ANGELIKA

Másnap reggel arra ébredek, hogy iszonyatosan görcsöl az alhasam, és ráadásul egyedül vagyok a hálóban. Kétségbeesetten nyúlok a telefonom után, ott azonban nem fogad semmilyen üzenet Dominiktól. Talán csak lement a földszintre.

Kikászálódom az ágyból és egyenesen a fürdőszobába indulok, és sajnos az történik, amitől féltem: megjött. Rohadtul nem kellett volna ennek most történnie. Még másfél hét simán hátra volt a következő esedékességig, annál is inkább, mert rohadtul nem hoztam magammal semmit, ami ennek a problémának a kezeléséhez kellene. Jaj. Kelletlenül nyögök fel és hirtelen fel sem merek állni a wc-ről. Legjobb megoldásként a kezembe veszem a telefont és kikeresem a focista számát, majd hívni kezdem.

- Szia! - szól bele vidáman. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen korán felkelsz. Eljöttem a boltba, de mindjárt végzek, addig maradj ágyban, csinálok majd reggelit. - hadarja szinte egyszerre és esélyem sincs közbeszólni.

- Dominik... - lehelem kelletlenül.

- Neked kell valami a boltból? - továbbra is rendkívül feldobottan beszél, én pedig irigykedem rá, mert én is szeretnék hasonlóan érezni... a tegnapi szeretkezés után nagyon is szeretnék.

- Ami azt illeti igen. - nyögöm ki. - Megjött ma reggel. - suttogom megsemmisülten. - Nagyon nem kellett volna még neki, de... iszonyatosan szükségem van tamponra, és... ha esetleg találsz egészségügyi betétet, egy éjszakai csomagért nagyon hálás lennék. - szorítom le a szemeimet.

Hosszú másodpercekig csak üvölt a csend közöttünk, én pedig egy pillanatra meg is bánom, hogy elmondtam neki ezeket, és előálltam ezzel a kéréssel.

- Öhm... rendben. - érkezik végül a válasz, én pedig icipicit megkönnyebbülök ezt hallva. - Milyen tampont vigyek?

Jaj. Nem gondoltam, hogy ez a helyzet ettől is kínosabb lehet.

- Hát öhm... valamilyen normál méretűt. - nyögöm ki.

- Huhh... oké. - válaszol végül, és érzem, hogy neki is nagyon kellemetlen ez az egész, és én pedig kezdem utálni magam, amiért miattam kerültünk ebbe a szituációba.

Továbbra is eléggé hülye hangulatban köszönünk el egymástól, én pedig tehetetlenül töltöm az időt a fürdőszobában, amíg Szoboszlai vissza nem ér. Amikor hallom, hogy becsapja a bejárati ajtót, gyorsan varázsolok egy új tisztasági betétet a bugyimba, és kicsit szalonképesen sétálok ki a fürdőszoba ajtóba, ahol pár másodpercen belül megpillantom a lépcsőn felfelé igyekvő focistát.

Ahogy tekintetünk találkozik, érzem, hogy az arcom felforrósodik és egészen szokatlan módon az övén is ugyanezt fedezem fel egy pillanatra. Aztán mégis gyorsan rendezi vonásait és halványan rám mosolyog.

- Jó reggelt. - lép hozzám és gyors csókot nyom az ajkaimra, amitől eléggé ledöbbenek.

- Szia. - pislogok szégyenlősen.

- Ez a tiéd. - adja a kezembe a női egészségügyi cikkeket, amit én el is veszek tőle.

- Köszönöm. - lehelem és egy pillanatra a szemeibe nézek. - Ne haragudj, hogy ilyen helyzetbe hoztalak. - motyogom végül.

Csak egy érdekes mosollyal rázza meg a fejét.

- Nem gond, Angie. De ugye nincs semmi... baj? - komolyodik meg a hangja kicsit.

Szemeim elkerekednek a kérdése hallatán.

- Nincs. - tiltakozom rögtön. - Én csak... ez előfordul néha, ha sokat stresszelek vagy nem is tudom... izgulok meg ilyesmi. - vallom be, és igazából én is csak tippelni tudok arra, hogy ez állhat a dolog hátterében.

Szemöldökei fájdalmasan összeszaladnak, végül semmit nem mond, csak hozzám lépve, szorosan magához ölel, ami aztán tényleg teljesen megdöbbent, és hirtelen még viszonozni sem tudom, hiszen tele a kezem tamponnal és betéttel.

