2. Fejezet

Amint beléptem a Black Orchide ajtaján, kirázott a hideg. Zavart, hogy egyedül vagyok és nincs mellettem Myke. Idegesen körbe pillantottam, majd a hátam mögé néztem, csupán megszokásból. Semmi veszély nem fenyegetett, de erről a szokásomról, valószínűleg soha nem fogok tudni már leszokni. A bárban ezúttal sokkal több ember volt, mint mikor tegnap itt jártunk. Nem volt tömeg, de mindenhol látni lehetett embereket csoportokba verődve iszogatni, vagy éppen cigarettázni. Már épp oda mentem volna a bárpulthoz, hogy megkeressem a csapost, amikor a lépcsőről megláttam lejönni a Jim névre hallgató öltönyös pasit, akinek tegnap az irodájában voltunk, és aki mától a főnököm.

- Öhmm... helló, én...

- Áh! Szia! - szakított félbe, amikor felemelte a fejét és rám nézett, majd a karján lévő csillogó órára pillantott. - Épp időben. Ezt szeretem. Na gyere velem, bemutatlak Liznek. - mondta és már el is indult, én pedig kapkodtam a lábaimat, hogy tartsam vele a lépést. - Mit is mondtál, hogy hívnak? - még nem mondtam, hogy hogy hívnak, de ezt a megjegyzést inkább magamban tartottam.

- April Cla... - Kezdtem, de aztán meggondoltam magam. A biztonság kedvéért, álnevet kellene mondanom. És ha már a keresztnevemet sikerült kikotyognom, akkor legalább a vezetéknevemet változtassam meg. - Claris. April Claris.

- Hát April Claris, remélem bírod a gyűrődést, mert az esti meló itt elég kemény szokott lenni.

- Bírom a gyűrődést. - válaszoltam, mire rám sandított.

- Azt majd meglátjuk. - Beérve az asztalok közé, dübörgött a zene. Ám nem olyan, mint ami a discókban szokott lenni. Nem volt mashup, vagy dubstep, sem rap. A dallam, ami hangosan szólalt meg a hifitoronyból, olyan hatást keltett, mintha egy negyvenes évekbeli kaszinóban lennénk. És fura módon, ez a zene nem csak hihetetlenül illet a bár hangulatához, de még nekem is tetszett, pedig én nem igazán vagyok oda a klasszikusokért. Jim egy rövid, szőke hajú lány felé vette az irányt, majd amikor mellé ért, megköszörülte a torkát.

- Helló főnök! Mi a helyzet? - nézett fel a lány sugárzó arccal, és óriási barna szemekkel.

- Liz, bemutatom Aprilt. Ez az első munkanapja, mutasd meg neki légy szíves, hogy hogy mennek itt a dolgok.

- Vettem. - bólintott a Liz nevű lány. Közben feltűnően rágózott.

- Remek. Akkor ha lejár a műszakod, vagyis éjjel egykor, gyere az irodámba és megbeszélünk pár dolgot. - nézett rám, mire bólintottam. Ő pedig már ott sem volt. Bizonytalanul mosolyogva néztem rá Lizre, aki most egy óriási pink lufit fújt a rágójából, ami ugyanolyan árnyalatú volt, mint a száján lévő rúzs. A lufi kipukkadt, a rózsaszín ajkak pedig elmosolyodtak.

- Lizbeth Taylor, de hívj csak nyugodtan Liznek. - nyújtott kezet.

- April. - fogtam vele kezet.

- Szóval... - kezdte továbbra is rágózva és feketére lakkozott körmeit nézve. - Átgondoltad te ezt az esti műszakot?

- Nem kellett rajta túl sokat gondolkozni. Kell a pénz.

- Jim beavatott, hogy milyenek nálunk az esték?

- Nem igazán. Csak annyit mondott, hogy bírnom kell a strapát.

- Hahh. Na ja. - horkant fel. - És bírod?

- Nem hiszem, hogy gond lesz.

- Kedvellek. - mosolyodott el. – Na, jól van, akkor lássunk is neki. Gyere utánam. - azzal meg is perdült, én pedig követtem. Egy személyzeti öltöző feliratú helyiségbe léptünk, amiben egy egész alakos tükör, egy mosdó, egy vécé, két szekrény, fogas, meg pad volt. Liz odasétált az egyik szekrényhez és kivett belőle egy összehajtogatott fekete és egy fehér ruhadarabot, amit a kezembe nyomott.

