DOMINIK

Angelika annyira aranyosan kér meg, hogy aludjak nála, hogy végül nem tudok nemet mondani neki, és az a szerencsém, hogy épp az egész kórházas incidens előtt zuhanyoztam, szóval nem zavar annyira hogy nincs nálam tiszta ruha. Az pedig még mindig egészen hihetetlenül hangzott, hogy mindazok ellenére, ami az utóbbi napokban történt velünk, szeret.

Vacsira rendeltünk kaját, majd pedig Angie szobájában néztünk random trash videókat a laptopján.

- Szeretnéd, hogy egyedül hagyjalak, amíg Szofival beszélsz? - kérdezi tőlem.

- Maradhatsz. - vonok vállat mosolyogva.

- Úgysem értenék semmit. - rázza meg a fejét szintén egy mosollyal. - A kamerába pedig nem hiszem, hogy integetnem kellene. Addig lemegyek és írok Lolának. - vonja össze szemöldökeit fájdalmasan, én pedig csak óvatosan bólintok.

Szofi önfeledten beszél arról, hogy mik történtek vele az oviban, én pedig nem győzöm kérdezgetni őt az elmondottak alapján. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy ismét ilyen cserfesnek és felszabadultnak látom őt. Anya szinte egész idő alatt mellette ül, majd legnagyobb meglepetésemre apa is csatlakozik hozzájuk s egy idő után már hármasban maradunk, mikor Szofi megunja és visszamegy játszani. Kicsit olyan érzésem van, mintha az elmúlt hét meg sem történt volna.

- Hol vagy, Domi? - kérdezi anya egy fura mosollyal, s látom a szemein, hogy a hátteret kémleli, ismét, ahogyan tette elég sokszor a hívás alatt.

Be kellett volna állítanom egy random tengerpartos alibi hátteret, ami a kupit hivatott eltakarni. Nekem is jól jött volna, ha kicsit okosabb vagyok.

- Egy barátomnál. - rántok vállat.

Anyukám hitetlen mosolyra húzza ajkait. Természetesen elmondtam nekik még akkoriban, amikor megtörtént, hogy Fanni és én szakítottunk, de a körülményeket és Angelika személyét inkább elhallgattam. De a rólunk készült képről ők is tudtak, csak ettől volt millió nagyobb problémájuk nekik is a napokban.

- Nos, jól van. - vonja meg vállát ő is. - De ugye majd mesélsz róla? Ha te is úgy érzed? - kérdezi reménykedve.

Jaj, ez rohadt kínos.

- Igen, anyu, majd mesélek. Na, sziasztok. - búcsúzom sietősen, s tudom, hogy ezzel csak még jobban elárulom magam, de nagyon nem vagyok kész erre a beszélgetésre, főleg, hogy apám is jelen van, akitől pedig rohadtul nem hiányzik most semmilyen kioktatás a nőkkel kapcsolatban.

A telefonom képernyőjét lezárom, s ahogy visszatérek a valóságba, meghallom a finom zongorajátékot a földszintről és ajkaim halvány mosolyra húzódnak. Amikor Fannival összejöttem, azt hittem, hogy majd rohadt jól meg fogjuk egymást érteni, tekintve, hogy mindketten sportolók vagyunk. Illetve ő csak volt, vagy a fene tudja. De rohadtul nem értett meg; vele szemben pedig úgy éreztem, hogy Angelika tökéletesen megért, és én is őt, nos... többnyire. De a zongorához való hozzáállását tökéletesen értettem. Ha lett volna egy nagy udvarom, én is állandóan odakint gyakoroltam volna, mint ahogyan ő tette a szabadidejében a zongora mögött ülve.

Ágyáról felállva lassan körülnézek ismét a szobájában és ezúttal kicsit jobban szemügyre veszem az itt lévő dolgokat. Egyébként nincs semmi kínos dolog itt - a fehérneműs fiókjáról azért ez lehet nem mondható el. Az íróasztalához sétálva kinézek a már majdnem teljesen besötétedett utcára, majd nagy sóhajjal fordulok vissza és elhatározom, hogy inkább lemegyek a földszintre, de mielőtt megtehetném a szemeim megakadnak az asztalon heverő pár papíron. Jelentkezés a Moszkvai Zenei Konzervatóriumba. Wow. A lapok félig meddig ki vannak töltve, és a jövő szeptemberi félévre szólnak. Ezen kicsit ledöbbenek, mert sosem beszélt nekem erről.

