- Gyorsabban, Brooke! - kiáltotta Natasha, amikor már zsinorban hatodjára terültem el a padlón. - A lényeg az éberség! Fókuszálj az ellenfeled legkisebb mozzanataira is!

- Próbálok. - motyogtam, majd hallkan felálltam. - Próbálkozom. De nem megy olyan könnyen.

Natasha megint ütött egyet a boxkesztyűvel és hajszál híján múlt, hogy eltaláljon, de szerencsés reflexeimnek hála kivédtem. Nem sok értelme volt, ugyanis hamarosan kirúgott a lábaim alól. Hetedjére a padlón.

- Koncentrálj! - kiáltotta.

Ekkor hirtelen csengettek.

Natasha az ajtóhoz lépett.

Bruce állt ott, egy hatalmas csokor rózsával a kezében, amit mosolyogva átadott neki.

Egy ideig ott enyelegtek az ajtóban, aztán Natasha végre behívta szerencsétlent.

- Nahát... Brooke! - torpant meg Bruce, amint meglátott. - Szia! Hát te?

- Helló, Bruce! - integettem neki. - Natasha segít verekedni tanulnom.

- Igen? Hogyhogy?

- Apáék akarták. - vontam vállat. - A történtek miatt...

Bruce megértően bólintott.

- Holnapután folytatjuk Brooke, rendben? - jelentette ki Natasha, mire bólintottam.

- Persze. - vigyorodtam el, majd felálltam a padlóról.

Épp akkor csengetett valaki ismét.

Natasha kérdőn az ajtó felé sétált és kinyitotta azt.

- Öhm... helló! Brooklyn Barnes-Rogerset keresem, itt van? - hallottam meg egy ismerős hangot, mire az ajtóra néztem és Petert láttam meg ott.

- Parker! - kerekedtek el a szemeim. 

Mi a fenét keres ez itt? Miért van az hogy valahogy mindig rám talál?

- Ismered? - kérdezte Natasha, ez esetben... gyere be! - engedte beljebb, mire Peter örömmel besétált. - A pasid? - kérdezte, mire fülig vörösödtem.

- Csak barátok vagyunk, Natasha néni. - jelentettem ki, mire ő és Bruce mosolyogva összenéztek.

- Szóval barátok vagyunk? Ez az! - nevetett fel Peter, mire csak szúros szemmel rá néztem és közelebb mentem hozzá.

- Mit keresel itt? És könyörgöm, ne szégyeníts meg. - suttogtam neki.

- Nem szégyenítelek. És jöttem, hogy együtt lógjunk. - vont vállat. - Unatkozom.

- Honnan a fenéből tudtad, hogy hol vagyok? - kérdeztem. - Szereltettél rám egy detektort? Kezdek félni tőled.

- Az maradjon az én titkom. - vigyorgott. - De akkor jösz? Kérlek.

Megforgattam a szemeimet.

- Ha megígéred, hogy nem csinálsz ilyet többé.

- Eskü! - tette a kezét a szívére. - Soha, soha többé!

Bólintottam.

- Át kell még öltöznöm. - jelentettem ki.

- Addig Peter, leülhetsz a kanapéra és elmesélheted nekem meg Brucenak, hogyan ismerkedtél meg Brooke-al. - szólt bele a beszélgetésbe Natasha, mire kínomban felsóhajtottam és inkább beszaladtam a nagynéném szobájába átöltözni, hogy ne is halljam miféle mesét mond majd nekik Peter.

Amint visszatértem, mindenki nevetett a szobában.

- Khm... - köszörültem meg a torkomat, mire mindannyian rám néztek. - Mehetünk?

Peter vigyorogva bólintott, majd felállt a kanapéról.

- Jó szórakozást! - mondta Bruce.

- Viszlát! - köszönt el Peter.

- Sziasztok! - köszöntem én is, majd Peter mögött kisétáltam az utcára.

*

- Szóval azt állítod, aggódtál... de hisz a tegnap felhívtalak! - jelentettem ki.

Peter felsóhajtott, majd felém fordult.

- Akkor is. Honnan tudjam, hogy nem hazudtál?

Olyan pókerarcot vágtam, hogy elnevette magát.

A Central Parkban sétálgattunk és arról faggattam épp, hogy miért jelent meg minden előzetes nélkül Natashánál?

- Olyan vicces vagy, amikor ilyen fejet vágsz, Brooke. - jegyezte meg.

- Haha. - gúnyolódtam, de aztán valóban elnevettem magam. - De honnan tudtad, hogy Natashánál vagyok? Most komolyan felelj! Megint Wanda vagy...

- Nem. - rázta meg a fejét. - Mr.Stark mondta el.

