- Megvan mindened, Brooke? - simogatta meg a fejemet Rhodey, miközben a szobám ajtajában álltam és körbekémleltem azt. Úgy tűnt, haza mehetek, de mivel apáék épp egy küldetés kellős közepén vannak - valaki állítólag látta Saltzmant Washingtonban - és Tony otthonról figyeli az eseményeket, ezért Rhodeyra és Happyre - aki a privát repülőgépen vár ránk - hárult a feladat, hogy utánam jöjjenek és hazavigyenek, vagy legalábbis haza Tonyhoz. A tornya már a második otthonomnak számít, szóval igazándiból tényleg haza megyek.

- Azt hiszem, igen - válaszoltam, majd csekkoltam még egyszer, hátha az ágy alatt hagytam valamit, de néhány porcicán kívül semmit sem találtam ott.

Ekkor Ross szaladt oda hozzám.

- Őt itt ne hagyd! - adott át nekem egy fogantyús dobozkát, én pedig nagy szemekkel néztem be annak az ajtaján.

- Pansy? - kérdeztem. - De hát..

- A tiéd - lépett be ekkor T'Challa is a szobába. - Túlságosan megszeretett, hiányoznál neki.

Meglepetten pislogtam rá.

- De hisz a te cicusod... Ráadásul a kedvenced!

De T'Challa megrázta a fejét.

- Annyi dolgom van mostanában, amióta beléptem ebbe a zűrös Bosszúálló-világba, hogy nincs időm törődni a macskáimmal, már pedig Pansynek sok szeretetre van szüksége. Nálad jó helyen lesz, másnak nem adnám oda.

Hatalmas mosoly terült szét az arcomon, majd odaadtam egy pillanatra a mellettem álló Peternek a cicus dobozát, hogy át tudjam ölelni T'Challat, majd Rosst is.

- Hiányozni fogtok! - mondtam, s picit meg is könnyeztem a búcsút.

- Te is nekünk! - mondta Ross, majd szorított az ölelésen. - Aztán csak lazán azzal az Osborn gyerekkel! - tette hozzá szórakozottan, mire nevetve bólintottam.

- Majd találkozunk még, Brooke. Ezt megígérhetem! És vedd fel a kabátodat, New Yorkban hideg lesz - tette hozzá T'Challa.

Rhodey ekkor felnevetett, mire minden szem rá szegeződött.

- Jaj, ne haragudjatok, ez olyan modortalan tőlem! - mentegetőzött. - Csak annyira tetszett ez a kis jelenet, épp olyanok voltatok, mint Brooke pótapukái!

Erre Peter is nevetni kezdett és én is megengedtem magamnak egy vigyort.

- Szuper pótapák voltatok! - bizonygattam, mire ők is felnevettek. Elköszöntünk véglegesen is tőlük, majd indultunk is a privát gépre.

- Tony már tűkön ülve vár rátok! - jelentette ki Rhodey, mire Peter megtorpant, épp amikor felszálltunk volna a gépre.

Megfordultam.

- Mi az? - kérdeztem. - Ott hagytál valamit?

Peter megrázta a fejét.

- Nem, csak... csak meglepett, jól hallottam, hogy Mr. Stark... ránk vár? Mármint Brookra és rám? Többes számban? - kezdett el mutogatni a kezeivel, mire felnevettem és suttogva mondtam neki:

- Azok a katatonikus kézmozdulataid, Parker! Persze, hogy rád is gondolt!

Peter elnevette magát, de az arca ragyogott.

- Tényleg? 

Bólintottam és Rhodey is helyeselte.

- Ezt mondta: alig várom, hogy Brooklyn és a rugdalózós visszatérjenek!

Én és Rhodey nevetni kezdtünk, majd lepacsiztunk, Peter pedig csak egy fintort vágott.

- Nagyon vicces! - mondta, majd duzzogva felsietett a gépre.

- Egyébként Parkert mondott, de így jobban jött ki - suttogta Rhodey, mire még egyszer lepacsiztunk.

- Imádlak! - mondtam, majd felsiettünk mi is a gépre.

- Brooklyn! Hali! - kiáltotta Happy vidáman - micsoda vicc- amikor meglátott, majd egy hatalmas ölelést követően elvette a csomagjaimat Rhodeytól.

- Rég nem láttalak, hogy vagy? - kérdeztem.

Happy csak vállat vont.

- Mint mindig, Tony gyűrűjével a zsebemben amit évek óta Peppernek szán! - súgta oda, mire kuncogni kezdtem. Erről csak én, Tony és Happy tudtunk, senki más. - Figyu, van még két potyautasom hátul, már nagyon várnak rád!

