Visszatekintés

Harry szemszöge

Úgy éreztem, hogy így tökéletes minden. Meztelen teste össze volt gabalyodva az enyémmel, lábaink egymásba voltak fonódva, a karjaim gyengéden ölelték körbe vékony derekát, míg csak a takaró fedett minket.

Egy puszit nyomtam a homlokára, miközben azon gondolkodtam, hogy tegnap este minden bizalmát nekem adta. Hagyta, hogy az utolsó darab ártatlanságát elvegyem tőle. Már nem 'csak' kezdtem belé szerelmes lenni, már régen az voltam. Visszarántott a földre, mindig ott állt mellettem, és közben folyamatosan gyógyította a múltam – és még a jelenem – által okozott sebeket is.

Ő volt minden, amit akartam, amire szükségem volt.

Amikor elkezdett ébredezni apró csókokat adtam a nyakára, ami miatt felkuncogott. Másodpercek után rájött, hogy nincs rajta egyetlen ruhadarab sem, ezért az álláig felhúzta a takarót.

„Gyerünk, baba, három óra múlva indul a gépünk," mondtam, és amikor láttam, hogy elpirult, egy vigyor rajzolódott ki az arcomon. „Második menet a zuhanyzóban?"

„Harry," nevette el magát, „nem."

„Soha nem vettem el még egy lány szüzességét ezelőtt," vallottam be halkan, az ajkaim pedig súrolták a fülét. „Te voltál az első és az utolsó, baba. Örökre."

Rám mosolygott, a hüvelyujjával végigsimított az arcomon, majd azt mondta, hogy fürödni akar.

„Hmm," értettem egyet, „de együtt fogunk fürdeni." Kacsintottam rá, ő pedig bólintott. Ezt a pillanatot az rontotta el, hogy amint kitakaróztam, a telefonom megszólalt az éjjeliszekrényen.

Általában nagy ívben leszarom, hogyha valaki hív, mert ha Ellával vagyok csak rá szeretném fordítani a figyelmemet, de amikor a hívásazonosítón megláttam azt a nevet, hogy 'Chance', akiről soha nem akartam többet hallani, úgy döntöttem, hogy felveszem.

Nem foglalkozva Ellával, megnyomtam a hívás fogadása gombot a telefonon, miközben gyorsan felvettem egy boxert, rá pedig egy melegítőnadrágot. Kimentem a szobából, és csak ekkor szólaltam meg:

„Mi a fasz van?" Mondtam idegesen, mert tudtam, ha ő hív, akkor tényleg valami rossznak kellett történnie. Nagyon rossznak.

„Harry," mondta nem túl barátságos hangon, „el kell tűnnöd innen."

„Mivan?"

„Jai, elege lett neki, Harry. Meg akar ölni téged."

„És akkor? Már mon-"

„Nem, Harry. Azt mondták, hogyha nem jössz vissza, ha nem harcolsz tovább, először a lányt fogja megölni, utána pedig téged."

Szavai hallatára a levegő a torkomon akadt. Nem fogják Ellát elkapni, én pedig nem fogom engedni, hogy bántsák őt. Nem volt igazságos, hogy a tudta nélkül fenyegették őt, hogy akarata ellenére is, de belekeveredett ebbe. Tudtam, hogy nem érdemlem őt meg, tudtam egyszerűen.

„Mi-mit kell tennem?" Kérdeztem halkan, miközben éreztem, hogy valamit meg kell ütnöm, de nem tudtam mit.

„Tűnj el, ember," mondta.

„I-igen. Ellával-"

„Nem, Harry. Neki otthon kell maradnia. Nem viheted őt magaddal," ezt félrehallottam, biztos vagyok benne. Ezt nem mondhatta ki. Nem.

„Chance-"

„Harry, komolyan mondom. Ha mindketten eltűntök, és véletlenül megtalálnak, az fogják hinni, hogy ebben a lány is közrejátszott. Viszont ha nem megy veled, ha összetöröd a szívét és otthagyod, nem lesz hasznukra. Ha azt fogják hinni, hogy szakítottatok, akkor őt békén fogják hagyni, és ezt te is tudod."

„Oké. Bassza meg, meglátom."