- Tony? - lepődtem meg, de aztán eszembe jutott, hogy vele dolgozik vagy mi. - Egyébként hogy haladtok a rejtélyes munkával? - kérdeztem.

- Ez nem rejtélyes! Ha annyira akarod tudni, kapok egy igazi, menő szuperhős jelmezt!

Előtört belőlem a nevetés.

- Na ne. Ugye csak... hülyéskedsz?

De most ő vágott pókerarcot, így befogtam.

- Ó...

- Kösz szépen. - nevetett fel. - Annyit gúnyolódsz rajtam, hihetetlen.

- Uhm... te kezdted, rémlik?

- Én? - színlelt meglepettséget. - Mégis mikor?

- Amikor megismerkedtünk, Tonynál. Tudod, a bébiszitteres poén...

- Hé! Te fogtál rám egy sokkolót!

- Te törtél be hangtalanul Tonyhoz!

- Az nem betörés volt, csupán...

- Csupán?

- Csupán elfelejtettem kopogni! - szögezte le.

Kuncogni kezdtem.

- Én győztem! - nyújtottam a nyelvemet.

- Jajj Brooke, te annyira... - ám nem tudta befejezni a mondatot, mert valaki szólította.

- Hé, Peter! 

Mindketten a hátunk mögé tekintettünk.

Egy lány közeledett felénk, sulis ruhákban, füzetekkel a kezében. Vörös, hosszú haja és zöld szemei voltak. Egészen komolynak tűnt.

- Mary Jane. - bökte ki Peter. - Ó, a fenébe... - suttogta.

Értetlenül néztem rá.

A lány mellénk ért.

- Már megint nem voltál iskolában. - jelentette ki.

- Ezt most, ne itt vitassuk meg, oké? Különben is... fontosabb dolgaim voltak.

- Mint például? - vonta fel a lány a szemöldökét.

- Mint... öööö, Brooke! - kiáltotta el magát. - Izé, hadd mutassam be neked Mary Jane Watsont. A nagynénéink jó barátnők!

- Helló! - köszöntöttem.

- Szia! - biccentett.

- Mary Jane, ő itt Brooklyn Barnes-Rogers! - olyan büszkén mondta ki a nevemet, mintha a sajátja lenne.

- Örvendek. - biccentett a lány ismét, majd Peter felé fordult. - Szóval hírességek gyerekeivel lógsz inkább, ahelyett, hogy suliba gyere? Ez már a nem tudom hányadik hiányzásod, Parker. Ha így folytatod... ki fognak rúgni.

Peter felsóhajtott.

- Nézd...

De Mary Jane megrázta a fejét.

- Nem lényeges. Nem vagyok az anyád, hogy kioktassalak. A te dolgod, hogy mit csinálsz. Csak gondolni kéne a jövődre. - vont vállat, majd szó nélkül elsétált.

Peter egy ideig nézett utána, majd visszafordult felém.

- Brooke... jól vagy? - kérdezte, látva elszomorodott arcomat.

- Azt hiszem, jobb ha megyek. - suttogtam. - Igaza van, nem kellene velem lógnod. Én is mondtam már, de sosem hallgatsz rám. Szia, Peter! - indultam volna el, de megragadta a csuklómat.

- Brooke, kérlek ne menj el. - nézett rám könyörgő szemekkel. - Az egész aggódásos dolog... igen aggódtam meg minden, de valójában csak egy ürügy volt, mert látni akartalak.

Nagy szemekkel pislogtam rá.

- Én csak... szeretek veled lenni. Olyankor mindig önmagam lehetek, mert te ismered a valódi és a rejtett személyiségemet. És valljuk be... jófej vagy és valójában bírom amikor rajtam gúnyolódsz. - mosolyodott el. - Ma pedig a barátodnak neveztél. Tudod ez mennyire baromira fontos nekem? Nincs sok barátom. 

Elpirultam.

- Figyelj... Mary Jane mindig ilyen volt. Fontos neki a tanulás és csak jót akar nekem. Ne vedd fel amit mondott, az én dolgom hogy mit és miért csinálok és ha én épp új jelmezt csináltatok magamnak vagy Brooklyn Barnes-Rogersel akarok lógni, akkor ezt is fogom tenni.

Elnevettem magam, mire ő is.

- Van kedved limonádét inni velem? - kérdezte.

- Ezer örömmel, kedves Peter "lázadó" Parker barátom. - gúnyolódtam, mire csak elmosolyodott és átölelt.

- Köszönöm. - suttogta.

- Nincs mit megköszönnöd. - mosolyodtam el. 

- Akkor indulhatunk?

- Induljunk! - karoltam belé.