~ Másnap ~

Félúton voltál a suli felé egyedül. Elkezdett zuhogni az eső, előakartad kotorni a táskádból az esernyődet, de megijedtél, mivel elfelejtetted betenni. Bűntudattal mentél a suli felé, de hirtelen elállt az eső a fejed fölül. Oldalra néztél, és Matthew-t láttad esernyővel a kezében. Mindketten totál elvörösödtetek. Bólintottál gyengén a fejeddel, ezzel kifejezve a köszönetedet.

Zsebre tett kézzel sétáltatok tovább, majd kezdett kirajzolódni a suli főkapuja. Bementetek a folyosókra, kipakoltátok a cuccaitokat, és bementetek a termetekbe. Mindenhol papírrepülők szálldostak, üvöltözések zaja, és ami a legjobban kiakasztott: A táblára a nevetek volt felírva hatalmas betűkkel egy esernyő alatt, és afölött egy szívvel. Mikor leültetek a helyetekre, mindenki elkezdett UUUUHH~-zni. 

A fiú újra a fehér macijába fúrta a fejét mint valami strucc, te pedig lehajtottad a fejedet a padra, hogy ne lássák az elpirult arcod.

- Hagyjatok már békén... - dörmögted a padon alig hallhatóan.

Miután végre elhallgattak, óvatosan felálltál, és a padjához sétáltál:

- F-Figyelj... e-eh... s-sajnálom a t-tegnapit... - kezdted mondanivalódat halkan - Cs-csak ennyit szerettem volna m-mondani...

Vissza akartál menni a helyedre, de valami nem engedett. Érezted, hogy valaki hátulról valaki visszarántott a kezednél fogva. Jobban mondva, a mellkasára rántott.

- N-Nem mintha z-zavart volna... I-Igazából az ellentéte - halkult el a végén.

- Ú-Újra kéne cs-csinálnunk...? - mondtad még halkabban.

- T-Tessék mit mondtál? - kérdezte tőled a kanadai, és észrevette, hogy még mindig a mellkasán vagy.

- J-JAH SEMMIT NEM LÉNYEG HEHE - vakartad meg a tarkódat, majd elmentél a mellkasától.

Megint el akartál menni, de újra valaki megfogott. Hátranéztél, és a fiú kezét láttad a tiedbe kulcsolva. Uhh milyen puha a keze... - gondolta magában Matthew.

- E-EH?!?! - ijedtél meg, majd el szeretted volna engedni a kezét,  de nem tudtad. Ez pillanatragasztót használt...?

- N-Ne haragudj, d-de nem tudom e-elengedni a kezed... - pirult el a kanadai.

 Ezért kénytelen voltál a suli végéig az ő kezét fognod. Az utolsó óra után mentetek volna kézen fogva a szekrényetek felé, de a BTT ezt meglátta, és felháborodva hozzátok rohantak:

- HÉ TE FRAU MIT MŰVELSZ MIÉRT FOGJA EZ A SZELLEMFIÚ A KEZEDET EGÉSZ NAP?! - fakadt ki Gil.

- Igen, fille, magyarázatot kérünk most azonnal!~ - csillogott Francis egy rózsával a kezében.

- Chica, miért fogod állandóan a kezét? Ez kezd engem zavarni... - szólalt meg a végére Toni is ölbe tett kézzel.

- Na mindegy, nekünk mennünk kell, azért itt egy só a biztonság kedvéért - nyomott az üres kezedbe egy sót Gil, majd eltűnt a másik két fiúval valahol a lánytömegben. Mikor beléptek, hatalmas visítások fogadták őket, és utoljára még visszanézett Francis:

- Azért figyellek, fille! - mutatta 2 ujját a szemére.

Nem is figyeltél rá, helyette inkább kivetted a cuccaidat, és elindultál haza. Még mindig kézen fogva voltatok kifele menet.

 - M-Most már elengedhetjük sz-szerintem... - mondtad vörösen.

- B-Bocsi... E-eh - engedte el végül nagy nehezen a kezedet - A-Aludhatok ma nálatok...?

- J-Jah... P-Persze hehe miért ne - vakartad meg a tarkódat erőltetett nevetéssel.

Mikor hazamentél, ugyanaz várt, amire számítottál: Egy idegesítő, nyavalygó húg aki éppen előttetek pattogott plüssnyuszijával a kezében. Megfőzted a vacsorát (nehezen...), majd lefeküdtetek aludni. A szobádban két külön ágy volt, de reggel arra keltél, hogy valaki szembe van veled fordulva...