Amikor visszamentem a szobába, a szemem sarkából megláttam Ellát, amint az ágyon ül a pólómban. Ez nem volt igazságos, nem akartam őt elveszíteni. Rá se nézve mentem el mellette és dobtam a telefonomat az ágyra, majd kiléptem az erkélyre. A korlátnak támaszkodtam, és néztem a new york-i embereket, miközben az életüket élik. Odafent állva, csak arra a személyre tudtam gondolni, aki a legfontosabb nekem, és arra, hogy hamarosan el fogom őt veszíteni.

Hirtelen két kart éreztem meg a derekam körül. Nem tudtam elhúzódni közeledésétől, ez volt minden, amit akartam. Egy puszit nyomott a hátamra, aminek hatására a testemben bizsergés futott végig.

„Mehetünk zuhanyozni?" Kérdezte ártatlanul, és tudatlanul, mert nem tudta, hogy mi a fene történik. Lefejtettem magamról a karjait, és rögtön nem éreztem azt a melegséget, amit eddig, majd rá se nézve megszólaltam:

„Nem, menj egyedül."

Összezavarodva nézett rám, de végül megfordult és eltűnt a fürdőben. Mi a faszt csinálok?

Idegesen belerúgtam az erkélynek a korlátjába, majd bementem, és tiszta ruhákkal a kezemben bementem a fürdőbe. Beálltam mellé a zuhanyzóba, de nem néztem rá, mert tudtam, hogy soha többé nem kaphatom őt meg.

Amint észrevett gyorsan lemosta magáról a tusfürdőt, és kiment a fürdőből, egyedül hagyva engem a gondolataimmal. Amikor én is végeztem és beléptem a szobába, Ella egy üzenetet hagyott, hogy elment elbúcsúzni Cartertől és, hogy mire indulnunk kell haza fog érni. Amikor elolvastam a 'haza' szót, hirtelen felötlött bennem az a gondolat, hogy vajon még mindig össze fog-e velem költözni. Nem csodálnám, ha nem így lenne, mivel egy seggfej leszek vele, mert a dolgok nem úgy történnek, ahogyan én azt elterveztem, és mert el kell majd mennem. De ezt kellett tennem, ha biztonságban akartam őt tudni.

Hogy valamivel elüssem az időt, úgy döntöttem, hogy elkezdek bepakolni, gondosan figyelve arra, hogy semmit ne hagyjak ki. Átöltöztem, és hagytam a hajamat magától megszáradni mielőtt visszaért volna. Nem nézve rá mondtam el neki, hogy pár percen belül indulnunk kell a reptérre.

Még anélkül is tudtam, hogy sírni fog, hogy ránéztem volna. Túlságosan ismertem már őt. És mivel tartanom kellett magamat a szerepemhez, nem mentem utána, hogy megvigasztaljam. Amikor végül kijött a fürdőből, meg tudtam állapítani, hogy feladta. Nem is próbált meg velem beszélgetni, és ekkor ténylegesen rájöttem, hogy még egy kirándulást is elbasztam.

*****

Annak ellenére, ahogy bántam és még mindig bánok vele, összeköltözött velem.

Itt volt velem, támogatott, és eközben próbált nem megbántani, de ugyanakkor próbált ugyanúgy viselkedni velem. Nem tudtam hozzáérni, mert tudtam, hogy nemsokára el kell őt hagynom. Annyira meg akartam mutatni neki, hogy mennyire szeretem őt, de közben belül meg szenvedtem, mert tudtam, hogy soha többé nem látom majd őt.

Azt hitte, hogy nem hallottam, amikor álomba sírta magát. Azt hitte, hogy aludtam, hogy többé már nem törődök vele, de ennek pont az ellenkezője volt. Szerettem őt, bassza meg, mindig is szerettem őt, de az agyamat ellepték a gondolatok, amik miatt nem tudtam másra koncentrálni.

Amikor azon a szombaton felkeltem, ő már nem volt az ágyban. A pánik azonnal végigfutott a testemben annak a gondolatára, hogy elhagyott, de utána rájöttem, hogy ez egy önző gondolat tőlem.

Ott feküdtem az ágyamban. Féltem elhagyni a szobát. Féltem, hogy elment és, hogy egy üres ház fogadna.

