Másnap kora reggel Scott már odakint várt rám a robogójával, s seperc alatt Tonynál találtuk magunkat. Peter hazament, hogy átöltözzön, de azt mondta, utána ő is rögtön benéz majd Vízióhoz. Út közben felvázoltam Scottnak azt, hogy milyen érzések kavarognak bennem, mind magammal, mind apáékkal, mind pedig Peterrel kapcsolatban és azt mondta, hogy a kis látogatásom után mindenképp keressem fel, mert mindhárom témához lesz egy-két szava.

- Nyugodj meg, Brooke, csak egy kis áramütés volt, semmi több! - mondta Vízió mosolyogva, amikor már bent voltam nála a Tony egyik szobájában összetákolt gyengélkedőn, majd megsimogatta a fejemet. - Most már sokkal jobban vagyok, Wanda velem volt és kisegített!

Látszott rajta, hogy valójában itt nem "csak egy kis áramütésről" volt szó, hanem annál sokkal komolyabb sebeket is kapott Saltzmantól, de mindenesetre nem róttam fel neki, hanem csak halványan elmosolyodtam és jó sokáig öleltem őt.

- Veled minden rendben? - kérdezte.

- Persze - bólintottam. - Bár még próbálom kiheverni az olvasottakat és a vicc az, hogy még mindig nem mertem a teljes történetet kibogozni, de lassan és fokozatosan úgy hiszem fel fogom dologozni - meséltem.

Vízió leszegezte a fejét.

- Sajnálom, hogy titkolnunk kellett előled. De sajnos nem a mi döntésünk volt.

- Tudom - suttogtam. - Bevallom, az elején rettenetesen dühös voltam mindenkire, de most már semmi másra nem vágyom, mint hogy újra megölelhessem apáékat és Tony bácsit. Nagyon csúnyán beszéltem velük és síra szívem, ha belegondolok abba, hogy mennyi fájdalmat okozhattam nekik.

Vízió felemelte a fejét.

- Jogosan akadtál ki és azt hiszem ők is fel voltak készülve erre. Ugyanakkor azt is tudtuk, hogy nem fogsz sokáig haragudni rájuk. Túlságosan szereted őket, ahogyan ők is téged!

- Ez így van - helyeseltem. - De most hagylak pihenni. Tudom, tudom, neked nincs nagyon szükséged rá, de akkor is. Egy áramütés attól még áramütés.

Vízió bólintott, majd hátradőlt az ágyában és tovább kezdte el bámulni a falat, miközben én csendesen elhagytam a szobát. Örültem annak, hogy egész jó színben van és nem szenvedett maradandó károsodást. 

Ahogy kiléptem a folyosóra, rögtön észrevettem Wandát, aki egy kis asztalnál ücsörgött és kávét szürcsölt egy csészéből. Szinte azonnal észrevett és mosolyogva intett magához. Én is elmosolyodtam, majd odasiettem hozzá, s egy hosszú, szoros ölelés után én is helyet foglaltam mellette az asztalnál.

- Kávét? - kérdezte, de én csak a fejemet ráztam. - Hogy vagy?

- Már jobban - feleltem. - A kérdés inkább az, hogy te hogy vagy?

Wanda kortyolt egyet a csészéjéből, mielőtt válaszolt volna.

- Voltam már jobban is. Utoljára akkor jártam gyengélkedőben, amikor Pietro súlyosan megbetegedett gyermekkorunkban. Tudom, ez nem ugyanolyan hely, de mégis... folyamatosan őt juttatja eszembe - suttogta.

Elkomorodtam. Én nem ismertem Pietrot akkor, amikor ide kerültem. Körülbelül fél évvel az érkezésem előtt halt meg. Wanda sokat mesélt róla nekem régebben, s a történeteiből mindig azt vontam le, hogy annyira bánom, hogy soha nem ismerhettem meg a fiút. Biztos voltam benne, hogy jól kijöttünk volna, Wanda állítása szerint ugyanis vicces és önzetlen fiú volt, páratlan bátorsággal és egy csipet pimaszsággal megáldva. Szívesen elbeszélgettem volna vele.

- Bátor voltál, hogy szembeszálltál Saltzmannal és megmentetted Víziót - váltottam gyorsan témát, hisz nem akartam, hogy a kelleténél még szomorúbb legyen.

- Saltzman egy igazi gazember - szorította ökölbe a kezét. - Bántott téged és bántotta Víziót is. Ha még egyszer meglátom, nem fogja ilyen könnyen megúszni!

Csodáltam Wandát, mindenféle szempontból. Annyi mindenen keresztül kellett mennie, de mégis szilárdan megállja a sarat minden egyes helyzetben. Ha én csak fele akkora mértékben lehetnék erős, mint amilyen ő, annak nagyon hálás lennék. Emiatt és sok másért is az egyik példaképemnek tartottam.

- De az még bátrabb dolog, amit te teszel - nézett ekkor rám, mosolyogva. - Megtudtad az igazi mivoltodat, de te mégis itt vagy, eljössz és megnézed, a barátaid rendben vannak-e, miközben ki tudja mennyire örlődhetsz most odabent magadban. Tudom, mennyire nehéz lehet neked, Brooke. Én is átestem valami hasonlón és nem volt könnyű. De meg lehet birkózni vele.

