a helyre, ahol először randiztunk, ahol megbocsátott nekem miután megcsaltam, és ahol mindent el fogok neki magyarázni.

Bekopogtam, és másodpercek múlva Anne nyitott ajtót. A szemei rögtön elkezdtek könnyesedni, amikor meglátott. Amint beléptünk a házba, a karjait körém fonta. Én is visszaöleltem őt pár másodpercre, majd elhúzódtam tőle.

Ellát is megölelte, közben pedig suttogott valamit a fülébe, amit én nem értettem, majd azt mondta nekünk, hogy egy pillanat és visszajön, és kiment a nappaliból. Ránéztem Ella élettelen arcára, ő azonban nem akart belenézni a szemembe. Hátával nekitámaszkodott a falnak, és szinte mögöttem állt. Én csak.. egyszerűen nem tudtam elnézni róla.

„Harry?" A hangot alig ismertem fel. Elnéztem a leggyönyörűbb lányról a világon, majd afelé az ember felé fordultam, akiről azt hittem, soha többet nem látom már.

„G-Gemma?" A nővérem. Rögtön elkezdett sírni, majd sprintbe odafutott hozzám és megölelt. Nem az a kis tinédzser volt már, akire én emlékeztem. Felnőtt nő lett belőle, és én még csak nem is tudtam végignézni, ahogy felnő. Mikor jött vissza? Hogyan jött vissza? Csakis ilyesfajta gondolatok cikáztak a fejemben, de nem törődtem velük. A nővérem, akit egykor a legjobban szerettem a világon, visszajött.

„Harry, annyira nagyon hiányoztál," sírta, én pedig mosolyogva jobban magamhoz szorítottam.

„Hogy lehetsz itt?" Kérdeztem, ő pedig már másodperc csönd után, mindenféle részlet nélkül csak annyit mondott, hogy „Kijutottam."

Ennek semmi értelme nem volt tekintve, hogy a nővérem mindig is imádta a részleteket, de úgy döntöttem, hogy nem törődök vele. Összevont szemöldökkel néztem, ahogy odamegy Ellához, majd megöleli, és mielőtt visszajött volna hozzám, úgy elkezdtek beszélgetni, mint a jó barátok. Ella rám nézett, gondolom tudta, hogy előttem ő még mindig egy nyitott könyv, mivel tudtam, hogy valamit nem mond el nekem.

„Harry, annyira sajnálom," sírta Gemma a mellkasomba újra, mire megint összevontam a szemöldökeimet.

„Mit?"

„Azt, hogy holnap elmegyek. Amerikába megyek, hogy új életet kezdjek, hogy megszabaduljak ettől. Én csak nem tudtam, hogy visszajössz.. És mielőtt bármit is mondanál," motyogta, „jól leszek. Ella segített néhány dolgot elrendezni, és a barátjánál, Carternél fogok lakni. Skypeoltam is vele, és Harry, nagyon izgatott vagyok," nézett fel rám. A mosoly az arcán elárulta nekem, hogy el kell őt engednem. Jobb élete lesz ott, a múltjának sötét emlékei ott nem fogják üldözni, és ott megkaphatja annak az esélyét, hogy azt az életet élhesse, amit elvettek tőle.

„És mielőtt el nem felejtem," motyogta a fülembe, „ne hagyd ezt a lányt kicsúszni az ujjaid közül. Úgy szeret téged, ahogy senki más nem tudna, még én sem."

„Nem fogom," volt minden, amit mondtam, majd Ella felé fordultam.

„Mennünk kell," mondtam, amikor pedig kiléptünk az ajtón, Gemma megszólalt.

„Ugye visszajössz majd elbúcsúzni?"

„Még jó hogy."

*****

Még mindig tartottam magam ahhoz, hogy elhozzam őt ide, így félrelöktem a nővéremet egy olyan valakiért, akit jobban szeretek. Azt kívánom, hogy bárcsak úgy tudnám Gemmát szeretni, ahogyan Ellát szeretem, bárcsak a családom többet jelentene a számomra, de nem így van. Minden, amit akartam, minden, amire szükségem volt, az a most már előttem álló lány volt, miközben abban a dzsekiben volt, amit nemrég adtam neki.

„Mindent el fogok mondani, rendben?" Szavaimra csak egy bólintással válaszolt.

„Akkor reggel, New York-ban, nem terveztem elmenni, Ella. Nem akartalak elhagyni téged," a fejemben próbáltam mindent értelmesen kitalálni, hogy ne csak azt mondjam el, ami éppen eszembe jut. „De, kaptam egy hívást valakitől. Egy olyan embertől, akiről azt hittem, hogy soha többet nem fogok hallani, Chasetől. El tudott szabadulni a bandától, akik meg akarták ölni őt, így most már egész életében menekülnie kell. Azt mondták nekem, hogy el akarnak téged kapni. Azt mondták, hogy a szemem láttára ölnek meg téged, majd velem is végeznek."

Felnéztem az arcára, de az kifejezéstelen volt.

