Ella szemszöge

„Harry, ez annyira közhelyes."

„Nem érdekel, csak csukd be a szemed, mindjárt ott leszünk." A hátam mögé ment és eltakarta a szemeimet a kezével.

„Csak mondd el megint, hogy miért nem kocsival jöttünk ide," nevettünk fel. Elkezdett valahova menni, én pedig követtem az irányítását, bárhova is mentünk. Az egyetlen dolog amit tudtam, az az volt, hogy még soha nem voltam itt és, hogy fű volt a talpunk alatt. És nagyon hideg volt.

Harry hirtelen megállt és lehajolt hozzám, éreztem a meleg leheletét a nyakamon és arcomon.

„Készen állsz?" Lassan bólintottam és elvette kezeit szemeim elől.

„Uram atyám," motyogtam. Az erdőben voltunk, és pár fáklya képzett egy kis 'utat'.

Még mindig lesokkolva Harry felé fordultam, ő rám mosolygott.

Ez az egész egyszerűen tökéletes.

„Annyira köszönöm!" Ugrottam a nyakába. Pár másodperces fáziskéséssel ő is visszaölelt és egy puszit adott a fejem búbjára.

„Gyerünk, még egy kicsit sétálnunk kell."

Összefűzte az ujjainkat és elindultuk a fáklyák mellett. Csöndben mentünk, amit Harry tört meg.

„Én..én nagyon boldog vagyok veled, Ella." Vallotta be.

„Én is boldog vagyok veled."

Tovább sétáltunk csendben, én a környéket néztem. Végre kezdtünk kiérni az erdőből, és egy tóhoz értünk, egy kis kunyhóféleség volt a bal oldalunkon. A hold bevilágította az egészet. Csodálkozva néztem Harryre.

„Ezt te csináltad?" Bólintott, mire leesett az állam. Nem vettem észre, hogy egy kicsit elmentem Harrytől egészen addig, míg mellém nem jött és tette kezét a vállamra. Összefűztem ujjainkat amikor elindult a kunyhó felé.

Felkapcsolta a villanyt ami bevilágította a szobát. Nem volt benne bútor, de szívemet megmelengette amikor egy kanapé helyett azt láttam meg, hogy a kályha mellett egy takaró van leterítve, rajta két párna és egy másik takaró van. Harry a kályha mellé ment, elővette az öngyújtóját, meggyújtott egy darab papírt és a kályhában lévő farakásra tette.

Lekapcsolta a villanyt, így csak a tűz fényét lehetett látni.

Odamentem hozzá és leültem, majd figyeltem ahogy a tűz megvilágítja az arcát. Leült mellém, megfogta a csípőmet és maga felé fordított. Törökülésbe tettem a lábaimat, ő is megtette és összefűzte ujjainkat.

„Ha kérdezek valamit, őszintén fogsz válaszolni?" Bólintottam.

„Amint kapok egy kérdést." Nyomtam puszit ajkaira. Kíváncsi voltam mivel bármit kérdezhetett.

„Tudom, hogy mindig kényelmetlenül érzed magad, ha erről kérdezek, de meg kell bennem bíznod..Mi történt a szüleiddel?" Összerezzentem és levettem tekintetem róla, csöndben voltam.

„Bízz meg bennem, baba." Ujjával felemelte a fejem az államnál fogva és egy gyengéd puszit nyomott ajkaimra.

„Anyukám, ő meghalt," mindenfele néztem csak Harryre nem. A szemeimben már most éreztem a könnyeket. „És apám? Nos, ő elhagyott minket." Kicsordult az első könnycseppem, amit gyorsan le is töröltem.

„Ella, én annyira sajnálom. Mi történt pontosan?"

„Boldog család voltunk, de egy nap anyuval autóbalesetet szenvedtem, és csak én éltem túl," kezdtem. „Apám ezek után megőrült, én.." Az emlékek csak úgy pörögtek a fejemben.