- 20 perc múlva tali odalent, oké? - suttogja a fülembe, mire én csak beleegyezően hümmögök. - Ma pedig megtiltom, hogy bármin is stresszelj vagy izgulj. - tol el egy kicsit magától és néz mélyen a szemembe, miközben egy apró mosoly jelenik meg ajkain.

Csak lehunyom a szemeim 2 hosszú másodpercre és mosolyát viszonozva bólintok.

- Tényleg ne érezd magad kényelmetlenül emiatt. - simítja le kezeit a vállamon, és óvatosan megpuszilja a homlokomat. - Égtem eléggé egyedül is. - teszi hozzá röhögve, én pedig muszáj vagyok követni a példáját annyira fura ez a helyzet. - Komolyan mondtam azt, hogy szeretlek, ennyi simán belefér. - komolyodik meg kicsit, amitől totálisan elolvadok.

- Rendben, Szoboszlai. - suttogom neki meghatódva. - Most tényleg menj. - rázom meg a fejem pirulva és ezzel egyidőben vissza indulok a fürdőbe.

A nagy megrázkódtatások után szükségem van egy forróvizes zuhanyra meg egy fájdalomcsillapítóra is, hogy aztán 20 perccel később tényleg sokkal jobb formában menjek le Dominikhoz. Persze, a görcseim nem múlnak el varázsütésszerűen, ezért kicsit fintorgok lépcsőzés közben, de amikor megpillantom a megterített asztalt és megérzem a gőzölgő kávé illatát, sokkal jobb kedvre derülök.

- Wow, te egy tündér vagy. - mondom a focistának, mire ő egy érdekes mosolyt villant rám.

- Azokat mindig nőkkel asszociáltam eddigi életem során. - mondja végül, én pedig akaratlanul is elképzelek egy random tündért valamilyen animációs filmből, az ő arcával és kicsit el is fog a nevetés miatta.

- Jól vagy? - kérdezi aggódva, miközben hozzám lép és puszit nyom az arcomra.

- Igen. - ráncolom a szemöldököm. - Kicsit görcsölök, de túlélem.

- Remélem jót fog tenni, ha eszel valamit. - mondja egy halvány mosollyal, s finoman az asztal felé kezd tolni, én pedig engedelmesen foglalok helyet.

Kapok egy kávét Dominiktól, amit ráérősen kezdek kortyolgatni és közben egyre csak őt figyelem amint a saját kávéjával ül az asztalhoz. Elég korán van még, épp csak 8 óra múlt, én pedig nem igazán szoktam ilyen korán enni, főleg nem hétvégén, de semmiképp sem szeretnék neki csalódást okozni, így magamba imádkozom egy kis vajas pirítóst meg zöldséget. Velem ellentétben a focista tényleg rendesen reggelizik, én pedig inkább próbálom szóval tartani, hogy ne legyen olyan feltűnő, hogy nem eszek.

- Nem kellett volna olyan korán kelned. - mondom neki.

- Általában korán kelek. - von vállat, mire én csak szégyenlősen elmosolyodom, mert rájövök, hogy én viszont utálok korán kelni.

- Nagyon kedves tőled, hogy elmentél vásárolni és hogy csináltál reggelit. Köszönöm. - mondom esetlenül, mert tényleg eléggé kínosan érzem még magam most is.

Fura egy kicsit. Amikor legutóbb együtt lógtunk, amikor megvolt nekem az sokkal lazább szituáció volt. Ahhoz képest, hogy most már egymás között végre definiáltuk a kapcsolatunkat, most nem értettem hirtelen ezt az egészet.

- És tényleg ne haragudj rám, amiért...

- Angie, ne szabadkozz már, kérlek. - fogja meg hirtelen az egyik kezemet. - Hiszen mondtam, hogy nincs semmi baj. Az egyetlen amit sajnálok, hogy most néhány napig le kell mondanom arról, hogy szeretkezzünk. - kacsint rám, amivel rögtön zavarba hoz. - De csinálhatunk annyi minden mást. Elmehetnénk ma Wismar-ba hajóval, körül nézhetünk ott, ebédelhetünk. De ha ahhoz van kedved és nem mászkálnál, akkor punnyadhatunk is egész nap. Csak veled akarok lenni.