- Vedd fel. Ez az egyenruhánk. - amint széthajtottam őket, kérdőn emeltem fel az egyik szemöldököm. A fehér köténnyel még nem is volt semmi gond. De a fekete, simulós egybe ruhával, aminek a dekoltázsa nagyobb, mint amit egy pincérruhától elvárnék, már annál inkább. - Ne vágj ilyen arcot. Látnod kellett volna az előző egyenruhánkat. Ez ahhoz képest apáca szerkó. - Mondta Liz, az arcom láttán.

- Oké. - bólintottam, aztán elkezdtem levetkőzni. Közben pedig figyeltem Lizre, aki megállás nélkül beszélt.

-...egyébként, nem tudom elmondani mennyire örülök, hogy esti műszakra jelentkeztél, mert Kristennel már alig bírjuk.

- Kristen?

- Jah, igen, vele még nem találkoztál. Majd bemutatlak neki. Vele csináljuk az esti műszakot. Csak szólok, hogy nem könnyű meló, de ha az első két hetet kibírod, akkor sínen vagy. Az elődeid átlagosan öt napig bírták.

- De hát miért? Mi olyan durva benne? - kérdeztem, mire Liz csak ravaszul elmosolyodott, de nem válaszolt a kérdésemre.

- Szóval az este folyamán, mi hárman felelünk az egész bagázsra. Mind a két emeleten mi vesszük fel a rendelést és visszük ki őket. Gyere, megmutatom a bárt. – mondta, amikor felöltöztem. Mielőtt kimentünk volna az öltözőből, még egy utolsó pillantást vetettem magamra az egész alakos tükörben. A testhez álló fekete ruha, érdekes módon sokkal jobban mutatott rajtam, mint azt gondoltam volna. Ha nem lett volna a derekamra kötve egy fehér kötény, akkor akár alkalmi ruhának is elment volna. Csak a fekete bakancsom nem illett a képbe, aminek köszönhetően olyan hatást keltettem, mint egy rocker csaj, úgyhogy felírtam a képzeletbeli jegyzettömbömre, hogy legközelebb inkább balerina cipőbe, vagy félcipőbe jöjjek dolgozni.

- Ez az alsó rész itt a viszonylag nyugis övezet. Itt kell a legkevesebbet dolgozni, amit Kristen rendszerint elbír egymaga. Kristen aki a... ááá szia Kristen! - köszönt egy hosszú, barna hajú lánynak, aki épp egyik kezében egyensúlyozva egy tálcányi üvegpoharat, ment el mellettünk.

- Szia... sztok... - lövellt felém egy értetlen pillantást.

- Ő itt April. Ma kezd.

- Esti műszakban?

- Ahha.

- Halleluja! - mondta Kristen mosolyogva, azzal tovább ment a tálcával a kezében.

- Gyere, menjünk tovább. - szinte futólépésben szeltük át a helyiséget. - Ez itt a bárpult, ez Bobby térfele, itt általában nem kell segítség, csak ha nagyon nagy a forgalom. - Csá, Bobby! - köszönt a szakállas pultosnak, aki felnézett és köszönés képpen biccentett nekünk. Felmentünk a lépcsőn, és amikor felértünk a második emeltre, még jobban érezhető volt a cigaretta füst, mint az első alkalommal.

- És ez a második emelet. Gyakorlatilag szinte egész este itt fogsz rohangálni. Az itt tartózkodó vendégek száma rendszerint huszonegy és negyven év közötti férfiakból áll, akik cigaretta vagy szivarfüstbe burkolózva piálnak egész este. És ez pedig a bár legfontosabb részlege. - mentünk be egy terembe, ami tele volt kártya és billiárd asztalokkal. néhány asztalnál egy páran kártyáztak, ketten pedig egy billiárd asztalnál álldogáltak, dákóval a kezükben. A terem végében a fekete falon, még egy jó nagy Darts is lógott. - Ebbe a terembe járnak a törzsvendégeink és ez a terem adja a bevétel negyedét. Órákon keresztül ülnek, és pókereznek, közben pedig tonnaszámra veszik a cigit, meg a szivart és literszámra isszák a rumot meg a sört. Ezen az emeleten annyira túlteng a tesztoszteron, hogy szinte tapintani lehet. Úgyhogy jobb, ha hozzászoksz a beszólásokhoz meg a napi ajánlatokhoz.

