New York

Jay P. egy megkeseredett fiatal harmincas, akit kikezdett az élet. Informatika és management szakon tanult és mire végzett, három helyre is felvették. Mindig kávé- és cigarettafüst lengte be. Az ügyfelek imádták, a munkatársai irigyelték meglátásait és innovációit. Hamar az osztálya fővezérigazgatójává nevezték ki. Mindemellett a magánélete is virágzott. Megismert egy barna lányt, így az éjszakai telefonálgatást hamar felváltotta az éjszakai egymásnál alvás. Fél éven belül egybe keltek és Jay P.-nél nem volt boldogabb. Aztán, mint egy álomból felvert ember, kire ráég a ház, úgy ébredt fel Jay P. is.

Minden egy kis lottószelvénnyel kezdődött: megvette és megnyerte általa a főnyereményt. Vagyis majdnem, mivel a cég, aki gyártotta a szelvényeket, a feketepiac közepesen körözött maffiatagjai voltak, akikre Jay P. szeme előtt csapott le a rendőrség. Gondolhatná az olvasó, hogy az olcsó húsnak, híg a leve alapján Jay P. visszatért az életéhez, mintha mi se történt volna. Igen, ám, de már felmondott a munkahelyén és bánatában egy padon üldögélt a ''nyertes'' szelvénnyel kezében. Akkor is ott üldögélt, mikor a felesége elhagyta rá három hónapra, és akkor is, amikor az adósságai miatt a bank megfosztotta az albérletétől. Mindig ott ült, elkeseredve a kezében a jeggyel.

Jay P. a mai napon felkereste régi munkahelyét és besurrant. A felhőkarcoló tetejére érve gyönyörű látvány fogadta. És erősen süvítő szél. Jobb napokat megélt kabátja belső zsebéből elővett egy flaskát és egy szál tekert cigarettát. Az utolsó vacsorám, gondolta derűsen. Vodka a bátorsághoz, fű az emlékek megszépítéséért.

Jó ötletnek tartotta, olyannyira, hogy izgult. Vajon nem-e kellett volna megborotválkoznia a halála tiszteletére? Mit mondanak, majd mikor megtalálják elnőtt szakállal? Egy úriember ilyet nem felejt el, ezért gyorsan lesomfordált az egyik irodába, kilopott egy férfi pipere szettet, és a mosdóban megborotválkozott. Oly annyira belelendült, hogy még azt a fényűzést is megengedte magának, hogy arcszeszt is használt. Visszatérve a tetőre, felfrissült és új külseje adta önbizalmával nekilendült a tető szélének. Öt méter. Négy méter. Felerősödnek a lenti zajok. Három méter. Két méter. Eldönti a zuhanó testhelyzetet. Egy méter. Szíve felgyorsul, elrugaszkodik és... a levegőben jut eszébe, hogy még maradt a kulacsában egy korty. Micsoda pazarlás lenne! Egy úriember nem pazarolhat! Nekikezdett hát kotorászni, fittyet hányva a gravitáció vonzására, ami mind közelebb s közelebb szólította Jay P.-t.

Így történt meg az, hogy egy egyszerű homo sapiens képes volt nem csak meglepni, de szinte halálra rémiszteni két asgardi istent és egy sárkányt. Jay P. szerencsére megerősítette a szívét előzőleg, így csak szitkozódni volt képes. Erre ő sem számított.

Nessiék Manhattan felett suhantak, beleolvadva a környezetbe, hogy ne okozzanak feltünést. Láthatatlanok voltak. Nem repülhettek nagyon magasan sem, mert akkor megjelentek volna a radarokon, és nagyon alacsonyan sem, mivel a szárnyai által keletkezett légörvények félelmet keltenének az emberekben, kockáztatva a lebukást. Ezért történhetett meg ez a találkozás.

- Ez a New York-i kirándulás is jól kezdődik – morogta Loki, amíg szegény Jay P. után nyúlt, szorosan egy helyben tartva, és felkérte egyben, hogy hacsak lehetséges, fogja be a száját. Mikor ez nem használt, megfenyegette újdonsült utastársukat, hogy szélnek ereszti. Jay P. valamiért ezen új közegben már nem akart ugrani. Más, amikor az ember maga dönti el sorsát, és más, ha belekényszerítik.

- Isten őrizz!- kiáltott fel Jay P. és tette az egyetlen dolgot, amit tehetett ebben az esetben: belekapaszkodott Loki derekába.

- Próbálunk! – szóltak vissza szinkronban. Thor próbát tett a férfi felhúzására, de mivel az említett satuként szorította testvérét, Loki elkezdte lefejteni Jay ujjait magáról. Ez vitát gerjesztett a két herceg között, és a nagy hangzavarban pár járókelő fel-fel kapta a fejét, keresve a hangok forrását. Persze hasztalanul. A kalamajkában végül Jay P. keze elgyengült és lecsúszott. A két istenség egyszerre mozdult, hogy utána kapjon, de egymást fejelték le igyekezetükben. Jay P. pedig a mélybe zuhant. Szerencsére egy ugrálóvár tetején ért földet, mindenki lenagyobb meglepetésére.