*Visszaemlékezés*

„Nem! Nem ment el, nem mehetett el!" Kiabálta apám az ajtóból, az piás üveg megint ott volt a kezében mint minden egyes este.

Gyorsan kifutottam a nappaliból és a szobámba akartam menekülni, de Aiden a karomnál fogva megállított.

„Mész valahová?" Gonoszan rám vigyorgott, miközben az én szemeimből patakokban folytak a könnyek.

„Kérlek, Aiden." Próbáltam kiszabadulni a markából és a szobámba menni, de nem engedett.

„Kibaszottul megkapod azt amit megérdemelsz. Neked kellett volna meghalnod."

A bátyám szó szerint a nappaliba húzott és a részeg apám elé lökött.

„Te kibaszott hülye ribanc!" Ordította nekem és felpofozott, aminek az erejétől a földre estem. Megpróbáltam felállni de többször is a gyomromba rúgott, majd amikor megunta a karomnál fogva ráncigált fel a földről és kényszerített, hogy álljak meg normálisan a lábamon.

„Vedd le a felsőd." Összehúztam a szemöldököm, a könnyek még mindig folytak le az arcomon.

„Mi?"

„Azt mondtam, hogy vedd le a kibaszott felsődet!" És megint megpofozott. Levettem a felsőm, így csak egy toppban álltam előtte, mivel csak 13 éves voltam.

„Nagyon kövér vagy," méregetett. „talán nem kéne enned." Egyáltalán nem voltam kövér, látni lehetett a bordáimat. Az egyetlen időpont amikor valami élelemhez jutottam, az akkor volt amikor Carter adott nekem valami kaját.

„Nem tudom ezt elviselni többé. Elegem van, elmegyek."

„Ne!" Kiáltott fel Aiden. „Nem hagyhatsz itt vele!" A bátáyám undorodva nézett rám.

„Sajnálom, fiam. Egyikünk se érdemli meg ezt a szenvedést."

„Oh, és Aubrey?" Felkaptam a fejemet és ránéztem.

„Remélem mihamarabb megdöglesz." Az üveget ami a kezében volt, nekem dobta és a hasamon 'landolt', majd millió darabra tört szét. Éreztem amint egy szilánk a bőrömbe vájódik. Fájdalmamban felsírtam, és végignéztem ahogy Aiden nevetve elmegy.

Gyengén felálltam és felvettem a pólómat, ami pár másodperc múlva már tocsogott a vérben. Lassan elmásztam az ajtóig, és mivel tél közepén jártunk szakadt a hó.

A legjobb barátom háza felé vettem az irányt, de félúton összeestem. Felálltam amilyen gyorsan csak tudtam, nem akartam halálra fagyni tekintve, hogy egy tréning ruha volt rajtam.

Fellélegeztem amikor elértem Carterékhez. Elmentem az ajtóhoz amin bekopogtam, és megint összeestem, de ezúttal nem tudtam felállni, túlságosan gyenge voltam.

Az ajtó kinyílt és hirtelen csapott meg a házból jövő meleg.

„Jézusom, Ella!" Elmosolyodtam a becenevemre. Utáltam ahogy a családom hívott, Aubreynak, és ahogy apám kiejtette ezt a nevet csak még jobban utáltam. A suliban mindenki Ellának hívott, viszont a nevem Aubriella. Anyukám mindig is szerette az ilyen különleges neveket.

Éreztem amint valaki felemel, bevisz a meleg házba és letesz a bőrkanapéra. És ezután elnyelt a békés sötétség.

*Visszaemlékezés vége*

Felzokogtam. Harry az ölébe húzott és elkezdett velem előre-hátra ringatózni.

„A szilánknak, öm, megmaradt a sebhelye?" Bólintottam.

„Láthatom?"

Felálltam és felhúztam a pólómat. A sebhely a melltartóm aljánál kezdődött és úgy a hasam közepéig ért le.

