- Már három teljes órája ül így, biztosan minden rendben van vele? - hallottam meg Peter hangját, miközben a New York-i szentély előcsarnokában éppen törökülésben levitáltam, ahogyan a fiú is mondta, már harmadik órája.

- Csst, megingott, megzavartad! - figyelmeztette Strange. - Egyetlen egy feltételem volt kölyök. Egyetlen egy, hogy itt maradhass, mégpedig hogy...

- ... tudom, tudom! Ne beszéljek! Elnézést! - szabadkozott Peter, nekem pedig nevethetnékem támadt, mert bár a szemem csukva volt, mégis tökéletesen el tudtam képzelni, hogyan zajlott le ez a jelenet.

- Brooklyn, koncentrálj! - emlékeztetett Strange, de már nem tudtam tovább tartani magam. Peter jelenléte kizökkentett, így nevetve estem a fenekemre, megszüntetve ezzel a levitálást. Strange felmordult, majd megállította a stopperórát. - Három óra, két perc és negyvenkét másodperc. Háromnegyed órával meghaladja a tegnapi szintet és bár tudtál volna többet is, bámulatosan fejlődsz! - ismerte el, majd a noteszébe feljegyezte a mai rekordomat.

Peter odasietett hozzám és felsegített.

- Ne haragudj, megzavartalak! - szabadkozott, mire mosolyogva, picit lábujjhegyre állva nyomtam egy puszit a fiú homlokára, majd fogtam a két kezem közé az arcát.

- Semmi gond, csodálom, hogy kibírtál három órát csöndben! - nevettem fel, mire játékosan összevonta a szemöldökét, de természetesen kamu düh volt az egész. - Elviszel ebédelni vagy...

- Igazából... - ám Strange belerondított Peter monológjába. 

- Oh, jut eszembe, Brooklyn. Stark... azaz Tony jelezte nekem a reggel, hogy semmiképpen se engedjelek el innen. Egy óra múlva eljön utánad és a nap hátralevő részét vele fogod majd eltölteni.

Karba tettem a kezeimet és közben kérdőn néztem Strangere.

- Igen? Mondjuk örülök neki, régen nem töltöttem már minőségi időt Tony bácsival. Akkor viszont le kell mondanom a ma esti Vissza a jövőbe filmmaratont, ne haragudj! - fordultam szomorú szemekkel Peter felé, mire ő legyintett.

- Ugyan, arra máskor is jut idő! Mellesleg örülök, hogy Mr. Starkkal kibékültél a múltkori után, szerintem jót fog tenni nektek ha beszélgettek egy kicsit valami másról is. 

Átöleltem a fiút, majd egy rövidke csókban forrtak össze az ajkaink.

- Egy angyal vagy - mosolyodtam el. Peter is így tett, de aztán hirtelen elkomorodott.

- Beszéltem Harryvel - jelentette ki, mire elhúztam a számat.

- Peter...

Rágcsálni kezdtem az alsó ajkamat. Nem szerettem volna, hogy miattam összevesszenek, de azt sem tehettem meg, hogy nem mondom el Peternek az igazat.

- Már két napja nem volt suliban, teljesen össze van zuhanva lelkileg - suttogta. - Nagyon dühös vagyok rá és amit tett arra nincsenek szavaim, de nem hagyhatom őt magára ilyen állapotban, Brooke.

A fejemet ráztam, majd átöleltem őt, a vállába temetve az arcomat.

- Nem is kell, Peter, nem is kell - válaszoltam. - Tudom, hogy ő a legjobb barátod és azt is, hogy nem akart bántani. Megbocsájtottam neki, nem haragszom rá, de bízni már nem tudok benne. Ez viszont nem jelenti azt, hogy neked is meg kellene szakítanod vele minden kapcsolatot. Téged nem árult el.

- Azzal, hogy téged elárult, engem is elárult - válaszolta.

- Csak védeni próbált téged és az apját.

- Azzal, hogy neked ártott helyette - engedett el, majd a két keze közé fogtam az arcomat. - Ha bármi történt volna veled... azt nem lettem volna képes soha az életben megbocsájtani neki.

Megsimogattam a kézfejét.

- De nem történt. És ha ilyen remekül folytatódnak ezek az edzések is, akkor nem is fog. Tudom, hogy Saltzman még mindig szabadlábon van, de minden főgonosz végül hibát ejt egyszer, nem igaz? - kérdeztem halványan mosolyogva, ő pedig bólintott és ismét csókolózni kezdtünk.