- Szerencsés kis midgárdi. – ámult Thor.

- Az. Egy hangot sem adott ki esés közben. Igazi úriember. – értett egyet Loki is, szinte lenyűgözve.

New York széléhez közeledve a sárkány lelassult, majd egy épület tetején ereszkedett le, oly könnyedén, akárha felhőre szállna. Lefeküdt, ezzel segítve a hercegek leszállását.

-És most? – tárta szét karjait Thor, szemügyre véve a terepet.

- Talán vegyük szemre még egyszer utoljára a várost, ha már kedves óriás barátunk fáradt azzal, hogy idecipeljen minket, mielőtt Thanos befejezi azt, amit pár éve nekem nem sikerült és porrá zúzza. – tapogatta nyakát Loki a messzi Bosszúálló torony irányába nézve. Thor tekintete elkomorult, mikor rájött, hogy bizony megmenekültek valahogy, de a veszély még fennáll. Megelőzve minden további gondolatmenetet, Nessi megszólalt.

- Vár itt titeket valaki. És én a helyetekben, már nem aggódnék a titán miatt. – hangja roppanós volt, süvítő, néhol mélyebb majd magasabb. Télen a befagyott tó felszíne dalol így. Mindketten a sárkányt nézték, miközben értelmezték a hallottakat.

- Mi történt az űrben? Hol van Thanos? Felelj, sárkány! – dördült fel a villámok ura.

- Mindenre választ kaphattok, ha követitek az utasításokat. – itt Nessi a fekete hajú hercegre nézett, akinek neheztelés tükröződött a szemeiben. – Csak ma. Egy herceg sosem gyáva. Szembenéz a kellemetlenégekkel is.

Nyílt titok, hogy Loki és a Föld lakói között van egy érezhető konfliktus. Bár Loki inkább úgy fogalmazna, hogy félreértés. Az biztos, hogy szívesebben meghúzná magát névtelenül valahol egy ideig. De a sárkánynak igaza van, abban is, hogy fölöttébb bosszantaná a tudat, hogy bárki gyávának titulálja őt. Őt. Loki Odinsont. Észre se vette akkor per pillanat, hogy a sárkány ily módon befolyásolja, hogy rábólintson egy számára kellemetlen helyzetre. És mégis ez történt. Nessea elmosolyodott magában.

- Azt mondtad, hogy megbízol benne, testvér. – szólt Loki látva Thor civódását.

- Igen, azt. De a népünk és Thanos... – kezdett bele vívódva Thor, viszont hamar elállt a szava. De nem csak neki.

A sárkány kinyitotta a száját. Ami pedig benne volt, azt a testvérek megrökönyödve szemlélték. Lokinak csak akkor tűnt fel egy fontos dolog, amit nem értett, hogy eddig nem vett észre. A sárkány eddig egyszer sem szólalt meg hangosan. Mindvégig a tudatukkal kommunikált. És csak most értette meg miért. Elvigyorodott a tudatra, hogy teli szájjal bizony nem lehet beszélni. Míg Thor a szavakat kereste, addig ő hisztérikus nevetésben tört ki. Megkönnyebbült.

Nessea még a levegőben is hallotta a herceg jóízű hahotázását.

A Sanctumban, New York

Dr. Banner kérésére becserkészték Starkot, és a megható találkozás után elmesélték dióhéjban a történeteiket. Tony a maga részéről nem részletezte a Kapitánnyal való konfrontációját.

Miután Dr. Strange elmesélte a végtelen kövek végtelenül hosszúra nyújtott eredettörténetét, Tonyt már felemésztette az idegesség, mégis egy laza mosollyal, előcsapta a telefonját és böngészni kezdett a névjegyek között. Nem akart beszélni vele, bár Bruce sürgetésére meg kellene tegye. Máskor talán nem habozik, de most kétségei visszatartják. Bízhat e Rogerben a történtek után? Elárulta, és csúnya vége lett a múltkor. Mégis...

Hirtelen megremegett az épület és erős szélörvény söpört végig a termen, elragadva Tony napszemüvegét. Elsötétedett a szoba. A Hulk vágta lyuk felett pedig egy hatalmas árny, sok foggal, villogó kék szemekkel fürkészte a sokkos csapatot. A lény leereszkedett a lépcsők tetejére, megdöbbentően halkan érve földet. Tony lábai beleremegtek ő maga pedig elfehéredett, mikor meglátta mivel áll, jobban mondva, mivel néznek szembe.

- A... az. Kmm, ez egy sárkány. – krákogta Bruce. Lehelet gyenge bólintás a válasz. Tony már készült a páncéljába bújni, mikor egy kar megállította.

- Nem szükséges. Nem veszélyforrás ránk nézve. – szólt Stephen angolokat megszégyenítő nyugalommal, megkönnyebbülve.

