Soha nem jártam még iskolai buliban. Mármint buli buliban. Olyan ugyan volt már, hogy a színjátszókör előadása után összeültünk úgy egy fél órára beszélgetni még meg csemegézni valamit a suli kantinjában, de az nem ugyanolyan volt. A szalagavató minden képzeletemet fölülmúlta.

A limuzinút kissé feszült volt. Gwen és Harry látványa miatt Debbie nem volt túl jó kedvében és ami azt illeti, én sem tudtam mégis hogyan kerülhetném el a fiú sajnálkozó pillantásait. Nem volt kedvem sem látni, sem pedig beszélgetni Harryvel. Legnagyobb szerencsémre Mary Jane kísérője, Flash Thompson - akiről utólag derült ki, hogy ismerem Instagramról - igencsak elszórakoztatott azzal, hogy a rajongóiról beszélt nekem, illetve, hogy folyamatosan szekálta Petert, miközben az egekig magasztalta Pókembert. Peterrel és Debbievel végig a hasunkat fogtuk a nevetéstől a tudatlan srác miatt.

Shuri csak később csatlakozott hozzánk, az iskola előtt várt ránk, Ross ezredessel kiegészülve. Amint megláttam az utóbbit, nem szégyellve semmit rögtön a nyakába ugrottam és szerencsémre a mindig morcos férfi is azonnal visszaölelt.

- Hát te? - érdeklődtem, s szemem sarkából láttam, hogy Harry gyorsan beiszkol az iskolába, Gwen kíséretében. Valahol örömmel töltött el, hogy még mindig megriadt az ezredes látványától.

- Felügyelem a bulit a biztonságod érdekében. De nyugalom, nem zavarok, idekint leszek! - avatott be a részletekbe, mire aprót bólintottam.

- Köszönöm! - mosolyodtam el, majd visszasiettem a Póksrácomhoz és belekaroltam.

- Jó szórakozást! - kiáltotta utánunk, majd elindult, hogy körbesétálja az iskola területét. Tényleg nagyon hálás voltam neki ezért. 

- Peter, hé! - kiáltotta ekkor valaki, majd a hátunk mögül egy kissé teltebb fiú jelent meg, vigyorgó arccal. Egyből tudtam, kivel van dolgom és emiatt rettenetesen izgatott lettem.

- Ned! - virult fel azonnal Peter, majd amint a barátja mellénk ért, szorosan átölelte őt. Mindeközben Shuri is mellénk lépett, így végre megejthettük a régen esedékes nagy találkánkat. Nagyon vártam már ezt a pillanatot!

- Ned, hadd mutassam be neked a barátnőmet, Brooklynt! - nézett rám mosolyogva, roppant büszke lévén arra, hogy a barátnőjeként nevezhetett meg. - Brooklyn, ő pedig a barátom, Ned!

- Na végre! - nevettem fel instant, majd a kezemet nyújtottam felé. - Örülök, hogy végre megismerhetem őfelségét, az angol királynőt!

Ned jót derült a kijelentésemen, egyből eszébe jutott, mire célzok. Viszonozta is a kézfogást. 

- Részemről a szerencse! Én már akkor megmondtam, hogy több van köztetek, de ti merőben tiltakoztatok ellene. Lottóznom kéne!

- Feltétlenül! Na de ideje nekem is bemutatnom valakit. Peter, mellettem a tudományok királynőjét láthatod éppen, Wakanda hercegnőjét, a világ... - Shuri felkacagott mellettem, nem engedve, hogy befejezzem a már hetek óta kiötlött szónoklatomat.

- Elég lesz a fényezésből, Brooke! - kérte, majd a kezét nyújtotta Peter felé. - Shuri Udaku, örvendek, Peter Parker!

- Azta! Pont úgy nézel ki, mint Mr. T'Challa! - jegyezte meg a Póksrácom egyből, majd kezet fogott a lánnyal, aki csak nevetve reagált a kijelentésére.

- Csak több szépség és ész szorult belém! - tette hozzá Shuri. - Meg humor is, ha már itt tartunk! - nevetett még hangosabban.

- Srácok, már vagy öt perce várunk rátok, gyerünk már! - kiáltott utánunk MJ. Kissé dühös volt, de nem igazán ránk, hanem inkább a saját partnerére, aki már megint egy Instagram live-ot nyomatott mellette. Ez a Flash Thompson annyira nevetséges figura!

Debbie is ott ácsorgott mellettük, egyik lábáról a másikra lépve és közbe lopva be-be pillantva az iskolába. Le sem tagadhatta volna, hogy Harry és Gwen után nézegetett ennyire kétségbeesetten.

