Ship: Soukoku (Chuuya x Dazai)
Leírás: Fluff, Dazai és az éjszakai álmatlanság

A sötétség szinte fojtogatóan hívogatta maga felé, érezte amint beteríti a hűvösség és az elméjére telepszik. Bármit csinált, csak erre tudott gondolni és sehogy sem szabadult tőle.

Hajnali három óra körül járhatott az idő, legalábbis mikor legutóbb az órára nézett még ennyi volt. Az utca felől élesen világított be egy csíknyi fény a függönyök között, az egyik ablak résnyire nyitva volt, hogy jöjjön is be némi levegő.

A hátán fekvő férfi a plafont bámulta, míg kötésekkel borított egyik kezét a mellkasán pihentette.

Figyelte a szívverését. A levegővételeit. Olyan egyhangúak voltak. Az élet bizonyítékai. Pont olyan egyhangúak, mint maga az élet.

Ahogy erre a gondolatra jutott, kicsit mégis elterelődtek a gondolatai. Oldalra fordította a fejét, s tekintete megállapodott néhány vörös fürt között. A másik férfi még mit sem sejtve aludt, a túloldalára fordulva, s halkan szuszogott álmában. A barna íriszek elvesztek ennek az embernek a sziluettjében, gondolatai az emlékek sűrűjében. Már semmiben sem lehetett teljesen biztos. Még a halálban sem.

- Ezúttal mi baj van? - jött aztán a semmiből egy váratlan kérdés halkan. A barna hajú egy pillanatig meg sem szólalt, nem tudta eldönteni, valóban hozzá szóltak-e, vagy csak túl erősen képzelte maga elé a másik hangját.

A vörös azonban hamarosan átfordult másik oldalára, hogy kék szemeivel az övéibe nézhessen, kérdőre vonó tekintettel.

- Megint nem alszol.

- Honnan gondoltad, hogy nem alszok?

- Forgolódsz. Mindig valamikor hajnalban forgolódsz és eltávolodsz - néztek egymás szemébe - Min tudsz minden éjjel ennyit gondolkodni? Remélem nem valami öngyilkossági kísérlet terveződik ilyenkor a csökönyös kis agyadban.

A másik kényszeredett mosolyra húzta a száját - Nem egészen, de majdnem. Túl jól ismersz.

- Sejtettem.

- Azt hiszem nem pont az történik, mint gondolod.

- Csak azt gondolom, hogy ha még mindig meg akarsz halni, kezdem azt érezni, hogy ideje jól orrba vágjalak.

A barna szemű halkan felkuncogott.

- Megint?

- Amíg idióta maradsz addig ez már csak így lesz.

Dazai minden előzmény nélkül, lassan odahajolt és halkan szájon csókolta a mellette fekvő férfit. Ez egy percre elhallgattatta a maffia tagot is, és mindenesetre talán le is hűtötte a kedélyeket.

- De te szereted ezt az idiótát.

- Sajnos...

- És az idióta is szeret téged. Még akkor is, ha mocskos a szád és forrófejű vagy.

- Mégis meg akar halni - ejtette ki végre ajkán ezt a kimondatlannak tűnő problémát.

- Nem akar - javította ki Dazai egy percnyi csönd után.

- Hazudsz.

- Miért hazudnék?

- Mert folyton hazudsz, bármiről, bárkinek, ha szerinted az úgy jó. De nekem elegem van a hazugságaidból.

- Nem akarok meghalni, mert szeretlek.

- ... Akkor miért vagy fent.

- Mert nem tudom elhinni, hogy ezt érzem - vallotta be végül - Felébredek a gyógyszerek miatt és ébren tart a tudat, hogy elbizonytalanodtam. Egész életemben azon próbálkoztam, hogy megtaláljam azt amiért érdemes lesz élnem, de sosem éreztem teljesnek magamat. Lyukak még mindig vannak, igen, hatalmasak. De már nem akarok így meghalni, mert ki akarom élvezni, amíg veled vagyok ebben az elcseszett életben. Tudod, ez kicsit azért ijesztő.

- ... Annál nem lehet ijesztőbb, mint hogy mennyire nyálas szövegeket le tudsz nyomni ha akarsz.

Mielőtt a másik bármit válaszolhatott volna, Chuuya átölelte őt és arcát a nyakába fúrta. Nem volt hajlandó az eddigieknél több szót pazarolni erre a témára. Pontosan azt hallotta, amit már nagyon rég óta hallani akart. De a világért sem vallotta volna be, hogy így van.

A barna hajú mégis enyhén elmosolyodott és közelebb vonta magához az idősebbiket. Nyomott még egy csókot a fejére, ahol elérte, majd egy nyugodt sóhaj kíséretében elhelyezkedett az alváshoz.

- Szóval most már alhatunk?

- ...Tch - mordult fel halkan, hajához hasonló árnyalatú, vörösre színeződött arcbőrét gondosan elrejtve a sötét ölelésben - Idióta...