- A napi ajánlatokhoz? - emeltem fel az egyik szemöldököm.

- Majd hozzászoksz. Az első emeleten van a konyha, és ha szivart vagy cigit kell vinni valakinek, akkor azt Bobbytól kell kérned. Ööö... azt hiszem ennyi. Van valami kérdésed?

- Minden világos. - válaszoltam, mire elégedetten biccentett.

- Jól kifogunk jönni egymással. Na, jól van. - tette csípőre a kezét. - Akkor hajrá! - és ezzel a mondattal be is dobott a mélyvízbe. Még otthon Memphisben voltam pincér. Az sem volt éppen leányálom, de öt perc sem kellett, hogy rájöjjek: itt sokkal többet kell majd hajtanom. Liznek igaza volt, amikor azt mondta, hogy valószínűleg a lépcsőn kell majd föl le rohangálnom. A második emeleten lévő férfi sereg ugyanis nyughatatlan volt. Sorban vettem fel a rendeléseket, miközben próbáltam figyelmen kívül hagyni a beszólásaikat, amik már majdhogynem szexuális zaklatásnak minősültek. A jó oldala a kiéhezett pasiknak, hogy egy este alatt több borravalót kaptam, mint a Memphisi étteremben egy hét alatt. És bármennyire tartottam bemenni a híres " kártya - szobába", muszáj volt onnan is felvennem a rendelést, mert Liz százötven százalékon pörgött, ezért rám bízta a nehezét. Próbáltam magabiztosan sétálni a kártya terembe és csak remélni tudtam, hogy az apró bizonytalanság nem látszik meg rajtam. Éppen egy doboz cigiért és egy pohár sörért készültem lemenni, amikor az egyik kártyaasztal mellől megszólított egy srác.

- Hoznál nekem egy Marlborot aranyom? - A srác nem is nézett fel a kezében lévő kártyalapokból, úgy nyújtott felém laza kéztartással egy gyűrött papírpénzt. Kivettem a kezéből a pénzt, és már mentem is le az első emeletre. Két doboz cigivel és egy pohár sörrel tértem vissza. Mikor a sráchoz értem, aki a cigit kérte, mellé álltam, de annyira koncentrált a lapjaira, hogy észre sem vett. Ekkor megköszörültem a torkomat, ő pedig erre elfordította a pillantását a lapokról és felém nézett. Tetőtől talpig végigmért, de érdekes módon nem a dekoltázsomnál, vagy a combomnál időzött hosszabb ideig, hanem a fekete bakancsomon. Ajkára mosoly ült, majd felnézett rám. Hatalmas, viharfelhő szürke szemek ejtették rabul a pillantásomat. A haja szőke volt, pár tincs rakoncátlanul lógott a homlokába. Koromfekete testhez álló póló és fekete farmernadrág volt rajta.

- Ne haragudj Fish, de mentolos kéne. - biccentett a kezemben lévő Marlboro Gold Edge-re. Mi az, hogy Fish?

- Hogy mondod? - Kérdeztem vissza. Az asztalnál ülő férfiak többsége felnevetett, a szürke szemek viselője pedig féloldalasan elmosolyodott.

- Mentolos kéne, nem Golden. - Ismételte meg a mondatot, de ezúttal kihagyta a "fish" jelzőt. Ezért nem is szóltam semmit, csak kényszeredetten bólintottam és lementem a lépcsőn, hogy kicseréljem egy doboz mentolos cigire. Bár Bobby kicsit érdekesen nézett rám és meggyőződésem, hogy azt hitte, én bénáztam, miközben egyáltalán nem az én hibám, hogy az a srác annyira el van foglalva a kártyalapjaival, hogy még rendelni sem tud normálisan. Odanyújtottam neki a mentolos Marlborot, és megszokásból villantottam egy ál mosolyt.

- Kérsz még valamit?

- Igen, egy pohár scotch-ot légyszi. - Vetette oda, majd a tömérdek mennyiségű zsetonhoz nyúlt, ami előtte szépen sorba rendezgetve, tornyokba pakolva állt az asztalon. Leemelt belőle párat, majd az asztalra dobta. - Emelek.

- Kiszálltam. - mondta hátradőlve egy srác, és ledobta a lapjait.

