Boldog Karácsonyt mindenkinek! Itt egy meglepi CIYW rész!❤︎

U.I.: Soha nem voltam még annyira büszke egyetlen castingválasztásomra sem, mint most Harry Osbornéra. Nick Robinsonnak kellene játszania, ha a Tom Hollandes Spideyba valaha beleteszik őt.❤︎

Azt hiszem még olyan szintű meglepetés nem ért életemben, mint amikor egy jóképű srác sétált elém a suliból kifelé jövet. 

- Brooklyn Barnes-Rogers? - szólított meg, miközben Debbievel nevetve közeledtünk a kapu felé.

Megtorpantam.

- Igen? - kérdeztem, majd a fiúra néztem.

Az levette magáról a napszemüvegét. Sötétbarna szemeit egyenesen az én világoskékeimbe fúrta és egy nagy mosoly jelent meg az ajkán.

- Szia. Nem találkoztuk még személyesen, de azt hiszem már hallhattál rólam - jegyezte meg.

Én csak értetlen arcot vágtam, majd a mellettem álló Debbiere néztem, aki kipirultan és elkerekedett szemekkel nézett a srácra.

- Igen? - kérdeztem.

- Minden bizonnyal - mosolygott a srác továbbra is.

- Brooke... - bökött oldalba Debbie, majd suttogóra fogta a hangját. - Ez itt Harry Osborn. Az Oscorp örököse.

És akkor esett le...

- Harry, mi? - kérdeztem, majd a homlokomra csaptam. - Peter... Harryje. Harry Osborn! - mint egy idióta, pontosan így viselkedtem.

Elnevette magát.

- Akár így is nevezhetsz. Igen, én volnék az - bólintott.

- Ne haragudj, fogalmam sem volt hogyan nézel ki - nevettem fel zavartan. - Persze, Peter már mesélt rólad, szia! - nyújtottam felé a kezemet, majd kezet fogtunk. - És mi járatban itt? - kérdeztem. - Ugye nem Peternek kémkedsz?

- Dehogy! - nevette el magát. - Viszont Peter az oka annak, hogy itt vagyok. 

- Valami baj történt vele? 

- Nem - rázta meg a fejét. - Csak van valami, amiben szeretném, ha segítenél nekem. Tudod, ma van a születésnapja és...

- ...basszus! - suttogtam. - Tényleg! A fenébe, elfelejtettem ajándékot venni! - azonnal eluralkodott rajtam a pánik. Pedig tudtam, hogy a héten van, de annyira el voltam foglalva a sulis dolgokkal, hogy aztán teljesen kiesett a dolog.

- Nyugi, semmi baj! - próbált Harry megnyugtatni. - Pont ezért vagyok itt! Meglepetésbulit szervezek neki. A legközelebbi barátaival és a nénikéjével. Mivel te is beletartozol ebbe, szeretném, ha eljönnél. Mit szólsz hozzá? - kérdezte.

- M... most? - kérdeztem.

- Egy óra múlva, igen - bólintott.

Gyorsan az órámra néztem.

- Nem hiszem, hogy lesz időm átöltözni... - néztem végig magamon. - Deb, jól leszek így? - kérdeztem.

- Engedd ki a hajad és tökéletes! - kacsintott Debbie. - Én viszont lépek, jó szórakozást! - ölelt át, majd elköszönt Harrytől és magunkra hagyott.

- Nem mehetek oda ajándék nélkül, kizárt - néztem gondterhelten Harryre.

Olyan fesztelenül közöltem vele ezt, mintha ezer éve ismerném.

- Megoldjuk, ne aggódj! Az én hibám, hamarabb kellett volna szólnom. Ülj be a limóba - intett a fejével a hosszú, fekete autó felé.

Elkerekedett szemekkel néztem a járgányra és csak akkor eszméltem fel amikor Harry megpaskolta a vállamat és segített elindulni a kocsi felé.