Mondatai hallatán szélesen elmosolyodom és kell pár hosszú másodperc mire tudok értelmesen válaszolni és elhiszem, hogy ez tényleg megtörténik. Tényleg az ő barátnője vagyok.

- Annyira... édes vagy. - nyögöm ki, miközben picit rászorítok a kezére, de rájövök, hogy a mai nap nem jön össze nekem az, hogy az igazán ráillő jelzőkkel illessem Dominikot, most azonban nem tesz rá megjegyzést, csak mindenttudóan mosolyog. - A hájókázás amúgy jól hangzik, meg a kaja is, csak most... punnyadhatunk egy kicsit, mielőtt elindulnánk?

Ő csak szótlanul bólint, én pedig megkönnyebbülve állok fel, mert tényleg úgy érzem, hogy szükségem van egy kis fekvésre, hátha akkor enyhülnek a görcseim.

- Gyorsan elpakolok. - mondja a focista, én pedig kicsit haszontalannak érzem magam, de végül mégis inkább eldőlök a kanapén, mert most nagyon szükségem van rá.

Szemeimet lehunyom és mélyeket lélegzem és azon gondolkodom, hogy miért nem hat a fájdalomcsillapító.

- Te figyi, az, hogy most ennyire rosszul vagy... annak nincs köze ahhoz, ami tegnap történt, ugye? - Dominik lábaimat felemelve és ölébe helyezve foglal helyet a kanapén, miközben áthatóan méreget.

Muszáj felnevetnem a kérdésén.

- A szexre gondolsz? - húzom fel a szemöldököm, mire ő csak bólint. - Nem hinném, hogy bármi köze is lenne hozzá. De nagyon cuki, hogy ennyire aggódsz. - teszem hozzá, és feltápászkodva ajkaihoz hajolok és finoman megcsókolom. - Az előző barátnőid nem menstruáltak, vagy miért aggódsz ennyire? - kérdezem végül és tényleg semmi hátsó szándék nincs a kérdésemben, csak kíváncsi vagyok.

Szoboszlai felnevet a kérdésemen.

- Ők ezerszer rosszabbak voltak, ha megjött nekik. Úgy értve, hogy mindenért leüvöltötték a fejem, szóval... olyankor jobb volt, ha szimplán csak távolságot tartottunk. Tőled viszont nem akarok, mert te mindenhogy imádnivaló vagy. - mosolyog rám szélesen és ezúttal ő ad apró puszit a számra.

Végül úgy helyezkedem a kanapén, hogy mindketten le tudjunk feküdni. Bekapcsolom a tv-t és hagyom a kacatos árverezős műsoron, mert valamiért imádom nézni, Dominikot pedig nem zavarja, sőt végig kommentálja a látottakat, amivel folyamatosan nevetésre késztet. Időközben átöleli a derekamat, ezáltal még szorosabban van esélye hozzám bújni, amit csak egy szórakozott mosollyal élvezek. Az pedig, hogy finoman simogatja a hasamat igazából nagyon jól esik, és biztos vagyok benne, hogy jelentősen hozzájárul ahhoz is, hogy a fájdalmaim enyhüljenek.

A hajóút Wismar-ba körülbelül csak egy órás, és a város sem annyira hatalmas, szóval kényelmesen tudunk sétálgatni, szerencsére most eső nélkül. A legjobban mégis annak örülök, amikor délután 3 körül beülünk végre enni, mert iszonyatosan éhes lettem azóta.

- Szofi nem hiányolt tegnap este? - kérdezem hirtelen Dominikot, aki szélesen elvigyorodik a kérdésem hallatán.

- Tudta, hogy nem leszek otthon. - válaszol. - Mondtam anyának, hogy eljövök pár napra kirándulni... és már nagyon kíváncsi erre a rejtélyes barátomra, akiről nem túl sokat árultam neki el eddig. - mondja sokat sejtetően.

- Oh... - lehelem és zavartan nyúlok az előttem lévő pohár víz után és kortyolok bele.

- Szeretnék mesélni a szüleimnek rólad. - folytatja.

Annyira könnyedén beszél, hogy egy pillanatra én is megnyugszom.

- Értem. - bólintok.

- Biztosan szeretnének majd megismerni és én is szeretném, ha találkozhatnának majd veled. Ne érts félre, nem megijeszteni akartalak. - teszi hozzá rögtön.