Továbbra is ezen gondolkodom, amint lefelé sétálok a földszintre és nem is tudom, hogy kérdezhetnék erre rá. A legrosszabb az egészben, hogy valamennyire becsapva és kétségbeesve érzem magam, amiért lemaradtam erről az infóról, pedig biztosan van még millió dolog, amit nem tudok egyébként Angelikáról.

Amint észrevesz, rám villantja az egyik nagyon szép mosolyát, a játékot azonban nem hagyja abba. Sajnos fogalmam sincs, mit játszik, mindenesetre helyet foglalok mellette, úgy ahogyan pár alkalommal már csináltam ilyen helyzetben.

- Minden rendben otthon? Olyan szomorúnak tűnsz. - szólal meg végül és ujjait lehúzza a billentyűkről.

- Minden oké. - erőltetek egy mosolyt az arcomra, de ugyanakkor fájdalmasan lehunyom a szemeim és elhatározom, hogy rákérdezek a jelentkezési lapjára. - Az asztalodon láttam azokat a jelentkezési lapokat Moszkvába. - vágok rögtön a közepébe.

Angelika lélegzete elakad egy pillanatra. Pillantását zavartan fordítja az ölébe, én pedig hirtelen nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Eléggé úgy érzem, hogy letámadtam most, de utáltam a gondolatot is, hogy most, hogy végre ismét beszélő viszonyban voltunk, talán kiderül, hogy el akar innen menni.

- Miért nem mondtad el, Angie? - kérdezem, és próbálok a lehető legfinomabban beszélni vele.

- Dominik, hiszen nem is beszéltünk normálisan egymással az elmúlt időszakban. Ez csak... Lola ötlete volt. Nem is igazán akartam ezt, csak... annyira szomorú voltam a múlt héten, hogy elkezdtem kitölteni. - magyarázza, s érzem rajta, hogy valószínűleg bűntudata van miattam. - Akkor úgy éreztem, hogy erre van szükségem.

- Arra, hogy szó nélkül leléphess Oroszországba? - szalad ki a számon, és rögtön meg is bánom.

Kezdek olyan lenni, mint valami féltékeny idióta.

- Jézusom, dehogyis. - rázza meg a fejét Angelika. - Szerinted, ha komolyan ezt szeretném, akkor nem mondanám el neked? De mégis, hogy nézett volna ki? "Dominik szeretlek, ja és elhúzok egy félévre Moszkvába, ugye nem baj?" - enged el egy kínos nevetést, én pedig tehetetlenül elmosolyodom a feltevésén.

- Akár így is mondhattad volna. - rántok vállat végül. - Nem szeretném, ha azt éreznéd, hogy a karriered útjába akarok állni. - mondom a szemöldökeim ráncolva, és rájövök, hogy ahhoz totálisan nem is lenne jogosultságom, mert ez a lány még mindig nem a barátnőm, és még ha az is lenne, akkor is elmehetne Moszkvába.

- Ezt az egész moszkvai dolgot át kell még gondolnom, tényleg eléggé hirtelen felindulásból ültem neki kitölteni azokat a papírokat. - mondja végül csendesen. - Én... egyelőre nagyon is jól elvagyok itt az egyetemen és Lipcsében. Itt van az anyám, akire vigyáznom kell, és nem utolsósorban itt vagy te is és hihetetlenül örülök, amiért ismét itt vagy, velem. - emeli rám szemeit komolyan. - Hidd el, hogy nem akartam titkolózni előtted.

- Baszki, egy idióta vagyok. - rázom meg a fejem, miután felfogom a szavait és elképzelem ezt az egész helyzetet. - Sajnálom. - teszem hozzá, s Angelikát magamhoz húzom és óvatosan megpuszilom az arcát, ő pedig elenged egy megkönnyebbült sóhajt, miközben két karját a derekam körül kulcsolja össze és fejét a nyakamba temeti.