Még soha nem ültem limuzinban, de meg kell mondanom, hogy nem semmi. Nagyon elegáns és szép a belseje.

- Mall? - kérdezte.

- Fogalmam sincs - haraptam be az alsó ajkamat. - Nem akarok valami elcsépelt, last minute ajándékot. Akkor sem, ha tényleg last minute volt.

Peter tehát tizenkilenc éves lett. Már megint megelőzött az a szemét. Na jó, itt én vagyok a szemét, hogy nem vettem neki ajándékot. Pedig ő a lehető legjobb ajándékot készítette  nekem. Megelevenítette a barátságunk kezdetének egy fontos momentumát általa.
Mit tehetnék, ami még ezt is fölülmúlhatná?

És akkor, hirtelen remek ötletem támadt. Őrült, de remek ötletem.

- Ne a Mallba menjünk - néztem vigyorogva Harryre. - Sokkal jobb helyet tudok.

*

- Brooklyn Barnes-Rogers, hát így kell nekem veled találkoznom? - nevetett fel Peter nagynénje, May néni, akivel most találkoztunk csak először személyesen. Rengeteget hallottam már róla és nagyon vártam, hogy végre találkozhassunk, mert Peter meséi alapján egy nagyon vagány és kedves nő volt. El is könyveltem magamban, hogy minden szava igaz volt, ahogy megláttam a nagynénjét. A kisugárzása mindent elárult.

- Sajnálom, én sem ilyen titkos módon szerettem volna találkozni - nevettem el magam. - Örülök, hogy megismerhetem, Mrs. Parker.

- Ugyan! Szólíts May néninek. Mindenki így szólít - mondta.

- Rendben, May néni.

- Na így mindjárt más! - ölelt át nevetve, s az ölelése nagyon hasonlított azokra, amiket Petertől kaptam. Le se tagadhatta, hogy ő nevelte fel. - Peter nagyon fog örülni neked.

- Igen? - kérdeztem.

- Mi az hogy. Be nem áll a szája mióta veled megismerkedett. Csak meg kell kérdeznem tőle, hogy "És, hogy van Brooklyn" és máris teljesen extázisba kerül. Két opció van ilyenkor: vagy elkezdi mesélni, hogy mit csináltatok legutóbb, vagy pedig fülig vörösödik, besiet a szobába és azt mondja "Jajj, hagyj már, May".

Még jobban nevetnem kellett. Peter igazán aranyos volt. Simán el tudtam képzelni, hogy ezt tegye.

- Kérdezhetek valamit?

May néni bólintott.

- Nem hoztam ajándékot, mivel az ajándékom az... máshol van - közelebb hajoltam hozzá és a fülébe suttogtam, mi is az. - Gond lenne? - kérdeztem.

Ő csak elmosolyodott, majd kuncogni kezdett.

- Egyáltalán nem gond - válaszolta. - Szerintem nagyon édes ötlet.

Harry mindeközben MJ mellett álldogált az ajtóban, azt lesve, mikor érkezik meg a "sztár".

- Itt jön! - kiáltotta MJ egy adott ponton.

- Mindenki bújjon el! - harsogta Harry, s ezek után nem lepett volna meg, ha nem csak Peter, de az egész tömbház hallotta volna a kiáltását. Mindenki gyorsan kapott magának helyet, csak én álltam még mindig szerencsétlenül.

- Ide, Brooklyn! - intett Harry a kezével, aki a kanapé mögött lapult meg. Egy tigrisugrással, vagy mondjuk úgy, hogy T'Challa fajta ugrással - láttam hogyan ugrál a csávó, valami eszméletlen -, ott is voltam Harry mellett.

- Nem gyerekes ez egy kicsit? - kuncogtam.

Harry rám mosolygott. Az a mosoly bármilyen lányt levett volna a lábáról - és le is vett, ebben biztos vagyok.

- Miért, talán Peter nem gyerekes?