- Hát pedig eléggé sikerült. - nevetek fel tehetetlenül. - De persze, megértem, hiszen te is találkoztál az én szüleimmel, és én is kíváncsi vagyok, hogy mégis kik között nőttél fel. - vigyorodom el. - És Szofira is nagyon kíváncsi vagyok.

- Ráveszem majd őket, hogy jöjjenek ki valamikor még karácsony előtt. - bólint egy mosollyal.

Wow, karácsony. Tényleg mindjárt itt volt.

- Hogy vannak most a szüleid... egymással? - kérdezem finoman.

Dominik tanácstalanul ráncolja a homlokát.

- Jobban. De nyilván nem fülig szerelmesen. - én csak nagy bólintással veszem tudomásul a válaszát. - És a tieid?

- Oh... - meglepődöm ezen a kérdésen kicsit. - Hát. - fordítom a figyelmem az asztalra. -Az utóbbi napokban annyira lekötött a saját nyomorom, hogy... - rázom meg a fejem tanácstalanul. - Nem tudom. Anyám nagyon is jól van, de nem tudom, hogy ehhez kinek lehet köze.

- Nem gondolod, hogy... esetleg fél neked beszélni arról, hogy ismét van köztük valami apukáddal... vagy legalábbis, hogy mindketten szeretnék, hogy legyen?

A kérdésére nem tudok válaszolni, csak zavartan vetek egy pillantást a tenyeremen éktelenkedő sebhelyre, amit ma már nem kötöttem be.

- Lehet. - ráncolom a szemöldökeim fájdalmasan, mert egyébként elég nagy esély van arra, hogy igaza van.

- Angie. - Dominik kedves mosollyal kér, hogy nézzek ismét rá. - Beszélj vele ha otthon leszel. Csak kérdezd ki, és éreztesd vele, hogy elmondhatja neked. Hiszen nem szeretnéd, ha titkolózna.

Ebben pedig igaza van. Anya is mindig azt mondta nekem tinikoromban, hogy ha hülyeséget művelek, akkor is inkább mondjam el neki titkolózás helyett.

- Nem is tudom mikor lettél te a családi kapcsolatok szakértője kettőnk közül. - nevetem el magam és ismét a szemeibe pillantok. - De igazad van. Tényleg beszélni fogok vele és ha... nem tudom, mit fogok csinálni akkor.

Tudtam jól, hogy létezhet olyan, hogy két embernek egyszerűen időre és más életszakaszra van szüksége ahhoz, hogy ismét egymásra találjanak. De a szüleimről sosem gondoltam volna ezt, és nagyon idegen volt ez a gondolat még most is. Muszáj volt kiderítenem.

- Segítek majd neked kitalálni, hogy mit csinálj. - mosolyog rám biztatóan, én pedig csak arra vagyok képes hirtelen, hogy viszonozzam, és szeretnék a nyakába ugrani.

Szerencsére ez nem következik be, mert időközben meghozzák az ételeinket és a beszélgetést is kicsit könnyedebb vizekre tereljük ezután és újra visszatér a rózsaszín köd a szemeim elé, amit már 3 napja folyamatosan imádtam.

DOMINIK

December 26-án este arra jövök rá, hogy pénzt kellene kérnem ennyi magyar-német és német-magyar fordításért. Elég húzós volt már ez a nap alapból is, hiszen ez volt az első alkalom, hogy az én szüleim és Angelika szülei is találkoztak egymással. Angie már találkozott anyáékkal ezelőtt pár héttel, pont úgy ahogyan azt terveztem, és ő nem volt ennyire kíváncsi velük kapcsolatban, mint a szülei, szóval a karácsonyi vacsora végeztével is folyamatosan tolmácsként működöm közre az ő beszélgetéseikben. Eközben Angelika teljesítette Szofi kívánságát és leültette a zongorájához és engedte neki, hogy random nyomogassa a billentyűket, miközben ő is mutatott neki egy-két dallamot. Egy pillanatra el is mosolyodom rajtuk, amiért közös nyelv híján is remekül megértik egymást.

Fura volt. Nem számítottam ilyen karácsonyozásra pár héttel ezelőtt. Amikor még Fanni mellett szenvedtem, azt hittem, hogy majd idén is kínos karácsonyunk lesz, egy nap az én szüleimmel - ahol mindenért nyafoghat - és másik nap az ő családjával, ahol pedig folyamatosan a kapcsolatunkat teregetheti ki nekik. Akkor sem gondoltam, hogy így édes hetesben fogunk ünnepelni ma, amikor Angie anyukája kórházba került. Számomra igazából nem volt szokatlan, hogy a szülei együtt voltak, hiszen legtöbbször így láttam őket, de neki eléggé idegen volt, de a kezdeti ellenálláshoz képest, egész jól kezelte most ezt az egészet. Amikor pedig két hónapja az én szüleim között kitört a balhé, végképp nem gondoltam volna, hogy ennyire nyugiban fogunk karácsonyozni.