- Tartom. - mondta egy borostás arcú férfi és zsetonokat dobott az asztalra. Lassan fordultam meg és mentem a lépcső felé. Nagyon remélem, hogy nem azért ugráltat, mert élvezi, hogy fel s alá kell rohangálnom miatta. Egy üveg scotchal tértem vissza, amit letettem az asztalra a szőke hajú srác mellé. Egy pillantást vetett a pohárra, aztán felemelte és felém nyújtotta. Értetlenül néztem a poharat nyújtó kezére.

- Ne haragudj, de jég is kéne bele. - viccel ugye? Nem láttam semmit az arcán, de mérget vettem volna rá, hogy szórakozik velem. Biztosra vettem, hogy belül hatalmasakat nevet azon, hogy föl-le ugráltathat. Nyitottam a számat, hogy megmondjam neki a magamét, ő pedig olyan arckifejezéssel nézett rám, mint aki egy nagyon jó műsort fog látni. Nem. Pont ezt akarja elérni. Ez a bunkó nem ér meg annyit, hogy miatta kirúgjanak az első munkanapomon. Becsuktam a számat, és szélesen elmosolyodtam.

- Rögtön hozom. - mondtam olyan hangsúllyal, amiből talán csak Myke tudta volna megmondani, hogy csak színlelem a kedvességet. Egy jeges pohár scotchal tértem vissza, ám az asztaltól a srác épp besöpörte egy fekete selyem szatyorba a zsetonokat.

- Köszönöm a játékot uraim. - mondta vigyorogva, az asztalnál lévő többi férfi pedig csak morgott, az egyikük pedig rázkódó vállal nevetett. Már azt hittem nem is vesz észre a szürke szemű fiú, amikor a tekintetét az arcomra emelte, a nadrágzsebéből előhúzott egy köteg papírpénzt és a kezembe nyomta, majd kivette a másik kezemből a scotchot és a szájához emelte a poharat. Már számoltam a visszajárót, amikor egyszerűen elsétált mellettem.

- Hé! Várj... ez sokkal...

- Tartsd csak meg. - szakított félbe.

- De hát ez... - azt akartam mondani, hogy ez sokkal több borravaló, mint amennyit adni szokás.

- Nyugi csillagom, törzsvendég vagyok. Tudom, hogy a pincérnőknek kemény itt a meló. - Kacsintott rám, aztán újabbat kortyolva a pohárban lévő aranyszínű italból, lement a lépcsőn. Furán bámultam a kezemben lévő pénzre. Bár nevetségesen sok borravaló, de ami azt illeti, meg is érdemeltem, amennyit ugráltatott. Ráadásul szándékosan. Az volt az érzésem, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy Mr."ne haragudj, de jég is kéne bele" a hülyét járatta velem.

- Na hogy bírod? - kérdezte Liz, amikor éjfél körül mellettem termett.

- Jól. Azt hiszem. Figyi, mit jelent a Fish?

- Fish? Hát tudod az egy olyan vízi állat, amit...

- Nem, most komolyan. - forgattam meg a szemem. - Van a halnak valami szimbolikus jelentése?

- Nem tudok róla - csóválta a fejét. - Vagyis, azonkívül, hogy a pókerben Fishnek hívják a kezdő játékosokat, akik nem szoktak emelni, mert félnek, hogy kiesnek és híresen rosszul játszanak, de... nem... ezenkívül nem tudok más jelentést. - A válasz hallatán megforgattam a szememet.

- Miért kérdezed?

- Mert fönt egy srác, aki abban lelte a szórakozását, hogy föl-le ugráltatott mindenért, valamiért így hívott.

- Föl-le ugráltatott?

- Ahha, először cigit kért, de aztán mondta, hogy neki mentolos kell, aztán kitalálta, hogy egy scotchot is kér, de nem mondta, hogy jég is kell bele és...

- Scotchot? - kérdezte hirtelen Liz.

- Ahha, és tudom, hogy direkt csinálta, mert...

- Hogy nézett ki? - vágott közbe gyanakodó arckifejezéssel.

- Magas, szőke hajú és...

- Ááá... értem már. - mondta olyan arcot vágva, mint aki éppen megvilágosodott.

- Mi az? Mit értesz?

- Úgy tűnik megismerkedtél Svindlivel. - válaszolta az égre emelve a tekintetét. Fogalmam sincs miért, de a név hallatán egyből fura érzések kavarogtak bennem. És a többsége nem volt túl jó.