De amint meghallottam egy hangos csörömpölést, felpattantam az ágyból amilyen gyorsan csak tudtam, majd nem törődve azzal, hogy felvegyek egy pólót, lerohantam a földszintre. Amikor beértem a konyhába, Ella megugrott a hirtelen megjelenésem miatt mielőtt összevont szemöldökkel mentem oda hozzá vigyázva a szilánkokra, és azt is észrevettem, hogy egy nagyobb darab a lábába állt.

Láttam, ahogy a könnyek ellepik a látását, és belül tudtam, hogy ez nem csak a szilánk okozta fájdalom miatt van; tudtam, hogy ez miattam van. Annyira meg akartam csókolni abban a pillanatban, szeretni akartam, de nem tehettem meg.

Megfogtam a derekánál miközben próbáltam nem csinálni semmi hülyeséget, és felraktam a pultra. Annyira sajnálom, kicsim, hogy nem voltam itt, hogy ezt megelőzzem.

Gyorsan megfogtam a seprűt, feltakarítottam a szilánkokat, majd kidobtam őket a szemetesbe és ki is vittem a kukát. Visszamentem a lakásba és visszatettem a seprűt a helyére. Ezután gyorsan beszaladtam a fürdőbe, ahol megfogtam az elsősegélydobozt, majd amikor visszaértem a konyhába letettem azt Ella mellé és kinyitottam.

Le kellett vennem a szűk farmerját, viszont előtte a szilánkokat ki kellett szednem a bőre alól, amiket kidobtam a szemetesbe. Próbáltam nem figyelve arra, hogy mekkora fájdalmai lehetnek, és nem csak a sérülése miatt.

Ezután megfogtam a derekánál fogva, és rögtön bizsergés futott végig a testemen. Ennél jobban meg szerettem volna érinteni. Csókolni akartam az ajkait, a nyakát és-

Megráztam a fejemet és kigomboltam a farmerját, majd óvatosan levettem róla a ruhadarabot. Ezután visszaültettem a pultra.

Amikor végül kitisztítottam a sebét és be is kötöttem, még mindig sírt. Láttam rajta, hogy abba akarja hagyni a sírást, de könnyei csak nem apadtak el.

Annak ellenére, hogy milyen helyzetben voltunk, azt kívántam, hogy az a pillanat bárcsak örökre megmaradna, miközben elkezdtem óvatosan simogatni a lábát. Próbáltam nem arra gondolni, hogy mennyire meg akarom csókolni, így helyette csak a sebére nyomtam egy hosszú puszit.

Egy szipogást engedett ki ajkai közül amikor az ajkaim tovább voltak a sebén, mint kellett volna. Elmotyogott egy halk köszönömöt, leugrott a pultról, és mintha misem történt volna, kiment a konyhából.

„Bassza meg," motyogtam ingerülten, annak a gondolatára, hogy mit csinálok vele. Később, szinte rögtön egy táskával a kezébe tért vissza, én pedig nem tudtam, hogy miként reagáljak. Mozogni nem tudtam, miközben csak azt hallgattam, hogy azt mondja, hogy késztessem maradásra, de én pontosan azt akartam csinálni.

De nem tudtam.

Könnyeit letörölte az arcáról, annak ellenére, hogy mindig újak mentek a régiek helyére, majd megszólalt: „Csak azt akarom, hogy tudd... én még mindig szeretlek téged, de nem tudtam azt elviselni, hogy te már nem szeretsz engem. Nem tudtam azt elviselni, hogy így viselkedsz velem, hogy nem vagy itt. Fizikailag igen, de annyira rideg vagy velem, és nem tudom mit tettem. Ennek ellenére még mindig itt vagyok, miközben nem kéne." Mondta halkan, majd megint szipogott egyet és újra megszólalt: „Azt hiszem, hogy túlságosan szerelmes vagyok beléd ahhoz, hogy elhagyjalak."

Azt hiszi, hogy nem szeretem, hogy csak kihasználtam őt. Mi a faszt csináltam?

Vett egy mély levegőt. „Ha csak azt akartad, hogy lefeküdjek veled, akkor azt hiszem megkaptad, a szívemmel együtt," sírta el magát, és a hangja is elcsuklott, „de csak, hogy tudd. Ez milliószor jobban fáj, mint az, amikor megláttalak azzal a lánnyal az ágyban."