*

Alig mertem hinni a szemeimnek és egyszerűen nem bírtam abbahagyni a vigyorgást, amikor a szentély ajtaján csinosan kiöltözve, egymásba karolva Nat nénit és Tony bácsit pillantottam meg belépni. Tisztára úgy néztek ki, mintha évek óta házasok lennének és az igazat megvallva tényleg nagyon jól mutattak egymás mellett. Persze tudtam, hogy a valóságban nem volt sok esély arra, hogy összejöjjenek, tekintve, hogy mindkettejük szíve már foglalt volt Bruce és Pepper személyében.

- Micsoda vagányság, micsoda stílus! - siettem eléjük vidáman tapsolva, mire mindketten hatalmas mosollyal az arcukon tekintettek rám. Biztosan jól eshetett nekik, hogy végre nem letargikus állapotban kellett látniuk.

- Hát igen, gondoltuk megadjuk a módját annak a közös ebédnek - válaszolta Tony bácsi, majd Nat néni átnyújtott nekem egy zacskót, amit ezidáig észre sem vettem, hogy ott lapult a kezében.

- Ez ajándék tőlünk, neked. Örülnénk, ha felvennéd a mostani ebédre - mondta, mire kíváncsian néztem bele a zacskóba és egy csinos, sötétkék ruhát pillantottam meg benne.

- Hűha, nagyon szépen köszönöm! - öleltem át mindkettejüket, majd felvontam a szemöldökömet. - Ennyire komoly helyre megyünk ebédelni? - kérdeztem, ők pedig mosolyogva összenéztek.

- Öltözz át és megtudod! - válaszolták, én pedig gyorsan elsiettem, hogy felvehessem a vadonatúj ruhámat.

*

- Évek óta itt élek, mégsem jártam soha ebben az épületben - ámuldoztam, miközben az Empire State Building legfelsőbb emeletén ebédeltem Natashával és Tonyval. - De az még furább, hogy soha az életben nem ittam még alkoholt veletek közösen! - mutattam a boros poharamra. Természetesen nem lett volna szabad alkoholt innom az amerikai törvények szerint huszonegy éves koromig, de ha az embernek Tony Stark a nagybátyja, akkor bármit el lehet intézni.

- Igaz, nem is koccintottunk még! - köszörülte meg a torkát Tony bácsi, majd intett a fejével, hogy mi is tegyünk hasonlóan. - Igyunk arra, hogy végre minden rendben van veled, Brooklyn!

- És hogy ez maradjon is így! - tette hozzá Natasha.

- És hogy elkapjuk Saltzmant végre - fejeztem be a mondatot, majd mindannyian megízlelhettük végre a félédes fehérbort. Mennyei volt.

- Rajta vagyunk az ügyön! - biccentett a férfi.

- Puszta kezemmel szedem szét a pasit, az szent! - jegyezte meg Nat néni, nekem pedig ekkor jutott eszembe, hogy ő járt is Zeroval egy ideig. Nevetséges módon őt és Tonyt is összekötötte valami ezzel a megátalkodott emberrel.

- Hogy tudtatok régen jóban lenni vele egyébként? - érdeklődtem, miközben a bolognai spagettimet próbáltam felkínlódni a villámra. - Vagy akkoriban nem látszott rajta, hogy pszichopata?

Nat néni a fejét rázta.

- A kapcsolatunk ideje alatt egészen úriember volt. Bár már nagyon régen jártunk. Viszont azért szakítottam vele, mert egy idő után megpróbált manipulálni, amit persze nem engedtem meg. Sem ő, sem senki más nem manipulálhat engem - jelentette ki, majd nagyot kortyolt a borból. Erős és független nő. Na igen, ez volt az a Nat néni, akit ismertem, tiszteltem és szerettem. 

- Az egyetemen nem volt rosszfej. Bár élénken érdeklődött minden iránt amivel foglalkoztam. Akkoriban viszont még nem voltam Vasember, szóval kétlem, hogy bármiféle hátsószándéka volt - mondta Tony bácsi.

- Attól még egy barom - jegyezte meg Natasha. - És biztosan elkapjuk, ha következőleg lecsap, bár ahhoz nagyon bátornak kellene lennie. Viszont most hagyjuk Zerot és inkább mesélj nekünk Peterről, Brooke - nézett rám vigyorogva, mire azonnal elöntötte az arcomat a pír.

- De hát ismeritek, mit mesélhetnék? - vontam meg a vállam.

- Engem például nagyon érdekelne, hogy hogyan jöttetek össze. Mert hát amikor utoljára találkoztam veletek, még nem voltatok együtt! - jegyezte meg, mire Tony vigyorogva nézett rá.