- Lassan ideje indulnunk. - anyukám enyhe mosollyal tekint körbe az asztaltársaságon, én pedig kicsit fellélegzem.

Ezt gyorsan lefordítom Angie szüleinek, és Valeria próbálja még picit marasztalni őket, sőt azt is felajánlja, hogy velem együtt Szofi is itt maradhat éjszakára, de anya ragaszkodik hozzá, hogy visszamenjenek a lakásomba. És igazából én is. Szerettem volna ma éjjel Angie-vel aludni itt náluk, és annak ellenére, hogy imádom a húgomat, nem feltétlenül vágytam arra, hogy Szofit pesztráljuk éjszaka.

Persze nyafog egy sort, mert totálisan beleszerelmesedett Angelikába - ő is - és a zongorába, de Angie megígéri neki, hogy másnap is átjöhet majd és tanít neki valamit. A családom lassan összepakol és felöltöznek, majd össznépileg elbúcsúzunk és kikísérjük őket.

Sok hó van. Szerencsére most karácsonykor is, nem csak random februárban, mint év elején.

- Van kedved eljönni velem sétálni kicsit a hóesésben? - Angie mosolyogva fordul felém, mikor az autó eltűnik az utca végén.

- Igen, nagyon szívesen mennék. - bólintok és gyors puszit nyomok ajkaira.

Egyelőre visszamegyünk, de Angie szüleinek nem igazán van szükségük a segítségünkre, szóval inkább felöltözünk és ezúttal mindketten kilépünk a hidegbe az utcára, amit csak a közterületi fények világítanak meg, de még ezek nélkül sem lenne koromsötét, tekintve a porcukorként szállingozó és a már utcán heverő hóra.

- Remélem a családod tényleg jól érezte magát, és nem volt túl sok ez az egész. - szólal meg Angie, mikor kezét megfogom.

- Hidd el nekem, jól érezték magukat. Szofi totálisan imád téged. - győzködöm.

- Nagyon édes kislány. Kicsit sajnálom, hogy nem tudok vele direktben beszélni. De szerintem ő hamarabb fog megtanulni németül, mint én magyarul. - nevet fel. - Ugye... nem gáz ez az egész nagyon? Mármint, hogy nem beszélek magyarul.

- Dehogy gáz, Angie. - rázom meg a fejem, és kicsit meg is torpanok, hogy szembe fordulhassak vele. - Velem vagy kapcsolatban és nem a családommal. - teszem hozzá, mire ő őszintén elmosolyodik és lábujjhegyre emelkedve gyors csókot nyom az ajkaimra.

Ezután percekig csak csendben sétálunk tovább az üres utcákon és csak nézegetjük a különböző házak kivilágításait és ablakdíszeit. Angelika végül elenged egy mély sóhajt és megtöri a csendet.

- A szüleid most olyan kiegyensúlyozottnak tűntek. - mondja. - Tényleg jól vannak, vagy csak... tudod? - von vállat, és érzem rajta, hogy nem akarja kimondani a színlelés vagy szerepjáték szavakat.

Elengedek egy tehetetlen nevetést.

- Nos, öhm... azt gondolom, hogy tényleg jól vannak. - mosolyodom el kínosan. - Rájöttem, hogy a lakásom falai nem valami jó hangszigetelők, mert tegnap volt szerencsém hallani, hogy valószínűleg szexelnek a vendégszobában, amikor már azt hitték, hogy Szofival együtt én is alszom a hálóban.

- Oh... - Angie is elenged egy kínos nevetést. - De ez jó. Mármint... banyek... tudom, hogy tök kínos és... nyugi, nemcsak a te szüleidet kapta el a karácsony szelleme.

Inkább nem kommentálom, mert akármennyire is fura ez az egész, azért örülök neki, hogy mindkettőnk családja viszonylag rendben van most.

- Figyi, mi lenne ha ma este minket is elkapna a karácsony szelleme? - kérdezem Angie-től egy ártatlan mosollyal, mire ő teljes szívéből felnevet.

