Sziasztok! Újabb fejezettel érkeztem. Remélem ez is elnyeri a tetszéseteket. Egy újabb átvezető rész lenne, hiszen közeleg a bál, amit remélem ti jobban vártok, mint Luna. Jó olvasást kívánok!

Luna szemszöge:

Meglepően csend vesz körül, pedig az aulában tartózkodom. Feltett lábakkal ülök a recepciós helyen, ha már ide lettem száműzve, akkor legalább élvezhetőbbé teszem. Husk a jól megszokott helyén vedel, magyarán a pulton fekszik félig és életunt fejjel mered előre a semmibe. A többiek meg valahol vannak az épületben, azaz Al és Angie kivételével. Alastor felszívódott mióta Rosienel jártunk, pontosabban ott hagyott az üzletben egy kisebb vita után, ami közte és a varrónő között zajlott le. Azóta eltelt öt nap, egyre jobban közeleg a hétvége, mikor is az a csodás esemény lesz. Szóval Alastorról semmi hír nincsen, de mivel a rádió adásait megtartja, így nem aggódunk, mármint a többiek nem. Én meg nem tudom, mit érzek, valami történni fog, ez biztos. Érzem, hogy valami szörnyű közeleg felénk, de inkább nem is gondolok rá. Angie pedig sétáltatja a malackáját valahol, Árnyék nagy bánatára, aki most éppen a kanapén fekszik, nem elég, hogy a játszótársa nincs vele, de még simogatást se kap a kedvenc angyal fiújától. Ha már angyal, Charlie próbál velem beszélgetni, de hiába Vaggie folyton a nyakán lóg, szinte levakarhatatlan a vitánk óta. Most is ő küldött ide, mintha bárki is bejönne ide, azzal a szándékkal, hogy meg akar javulni. Ugyan kérlek, ez itt a Pokol, bár én is örülnék, ha Charlie terve sikeres lenne. Lényegében ezért senyvedek itt, egy jó kis Orosz klasszikussal természetesen. Harmadjára se tudtam ellenállni Dosztojevszkij remekművének, hiszen ennél ironikusabb olvasmány nem is lehetne pont itt olvasni, mint a Bűn és bűnhődést. Bár ennél már csak Dante Isteni színjátéka lenne jobb, kicsit se lenne morbid.

- Hé, mit olvasol, kislány? - kérdezi minimális érdeklődéssel a hangjában házi macskánk. Vörös szemeimet rá emelem, közben a könyvjelzőként szolgáló szalagot bele helyezem, hogy el ne veszítsem hol jártam.

- A Bűn és bűnhődést, cirmos - mosolygok rá kedvesen, miközben a könyvet is felé mutatom, hogy jól lássa.

- Miért azt? A könyvtárban biztos lett volna olyan könyv, ami ennél jobban is lehozna az életről. Ja, már megtörtént - viccelődik félrészeg állapotban. Vajon van, olyan állapot mikor egyáltalán nem mérgezi magát alkohollal? Ja, van. Mikor részegen bealszik.

- Azért, mert ez egy jó könyv. Az is bizonyítja, hogy harmadjára olvasom már el. Valamint egy könyv se tud lehozni az életről, ahogy te fogalmaztál - mondok ellent. Mondjuk a Büszkeség és balítélet képes volt rá, mindegy is.

- Minek olvasod el harmadjára is? Mindenki tudja a végét, még az is, aki nem olvasta, te meg főleg, ha már kétszer is olvastad - mutat rá a tényekre, visszanyelve egy csuklást.

- Mert most oroszul olvasom, és ez egy olyan példány, amit az elsők között nyomtattak annak idején. Tehát nagyon értékes, és nem árt felfrissíteni az orosz nyelvtudásomat se, még ha régivel is - magyarázom az okát.

- Hát még mindig furcsa egy liba vagy - ránt vállat és inkább tovább alkoholizál. Hozzáállásán csak a szemeimet forgatom, és inkább visszatérek az olvasáshoz.

***

Már vagy fél órája abbahagytam az olvasást, és most a gurulós székkel szórakoztatom magamat, ide-oda lököm magamat vele. Lényegében faltól az asztalig, mondhatjuk azt, hogy készülök halálra unni magamat. Menne is, ha már nem haltam volna meg jó pár évtizeddel ezelőtt. Husk a pulton fetrengve hortyog, már vagy negyed órája, akkor fogyhatott el az egy üvegnyi whisky, ami nála volt. Nagyon remélem, hogy nem egy jó minőségű bourbon volt. A hozzám közelebbi falnak ütközöm, úgy fordulok, hogy szembe legyek vele és egy erős lökéssel ellököm magamat tőle. Olyan erősre sikerül, hogy túl gördülök az asztaltól, de nem is érdekel, halk sikkantások közepette forgok is. Esküszöm jobb, mint egy körhinta vagy más idióta játékok a vidámparkból. Addig haladok így, míg neki nem ütközik az arcom egy testnek, aminek kimondottan kellemes illata van. Kissé kótyagosan a szédültségtől a ruhaanyagba szippantok. Fenyő és hó. Ó, hogy a franc esne belé!

