Taehyung szemszöge

Egymás kezét szorongatva sétáltunk be az épületbe, és megálltunk az aula közepén.

Jézus úr istenem mennyi ember!

A lábam már indult volna hazafelé, de igyekeztem minden bátorságom össze gyűjteni, és a józan eszemre hallgatva nem megfutamodni egy újabb kihívás elől. Először is tudtam, hogy ezzel csak magamnak teszek jót, hogy ezzel végre nekem is és Jungkooknak is normális életünk lehet, másodszor pedig már megtanultam, hogy sokszor az új dolgok csak azért félelmetesek, mert még nem ismerem őket. A szextől is évekig tartottam, féltem attól hogy valaki hozzám érjen és a saját örömére használja a testem, de aztán Jungkook besétált az életembe, és én neki adtam magam. Mint kiderült, az együttlét nem is arról szól, mint amiben én hosszú évekig hittem. Annyira vigyáz rám, mindig az én örömöm számára az első, és érzem a legapróbb érintéseiből is, mennyire szeret engem.

Felpillantottam rá, és ahogy láttam milyen ideges, és halvány pír lepte el a pofikáját, a szívem csordultig megtelt szeretettel. Nincs okom aggódni, amíg a szerelmem velem van.

- Megvan az órarend amit Nari adott?

Bólintok és kiveszem a táskámból a lapot, hogy megnézzük hová kell mennünk. Igazából az a probléma, hogy mivel mi sosem jártunk iskolába és semmilyen oktatást nem kaptunk, nehéz lesz felzárkózni a korcsoportunkhoz, hiába fog Nari otthon korrepetálni. Azt mondta, majd csak azokat tanuljuk amik kellenek az érettségihez, és ha oda figyelünk az órákon, hamar bele rázódunk a közepébe. Mivel egyenesen a mélyvízbe dobtak minket, a tanároknak másképpen kell minket osztályoznia, de cserébe keményebben kell dolgoznunk, mint itt bárkinek, mégsem bánjuk egy pillanatig sem, hiszen végre megadatik nekünk is a lehetőség egy normális életre.

- Ne haragudj! - szólít meg egy szőke lányt Jungkook, aki kedves mosollyal fordul felénk. - Meg tudnád mutatni, merre van a kétszáz-tizes terem? Újak vagyunk még - mosolyog Kook.

- Persze, ami azt illeti, éppen oda tartok én is. Szóltak hogy lesz két új fiú az osztályban - nyújtja mindkettőnk felé a kezét - Harin vagyok - villantja ránk ezer vattos mosolyát, és valamiért rögtön megkedvelem a pozitív és vidám aurája miatt.

- Jungkook vagyok, ő pedig Taehyung - biccent felém Jungkook, majd miközben lenéz rám, olyan szerelmes szemekkel pásztáz, hogy olvadozva neki dőlök oldalról, és megszorítom a kezét. Ne hozzon zavarba itt mindenki előtt már az első napomon!

Harin felinvitált minket a terembe, miközben kérdezősködött, és minden második embernek vissza köszönt, akik mind mosolyogtak rá. Nagyon népszerűnek tűnik. Be nem állt a szája még akkor sem amikor beértünk a terembe a második emeleten, és csak a kezével jelzett hogy hova tudunk ülni ahol még szabad a hely, amikor megjelent mellette egy másik lány is.

- ... és éppen tegnap tanítottam meg neki hogyan kell suttogni! Látnotok kell egyszer, olyankor nem ugat és tényleg csak halkan morog magában és aaannyira cuki! - kuncog, amint éppen a nemrég örökbefogadott kutyájáról mesél.

- Ezek meg kik? - bök a hüvelykujjával felénk az idegen lány.

Egy nagy fekete, koponyás póló, bő nadrág van rajta, a haja is fekete és egészen a csípőjéig leér, a szeme fekete tussal van kihúzva, és tetoválások borítják mindkét karja kilátszódó részét. Tökéletesen Harin ellentéte.

- Az új osztálytársaink! Ugye milyen jóképűek? - kuncog izgatottan Harin, majd bemutat minket a fekete lánynak. - Srácok, ő Bora.

Bora mindkettőnkön végig nézett, a kezeit egy percre sem vette ki a nadrág zsebéből, és olyan rideg tekintete volt, hogy libabőrös lett a karom tőle.

- Szevasztok - biccent egyet, majd közelebb hajol Kookhoz, és kisimítja a haját a szeméből, amitől az enyém erőszakosan rángatózni kezd. Mire fel ér hozzá? - Jeon, neked kellenek piercingek. Keress fel, neked féláron megcsinálom - kacsint, majd megfogja Harin karját azzal az indokkal, hogy lemásolhassa a háziját mielőtt a tanár bejönne.