„Így megpróbáltam.. megpróbáltalak eltaszítani téged magamtól, hogy ne szeress engem többé, csak azért, hogy mindent könnyebbé tegyek. De, aznap este, amikor kihúztál a sötétségből, amibe kezdem újra elmerülni, megmutattam az irántad való szerelmemet. Csak meg akartam mutatni neked azt, hogy az, ami köztünk volt, igazi volt."

„És aztán elmentél," szólalt fel szemkontaktus nélkül. Odamentem hozzá és két ujjammal felemeltem az állánál fogva fejét, hogy rám nézzen.

„Meg kell értened, hogy téged próbáltalak meg biztonságban tartani. Minden, amit valaha akartam, az az volt, hogy téged biztonságban tartsalak, azért, mert szeretlek," mondtam halkan, és a lehető legjobban próbálkoztam nyugodt maradni.

„Úgy akartál engem biztonságban tartani, hogy elhagytál? Hogy egyedül maradok? Összetört a szívem amikor elmentél, és csak arra tudtam gondolni, hogy nem szeretsz. Ez meg mégis, hogy jutott eszedbe?" Nem tudtam pontosan, hogy miként érez, hogy vajon inkább mérges, szomorú vagy megbántott volt-e.

„Neked.. neked ott volt Louis, és én-"

„De én csak téged akartalak," vágott közbe, a gyomrom pedig emiatt cigánykerekezni kezdett.

„Még mindig szeretlek, Ella. Még mindig megőrülök érted," motyogtam halkan. „De, te még mindig ugyanúgy érzel?"

A kérdésre megmerevedett. Szinte láttam, ahogy a fogaskerekek forognak az agyában, miközben a körmével játszadozott és mindenfele nézett, csak rám nem. Nem tudta, hogy mit mondjon, nekem pedig rögtön a legrosszabb jutott eszembe. El voltam baszva, mindenféle magyarázat nélkül mentem el, hagytam, hogy azt gondolja, csak kihasználtam őt a saját örömömre. Miért számítottam arra, hogy ő is szeret még engem?

Megkaptam.

Annyira távolságtartó volt, úgy nézett ki, mint akinek elege van, aki próbál tőlem távol maradni. Nem azért volt, mert megbántva érezte magát, vagy mert még mindig szerelmes volt belém; azért volt, mert már nem szeretett. Tönkretettem őt, feladtam őt, és most ő adott fel engem. Fogadok, hogy most együtt van Louisval, én pedig nem tehetek semmit.

Nem kaphatom őt vissza, az erőfeszítéseim semmit nem jelentenek. Miatta jöttem vissza, és most, hogy itt voltam, tudtam, hogy nem mehetek el. Habár ő nem úgy érez már, ahogyan én, még akkor is, ha már nekünk már befellegzett, meg fogom őt védeni. Mindent elrendeztem Jayel, és még akkor is, ha tudtam, hogy még mindig azt akarja, hogy visszamenjek, kibaszott sokat fizettem neki, hogy ki tudjak lépni. Viszont ő nem az a fajta, aki könnyen feladja, és mivel most már tudja a gyengepontomat, tudom, hogy őt akarja majd legelőször elkapni.

Hagynom kell őt elmenni ezúttal. Tudtam, hogy nálam sokkal jobbat érdemel, én pedig meg is adom neki az esélyt arra, hogy megtalálja azt a valakit.

„Mennem.. kell," mondtam, mire még mindig lehajtott fejjel bólintott. El kell mennem valahova, ahol ő nem jelenhet meg, messze kell tőle mennem, meg kell próbálnom túllépni rajta. Egyelőre egy hotelben leszek, később pedig találni fogok majd egy helyet, ahol majd élni tudok, de közben meg azt is tudtam, hogy nélküle az nem lesz igazi otthon.

„Harry, várj," motyogta mögöttem, amikor pár lépéssel már elmentem tőle. Sírt, és nyilván azért, mert megbántottam, mivel hatalmas szíve volt neki.

Megfordultam és ránéztem, a könnyek szélsebesen száguldoztak lefelé az arcán. Éreztem, amint a szemeim könnybe lábadnak, amikor arra a lányra néztem, aki mindennél többet jelent számomra, akit mindennél jobban szerettem. De nem hagytam, hogy a könnyek előtörjenek, amikor a tarkójához nyúlt és levette a nyakában lévő nyakláncot, majd a kezembe nyomta.

Összeszorított állkapoccsal, szó nélkül fordultam meg és mentem ki az ajtón. Úgy mentem el, hogy még csak azt sem kérdeztem meg, hogy hazavigyem-e. Egy hotelhez mentem a város közepén, ahol pár hétig lakni fogok. Nem tudtam, hogy most mihez kezdjek. Mindent érte tettem, hatalmas utat tettem meg érte, de tudtam, hogy örökre gyűlölne, ha aként a rohadékként mentem volna vissza, mint amilyen voltam. Szóval erős maradtam, és nem fogok semmilyen fajta érzelmet kimutatni felé. Ő nem akarja már, és én csak azt akarom, hogy boldog legyen, hogy boldoggá tudjam őt tenni.

Amit nyilvánvalóan már nem fogok tudni többé csinálni.