Nagyon késő van már, mikor Angie ágyában fekve telefonozok és rá várok, hogy visszatérjen a zuhanyzásból. Elég hosszú és stresszes nap volt ez mindkettőnk számára. Lola hazamehetett éjszakára a kórházból, még én is kaptam pár üzit Götzétől, aki írta, hogy reggel visszahozza az autómat, én pedig válaszoltam neki, miszerint majd reggel felveszem Lola lakásánál - vagyis megkérem Angie-t hogy vigyen el oda, hogy aztán hazamehessek még edzés előtt.

Angelika már pizsamában lép be a szobába és elmosolyodik amint meglát az ágyában fekve. Az arckifejezése láttán én is úgy éreztem, hogy szerettem volna még nagyon sokszor itt aludni.

- Minden oké? - kérdezi, miközben felemeli a takarót és ő is lefekszik.

Csak párat bólintok, majd a telefont félretéve magamhoz húzom őt és mélyet lélegzek az illatából. Legszívesebben én is azt mondanám most neki, hogy szeretem. Fanni és én annyit dobálóztunk régen ezzel a szóval, hogy hirtelen már el is felejtettem milyen érzés ezt úgy igazából érezni.

- Elviszel holnap reggel Loláékhoz az autómért? - kérdezem végül halkan.

- Persze. - válaszol. - Lekapcsolhatom a lámpát? - kérdezi a hozzá közelebb eső éjjeli szekrényen álló kislámpára utalva.

Én csak egy hümmögéssel válaszolok, mert hirtelen már túl fáradtnak érzem magam értelmes választ adni. Miután ezzel végez, velem szembe fordul a karjaimban. Még a sötétben is látom, ahogy ajkai halvány mosolyra húzódnak, én pedig akaratlanul és követem a példáját.

- Jó éjt, Dominik. - suttogja, majd egy alig érezhető, finom csókot lehel ajkaimra.

- Jó éjt, Angie. - viszonzom, s a szemeim szinte azonnal le is csukódnak és nagyon rövid időn belül alszom el, végre mosollyal az arcomon.

Hosszú napok óta végre nem a meg-akarok-halni érzéssel ébredek, és még rohadt fáradtnak sem érzem magam, pedig elég korán van még. Pontosan 6:17. Bőven van még időm odaérni a fél 10-kor kezdődő edzésre, de muszáj előtte hazamennem zuhanyozni és átöltözni meg összepakolni a cuccaimat és mindezek előtt kocsit szerezni Götzétől. És mindehhez szükségem van Angie-re is, aki még az igazak álmát aludta, miközben szorosan bújt hozzám. Neki is biztos időre van szüksége, hogy elkészüljön - remélem nem két óra, mint Fanninak.

- Angie... -suttogom a nevét, mire ő rögtön össze is rezzen kicsit, de mikor nem mozdulok és nem szólalok meg újra, ismét visszaszenderül. - Angie... - mondom megint és ezúttal végigsimítok a hátán, amire ő egy mély levegőt vesz válaszként, majd lassan kinyitja szemeit.

- Már reggel van? - kérdezi gyenge hangon.

- Igen. - nyomok egy puszit az arcára.

- Nem aludhatnánk ma egész nap? - kérdezi és fejét ismét a párnába temeti, s kicsit szorosabban húz magához.

- Ma nem lehet, Angelika hercegnő. De hétvégén majd beiktatunk egy ilyen programot. - ígérem neki, ő azonban csak csukott szemekkel hümmög erre az ötletre.

- Menj, vidd el a kocsimat. - enged el végül. - Én alszom. - teszi hozzá, mire elnevetem magam.

- Neked nem kell egyetemre menni? - kérdezem tőle, egész közel hajolva füléhez, és belecsókolok a nyakába, amitől kicsit megborzong.

Hátára fordulva emeli rám álmos szemeit.

- Majd 10-re. - válaszol végül.

- Sajnálom, hogy ilyen korán ki kell rángatnom téged az ágyból, de nagyon kell az a fuvar. - suttogom, majd arcához hajolva ismét megcsókolom először az ajkait halványan, majd kicsit erőteljesebben a nyakát, amit ő egy elhaló nyögéssel jutalmaz.