- Valami sosem változik - recsegi kissé foghegyről. Felemelem a fejemet és tisztes távolságra lököm magamat tőle.

- Ó, sajnálom. Nem tudtam, hogy neked fogok menni Al - mosolygok zavartan. Nem is én lennék, ha nem így találkoznánk újra, olyan hosszú idő után, mint a mostani. Érdeklődve nézek végig rajta, hiszen az öt nap sok idő. Első ránézésre úgy néz ki, mint mindig. Azaz idegesítő vigyora az arcán virít, ahogy minden más dolog a megszokott rajta. De ez csak látszat, valami nem stimmel. Kimerültnek tűnik, még ha ezt titkolni is akarja, tartásában van valami, amitől sebzettnek tűnik. Az egész lénye halvány és megtört.

- Al, minden rendben van? - kérdezem aggódva. Ő csak rám néz, tekintette teljesen elutasító és gyilkos vágy csillan fel benne, úgy néz rám, mint mikor egymásnak estünk anno.

- Persze, de ha megkérhetnélek, akkor maradjunk az Alastor, vagy a Rádió démon megszólításnál, Vérhold! - szólít fel, ellentmondást nem tűrő hangon. Mégis mi ez az egész? Miért lett ilyen távolságtartó? Jó nem voltunk közeli barátok, de így már nagyon régen beszélt velem.

- Ha így kívánod, Rádiós - hajtok fejet akarata előtt. Nem tetszik ez az egész, de ha ő ezt akarja, akkor megkapja. A múltkor is hazudott nekem, egyből tudtam, hogy nem akarja, hogy segítsek.

- Pompás! Most pedig, Husk drága barátom, egy italt! - hagy máris figyelmen kívül. Leugrom a székről és csendesen visszahúzom magammal az eredeti helyére. Már ülnék is vissza, mikor hangos dübörgés kelti fel a figyelmemet, egyből az emeletre vezető lépcsősorra vezetem a tekintetemet. Kicsit sem lep meg, mikor Vaggie csörtet lefelé, mint valami dúvad. Charlie meg utána szalad lefelé. Na, már csak ők hiányoztak. Angie, gyere már végre vissza! Kérem, szenvedve, közben inkább a kanapéhoz battyogok, hogy legalább Árnyék szeretetét érezhessem.

- Vaggie kérlek, állj meg! - kérleli lihegve a Hercegnő. Biztos az irodától rohant idáig.

- Te féreg, hát volt képed visszajönni! - kiált a vörösre a spanyol lány teljesen feldúltan. Kezében valamilyen papír halom van. Ha tippelnem kellene, újságnak mondanám, bár ez nem biztos. Kissé feszülten ülök le farkasomhoz, aki már Alastor érkezésekor felkelhetett, most pedig idegesen figyeli a többieket, hozzám fészkelve magát. Ösztönösen befeszül, ha én rosszul érzem magamat.

- Kedvesem, nyugodj meg! Fontos elintézni valóim voltak, a hotellel kapcsolatban is - magyarázza kissé mentegetőzve a szarvas. Bár szerintem ez egyáltalán nem hatja meg a dúvadunkat.

- Ó, és te is itt vagy! Tökéletes - pufogja nekem szánva a szavait. Remek, én is terítékre kerülök, csak tudnám miért. Kérdőn vonom fel a szemöldökömet, a kettőn között álló Vaggiere. Charlie lihegve áll nem messze mögötte, addig Husk újabb üvegért nyúl, figyelve az eseményeket. Csodás, már csak Niffty és Angie hiányzik, és teljes lenne a csapat.

- Nem is tudom, hogy akarom e tudni mi a bajod, Vagatha - sóhajtok frusztráltan, közben Árnyékot kezdem simogatni, hogy megnyugodjon ő is, és én is.

- Pedig nagyon jó lenne, ha ezt meg magyaráznátok! - dobja le az előttem lévő asztalra az újságot. Kérdőn nézek hol a lányra, hol a papír halomra. Kelletlenül elveszem onnan. - Ötödik oldalt olvasd fel, ha kérhetném! - utasít, mintha ő itt akár ki is lenne.