- Én ott voltam, mindent láttam. A lakásomon történt a dolog. Már a levegőben érződött egy ideje a kettejük között lévő kémia, szóval egyáltalán nem lepett meg, hogy ez lett a vége - jegyezte meg a férfi, mire a fejem még jobban elkezdett égni.

- Kiszállhatok ebből a beszélgetésből? - kérdeztem óvatosan, de Nat néni a fejét rázta.

- Milyen? Kedves fiú? Nem sokat beszélgettem vele, de annak tűnt, nagyon remélem, hogy nem kell szétrúgnom a seggét ha kiderül, hogy szélhámos!

Nevetni kezdtem.

- Nagyon kedves, tényleg. Olyan a srác, mintha egyenesen egy könyv - vagy filmszereplő lenne. Egyfajta ideális pasi, ha mondhatok ilyet. Nagyon de nagyon szeretem! - áradoztam róla, mire Nat néni és Tony bácsi megint sokat sejtetően összenéztek.

- Rendes kölyök, én is tanusítom - vallotta be Tony. - Bár elég sokat beszél és néha az idegeimre megy, de egészen kedvelem!

Felvontam a szemöldökömet.

- Nem csak egészen, hanem nagyon is kedveled! - javítottam ki, mire ő a szája elé emelte a mutatóujját, hogy hallgassak. Vigyorogva ráztam meg a fejem.

Nat néni szólalt meg ismét.

- Úgy telik az idő... emlékszem amikor három évvel ezelőtt először találkoztam a megszeppent, tizenöt éves Brooklynnal - mosolygott maga elé. - Az volt az első gondolatom, amikor megláttam, hogy egy valóságos tünemény és azóta sem változott a véleményem.

- Úgyszintén - bólogatott Tony. - Én is emlékszem, hogy mennyire meg voltál rémülve. Steve kezét szorongattad és egy percre sem engedted volna el. Bár nem csodálkozom, hogy pont ő volt az, akinek először szavaztál bizalmat.

- Így van. Túlságosan is hasonlítasz rá, még így is, hogy nem vérszerinti rokonod. De én olyan gyönyörűnek tartom ezt. Nem köt össze bennünket a vér, mégis olyanok vagyunk mindannyian, akár egy igazi család. Nekem nem is volt családom egészen addig, ameddig meg nem ismertelek titeket. Jó érzés tartozni valahová, de még jobb, hogy ti lehettek azok, akik közé tartozhatok.

Tony megköszörülte a torkát.

- Nat, ne csináld ezt, mert még a végén nekem is sírhatnékom támad - jegyezte meg poénosan, de ismertem Tony bácsit. Nagyon is komolyan gondolta ezt a kijelentést.

Átnyúltam az asztalon és megfogtam Nat néni kezét.

- Igazat adok neked mindenben. A Bosszúálló-család talán a legzűrösebb, de mindenképp a legjobb család a világon - mosolyodtam el. - Ha már itt tartunk, szeretném elmondani neked Nat néni, hogy hálás vagyok azért, hogy te vagy a nagynéném. Komolyan. Az, hogy önbizalmat tudtam építeni magamnak az árvaházas évek után nem csak apuéknak köszönhető, hanem legfőképpen neked. Szükségem volt egy erős példaképre és ezt benned leltem meg. Köszönöm!

Nat néni elpityeregte magát, majd gyorsan megkerülte az asztalt és szorosan átölelt.

- Szeretlek nagyon, Brooklyn, ugye tudod? - kérdezte.

Elmosolyodtam.

- Én is téged, Nat néni!

Peternek igaza volt. Tényleg kellett ez az ebéd a lelki békémnek, örültem, hogy lassan kezdtek ismét helyreállni a dolgok az életemben és voltak mellettem olyan emberek, akik szerettek és támogattak mindenben. Ezt soha nem lettem volna képes visszafizetni nekik semmilyen formában, de mérthetetlenül hálás voltam azért, hogy szeretnek és támogatnak engem.

Az ebéd végeztével még mindig maradt hátra egy meglepetés. Nat néni és Tony bácsi tettek róla, hogy az egyik lehető legszebb és legemlékezetesebb napomnak könyvelhessem el azt.

- Brooklyn, jobb, ha felkészülsz, mert az igazi meglepetés csak most következik. Egyszer említetted, hogy imádnád kipróbálni a laser tag-et. Szóval... csináltam én egyet. A Stark toronynak az egyik teljes emelete egy laser tag pálya. Hónapok óta dolgozom már rajta és végre kipróbálható állapotban van! - büszkélkedett Tony, mire felcsillantak a szemeim.