Elégedetten elmosolyodom a reakcióján, és hirtelen támad is egy ötletem, amivel könnyebbé tehetem számára az ébredést. Kezeim automatikusan találják meg Angie derekát, majd nem sokat tétovázva végig simítok pizsamája alatt, közvetlenül alhasának bőrén, ami most különösen melegnek érződik a takaró alatt. Közben tovább folytatom a nyakának kényeztetését, ami úgy tűnik, hogy egyáltalán nincs ellenére. Kezei a hajamba kúsznak, és egy magas hangú, hangosabb sóhaj szalad ki az ajkai közül. Remélem nem maradt nyoma ennek a nem éppen ártatlan csóknak, amivel az imént ajándékoztam meg.

- Vágod, hogy anyukád itthon van? - kérdezem tőle mindenttudóan, miközben egyik kezemmel megtámaszkodom feje mellett, másikat azonban szégyentelenül csúsztatom egyenesen Angelika bugyijába.

- Igen. - nyögi ki, amint megérzi az ujjaimat érzékeny pontjánál.

Tekintetünk találkozik egy pillanatra, én pedig nem tudom letörölni az elégedett vigyort a képemről, amikor megérzem, hogy mennyire izgalomba tudtam hozni annak ellenére, hogy alig pár perc telt el, és annak ellenére is, hogy mennyire álmos volt. Egyszerre két ujjamat csúsztatom belé könnyedén, Angie pedig elfojt egy mélyről jövő nyögést. Izmai megremegnek és lábait endelmesen nyitja kicsit tágabbra, amin ismét csak mosolyogni tudok.

- Kibaszott szép vagy ilyenkor. - suttogom neki, mikor ismét rám néz és szemeiből hirtelen eltűnik az álmosság.

- Kibaszottul jól csinálod ezt. - válaszol halkan, és magához húz egy csókra.

Most jövök rá csak igazából hogy mennyire hiányzott nekem. A közelsége, az illata, az ölelése, a csókjai és az imádnivaló reakciói, mindene. Az őt kényeztető kezemet elhúzom egy pillanatra, amire egy csak rosszalló sóhaj a jutalmam, de igazából csak azért csinálom ezt, hogy Angie-t kitakarhassam, és megszabadítsam a pizsamanadrágjától és bugyijától. Amint a ruhadarabjait félre dobom és figyelmem visszafordítom felé, látom, hogy combjai libabőrösek lettek a hirtelen jött hidegtől, épp ezért lábait szétnyitom, combjait átölelve pedig óvatosan fekszem közéjük és csókolom végig a bőrt mindkét lábán. Ezután figyelmem ismét középre fordítom és először csak óvatos és lassú csókokat lehelek Angelika érzékeny pontjára, majd kis idő múlva a nyelvem és csatlakozik a játékhoz, amivel totálisan sikerül kikészítenem őt. Remélem, hogy az anyukája még mélyen alszik és nem hallja a lánya hangos, jóleső sóhajait és nyögéseit.

Amikor érzem, hogy már nagyon közel van ahhoz, hogy elmenjen, ismét a kezemet is használom, és 2 rövid percen belül elérem, hogy Angie egy visszatartott nyögés közepette elélvezzen. Amint teste kicsit megnyugszik, kiosztok még neki pár puszit odalent, majd elégedett mosollyal hajolok ismét az arcához.

- Jó reggelt, álomszuszék. - suttogom neki és óvatos csókot lehelek az ajkaira.

- Jó reggelt, szupersztár. - válaszol széles mosollyal, és kezeit a hajamba vezeti.

ANGELIKA

Miután Dominik elvitte a kocsiját, Mario felinvitált a lakásba, és kicsit beszélhettem is Lolával, aki továbbra is nagyon szomorú volt, de szerencsére már nem voltak fájdalmai, és nem is állt annyira tragikusan a témához, hiszen tisztában volt vele, hogy egy terhesség ilyen korai szakaszában előfordulnak vetélések, és szerencsére nem tűnt úgy, hogy elvette volna a kedvüket ez az egész a babától, aminek nagyon örültem.

