Arra értem haza, hogy Bucky, Steve-et átkarolva fekszik a kanapén. Steve aludt, Bucky viszont ébren volt és felkapta a fejét amint beléptem az ajtón.

- Szia. - suttogtam. - Ne haragudj, hogy késtem. Peter elvonszolt moziba és...

- Semmi gond kicsim. - suttogta ő is, majd elmosolyodott.

- Veletek minden rendben? - kérdeztem.

-Persze. - bólintott. - Nézd milyen aranyosan alszik az apukád! - mutatott rá Steve-re.

Elmosolyodtam.

- Menj és zuhanyozz, aztán alvás. Rendben?

- Persze apa. Jó éjt!

- Neked is!

Már épp felszaladtam volna, amikor utánam szólt.

- Brooke...

Visszafordultam és kérdőn néztem rá.

- Ez a Peter... kicsoda is ő?

- A barátom. - vágtam rá. - Nagyon rendes srác, ha netán emiatt aggódsz. Ő volt velem és Scottal aznap a sikátorban. Tonyval dolgozik jelenleg.

- Tonyval? - kérdezte meglepetten.

- Igen. Az az igazság... - vakartam meg a fülem tövét -, hogy Peter is egy... hát, szuperhős.

- Valóban? Milyen képessége van?

Felkuncogtam.

- A neve Pókember, ebből kikövetkeztetheted.

Elmosolyodott.

- És talán... van valami komolyabb köztetek? - kérdezte.

- Dehogy, csak barátok vagyunk! - ráztam hevesen a fejemet, de sikerült elpirulnom. Miért történik mindig ez?

- Rendben. Mert ha valami komolyabb kezdene alakulni köztetek... mindenképp át kell vele beszélnem néhány dolgot.

Elnevettem magam.

- Peter totálisan beparázna tőled, apa. Amúgy nagy rajongótok!

- Hmm. Akkor már egy fokkal szimpatikusabb.

Szórakozottan bólintottam.

- Na menj csak, jó éjt!

- Jó éjt!

Felszaladtam az emeletre a szobámba.

- Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte szórakozottan Peter a tűzlépcsőről, miközben behajolt az ablakon, amikor bezártam a szobaajtómat.

- Csst! - rivalltam rá. - Megmondtam, hogy csak akkor jöhetsz be ha totális csendben maradsz, Parker!

Megforgatta a szemeit, majd mosolyogva bepattant a szobámba.

- Kúl! - jegyezte meg, miközben végignézett rajta. - Nem ilyennek képzeltem el.

- Miért? Milyennek képzelted? - emeltem fel a szemöldökömet.

- Lányosabbnak. Rózsaszínnek. Olyan pufi, fehér szőnyeggel. És unikornisokkal. Erre meg mi fogad? Két könyvespolc telepakolva mindenféle könyvvel. Egy Narnia-szerű, hatalmas szekrény és... gyakorlatilag csak egy hatalmas matracon alszon a földön. Ezt nevezed ágynak?

Vállba boxoltam.

- Ne kritizáld az odúmat, Parker! - figyelmeztettem.

- Különben mit csinálsz? - kérdezte szórakozottan.

- Hmm? Nem is tudom hány Bosszúállót uszíthatok rád... kapásból körülbelül öten is rád ugranának, de ha Bruce átváltozik, akkor elég egy is...

- ... meggyőztél! - szólt közbe nevetve.

- Hallgass már, apa nem alszik még! Tutira feljön ha még sokat röhécselsz itt.

- Bocsi, bocsi! - mentegetőzött, majd levágta magát a matracomra.

- Persze, foglalj csak helyet! - gúnyolodtam, majd lehuppantam mellé. - Egyébként az a film rémes volt.

- Rémes? - kérdezte meglepetten. - Te miről beszélsz? Valami brutál jó volt! Azok az akciójelenetek...

- Olcsók voltak.  Még téged megértelek hogy fel tudsz ugrani egy tizenöt méteres fal tetejére, de az a csávó... egy töpszli volt és még higyjem is el hogy meg tudja csinálni? - kuncogtam.