Felcsillantak a szemeim, majd azonnal a gép hátsó feléhez szaladtam. Három embert találtam ott: Petert, Wandát és Víziót, aki épp Pansyt dédelgette nagy szeretettel.

- Wanda, Vízió! - sikítottam fel, mire mindketten felnéztek és Wanda már rohant is felém, mint a világ legnagyobb őrültje. Úgy a nyakamba ugrott, hogy el is estünk, amit a könyököm picit megszenvedett, de nem törődtem vele. A lényeg az volt, hogy végre láthattam őt.

- Úúúúgy hiányoztál Brooke! - szorított magához. Az ember meg nem mondaná, hogy Wanda valójában ekkora vandál. Ezt csak azok tudják, akik közel állnak hozzá és azok is szenvedik meg.

- Te is nekem! - nevettem el magam. - De nagy gazfickó vagy ám, elárultad Harry Osbornnak, hogy hol vagyok! Már megint egy srác, Wanda. Előbb Peter, most Harry...

- És túlságosan remekül alakul a szerelmi életed, hála nekem! - vigyorgott. - Ha ide jött, azt jelenti sikerrel jártam. Nem rossz srác, de ha engem kérdezel, Peter még mindig jobban találna veled, persze ha neked az ezer wattos, fehér fogsorú szépfiúk jönnek be akkor én nem... - de befogtam a száját, még mielőtt befejezhetné.

- Kuss a nemlétező szerelmi életemről, amikor még neked sincs rendes! - kuncogtam, mire ő is. Levettem a kezemet a szájáról és épp akkor érkezett meg Vízió is.

- Brooke, örülök, hogy ismét közöttünk vagy! - mondta, én pedig vigyorogva feltápászkodtam és átöleltem őt.

- Én is nagyon örülök! - mondtam.

Vízió az egyik asztalra mutatott.

- Hoztam Scrabble-t, hogy ne unatkozzunk az úton. Nem szeretnék hencegni, de gyakoroltam és ezúttal győzni fogok!

Nem tudtam megállni, elnevettem magam.

*

- De Tony bácsi, nem lesz semmi, ígérem! Hát ilyen lánynak ismersz engem? - siránkoztam.

 Amint megérkeztünk Tonyhoz és kiderült, hogy May néni nem lesz a városban még egy napig, mivel ügyeket intéz valahol és emiatt elutazott, felajánlottam Peternek, hogy aludjon velem Tonynál, de mivel neki csak egy szabad szobája volt, száműzni akarta Petert a kanapéra.

Tony felsóhajtott.

- Tudom, Brooke, de nem kockáztatok! Lehet van valami közöttetek amiről én nem tudok - méregetett gyanúsan, de persze csak poénból. Elvörösödtem.

- Dehogy van, csak barátok vagyunk! - tiltakoztam. - Különben meg honnan tudod, hogy nem fog Saltzman éjszaka betörni ide és megpróbál majd megölni engem? Akkor ki véd meg?

- Én? - tette fel a költői kérdést. - Különben meg ide be nem teszi többet a lábát, erről kezeskedem!

- Tony bácsi, kérlek! - hisztiztem, mint egy ötéves. Az igazság az volt, hogy nem szívesen akartam egyedül aludni. T'Challanak és Rossnak nem mertem toporzékolni, hogy Peterrel szeretnék aludni, de Tony más volt. Ő közelebbi családtag.

- Mr. Stark, én nagyon jól elleszek a kanapén is... - próbálkozott Peter, de én és Tony farkasszemet néztünk egymással és csak annyit mondtunk neki:

- Te ne szólj ebbe bele! 

Szerencsétlen Peternek így nem volt választása, mint tartania a száját és várni a végkifejletet. Sokáig játszottuk ezt a farkasszem-néző játékot, míg végül győztem. Hiába, Tony már öreg róka!

- Jó, legyen! - mondta. - De nyitva kell hagynotok az ajtót! Ha nem, rátok küldöm Víziót!

Elnevettem magam.

- Nyitva hagyjuk, jaj, úgy köszönöm! - ugrottam a nyakába nevetve.

- Hiába, a kedvenc unokahúgom vagy!

- Az egyetlen unokahúgod vagyok, Tony bácsi!

Elengedett.

- De ha lenne több, akkor is a kedvencem lennél!

Összeszűkítettem a szemeimet.

- Úgy érzem, mintha ez a párbeszéd lezajlott volna már közöttünk.