Örült, hogy viszontlátja Nessit, még ha sárkány formában is. Eddig sose látta még így, ezért egyszerre van lenyűgözve és egy kicsit rémülten, hiszen tiszteletet parancsoló aurája bárkit megfélemlíthet. Még a Legfelsőbb Varázslót is. Kilencvenkilenc százalékban tudta, látta, hogy Nessi sikerrel jár majd Thanos ellen, mégis izgult, hogy helyesen döntött, a fennmaradó egy százalék tudatában.

- Á, rendben. Szóval ez csak egy megszokott pénteki nap. Hazatér a tékozló házikedvenc és várja a hasvakargatást. Milyen tök nagy mázli, hogy hoztam magammal egy botot, gyorsan eldobom neki, hátha nem a szomszéd combcsontjával tér vissza! – még volt ilyen s ehhez hasonló mondani valója Starknak, de ekkor egy mély morgás rázta meg a termet. Zengtek bele a fegyverek. Mind a hang irányába fordultak, nem meglepően a sárkány idézte elő.

Tonyt elkapta a méreg, mikor rájött mi ez a hang, elfeledve a félelmét kifakadt.

- Eszem megáll. Ez most frankón kikacag!

- Hagyd, hadd kacagjon - szólt megbabonázva, teljes nyugalommal Bruce – Jobb, mint hogy felfaljon.

Oly nyugodt volt Bruce, hogy Stark elgondolkodott, hogy miért nem Hulkolt ki eddig, hiszen Banner szerint egy „hatalmas szörny" mindig előcsalogatja őt. Meglóbálta a kezét barátja elött, de semmi reakció. Bruce megigézve figyelte a sárkányt. Ő sem értette hirtelen jött higgadtságát, és nem tehetett mást, minthogy átadja magát neki.

Nessea pár lépést tett, majd fejét előre hajtotta. A lépcső felett fél méterrel kiköpte, amit a szájában őrzött oly sokáig. Méretre egy nagyobb strandlabda is lehetett volna, ami elkezdett lefelé gurulni a lépcsőn, de mind tudták a súlyos hangokból és puffanásokból, hogy labda az nem lehet. És bizony, ahogy lelassult és a lépcső alján megállapodott, mindenki a teremben láthatta, hogy mi is az: egy fej. Egy lila óriás fej.

Strange elhúzta a száját a sok vér láttán. Wong őt fogja odatenni mindezt feltakarítani. Szinte érzi.

- Az Thanos! Tony, ez itt ő! – húzogatta az említett kabátját elképedve Banner.

- Ez... mindvégig a szádban volt? – szemezett a titánnal viszolyogva Tony, majd Strange felé fordult - Remélem, nem azt várja tőlem, hogy eldobjam, mint az a „hozd vissza" játék a kutyáknál. Csak vicceltem az előbb.

Stark nem tudta eldönteni, hogy mit érez az egész helyzettel kapcsolatban, ezért hajlamos volt szószátyárrá válni. Fél órája közlik, hogy a rémálmai okozója elpusztította a barátja (aki nem mellesleg egy isten) űrflottáját, és a Föld felé veszi az irányt, hogy felkutassa e csilivili köveket, közben kiderül, hogy mindvégig ő állt a New Yorki támadás mögött... és most? Itt van a feje előttük. Talán élete egyik legkönnyebb küldetése. Mégse mer örülni, hiszen ez a hatalmas lény képes volt végezni azzal a titánnal, akivel se Thor, se pedig Hulk nem bírt. Abban is biztos volt, hogy barátja higgadtsága is a sárkánynak köszönhető.

- Mágus, itt lenne az ideje, hogy elkezdjen mesélni. – mondta végül Tony megkomolyodva. Tudni akarta, hogy mi történt, és mindent tudni akart erről a lényről.

- Nem tartozom magyarázattal. A lényeget maga is leszűrheti: a veszélyforrás elmúlt, a célszemély kiiktatva és mindenki visszatérhet a maga dolgához. A kijárat arra van. – zárta rövidre Stephen.

Ekkor a további vitákat megelőzve a szentély bejárata kicsapódott, pillanatnyilag kicsit elvakítva mindenkit a hirtelenjött erős kinti fény. Az ajtóban egy magas alak állt talpig feketében, kifürkészhetetlen tekintettel végig pásztázva a bent levőket. Megállapodott a tekintete a lépcsők tetején álldogáló, kíváncsian fürkésző sárkányon.

- Szeretnék én is pár magyarázatot Miss. Lennox, ezért várok itt minden jelenlévőt az irodámba, pontban másfél óra múlva! Önt is Doctor – nézett itt Strange-re. Tony közben magában elhessegette azt a kósza gondolatot, hogy ha Fury itt van, akkor ki őrzi Hadész bejáratát?

- Mi nem tartozunk magyarázattal semmilyen szervezetnek – tiltakozott keresztbe tett kézzel Wong.

- És ha szeretné, hogy ez így maradjon, akkor ma eljön hozzám a vezetőjük. Tekintsék ezt baráti meghívásnak. – azzal egy kocsikulcsot hajított Tonynak – Maga is Bannerrel, Stark.

- Ki is az a Miss. Lennox? – tért magához Dr. Banner, miután Fury elhagyta a helységet.

- Az jómagam volna – hallatszódott a lépcső felől egy női hang.