- Én a helyedben visszább vennék ebből a stílusból, Vagatha! Amúgy is ez csak egy pletykalap - lengetem unottan az újságot, de azért fellapozom a jó háromnapos lapszámot. Elérem a kívánt oldalt, majd gyorsan átfutom a tekintetemmel. Amint értelmet nyer bennem a lényeg, hangos nevetésbe török ki.

Alastor szemszöge:

Ez az öt nap kellett nekem, hogy összeszedjem gondolataimat. Azaz azt hittem, hogy sikerülni fog, de nem így lett. Rosieval történt vitánk után, ami egyetlen egy személy miatt történt, akit hátra is hagytam az üzletben. Mindegy is, azt reméltem, hogy amíg nincs a közelembe, helyre tudom hozni, azt, ami rajtam megy végbe, bármi is legyen az. De persze, ez nem sikerült, csak egyre rosszabb lett. Most már a karmaim is eltűntek, amit kesztyűvel tudok takarni, de akkor is. Mi az Isten történik velem? Az erőm egyre gyakrabban hagy el, ami feszültséggel tölt el. De mivel nem bujkálhatok, így vissza indultam a hotelbe. Azt tervezve, hogy ellenségként tekintek Lunára, hiszen az is, Lucifer szerelmére! De amint beléptem a nappaliként üzemelő aulába, egyből nekem ütközött egy hűvös test. Ő volt az, farkas fülei lekonyulva lapultak fekete hajához. Tüdőm egyből megtelt tenger és homok lágy illat egyvelegével. Fájdalmasan tudatosult bennem a tény, hogy hiányzott. Hiányzott gyerekessége, ösztönös kedvessége, és a hangja. Ó, Lucifer mégis mit tettél velem, hogy ezeket érzem. Nem szabad! Ezt mind ki kell ölnöm magamból! Ezért viselkedtem vele úgy. Most pedig Vagatha kiakadásának az okára várunk. Ami jelenleg szórakoztatja Lunát.

- Ez egy vicc - kacag mondata végén. Könnyeit törölgetve dobja vissza az újságot az asztalra.

- Elmondanád, hogy mégis mi olyan nevetséges? - kérdezem ridegen. Farkas lány egyből elhallgat, miközben rám figyel.

- Hát, hogyne Rádió démon. Vaggie nyugodj meg, semmi olyasmi nincsen köztünk, ami abban a szennylapban van - nyugtatja le a másik lányt egyből. - Valamint a kérdésedre visszatérve, Alastor...

- Hé, srácok! Találtam új vendégeket. Hol vagytok? - kiabál Angel Dust, ezzel félbeszakítva az eredeti témánkat. Charlie egyből fellelkesedik és a hangok irányába kezd lépkedni, Vaggiet húzva magával. Luna kíváncsian elindul utánuk, hátra hagyva ezzel teljesen a témát. Kelletlenül felállok a bárszékről és az asztalhoz sétálok. Hiszen az újság jobban érdekel, mint az új lakók lehetősége. Magam elé emelem azt az oldalt, amit olvashatott Luna. Egyből egy kép fogad, amin mi ketten vagyunk. Ez akkor készülhetett, mikor Rosiehoz mentünk. Idegesen olvasom végig a cikket, ahogy a végére érek, egyszerűen hamuvá égetem azt a mocskot, amit az a kettő szabadúszó le mert írni. Még, hogy én meg ő? Ez még viccnek is rossz. Fáradtan leroskadok a kanapéra, a farkas kölyök mellé. Fejemet hátra hajtom a támlán, nagyot sóhajtva próbálom összekaparni megmaradt erőimet, mígnem egy szőrös fej nem landol az ölemben. Kérdőn nézek le kéretlen zaklatómra, aki nem más, mint Luna farkasa. Minden mindegy alapon, hagyom neki a rajtam való pihenést, míg simogatni nem kezdem a fejét. Közben az előtér egyre hangosabb, ezek szerint tényleg új lakó vagy esetleg lakók érkeztek.

- Ez a nap ennél szarabb már úgysem lehet - morogja Husk, szavaival teljesen egyet tudnék érteni.

- Mindennél lehet rosszabb - mondom, csak úgy magamnak.

Remélem, hogy tetszett ez az átvezető fejezet.

Vajon kik lehetnek az új lakók? Alastor és Rosie min vitázhattak akkor? Annyi biztos, hogy Lunának sok köze van hozzá, Alastor nagy bánatára. Következő fejezet már a bálról fog szólni, ami szintén nem fog zökkenőmentesen telni, főhőseinknek.

Sziasztok! További szép napot, kedves olvasok!