- Igen, eléggé deja vu-m van nekem is - válaszolta szórakozottan, majd Peterhez fordult. - Nincs nyulka-piszka, vagy szólok Buckynak és a fémkarjának! - figyelmeztette, mire megforgattam a szemeimet. Ettől a dologtól soha többé nem szabadulok. 

Peter természetesen heves bólintásba kezdett, nem mintha egy pillanatig is kinézte volna bárki belőle, hogy ő majd olyasmiket tesz velem.

- Főleg azért, mert csináltam neked valami szuperet! - mosolyodott el - mert Tony bácsi amúgy nem egy seggfej, csak szereti annak tettetni magát - majd intett Peternek, hogy kövesse.

Ő csak döbbenten nézett rá, majd rám. Én feltartottam a hüvelykujjamat, hogy minden szuper lesz, ő pedig követte Tonyt kifelé a szobából.

*

- Mennyire volt szuper? - kérdeztem Petertől, amikor az ágyban feküdtünk egymás mellett. Pansy valahol a lábunknál húzta már a csendes pihenőt.

- Gigamega csúcsszuper! Annyi menő funkció van benne, hogy ki sem tudtam próbálni az összeset - mondjuk Mr. Stark nem is engedte -, de mindenesetre űberkirály! - így áradozott nekem Peter a legújabb jelmezéről, amin már hónapok óta dolgoznak ugye Tonyval és végre meg is kapta.

- Jól hangzik, várom majd, hogy lássalak benne! - vigyorogtam.

Peter bólintott.

- Az első leszel, akinek megmutatom, ígérem! Egyébként meg... lehet, hogy űberkirály volt a jelmezem, de a párbeszéd amit te műveltél ma le Mr. Starkkal, még annál is lenyűgözőbb volt. Igaz, én picit kínosan éreztem magam, de mindenesetre menő volt! Őrület, ahogyan meg tudtad győzni végül.

Elvigyorodtam.

- Szóval bolond vagyok? - kérdeztem.

Egy pár pillanatnyi hallgatás után válaszolt:

- Csak szeretnél bolond lenni! 

Elnevettem magam.

- Úgy értem, nem vagy elég bolond, én sokkal nagyobb bolond vagyok nálad. Egy balfácán, de ezt már tudod...

Megráztam a fejemet.

- Sokkal több vagy, mint egy balfácán - válaszoltam.

Peter felvonta a szemöldökét.

- Egy mega balfácán? - kérdezte óvatosan, mire nevetni kezdtem.

- Egyszer akarok jófej lenni veled, akkor is elrontod a pillanatot! - közöltem vele. - Ezek szerint tényleg egy mega balfácán vagy!

Peter is nevetni kezdett.

- Ezer bocsánat, Miss Barnes-Rogers, kérem folytassa!

Megköszörültem a torkomat, majd ünnepélyesen rázendítettem.

- Abban egyetértek, hogy bolond vagy. Több tízezer kilométert utazni, csak hogy ne unatkozzak Wakandában...

Peter elfintorodott.

- Nem mintha Harry nem előzött volna meg...

Megforgattam a szemeimet, majd megfogtam a kezét.

- Na ide figyelj, Peter vonatmodellező, bolond, balfácán, Póki Parker! - erre nevetni kezdett. - Nagyra értékelem, hogy Harry eljött hozzám, aranyos volt tőle tényleg, de nekem nem ő a legjobb barátom, hanem te! Amikor megláttalak, majdnem kiugrottam a bőrömből, mert rettentően hiányoztál. Ugye tudod, mennyire szeretlek?

Peter arcára döbbenet ült ki, azt is láttam, ahogyan elvörösödik, de aztán vigyorogva ő is bólintott.

- Én is szeretlek téged, Brooke - mondta mosolyogva. - És tönkretett az a három nap, ameddig nem jöhettem leskelődni a kedvenc brooklyni tűzlépcsőm ablakába egy szöszi lány után, aki szerint vonatmodellező vagyok! 

Elnevettem magam. Szerintem a mai napon többet nevettem, mint egész évben.

Sokáig néztük ez után egymást, nem beszéltünk, csak néha-néha elhallattunk egy-egy kacajt meg kuncogást, ami természetesen nem kerülte el Tony fülét sem.

- Nem tudom mi folyik odabent, de még mindig fent áll az az ötletem, hogy beküldöm Víziót őrködni! - hallatszott a hangja a konyhából.

Még egy hangos nevetést megengedtünk magunknak válaszképp, aztán elcsendesedtünk, jó éjszakát kívántunk a másiknak, majd behunytuk a szemeinket.