- Csak tudnám, hogy hogyan békélhetnék meg azzal a tudattal, hogy egy olyan erő lakozik bennem, amiről nem tudtam és amit még soha nem is használtam - suttogtam.

Ekkor Wanda felpattant a székéről, hozzám sétált, majd leguggolt elém és a térdemre helyezte a kezét.

- Különleges vagy, Brooklyn Barnes-Rogers és ezt egyáltalán nem az erődnek köszönheted. Aki képes belopni magát ennyi ember szívébe a lehető legrövidebb idő alatt, annak csörgedezzék bármilyen elvetemült erő is az ereiben, az nem rossz ember. Mindannyiunknak van egy sötét és világos oldala. Hogy melyiknek adsz hatalmat a kettő közül, az csak rajtad múlik. Ne hagyd, hogy ez a hatalmas erő, aminek most már a tudatában vagy eltántorítson attól a személytől, aki eddig is voltál: a vidám, életkedvvel teli, jószívű Brooketól, akit mindenki szeret!

A kis mondandójának a végére könnybe is lábadt a szemem, sőt, sírva borultam Wanda nyakába, nem törődve azzal, hogy emiatt a padlón kell térdepelnem. A szavai egy csapásra megnyugtattak és sikerült visszaterelniük arra az útra, amin azt hiszem, eddig is jártam. Brooklyn Barnes-Rogers vagyok és ő is maradok, ameddig világ a világ! 

Lépteket hallottam közeledni, mire lassan elengedtem Wandát és a tekintetemet a folyosó végére szegeztem. Tony állt ott, meglepett arccal, egy helyben. Azt hiszem attól nem bírt megmozdulni, hogy engem meglátott ott. Gyorsan bocsánatot kértem Wandától, majd felálltam, s nem is törődve azzal, hogy letöröljem a könnyeket az arcomról vagy hogy mit tegyek, ösztönösen Tony felé rohantam, s nekicsapódtam a mellkasának, szorosan átölelve őt. Hallottam, ahogyan elakadt a lélegzete és néhány pillanatra el is tántorodott, de amint felfogta, hogy mi történik, azon nyomban visszaölelt, szorosan magához húzva. Beszívtam a kölnije illatát és úgy éreztem, hogy ismét jó helyen vagyok. Otthon vagyok.

- Sajnálom, Tony bácsi - mondtam, elcsukló hangon, s már az sem érdekelt, hogy a könnyeimmel eláztatom a Black Sabbathos pólóját, ami a kedvence volt. - Sajnálom, hogy ennyire...

- Csssst! - szakított félbe. - Semmi baj, Brooke! Örülök, hogy jól vagy és semmi más nem számít!

Sokáig ölelkeztünk így a folyosón és azt hiszem, Tonyt már nem is érdekelte az, hogy ki láthatta és ki nem. De abban az ölelésben benne volt minden amire szükségem volt ahhoz, hogy helyrehozzon picit és a szomorúság helyett ismét boldogság költözzön a szívembe. 

Lassan-lassan elengedtük egymást és láttam az arcán, hogy igazán, szívből mosolyog. Egy puszit nyomott a homlokomra.

- Ha tudok segíteni bármiben, szólj! - suttogta. - Nem akarom, hogy akár egy percig is szenvedj azok miatt a dolgok miatt, amik a fájlon szerepelnek.

- Igyekszem, de még nem olvastam végig az egészet. Igazából féltem, de most már úgy gondolom, hogy jobb lenne, ha apáéktól hallanám az egész történetet. Nem tudom igazából, hogy készen állok-e már arra, hogy beszéljek velük, de egy olyan fél órán belül nem tudnád felhívni őket, hogy minden rendben velem és hogy várjanak meg otthon? Haza fogok menni, csak előbb még beszélnem kell Scottal.

Tony heves bólintásba kezdett.

- Hát persze, ahogy szeretnéd! - mondta, majd megsimogatta az arcomat. - Megkaptad az üzenetemet, ugye? Felhívtad Parkert?

- Fel, persze - bólintottam. - És Nat nénit is. Eljöttek utánam és együtt néztük meg a fájlt, körülbelül a feléig. Rémisztő volt, de tudom, ha megbeszélem apáékkal a dolgot, akkor sikerül majd elfogadnom őket.

Tony elmosolyodott, majd nagy nehezen utamra engedett. Miközben a folyosókon szaladtam végig, hogy megtaláljam Scottot, csak az járt a fejemben, hogy a szívem mennyire megkönnyebbült most attól, hogy beszélgettem ezekkel az emberekkel. Peternek baromira igaza volt abban, hogy fontos vagyok nekik. 

Épp annyira, mint amennyire ők is fontosak nekem.

Author's note

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig várattatott magára az új rész, de a jó hír az, hogy ma még készülök eggyel, de azt csak reggel fejezem majd be (félig már meg van írva), mert most már olyan fáradt vagyok, hogy muszáj aludni mennem (itt most éjjel két óra van). :'D