- Nagyon jó lenne. Nagyon hiányoztál az elmúlt napokban. - pillant rám féloldalasan.

A hideg idő ellenére is végigsöpör rajtam a melegség szavai hallatán. Épp ezért ismét megállok, Angie pedig követi a példámat és várakozóan néz fel rám.

- Te is nekem, Angie. - hunyom le a szemeimet.

Pedig csak 4 nap volt. De tényleg nagyon szerelmes voltam ebbe a lányba és szerettem őt. Angelika elmosolyodik a szavaim hallatán, és szorosan magához ölel, amit azon nyomban viszonzok.

- Szeretlek, Dominik. - motyogja a vállamba, nekem pedig még a mindig bukfencezik a gyomrom ennek hallatán.

- Én is szeretlek téged, Angie. - mondom neki és óvatos puszit nyomok az arcára.

Mielőtt bármelyikünk ismét megszólalhatna elhaló nyávogást hallok a közelből és Angelikától elhúzódva fordulok körbe.

- Hallottad ezt? - kérdezem a barátnőmet, hogy megbizonyosodjak, nem csak képzelődtem az előbb.

- Igen. - leheli meglepetten, és ő is forgolódni kezd.

Mikor ismét megszólal, ezúttal sokkal kétségbeesettebben az a hang, Angie elválik tőlem és a járda melletti bokrokhoz sétál, le is guggol én pedig követem a példáját. Ott aztán nem sokkal később megpillantok a fehér-fekete foltos cicát. Bajszain hópelyhek csücsülnek és rémülten szemez velem. Nem túl kicsi, de talán még nem is teljesen felnőtt.

- Angelika, nézd... - hívom oda a lányt.

- Oh, Istenem. Szia cica. Gyere ide... - nyújtja ki felé a kezét, mire a macska félelmében fúj egyet. - Jaj. Nem bántalak.

Végül körülbelül 10 perc további győzködés után az átfagyott cica mégiscsak odajön, és legnagyobb meglepetésemre rám nem orrol egyáltalán, így én vagyok az első, aki megsimogatja, ezek után pedig hálásan simul a meleg kesztyűvel fedett kezemnek.

- Nem hagyhatjuk itt. - szólal meg Angie, mikor tanácstalanul ráemelem a pillantásom. - Keresek valamilyen állatmentő szervezetet. - húzza elő telefonját.

- Angelika. - szólítom meg, mielőtt hozzákezdhetne.

A cicát megfogom és óvatosan felemelem a földről. Szerencsére nem akar elmenekülni és nem kezd karmolni meg semmi, inkább csak hozzám simul, milliónyi fehér szőrszálat hagyva ezzel a fekete kabátomon.

- Karácsony van... szerintem elég nehezen fogsz most bárkit is találni.

- Akkor... mégis mit kellene csinálnunk? - kérdezi megszeppenve.

- Vigyük haza. Holnap keresünk egy állatorvost, hogy megnézze nincs-e valami baja meg hogy van-e chipje és lehet, hogy meglesz a gazdája, ha van neki. Aztán... meglátjuk. - teszem hozzá bizonytalanul.

Persze én is tudom, hogy ez meredek ötlet. Angie-éknek sincs semmilyen más állat otthon, ettől fogva állateledel és felszerelés sem. Ezenkívül tényleg lehet beteg is, annak ellenére, hogy első ránézésre ez nem látszott. Angelika pár hosszú másodpercig csak meredten néz rám. A macska közben elenged egy kelletlen nyávogást ismét, mire a barátnőm kicsit magához tér.

- Jó, legyen. - egyezik bele. - Remélem anyám nem fog kinyírni.

Angie szülei már nincsenek a földszinten, mikor hazaérünk, csak fenyőillat és a karácsonyi égők fénye fogad minket. A cicával kiegészülve a konyhába megyünk, ahol legjobb megoldásként tejet és a vacsiból maradt nem fűszeres húst adunk neki, amit hihetetlen sebességgel tüntet el.

- Menjünk fel. - mondja Angelika halkan. - Csinálok neki valami kis kuckót és imádkozzunk, hogy nem fog a szobámba kakilni.

Szavai hallatán elnevetem magam, de teljesítem a kérését, és ismét magamhoz veszem a cicát, majd felmegyünk.

- Adjunk neki nevet. - javasolom, mikor a cica érdeklődve figyel minket, miután egy puha takaróval kibélelt dobozba fektettem.