Nem tudtam nem elereszteni az egyetértő vigyoromat. Harry Osborn ezt most nagyon jól megmondta.

- Deee - ismertem el.

Erre kinyújtotta felém a kezét és lepacsiztunk.

Másodpercek múlva nyílt is az ajtó.

- May, megjöttem! - kiáltotta, majd hallani lehetett ahogyan valahová - gondolom a szekrényre vagy az asztalra egy kulcscsomót hajít le.

Harry ekkor megbökte a karomat, én pedig rá néztem.

Elkezdett visszaszámolni az ujjaival.

Három... kettő... egy...

- Meglepetés! - ugrottunk ki az egészen a rejtekhelyeinkről, szinte egyszerre.

Peter hatalmas szemekkel nézett körül, fülében pedig ott lapult a fülese.

- Brooke... - mondta meglepetten, mire abszolút minden szem rám szegeződött. May néni szemei úgy ragyogtak, mint a csillagok az égen, Harryn félszemmel láttam ahogyan vigyorog mellettem, Mary Jane pedig kuncogni kezdett.

Fogalmam sincs miért engem szólított elsőként, kissé engem is meglepett.

- Szia - vörösödtem el.

- Szia - köszönt vissza, s csupán ekkor esett le neki, hogy mi történik. - Mi a... hát ti mind... May? - nézett rá a nagynénjére.

- Boldog Születésnapot! - mosolygott May néni, majd oda sietett hozzá és átölelte.

- K-köszönöm - válaszolta Peter. Láthatóan tényleg nem számított erre a kis "gyerekzsúrra". May után MJ ugrott a nyakába, majd Harry ölelte át, végül pedig én settenkedtem oda a Póksrácomhoz.

- Te hogy kerülsz ide? - kérdezte vigyorogva, amint átöleltem.

- A születésnapodat ünneplem te balfék - nevettem el magam, majd megfogtam a fülét. - Tizenkilenc, mi? 

- Jajj ne, ez fájni fog? - kérdezte, majd mosolyogva összeszorította a szemét.

- Persze, ez Brooklyn Barnes-Rogers fajta fülhuzigálás. Úgy tartják, még senki sem élte túl. Talán te leszel az első? - nevettem el magam, mire ő is.

- Reméljük. Vagy inkább azt reméljük, hogy Brooklyn Barnes-Rogers szeret engem annyira, hogy ne bántson.

- Akkor máris győztél. Brooklyn ugyanis sosem bántaná azokat, akiket szeret - mondtam, majd nagyon gyorsan, nagyon finoman meghúztam a fülét tizenkilencszer.

Hamarosan mindannyian leültünk. Pizzát zabáltunk, meghallgattuk milyen volt Peter napja, aztán megmutatta nekem a szobáját, még több pizzát ettünk, aztán megvitattam Mary Jane-el azt, hogy milyen ruhát akarunk mindketten a saját szalagavatónkra.

- Nektek mikor lesz? - kérdeztem.

- Május 22 - felelte. - Nektek?

Meglepetten pislogtam.

- Szintúgy - biccentettem. - Mindenhol ugyanakkor van?

- Gondolom nem - vont vállat. - Szerintem csak véletlen. Van már kísérőd?

Megráztam a fejemet.

- Nincs. Szerintem félnek apától.

- Melyiktől? - kérdezte Harry.

- Mr. Barnestól - nevetett Peter. - Fémkarja van, gyerekek. Még engem is figyelmeztetett!

Erre mindenki vele együtt nevetett, még én is.

- Mr. Barnes akkor tényleg félelmetes lehet - jegyezte meg Harry.

- Ugyan. Nem az. Mármint biztosan szétrúgja mások hátsóját ha úgy adódik a helyzet, de egyébként tök rendes - bólogatott Peter.

Hihetetlenül jól esett, hogy ezt mondta apáról.