- Csak a nevedet tudja, és máris flörtöl veled? - fordulok sokkoltan Jungkook felé, és felháborodottan hátra dőlök. - Ezt nem tudom elhinni! Láttad hogy nézett rám? Én vagyok az akadály hogy leteperhessen téged - kulcsolom össze a karjaim, és duzzogva másfelé nézek.

- Nocsak-nocsak. Tae baba ilyen kis féltékeny típus, ki gondolta volna! - sóhajt Kook drámaian, majd olyan kibaszott aranyosan kuncogni kezd, hogy nem tudom vissza tartani a hatalmas mosolyt az arcomon. Érzem hogy közelebb hajol, majd a leheletét a fülemnek csapódni. - Majd este is így csücsörítesz, amikor szeretkezés közben már a második orgazmusod érem el a farkammal? Hmm, kedvesem? - suttogja, és ahogy megnyalja az ajkát, a nyelve a cimpámhoz ér, amitől végigszalad a gerincemen a hideg.

Az égető vörösség egészen a nyakamig lekúszik, annyira zavarba jövök a képtől ami megjelenik a fantáziámban, és attól a mély, férfias duruzsolástól, amelyik hangszíne szex közben szokott előjönni.

- Nem kell féltékenynek lenned. - lehajol, és egy forró csókot hint a nyakamra - Ez a száj csak téged csókol...- a keze lassan felcsúszik a combomon, és érzékien bele markol - Ezek a kezek csak téged érintenek...- majd megfogja a kezem, óvatosan a férfiasságára csúsztatja, és oda nyomja, így érzem a halovány lüktetését - Ez a farok csakis érted kemény... - végül a másik kezem a mellkasához szorítja - Ez a szív pedig csakis érted dobog.

Felé kapom a fejem, és ragyogó szemébe nézek. Észre sem vettem hogy zihálok az izgalomtól. Jungkook halványan oldalra biccentette a fejét, és olyan veszélyesen mosolyodott el, hogy a saját nemességem is megrándult a nadrágomban. Megfogta az állam, és közelebb húzott magához.

- Csak a tiéd vagyok, Taehyung - búgja rekedtesen a nevem - És te is csak az enyém. Soha senkinek nem hagyom hogy hozzád érjen, mert kibaszottul megbánja.

Megrekedt bennem a levegő, de mire észbe kaptam, Jungkook forrón megcsókolt. Nem volt szokása, de most az ujjával lejjebb húzta az állam, és össze fonta a nyelvünket. Halk nyögésem elveszett a szájában, és a vigyora szakította meg a csókot. Elvettem a kezem az ágyékáról, és gyorsan lehúztam a pulcsim hogy takarja a meredező ágyékom.

Soha nem gondoltam, hogy féltékeny típus lennék, de hiába a kis jelenetem, Jungkook... Jungkook kifejezetten tudta, hogyan kezeljen. És ez annyira rohadtul izgató!

———

Az első óránk maga volt a Pokol. Negyvenöt percig folyamatosan oda figyelni, jegyzetelni és megérteni amit a tanár mond, kifejezetten lehetetlennek tűnik. Az első tíz percben még bennünk volt a kezdeti izgatottság, de az idő elteltével kezdtünk fáradni, és óra végére már támasztottuk a fejünket a padon. Minden értelemben lelankadtunk. Nari figyelmeztetett minket hogy ez lesz, és azt tanácsolta hogy maradjunk hidratáltak, így mindketten rendesen meghúztuk a vizesüvegünket, de cseppet sem segített.

A negyedik óra után zombi módba kapcsoltunk. Éppen a következő terem felé tartottunk, és igyekeztünk nyitva tartani a szemünket.

- VIGYÁZZ!

Hátra fordulunk, és Jungkook pont azelőtt kapja el a labdát, mielőtt az kő keményen az arcomba csapódna. Nyekkenek egyet és felnézek a szerelmemre, aki lassan maga mellé engedi a karját. Egy kézben tudja tartani a kosárlabdát a nagy férfias kezében. Oh istenem, mikor érünk már haza? Rá akarom vetni magam! A nyelvét belülről az arcához nyomja, és idegesen felvonva a szemöldökét áll a srác arcába, aki a labdája után szaladt.

- Azta, haver! - hüledezik a srác - Rohadt jók a reflexeid!

Jungkook nem tűnt meggyőződve a nyalizás hallatán. Olyan közel állt a kosarashoz, hogy az orrukból kifújt levegőt érezték az arcukon.