Az egyetemen nagyon nehezemre esik koncentrálni, mert egész idő alatt Dominikon kattog az agyam és azon, ami az elmúlt 24 órában történt köztünk, és főleg azon, ami korán reggel történt köztünk és a térdeim még mindig beleremegnek az érzésbe. Időközben, az unalmas óráimon a barátnőimnek írom le a fejleményeket, ők pedig kitörő örömmel fogadják, hogy ismét minden rendben velem és a focistával. Természetesen Dominik sem hagyja, hogy egy pillanatra is eltűnjön a gondolataim közül. Egész nap képekkel és üzenetekkel szórakoztat, amit egyáltalán nem bánok. Azt már kicsit igen, hogy anyám is rámír, és totálisan zavarba hoz.

valeriahartmann: Szia Kicsikém. Együtt vacsizunk ma vagy terveztél valamit estére? Jól hallottam, hogy reggel orgazmusod volt? Áthívhatod azt a helyes fiút megint, főzök valami egészségeset. ;) Puszii, Anyu.

Lángoló arccal nézek fel a képernyőből, és tekintetem az idős zenetörténet tanár szigorú pillantásával találkozik szinte rögtön.

- Szóval Frau Hartmann, ha már úgyis a fellegek között jár elárulná nekünk, hogy kit sejtenek Beethoven leveleiben az "egyedüli kedvesem", a "boldogságom és mindenem" valamint "életem angyala" jelzőkkel illetett hölgyemény mögött? - teszi fel a kérdést, valószínűleg nem elsőre, s hirtelen magamon érzem az összes csoporttársam tekintetét.

- Jozefina Brunszvik grófnőt. - válaszolom végül, hiszen általános iskolában rengeteget tanultam erről.

A tanárom egy pillanatra megdöbben, hogy rögtön tudtam felelni a kérdésére.

- Tudna nekünk mesélni valamit a hölgyről? - kérdezősködik tovább, az én ajkaim pedig győztes mosolyra húzódnak.

- Pozsonyban született, ami ma Szlovákiához tartozik, akkoriban azonban a Magyar Királyság területén volt, és maga Jozefina is magyar volt. - kezdem, és élvezem egy pillanatig a diadalmat még akkor is ha tényleg nem én voltam aznap a mintadiákok egyik példánya.

szoboszlaidominik: Mit csinálsz hétvégén, Angelika hercegnő?

Ajkaim ismét mosolyra húzódnak, amint a folyosón sétálva olvasom el a legfrissebb bejövő üzenetemet. Ujjaim gondolkodás nélkül nyomnak a válaszra és kezdenek írni.

angelikahartmann: Reméltem, hogy veled lehetek. :) Játszol a hétvégén?

A válasz pedig másodperceken belül érkezik is. Titkon hálás vagyok, amiért egyikünk sem érzi úgy, hogy gyerekes játékokat kellene játszanunk és nem válaszolni órákig a másiknak.

szoboszlaidominik: Nem :( De ezáltal még többet lehetsz velem. ;) Mit szólnál ha kiruccanánk kicsit, mondjuk a tengerpartra?

angelikahartmann: Wow, nem hiszem el, hogy olyan fiúval hozott össze a sors, aki a szüleimhez hasonlóan akkor akar menni a tengerpartra, amikor nincs jó idő. Ettől függetlenül bárhová szívesen elmennék veled. De előtte... mit szólnál ma egy vacsihoz nálunk? Anyámmal?

szoboszlaidominik: Wow, szívesen vacsizok veletek, csak muszáj hazamennem és rendbe szedni magam, mert elég förtelmesen nézek ki így edzés után.

angelikahartmann: szerintem nagyon aranyosan nézel ki edzés után...

szoboszlaidominik: ehh... :) Ottalvós buli?

Picit elönt a melegség, amint ezt a sort olvasom. Anyámnak biztosan nem lenne ellenére, szóval gyorsan írni kezdek.

angelikahartmann: Persze :)

-------

Sziasztok!

Így vasárnap estére meg is érkeztem hozzátok egy kicsit könnyedebb résszel a sok-sok dráma után. Köszönöm nagyon a szavazatokat és hozzászólásokat. Kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok erről a részről, szóval írjátok meg bátran. :P Azt hiszem, nekem majd a következő rész lesz az egyik kedvencem, amit ebben a könyvben írtam. :) Puszi nektek.