- A hősök menők - jegyezte meg MJ. - Hallottatok a legújabbról? Hogy is hívják... Pókember? Néhány hónapja már itt mentegeti az embereket Queens-ben, láttam is YouTube-on videókat róla. Nagyon állat amiket a srác csinál - ámuldozott.

Én majdnem félrenyeltem a dobozos kólám tartalmát, s én és Peter automatikusan összenéztünk. Egy csendes, feltűnésmentes pillantása volt, amit csak mi értettünk.

- Igen, én is láttam már - mondta May néni. - Valóban lenyűgöző, szerintetek hány éves lehet?

- Húsz-huszonöt? - vetette fel MJ.

- Szerintem fiatalabb - tűnődött May néni. - Elég alacsonykának nézem és sovány is meg... elég rugalmasnak tűnik - nevetett fel. 

Peter nagyon izzadhatott abban a pillanatban.

- Szerintem kamu - tette le a kólát a kezéből Harry, mire mindannyian rá néztünk. 

- Már hogy lenne kamu? - szaladt ki a számon, mire a tekintetek rám irányultak.

Harry megcsóválta a fejét.

- YouTube-on rengeteg ilyen videó van emberekről, akik hőst próbálnak játszani. Ő is csak egy közülük. 

- Nem az - erősködtem.

- Ugyan Brooke... látta már bárki is élőben? - nézett rám.

Csend telepedett a szobára.

Valójában akkor döntöttem el, hogy népszerűsítem kicsit a Póksrácomat.

- Én láttam - jelentettem ki határozottan.

Éreztem, ahogyan megfagy a levegő. Nem is tudom, ki döbbent le jobban. Peter vagy a többiek?

- És milyen? - kérdezte Mary Jane nagy lelkesedéssel.

A földre pillantottam és elmosolyodtam. Nem is mertem Peterre nézni abban a pillanatban.

- Hát... nagyon... figyelmes - mondtam. - Meg kedves és... nem hagyná cserben az embert - ráztam meg a fejemet. - Egyszóval valódi hős. 

- Awww - mondta MJ nevetve.

- De várjunk... te hol találkoztál vele? - kérdezte Harry. Felpillantottam rá.

- Egyszer megmentett - válaszoltam.

Egyszer. Ahha. Számtalanszor megmentett. De nem mondhattam el az igazat.

- Megtámadtak egy sikátorban és... ő pont ott volt. Ha ő nem lett volna... ki tudja mi lenne velem - ekkor emeltem fel végre a tekintetemet pár másodperc erejéig Peterre, aki próbált rezzenéstelen arcot vágni, de nem sikerült neki, s valami nevetésféle hagyta el a száját.

Erre már a többiek is felkapták a fejüket.

- Pete, min nevetsz? - kérdezte Harry szórakozottan.

Peter csak megrázta a fejét.

- Feltűnően csendes vagy - nézett rá összeszűkített szemekkel Mary Jane, majd hirtelen a szája elé kapta a kezét. - Tudom miért! - ugrott fel. - Te vagy Pókember! - mutogatott rá.

Látni kellett volna azt a pillanatnyi sokkot Peter arcán, ameddig a lányból elő nem tőrt a nevetés.

Vele együtt nevetett Harry, aztán pedig May néni, míg végül én is csatlakoztam a hatás kedvéért. Aztán még Peter is nevetett, pedig már azt hitte, tényleg elkapták. El is viccelte a dolgot utána.

- Persze, én mint Pókember? - vigyorgott. - Egy bordásfalra sem tudok felmászni normálisan, nem hogy épületek között repdessek pókhálóval. Úgy értem, egy ilyen szerencsétlen mint én? Ugyan kérlek!

Már mindenki a hasát fogta a nevetéstől. 

Kissé bizarr volt, hogy csak mi ketten tudtuk a titkot, azt, hogy Peter egyáltalán nem egy szerencsétlen, hanem valóban különleges képességei vannak.

De ha nem is lennének... akkor sem lenne egy szerencsétlen.

Számomra nem.