- Talán neki is szuprahumánus képességei voltak csak nem árulták el. - vont vállat.

- Ahha. - babráltam a hajszálam végével szórakozottan. - Hát én nem vettem meg. Következő alkalomkor én választok! 

- Következő alkalomkor? - húzta vigyorra a száját. - Ezek szerint megyünk még?

- Persze, hogy megyünk. Végre kaptam valakit aki hajlandó moziba menni velem! Debbie utálja, apuék elfoglaltak, Wandat meg soha többé nem hurcolom el, mert tönkre tette a múltkor a büfét!

Peter megint felnevetett, mire a szájára tapasztottam a kezemet.

- Ki foglak nyírni! - sziszegtem a fogaim között.

- Nyugi már Brooke, nem buksz le! Különben is, néhány nap és 18 leszel. Azt művelsz majd, amit akarsz!

- Az meglehet, de akkor sem hozhatok be egy srácot a szobámba, akikkel a szüleim korábban nem is találkoztak.

- Bucky látott a sikátorban! - jelentette ki. - Nem vagyok teljesen ismeretlen.

- Az nem ugyanolyan. - fintorodtam el.

- Naaa, ne vágj már ilyen képet! - mosolyodott el.

- Milyet?

- Hát ilyet! - vágott egy olyan nevetséges arcot, hogy alig bírtam visszatartani a nevetést.

- Hé, nem is ilyen arcot vágtam! - löktem meg a mellkasát szórakozottan. - Olyan bunkó vagy!

- Pedig ilyen volt! - utánozta le még egyszer, mire hozzá vágtam egy párnát. 

Több se kellett neki, egy másikat vett a kezébe és ő is megdobott vele.

Én pedig vissza.

Aztán ő is.

És gyakorlatilag próbáltunk a legnagyobb csendben párnacsatázni, de előbukott belőlünk a nevetés.

- A francba, remélem elaludt apa. - suttogtam.

- Ne parázz már annyit! - csiklantotta meg az oldalamat.

- Ne, Parker! - nevettem fel. Utálom ha csiklandoznak.

De persze nem hagyta abba. Minek is hagyta volna? Ő Peter Parker, arra született, hogy valaki idegesítsen engem.

Egy idő után a tenyeremmel püfölni kezdtem a mellkasát, de lefogta mindkét csuklómat. Csakhogy a béna elveszítette az egyensúlyát és mindketten a matracra estünk. Én hátra érkeztem, Peter pedig egyenesen rám.

- Győztem! - fogta még mindig a csuklómat.

Nem bírtam, szembe nevettem és ő is nevetett. Mindketten nevettünk azon, ahogyan a másik nevet. Aztán a nevetés átalakult csendes mosollyá és egy ideig csak egymás szemeibe bámultunk.

A szívem gyorsabban kezdett el verni amikor rájöttem, milyen szituációban is vagyunk.

Egyikünk sem mozdult - mondjuk én amúgy sem tudtam -, Peter arca pedig túlságosan közel volt az enyémhez.

Fogalmam sincs mi lehetett volna a vége az egésznek, ugyanis hamarosan megszólalt a telefonja, így leszállt rólam, felvette és néhány pillanatig beszélt.

- May néni az. - mondta, amint letette. - Haza kell mennem.

Bólintottam. Igazából még mindig meg voltam illetődve az előbbi eset miatt és ahogyan láttam rajta, ő is.

Megvakarta a tarkóját.

- Akkor... jó éjt, Brooke! - köszönt el, majd az ablak felé sétált.

- Jó éjt, Peter! - mosolyodtam el. - És köszönöm, hogy hazahoztál.

- Semmiség. - rázta meg a fejét, majd kimászott az ablakon. 

Amint ez megtörtént, becsuktam azt, visszamentem a matracomhoz és ledőltem rá.

Gondterhelten a kezembe temettem az arcomat.

Mi a fene történt az előbb?