Ismét belekaroltam Peterbe. Tök jól jött, hogy Ned is velünk tartott, mert így Shurinak - megjegyzem, hogy akarata ellenére - is akadt párja. Debbie ugyan még mindig egymaga volt, de azt nyilatkozta, hogy neki így teljesen megfelel, sőt jobb is. Elfogadtam a döntését, de valahol rosszul esett úgy eljönni erre a bálra, hogy nekem volt partnerem, neki viszont nem. Ugyan nem kellett volna, de emiatt csak még jobban tudtam utálni Harryt. Undorító volt amit velem művelt, de Debbievel sem bánt kesztyűs kézzel...

Mindegy is.

Még soha nem jártam Peter sulijában korábban, de nem sokban különbözött a miénktől. A szalagavató természetesen a tornateremben volt megtartva és valami gyönyőrűen volt berendezve, a kompozíció lila és ezüst színekben pompázott, éppen talált is a ruhámhoz.

- Felkészültél erre a felejthetetlen estére, Brooklyn? - fordult felém Peter.

- Fel! - bólintottam, majd hagytam, hogy a táncparkettre vezessen.

*

Tévedtem.

Egyáltalán nem voltam felkészülve erre az estére. 

Pedig minden olyan simán indult és annyira gördülékenyen folytatódott. Pompásan éreztem magam a barátaim társaságában. Végignevettük és hülyéskedtük az este legnagyobb részét, Debbievel végigkóstoltuk az összes süteményt és még a tombolán is sikerült nyernem egy zacskó könyvet. Az már csak a hab volt a tortán, amikor Peter hozzám lépett és a következőt suttogta a fülemben:

- Szabad egy táncra, Miss Barnes-Rogers?

Természetesen rögtön elpirultam a kérdést követően. 

- Önnek bármit, Mr. Parker! - bólintottam, majd a felém nyújtott kezét elfogadva a táncparkettre siettünk, ahol éppen egy érzelmes, lassú szerelmes dalt játszottak le az olyan végtelenül szerelmes embereknek, mint amilyenek mi voltunk Peterrel. Soha nem éreztem még ilyen nyugalmat és kiegyensúlyozottságot, mint abban a pillanatban, amikor a fiúval dőlöngélni kezdtünk a zene ritmusára.

- Örülök, hogy itt lehetek veled ma este, Peter - szólaltam meg hirtelen. - Én... régen voltam ennyire boldog, mint amilyen most vagyok ebben a pillanatban veled. Sőt, talán sosem. Mert ez az érzés... semmihez sem fogható. Semmi olyanhoz, amit korábban valaha éreztem - vallottam be, majd közelebb hajoltam a fiúhoz és egy erős, hosszú csókkal pecsételtem meg az elmondott szavaimat. - Szeretlek, Peter! - suttogtam, majd homlokomat az ő homlokának támasztottam.

- Én is szeretlek, Brooke! - válaszolta, majd erősen magához szorított. A karjai védelmében úgy éreztem, hogy semmi és senki nem tudott volna ártani nekem abban a pillanatban. A testem minden apró porcikája teljes nyugalomban volt. 

A táncot követően nem sokkal Peter kiment a mosdóba, én pedig Neddel táncoltam, amikor valaki hirtelen lekért tőle és pillanatokkal később már Harry karjaiban voltam. Rettenetes düh fogott el, nem akartam, hogy hozzám érjen.

- Hagyj békén! - inditványoztam, de a fiú nem tágított.

- Csak beszélni szeretnék veled - mondta.

- Nincs veled beszélnivalóm! - feleltem neki. - És megkértelek már korábban is, hogy hagyj békén. Főleg, miután Debbiet is így faképnél hagytad. Szégyellhetnéd magad! - vetettem a szemére.

- Debbiet? - lepődött meg a fiú. - Ezt mégis hogy...

Harry mondandóját éles sikolyok szakították félbe, mire mindketten megdermedtünk. Ilyen velőtrázó sikolyokat azelőtt csak filmekben hallottam még, így tudtam, hogy valami hatalmas baj lehet. És hát nem álltam messze a valóságtól.

Harry és én egyszerre fagytunk le és lettünk holdsápadtak, amint a terembe senki mást, mint Zero Saltzmant láttuk meg hetykén belépkedni, igencsak rémes kinézetű harci robotjai társaságában. A férfi olyan önelégült vigyort vágott amikor meglátott engem, hogy legszívesebben én magam is felsikítottam volna. 

Itt volt! Már megint... itt volt!

Amint Saltzman megszólalt, a zene egyből el is halkult.

- Oh, kérlek, ne zavartassátok magatokat! Nem vagyok én a jó bulik elrontója, csupán egy személy miatt vagyok itt. Helló, Brooklyn Barnes-Rogers! - bökött felém az állával, mire gombóc keletkezett a torkomban. Vissza se mertem szólni neki. - Ha átadjátok a lányt akkor ígérem, senkinek sem esik bántódása és a kis parti tovább folytatódhat! - vigyorgott ráerősen, ettől pedig felfordult a gyomrom. Rosszul lettem. Ki tudtam volna dobni a taccsot, az szent!