Igaza volt, mindig is ki szerettem volna próbálni, hogy milyen egy búvóhelyekkel teli sötét szobában lézerekkel lövöldözni az ellenséges csapatra.

- Hát akkor... menjünk! - kiáltottam lelkesen. Imádtam a napnak minden egyes másodpercét.

*

- Oké, két csapatra kellene oszlanunk, ugye? - kérdezte Peter. Nat néni és Tony bácsi azzal leptek meg, hogy a laser tag pályára őt is meginvitálták. Hiába, ők legalább annyira odáig voltak Peterért, mint amennyire én is. - Brooklyn, szerintem válassz te, hogy kivel szeretnél lenni! - fordult felém. 

Én már meg is szólaltam volna, hiszen tudtam, hogy kit szeretnék csapattársamként, de Tony bácsi közbevágott.

- Figyeld meg, biztosan Natashát választja majd! - emelte drámaian a kezét a homlokára, mire gúnyos arckifejezéssel néztem rá.

- Hé, pont, hogy téged szerettelek volna választani! - jegyeztem meg, mire meglepetten pislogott rám.

- Tényleg? - kérdezte.

- Naná! - bólintottam. - Nem lenne fair, ha Nat nénivel játszanék, mert tuti, hogy elsőből szétalázunk téged és Petert! 

Natasha nevetve pacsizott le velem.

- Így van, az tényleg nem lenne fair játék! Na de győzzön a jobbik! - jelentette ki, majd Peterrel elvonultak a pálya másik felére. Tony átadott nekem egy sisakot és egy puskát - természetesen ekkor már át voltunk öltözve talpig feketébe -, majd nevetve bólintott.

- Győzni fogunk! - jelentette ki magabiztosan, én pedig egyetértően bólintottam. 

*

Veszítettünk. 

Mondjuk nem is csodálom, hiszen Nat néni verhetetlen lövész és páratlan képességeinek hála mindkettőnket kijátszott Tonyval. Viszont mi sem mondhattuk azt, hogy teljes mértékben szerencsétlenek lennénk, együttes erővel ugyanis Petert simán le tudtuk szerelni úgy egy fél óra után.

- Csalás volt, mindketten rám szálltatok! - duzzogott a fiú, szokás szerint poénból.

- Ilyen az élet, kölyök - veregette vállon Tony. - De szép meccs volt, gyakrabban kéne ezt csinálnunk!

- Én abszolút benne vagyok! - bólintott Natasha. - Most viszont mennem kell, találkozóm van Furyval és Mariaval. 

Mivel gyanakvóan néztem rá, nevetni kezdett.

- Nem rólad van szó, Brooklyn, nyugi. Ez most a saját ügyem, de semmi komoly  - mondta, majd hozzám sietett és egy puszit nyomott a homlokomra. 

- Hamarosan ismét találkozunk - ígérte meg. - Addig is jó szórakozást neked a szalagavatón. Holnapután lesz, nem igaz?

Aprót bólintottam. Milyen igaz! Teljesen megfeledkeztem a szalagavatóról. Pillantásom a kanapén telefonáló Peterre esett, majd elmosolyodtam.

- Igen - válaszoltam. - Köszönöm!

Nat néni egy utolsó biccentést követően elhagyta a helyiséget, mire Tony bácsi somfordált oda hozzám és egy köteg pénzt próbált beletuszkolni a kezembe. Tiltakozni szerettem volna, de vele nem lehetett.

- Tedd el és vegyél belőle egy szép ruhát. Egy türkízkéket mondjuk, az remekül passzolna a szemed színéhez! És nehogy tiltakozni merj! Azt akarom, hogy a lehető legszebb és legjobb szalagavatód legyen, hiszen ha valaki, hát te azt megérdemled. A tökéletes partnered megvan, már csak a tökéletes ruhára lesz szükséged! - jelentette ki, majd szorosan átölelt. - Tudom, hogy minden rendbejön az életedben hamarosan. És nagyon de nagyon büszke vagyok rád, Brooklyn!

Könnyek között öleltem át Tony bácsit, s fúrtam az arcomat a mellkasába. Mondhatott bárki bármit, neki igenis volt szíve, ráadásul aranyból. Ő volt az egyik legmeghatározóbb ember az életemben és nem győztem elég hálás lenni neki mindazért, amit értem tett az utóbbi évek során. Azt hiszem talán a legfontosabb életleckéket is mind tőle tanultam meg.

- Szeretlek, Tony bácsi! Nagyon szeretlek! - szorítottam őt még jobban magamhoz.

Minden egyes porcikámmal csakis imádni tudtam őt.