- Jaj. - Angie enyhe mosollyal nyög fel. - Akkor elkezdünk hozzá érzelmileg kötődni, még jobban... és... - csak tanácstalanul megrázza a fejét, majd a szőnyegre ülve, kezét óvatosan nyújtja a macska felé, aki ezúttal nem fúj rá és hagyja, hogy Angelika megsimogassa. - Kitaláltam neked egy totál klisé nevet. - mondja ezúttal a cicának, én pedig majdnem hangosan elnevetem magam rajta. - Mi lenne, ha Hópihének hívnánk, azért mert a hóban találtunk meg?

A macska természetesen nem válaszol, én azonban óvatosan ülök a barátnőm mellé a szőnyegre és hátát kezdem simogatni, miközben ő fejét vállamra hajtja.

- Emlékszel, mikor azt mondtam neked, hogy gondolkodtam egy árva cica örökbefogadásán? - kérdezem tőle.

Fejét lassan fordítja felém.

- Igen. - válaszol, s egy pillanatra látom, hogy eszébe jut az a kellemetlen emlék, aminek kapcsán ezt mondtam neki.

- Mi lenne, ha... ha holnap kiderül, hogy ennek a cicának nincs gazdája, akkor mi lennénk azok? Illetve, ha van is neki... tényleg megnézhetnénk, hogy van-e olyan cica a menhelyen, aki gazdira vár.

Angie halványan elmosolyodik.

- És mégis hogy gondoltad ezt? - kérdezi óvatosan. - Te nagyon elfoglalt vagy. És... anyám nem igazán pártolja a lakásban tartott állatokat.

- Egy macska simán ellakhatna nálam, őt nem kell sétáltatni, mint egy kutyát. És nem mellesleg... te is ellakhatnál nálam a cicás bugyijaiddal együtt. - teszem hozzá egy pimasz mosollyal.

Érzem, hogy egy egészen rövid pillanatra ledöbben, de aztán finoman meglök a cicás bugyis beszólás miatt.

- Komolyan gondolod? - kérdezi bizonytalanul.

- Igen. - bólintok. - Anyukád nem marad egyedül, nos nem totálisan. Azt, hogy most épp hol akarnak lakni apuddal, nekik kell kitalálni. Szerettem volna ezt ma este megkérdezni tőled, cica nélkül is, de így legalább viccesen jött ki. - rántok vállat.

Angie vonásai elgyengülnek, végül szavak helyett egy sietős, de annál érzelmesebb csókot kapok tőle.

- Nagyon szívesen laknék veled. - válaszol végül egy őszinte mosollyal, amit muszáj rögtön viszonoznom, annyira örülök a válaszának. - Meg Hópihével, szóval ha holnap kiderül, hogy valaki másé, akkor totál depressziós leszek. - vet egy kósza pillantást a cicára, aki időközben befészkelte magát a takaró gyűrődései közé.

Kicsit féltem attól, hogy Angie talán túl korainak fogja ezt az egészet gondolni, hiszen kicsivel több, mint két hónapja kerültünk nagyon közel egymáshoz. És persze tudtam, hogy sok időt fog az anyukájával tölteni itthon, de nagyon szerettem volna, ha a legtöbb estéjén mellettem hajtja párnára a fejét és mellettem is ébred. A cica pedig... hát amolyan bónusz.

- Figyelj. - nyomok egy puszit a hajára. - Minden csáberőmet bevetem majd, hogy Hópihe velünk maradhasson. - nyúlok én is a cica füléhez és kezdem simogatni, mire jólesően dorombolni kezd.

Angelika elenged egy kisebb nevetést, és teljesen az oldalamnak simulva figyeli ahogy továbbra is birizgálom Hópihét.

- Akkor semmi kétségem afelől, hogy velünk marad. - nevet fel kicsit, és szorosabban ölel magához, miközben én is kapok tőle egy puszit az arcomra.

A szavai játékosságuk ellenére is megdobogtatják a szívem és megint óhatatlanul is arra gondolok, hogy mennyire kevésen is múlott az, hogy most itt lehetek ezzel a lánnyal, és hosszú idő óta egy tökéletes karácsonyt tölthetek vele.

****

Sziasztok!

Elhoztam nektek az utolsó előtti részt. Kíváncsi vagyok nagyon hogy mi a véleményetek.

Puszii.