- Ha Brooklynt szeretnéd... előbb rajtam kell keresztülvágnod! - lépett elém Harry, nem csak remegő végtagokkal, de remegő hangon is. 

Saltzman felvonta a szemöldökét, de vigyorát még így sem lehetett levakarni a képéről.

- Nézzünk csak oda, a kis ügynököm! - kezdett el tapsolni. - Jól eltűntél, Osborn, az apáddal együtt. Kijátszottál. Pedig megbíztam benned.

- Maga kihasznált! És tönkretett mindent! Tönkretette a barátságomat Brooklynnal, tönkretette a kapcsolatomat az apámmal és... engem is tönkretett! 

Saltzman felsóhajtott.

- Járulékos veszteség vagy csak végül is, kit érdekelne ha... most azonnal szétloccsantanám az agyadat! - húzott elő egy pisztolyt a farmernadrágja farzsebéből, mire még velőtrázobb sikolyok töltötték be a termet.

- Harry, állj félre, engem akar! - próbáltam meg ellökni a fiút, de meg sem bírtam mozdítani. Nagyon elszánt volt. - Ha úgy érzed, hogy jóvá kell tenned amit ellenem követtél el ez nem...

- De igen - felelte Harry, még mindig remegve. - Vissza akarom szerezni a bizalmadat és ha ahhoz az kell, hogy szembeszálljak azzal, aki miatt elveszítettem, hát állok elébe.

Meg volt huzatva a srác. Teljesen. 

Saltzman a ravaszra helyzete a kezét, a sikítás pedig nem bírt megszűnni egy percre sem. Ám a férfinek nem volt ideje elsütni a fegyvert, ugyanis egy pókháló akaszkodott arra rá, amely kihúzta a kezéből azt.

- Pókember! - kiáltotta valaki a tömegből. 

És valóban. Pókember állt előttünk teljes életnagyságban. És mind tudjuk, hogy ki rejtőzött az álarc mögött.

- Oh, a híres-neves, barátságos Pókember! - nevette el magát Saltzman. - Eljöttél, hogy megments pár taknyost, akkor hiába fáradoztál! - jelentette ki a férfi. Ám Peter nem teketóriázott, a szuperjelmezén tárolt temérdek fegyver közül az egyikkel telibe lőtte a férfit, aki a hatalmas lézersugár erejétől a tornaterem hátsó ajtaján ki is repült, a robotjai pedig követték. Ám Peter nem állt meg itt: azonnal Saltzman után indult, miközben az emberek többsége az iskola első bejárata felé rohant.

- Harry, vidd biztonságba Debbiet! - kiáltottam a fiúra.

- De Brooklyn, ez...

- Csak tedd amit mondtam! - utasítottam, majd nem törődve a veszélyekkel azonnal Peter és Saltzman után indultam.

És milyen jól tettem.

Odakint ájultan találtam meg Ross ezredest, aki valószínűleg éppen akkor tartózkódhatott az iskola hátsó részén amikor Saltzman kirepült, de a telefonja kijelzőjén láttam ám, hogy segítséget tudott hívni előtte.

Nekem viszont nem volt időm megvárni ezt. Úgy nem, hogy Saltzman a földön fetrengve éppen Petert fojtogatta.

- Hagyja abba! - sikítottam.

Ám a férfi mintha nem is hallotta volna meg.

- Azonnal HAGYJA ABBA! - sikítottam még hangosabban, mire Saltzman robotjai hirtelen szétrobbantak. Na ez már felkeltette annak érdeklődését.

Elengedte Petert és úgy meredt rám, mintha én lettem volna a megváltó.

- Tudsz róla! - suttogta, majd ismét elvigyorodott. - És elhatalmasodott rajtad...

- Ez nem igaz - válaszoltam remegő ajkakkal. - Nem igaz!

Saltzman felpattant Peter mellől, majd közeledni kezdett felém.

- De hiszen látom. Az aura ami körülölel... tehát sikerült. 

- NEM SIKERÜLT SEMMI! - kiáltottam, s a hangom erejétől Saltzman nekicsapódott egy közeli villanypóznának. Annyira nem sérült meg, újra talpra is állt volna, de ekkor ösztönből előre tartottam a jobb kezemet és a telekinézist használva felemeltem őt a földről jó magasra, majd hirtelenséggel az aszfaltra ejtettem őt.

De itt nem álltam le.

Észre sem vettem, hogy folyamatosan a földbe döngöltem az embert, aki nem kiabált, sőt, ijesztő módon egyetlen hang nélkül eltűrte a szenvedést, miközben lassan, de biztosan látni lehetett, hogyan a vére ellepi az aszfaltot. Horribilis látvány volt, az agyam valahogy mégsem bírta teljesen felfogni a dolgot. 