- Szerencséd, hogy így van - kezdi nyugodtan, a mély hangja bizsergést vált ki a testemből. - Nem szívesen ültetnélek a palánkba.

- Oké... Nyugi tesó, a szépfiúnak semmi baja. - pillant rám a kosaras, és már kezd ő is ideges lenni.

- Egy könnycsepp a szépfiú arcán, és eggyel több csonttal mész haza.

Ebben a pillanatban éreztem az idejét, hogy közbe lépjek én is, még mielőtt előadást rendezne már az első napunkon. Óvatosan mellé álltam és magamhoz öleltem az izmos karját.

- Koo... - pislogok fel rá, és ahogy lenéz rám, meglágyul a tekintete. - Semmi baj, csak menjünk - suttogok. Nem szeretném, hogy megsérüljön, hiába tudom hogy erős és tud vigyázni magára. Nem akarom hogy bántsák.

- Oké - néz rám a srác - Bocsi, nem akartam bajt - köszörüli meg a torkát, és össze-vissza mocorog. - Viszont figyu, megürült egy hely a csapatban. Ebéd szünetben gyere le a csarnokba. - előkapott a táskájából egy szórólapot, és Jungkook kezébe nyomta, mielőtt elviharzott.

Kifújtam a bent tartott levegőt, és leengedtem a vállam. Ezt most megúsztuk, de erről majd beszélnünk kell Kookkal. Nem verhet meg mindenkit kábé csak mert rám néznek.

- Hé - simítok lágyan Kook mellkasára, majd ahogy kíváncsian lenéz rám, lábujjhegyre állok és adok neki egy csókot. - Tudod milyen borzasztóan szexi vagy?

Beharapom a szám ahogy a csípőmre simít, és bugyiszaggatóan rám mosolyog. Oh basszameg.

Bementünk a következő órára. A tanár nem igazán foglalkozott semmivel, a gépén nyomkodott valamit, így mindenki csak beszélgetett és telefonozott. Kicsit hátrébb toltam a székem, és hagytam hogy Jungkookie az ölembe dőljön és pihenjen. Mosolyogva cirógattam az arcát és csavargattam a tincseit, miközben elvesztem a jóképű vonásaiban.

- Szerintem kipróbálhatnád a kosarat, ha szeretnéd.

A hangomra kinyitja a szemét, és figyelmesen hallgat.

- Levezethetnéd a feszültséget. Tényleg bámulatosak a reflexeid. És persze nézni akarom ahogy izzadtan rád ragad a mezed edzés közben. - pimaszkodok.

- Mi a téma fiatalok? - ugrik hozzánk Harin, és a szemben lévő padhoz ül, felénk fordulva.

- Meghívtak a kosár csapatba - ül fel Jungkook hogy ő is látszódjon. Harin szeme szinte ragyogni kezdett.

- Komolyan? De menő! Mindenképpen meg kell próbálnod! A fizikumod megvan hozzá, erős és magas is vagy. Majd Taevel szurkolunk neked! - mosolyog kedvesen - Na és te? Érdekel valamelyik sport vagy szakkör? - érdeklődik rám pillantva.

- Még nem volt időm körbe nézni. Nagyon fárasztó ez a sok tanulás - konyítom le az ajkaim.

- Akkor meg mire várunk még? Gyere - fog a kezemre, és elkezd kihúzni a teremből - Ne aggódj nagyfiú, csak megmutatom a szerelmednek a szakköröket, és vissza kapod - kacsint Kookra Harin, majd a folyosókon száguldozva hurcibál a harmadik emeletre.

- Honnan van neked ennyi energiád? - lihegek, igyekezve megtartani a tempóját, mire lelassít, és kényelmesen sétálunk az üres folyosókon.

- Igyekszem pozitív és boldog lenni ebben a szörnyű világban - mosolyog halványan. - Tudod, nem minden süti és szivárvány... A gonosz sajnos mindenhol ott van, és néha jól esik az embernek valaki, akiben láthatja a jót is. Érted ezt?

- Igen... Igen, értem. - préselem egy vonallá az ajkaim, majd ahogy a tőle szokatlan, szomorkás arcára nézek, finoman megfogom a csuklóját. - Tudod, én itt vagyok, ha szeretnél beszélgetni valakivel. Szélesen elmosolyodik.

- Köszi Tae. Én is neked, okés?

Viszonzom a mosolyát, és bólintok.