Harry párszor végigsimított a mutatóujjával a sebhelyen, majd megpuszilta azt. Elmosolyodtam tettére. Visszahúzott magához és megcsókolt. Elöntöttek az érzelmek így a karjaimat a nyaka köré raktam, nem volt köztünk egy milliméter hely sem.

Harry volt a védelmezőm, és szerettem minden egyes pillanatát a vele töltött időnek. Amikor megcsókolt, nem éreztem a fájdalmat. Szerettem ezt az oldalát, de tudom, hogy ez sem – mint ahogy semmi sem – nem tarthat örökké. A seggfej énje még mindig ott van, és remélem, hogy soha nem fog előjönni. Éppen most öntöttem ki neki a szívemet, mindenki másnál jobban tudja, hogy mi történt, még Carternél is. Soha nem kedvelte annyira Aident, így nem mondtam neki, hogy ki volt Aiden kiskoromban.

„Jobban tudod, mint Carter." A fejemet a mellkasára tettem. Harry újra egy csókot nyomott az ajkaimra.

„Szeretlek, baba," mondta. „Annyira boldog vagyok, hogy ezt elmondtad nekem."

„Oké, te jössz." Felsóhajtott.

„Kérlek, Harry," kérleltem. „bízz meg bennem." Bólintott és vett egy mély levegőt.

„Miért élsz egyedül? Tizennyolc vagy még csak, nem?" Bólintott. Szerintem egy évet 'letagadott', mivel mindjárt betölti a tizenkilencet.

„Apám egyszerűen el van baszva," megnyugtatásképpen összekulcsoltam ujjainkat. „Tudod, volt egy nővérem. Apám kibaszottul eladta őt pár idióta drogosnak, fogalmunk sincs, hogy hol van, de az biztos, hogy halott. Elment. Ezért is jöttem el. Gemma jelentette számomra a világot. Anyám soha nem volt otthon, így csak ketten voltunk. Törődtem vele, csak úgy mint, ahogy mindenki mással akkoriban, de amikor elment egyszerűen kikészültem. Ellöktem mindenkit magamtól, és elhúztam a csíkot abból a házból. Apám meghalt, anyám most pedig nem hagy békén. Nem éreztem, hogy tudnék újra szeretni, egészen addig, amíg veled nem találkoztam. Ezért utált anyám is legelőször. Elvileg a legjobbat akarja nekem, de azt nem tudja elfogadni, hogy én téged szeretlek."

„Harry.." kezdtem volna, de elhallgattatott.

„Mindenki szánalmasnak hívott, azt mondták, hogy egy szívtelen szörny vagyok. Ezek a szavak mindig szíven ütöttek.."

„Nem vagy szánalmas." Mondtam.

„Szükségem van rád, Ella. Te vagy az egyetlen ember akivel most törődök ezen a kicseszett világon, és nem foglak elveszíteni. Nagyon szeretlek."

„Én is szeretlek."

A nyakláncát, ami a pólója alatt volt eddig, levette a nyakáról és a kezeiben pihentette.

„Szeretném ha ez a tiéd lenne," motyogta halkan és megpróbálta a kezembe tenni, de elhúztam.

„Nem fogad-.."

„Ne," vágott félbe. „Szeretném ha tudnád, hogy bármi történjen, az enyém vagy és mindig szeretni foglak."

Közelebb jött hozzám, a láncot a nyakam köré tette majd kihúzta alóla a hajamat. Megfogtam a rajta lévő papírrepülőt és párszor megforgattam az ujjaim között.

Elengedtem és hagytam, hogy a mellkasomra essen, miközben megígértem magamnak, hogy legyen bármi, soha nem veszem le.

Karjaimat köré fontam, míg ő teljesen közel húzott magához a derekamnál foga.

„Te vagy a mindenem." Motyogta olyan halkan, hogy még én se vagyok biztos abban, hogy kimondta. 

Ki mit szól a két jómadár múltjához? Írjátok le kommentben! 
Remélem tetszett a rész, ne felejtsetek el csillagozni!

All the love as always, xx.