- Brooklyn, állj! - kapta el a karomat hirtelen Peter, ezzel teljesen kizökkentve az előbbi cselekedetemből.

Félelemtől eltorzult arccal néztem végig Saltzman véres arcán. Először azt hittem, megöltem, de aztán megláttam, hogy lélegzik. 

Lélegzett. Nem voltam gyilkos. Nem voltam.

Sírni kezdtem, mire Peter azonnal az ölelő karjaiba húzott. Egész testemben remegtem és fogalmam sem volt, hogy mi lett volna, ha Peter nem állít le.

Megöltem volna.

Megöltem volna Zero Saltzmant.

*

- Mit érzel most? - kérdezte Peter, miközben én a kilátó kőkorlátján egyensúlyoztam. Az események fényében apáék megengedték, hogy egy kicsit kint maradhassak még Peterrel. Főleg, hogy Zero elrontotta az estémet. De többé már nem tehette meg, apuék ugyanis az elfajult incidensem után nem sokkal értek a helyszínre és vették őrizetbe a férfit.

- Hogy biztonságban vagyok. Végre - feleltem, majd rámosolyogtam Peterre. - Megmentettél ma. Ismét.

Ám a fiú a fejét rázta.

- Te mentetted meg magad. Amit műveltél Brooklyn, az... - ám nem találta a megfelelő szavakat. Vagy csak nem szerette volna kimondani. Tudtam ám, hogy miért.

- Rémisztő volt. Ezt a szót keresed, nem igaz?

Peter hallgatott, tehát a sejtésem igaz volt. Amit tettem az rémisztő volt. De ami ennél is rémisztőbb volt az az a tény, hogy képtelen voltam leállni. Ha Peter nem zökkentett volna ki, szétzúztam volna Zero koponyáját az aszfalton.

- Peter?

- Hm?

- Te most félsz tőlem? - tettem fel a kérdést, ami a legjobban aggasztott. A fiú csak meredt rám néhány másodpercig, majd ő is felpattant a kőkorlát tetejére, majd megfogta a kezemet. Az ujjaimat még mindig halványan körülölelte a fekete aura.

- Nem félek tőled - felelte a fiú. - Attól viszont rettegek, hogy ez az erő, ami benned van mégis mit tudna művelni veled - suttogta. 

Értékeltem az őszinteségét. Ugyanakkor biztos voltam abban is, hogy annyira tudtam már uralni a képességemet, hogy ne boruljon el tőle az agyam. Strange eleget tanított. És még egy kis gyakorlással minden a legnagyobb rendben lehetett.

- Nem hagyom, hogy felülkerekedjen rajtam. Strange jó tanár, ezt te magad is láthattad!

Peter felsóhajtott.

- Nem kételkedem Mr. Strange módszereiben, Brooke, de azt is tudom, hogy ami benned van az másfajta mágia, mint amiben ő jártas. Attól félek, hogy ez nem lesz elég. Ennek ellenére nem hagytam fel a reménnyel.

Most rajtam volt a sor, hogy hallgassak. Akármennyire is szerettem volna bebeszélni magamnak, hogy nem, mélyen legbelül tudtam, hogy Peternek nagyon is igaza van. Strange más mágiára szakosodott, akárcsak Wanda. Az én harcomat magamnak kellett megvívni. Nekem kellett felismernem, hogy hogyan foghatom vissza azt.

- Peter, ezt most... ezt a témát hanyagolhatnánk egy picit most. Szeretnék inkább rád koncentrálni. Kettőnkre - kértem, mire Peter azonnal elmosolyodott, majd ujjaival az állam alá nyúlt és egy apró csókot adott a számra. Ettől rögtön felpezsdült a vérem.

- Szeretlek, Brooklyn! - mondta. - És segítek neked túljutni ezen. Kerüljön bármibe!

Bár a szerencsétlenségeknek még koránt sem volt vége, tudtam, hogy Peter mellett jó kezekben vagyok. És ez belül végtelen nyugalommal töltött el.

Author's note

Sziasztok!

Nagyon szégyellem magam, mert már tényleg nagyon régen megígértem, hogy kiteszem ezt a csodálatos fanartot, de valahogy mindig kimegy a fejemből az ilyesmi. Mindenesetre szeretném, ha ti is megcsodálnátok OttokajiYehet gyönyörű munkáját, mert én teljes mértékben odáig vagyok érte!! ❤❤❤ 

Még egyszer nagyon szépen köszönöm neked és továbbra is szeretnék arra buzdítani mindenkit, hogy nyugodtan küldje el, ha bármit művészkedett a történethez! :D További szép estét kívánok mindenkinek! :)

U.I.: A következő rész egy crossover epizód lesz megint, szóval Brooklyn és Lexie ismét találkozni fognak egymással! :D