Mindenhová bekopogtunk ahol meséltek pár szóban az adott szakkörről, és ismét meglepett hogy mennyire kedvesek az emberek. Talán csak bizonyos városokban rohadék az összes lakó. Van művészet, tánc, különböző sportok, környezet-, vagy polgárvédelem, és néhány nyelv szakkör. Az utóbbin rendesen lesokkoltak. Még több tanulás a kötelezőn kívül? Miféle mazoisták járnak oda? Az utolsó amit meglátogattunk a fotográfus szakkör volt. Halkan bekopogtunk és besétáltam szorosan Harin mögött.

- Sziasztok srácok! Bemutatom Taehyungot, körbe mutatom neki a foglalkozásokat - mosolyog, majd arrébb lép hogy ne takarjon a többiek szeme elől.

- Sziasztok - integetek, kínosan állva ott egyedül.

Halálos csend lett a stúdióban.

- Figyu, ez talán egy kicsit fura lesz, de... Nem állnál oda a kedvemért? - sétál felém egy magas srác, egy hatalmas fényképezőgépet tartva a kezében, és az egyik kiállított fehér háttér felé mutat.

Szó nélkül oda megyek, és a keskeny, magas fekete körasztal mellé állok, amin egy nagy adag vörös rózsa hever szétszórva.

- Légyszíves kezd csokorba gyűjteni a rózsákat!

Harinra pillantok, aki izgatottan felmutatja két hüvelykujját hogy bíztasson, és úgy áll ott mint egy büszke anyuka. Vállrántva teszem amire kértek, és egyesével a bal kezembe gyűjtöm a virágokat. Vakító fény villan rám, majd még egy és még egy. Amikor összeállt a csokor, óvatosan az élénk szirmok közé szagoltam, és elmosolyodtam a finom illatára. Még egy villanás.

- Oké!

Felém szaladt a srác és megmutatta nekem a kamera kijelzőjét. Zavarba jöttem amikor láttam, milyen szép képeket készített rólam.

- Taehyung, lenne kedved belépni a klubba, és modellkedni nekünk?

Körénk gyűlt a többi fotós és modell diák is, és érdeklődve figyelték minden rezdülésem. Talán végre valami jóra fordíthatnám a külső adottságaim, és nem kihasználnák, hanem értékelnék ebben a közösségben.

- Nagyon szívesen - mosolyodok el őszintén, és alig várom hogy elmondjam Jungkookinak mi történt.

Gyorsan kinyomtatták nekem a képeket és szégyenlősen ugyan, de kértem egy szál rózsát, amit majd a szerelmemnek adhatok. Gyorsan még leírták nekem hogy mikor mettől meddig van a szakkör, és informáltak hogy majd út közben mindenben a segítségemre lesznek, és hogy már alig várják a közös munkát. Izgatottan szaladtunk Harinnal a terem felé, ugyanis már kicsengettek óráról. Gyorsan felkaptuk a cuccainkat, illetve csak ő, mivel Jungkook valószínüleg vitte magával az enyémet is. Lesiettünk a csarnokba, és helyet foglaltunk a nézőtéren. Jungkookie levette a pulcsiját, így csak az egyening és a nyakkendő volt rajta. Már javában folyt a kis meccs, néhányan beálltak hogy Kook megmutathassa a tudását. Izgatottan figyeltem minden feszes és határozott mozzanatát, egészen amíg meg nem fújták a sípot. Messze voltunk ahhoz hogy tudjuk mit mondanak neki, de amikor felé nyújtották a hármas számú mezt, és sorban kezet ráztak vele a csapattagok, leszaladtam a lelátóról, és egyenesen az ölébe ugrottam, izgatottan a fülébe kuncogva.

- Tudtam én! Aaaannyira tehetséges vagy Jungkookie! - érintem össze az orrunkat, és bandzsítva nézek a szemébe.

- Köszönöm kedvesem - nevet fel édesen, majd a fenekemre csap egyet mielőtt letesz az öléből. - Mindenki, ő a szerelmem, Taehyung - öleli át a derekam, és egy hosszú, szívmelengető puszit nyom az arcomra. Sorban jöttek oda bemutatkozni, és mindenki nagyon kedves volt velem. Utoljára jött oda az a srác akivel korábban volt egy kis nézeteltérésünk, és még egyszer elnézést kért miközben kezet fogtunk.

Mivel ez volt az utolsó óránk, felkaptuk a cuccainkat és elindultunk hazafelé.

- Annyira büszke vagyok rád Koo - mosolygok szélesen, a kezét lóbálgatva.

- Olyan cuki vagy - kuncog, majd megpuszilja a kezem, amit utána simogatni kezd az ujjával.

- Van egy meglepetésem ám - veszem ki a táskámból a rózsát a képekkel együtt, és átadom neki, a szám rágcsálva figyelve a reakcióját, fülig vörösödve - M-modellkedni fogok a fotográfus szakkörben.