Sírva megfordult és kiment az ajtón, én meg ott álltam lecövekelve és szótlanul.

Bassza meg. Bassza meg. „A kurva életbe!" Ordítottam, és a hajamat húztam. Ezután a nappalin vezettem le a dühömet; az asztali lámpa találkozott az öklömmel, a kávézóasztalt pedig a feje tetejére döntöttem.

Dühösen megfogtam a kulcsaimat és elhagytam a lakást. Elmentem a legközelebbi italboltba és vettem két üveggel a legnagyobb és legerősebb whiskeyből. Kifizettem és hazamentem, de számomra lakás csak akkor volt otthonnak nevezhető, ha ő is ott volt.

*****

Másnap estére már totál részeg voltam. A hátamat a kanapénak döntöttem, a majdnem üres whiskeys üveg mellettem volt a földön, miközben minden egyes percben egyre kevesebb és kevesebb lett benne.

Hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó, mélyen legbelül pedig abban reménykedtem, hogy az a valaki, aki most belépett a lakásba, lelő. Viszont abban a pillanatban, amikor óvatos léptek közeledését hallottam meg és valaki leült mellém, tudtam, hogy ő volt az. Amikor a térdeit felhúzta a mellkasához, én akkor ittam ki az utolsó korty alkoholt is az üvegből.

„Igazad volt," törtem meg a csendet, de ő nem szólalt meg.

„Szánalmas vagyok."

Vett egy mély levegőt, de még mindig szótlan volt.

Folytattam. „Soha nem kellett volna engednem, hogy az életem része legyél, de nem tehettem ellene semmit. Annyira sajnálom."

Éreztem, hogy szemeit rajtam legelteti, miközben biztosan arra gondolhatott, hogy mennyire szánalmas vagyok.

De amikor megszólalt, rájöttem, hogy tévedtem. „Nem vagy szánalmas."

Végül vettem a bátorságot és ránéztem. Ellenkezően megráztam a fejemet, majd miután néztem egy kis ideig a gyönyörű arcát, elnéztem róla. Ekkor fogta és befészkelte magát a szétterpesztett lábaim közé, és a térdeire ült.

Nem néztem rá, de éreztem, hogy ő a tekintetét rajtam nyugtatja. Kezeit az arcom két oldalára tette és elkezdte simogatni a bőrömet a hüvelykujjával. Az arcunk milliméterekre volt a másikétól, így érezhettem a mentolos leheletét, és biztos voltam abban, hogy ő érzi rajtam az alkohol szagát. A levegő a torkomban akadt a közelségétől, a testemben pedig mintha tűzijátékok lobbantak volna fel; és tudtam, hogy ő is ugyanezt érzi.

Keményen próbáltam ellene küzdeni, hogy ne hulljon le előtte az álarcom, de ekkor megszólalt. „Kérlek.. kérlek, gyere vissza hozzám." És ekkor, ahogy próbálta visszanyelni a könnyeit, ahogy ott könyörgött nekem, megtörtem; fejemet a kezébe hajtottam és szemeimet becsuktam, beletörődve abba, hogy feladtam az ellene való küzdelmet.

De még ekkor is csak egyetlen dolog volt a fejemben. Az, hogy a nap, amikor el kell mennem, egyre közelebb van. És az a nap holnap van.

Hirtelen magamhoz rántottam és szorosan megöleltem, a kezemmel a hátát simogattam, az arcomat pedig a hajába és a nyakába fúrtam. A kezeit a nyakam köré rakta, fejét pedig a vállamra hajtotta, miközben a lehető legközelebb próbáltunk egymáshoz kerülni.

„Annyira sajnálom," motyogtam a hajába, de ő nem válaszolt, csak a karjaimban volt. Elhúzódtam tőle, de még mindig szorosan közel tartottam magamhoz, majd az orrainkat összedörgöltem és ezután szenvedélyesen megcsókoltam. Ezzel az egy csókkal próbáltam elmondani neki azt, hogy én holnaptól fogva már nem leszek itt.

Szükségem volt rá. Szükségem volt arra, hogy olyan közel kerüljünk egymáshoz, ahogy két ember csak kerülhet, tudnom kellett, hogy csak ma este megbízik-e bennem még ennyire, mert holnaptól újra egy roncs leszek.

Végül levegőhiány miatt elhúzódtunk egymástól, homlokainkat pedig egymásénak döntöttük. A szemeimbe nézett, és megpróbált belőlük kiolvasni valamit, mivel mindig is tudott bennem olvasni. Sóhajtva néztem rá, ő pedig visszaült mellém a földre.

„Tényleg azt gondoltad, hogy már nem szeretlek többé?" Motyogtam, és beletúrtam a hajamba. Csöndben maradt, ami nekem elég megerősítés volt lényegében, hogy azt hitte, hogy miatta viselkedtem úgy vele, ahogy. Fejrázva mentem elé és emeltem fel menyasszony stílusba, mire ő összehúzott szemöldökkel nézett rám.

Felvittem őt a hálónkba, ahol lefektettem őt az ágyra, majd fölé másztam és egy csókot nyomtam az ajkaira. „Annyira sajnálom," motyogtam a csókba, majd lehajoltam és egy puszit nyomtam a kulcscsontjára.

„Kérlek," könyörögtem, „hadd mutassam meg, hogy mit érzek irántad," motyogtam, ő pedig csak lassan bólintott egyet, így engedélyt adva nekem arra, hogy megmutassam mennyire szerettem őt valójában, amire remélem tudni fog majd emlékezni, ha én majd nem leszek itt, hogy emlékeztessem rá.

*****

Napjainkban

A cigifüst kiszökött az ajkaim közül, egyenesen ki a tavaszi levegőbe. A cigit az ajkaim közé vettem és újra szívtam belőle. A buszmegálló falának voltam támaszkodva, a táskám a vállamon volt.

A telefonom már rég egy tó alján csücsült. Nem akartam bárkivel is valamiféle kapcsolatban lenni többé.

Még vele sem.

Ha azt mondanám, hogy hiányzik, akkor még messze vagyok a valóságtól. Újra látni akartam őt, megérinteni a bőrét, beletúrni a hosszú, barna hajába. Nem tudtam kimondani a nevét, de még csak rágondolni se tudtam, túlságosan nagy fájdalmat okozna. Tudtam, hogyha kimondanám a nevét, ez az egész csak jobban fájna. Elhagyni őt volt az egyik legrosszabb döntésem, amit meg kellett hoznom.

Kíváncsi voltam, hogy vajon most mit csinálhat. Lehet alszik, vagy a közös képeinket nézi, vagy talán éppen hiányol, de az is lehet, hogy már tovább lépett és most egy olyan valaki karjai között van, aki megérdemli őt.

Egy olyan valakinek a karjai között, mint Louis.

Soha nem gondoltam ebbe bele, de mélyen legbelül tudtam, hogy ő sokkal jobban megérdemelné őt, mint én.

A gondolatimat mintha kiűzték volna fejemből amikor a busz megállt előttem. Tekintve a kora reggeli órákra, én voltam az egyetlen, aki felszállt a buszra. Szenvedve vettem egy jegyet, majd a busz leghátuljában foglaltam helyet, messze egy lánytól, aki talán 14 éves lehetett. Fekete rúzzsal volt kikenve a szája, és fekete szemceruza volt a szeme körül. Úgy nézett ki, mint egy mosómedve, főleg a ruhái és a bakancs miatt is. Tudtam, hogy az ő korabeliek vonzónak találnak engem, de amikor rám nézett úgy éreztem, hogy ő nem ezt érzi. Ez volt az életem mostantól.

Szemforgatva és puffogva dobtam le az egyik székre a táskámat, majd leültem az ablak mellé, közben pedig próbáltam nem a lányra figyelni.

Nem tudtam, hogy hova tartok, de azt tudtam, hogy nem állhatok meg a menekülésben. Tudtam, hogyha megállnék vagy egy helyen túl sokáig maradnék, akkor megtörnék. Túlságosan gyengévé válnék, túlságosan elkezdene hiányozni, és akkor hazamennék.

Annyira sajnálom, gyönyörűm, annyira kibaszottul sajnálom, hogy ezt tettem veled, de meg kellett védenem téged.